Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zzzsuzsa

0 bejegyzést írt és 1104 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ez a 2,41 perces nyúlfarknyi videó nem Magyarországon, nem is Magyarországról készült, mégis van köze a témához. Ha elsőre kicsit talán szentimentálisnak tűnik is néhányaknak, azt hiszem, mégis valami lényegeset ragad meg abból, amit hiteles vallásosságnak mondunk. Nekem minden…..
zzzsuzsa 2011.07.20 09:50:00
@Kajla: Köszönöm, hogy így reagáltál, teljesen egyetértek a szavaiddal, nem is akartam az Egyházat idehozni. Azt nagyon érdekesnek tartom, hogy azt írod: "A művész embersége/világnézete viszont a tapasztalat szerint független a művész tehetségétől." Ez egyértelmű a számomra, viszont itt egy olyan filmmel állunk szemben, ami hit/világnézet kérdéskörre alapul. Jézus megformálása nekem ezért nem tetszik (de attól másnak még tetszhet, természetesen) csak mérges vagyok/voltam nagyon nagyon erre a rendezőre. Olyan ez a film számomra, mintha Nietzsche kiáltana fel: isten halott, mintha az emberi pokolból nőtt volna ki ez a Jézus figura. Ha egyszer megteheted és a Bach zenét kiveszed a film hátteréből, szerintem rá fogsz jönni, egészen más filmről van szó, mint amit gondoltál. Pasolini számomra nem művész, vagyis művész, de nem tiszta művész. Nem tudom lehet e ezt érteni. Én lehet, hogy szélsőségesen fogalmazok, de ennél a filmnél nincsenek gátlásaim e téren....bocs...
zzzsuzsa 2011.07.20 23:08:17
@Kajla: "Mondom néktek:kell, hogy még káosz légyen az emberben, hogy táncoló csillagot tudjon szülni" Jajjjjj de édes! Ezt Nietzsche mondta? Oké, igen igazad van, ateista is közvetítheti a bibliát, sőt teljesen züllött aberált ember is, és bármilyen szellemi fogyatékos is, efelől nyugodt lehetsz nekem semmi kétségem nincsen. nem gondolom azt, hogy a Biblia csak a püspököké. Inkább másként közelíteném meg a kérdést: Én nem tartom Pasolinit egetverő zseninek sem. Számomra nem ad pozitívumot ez a film de ettől még lehet, hogy más filmje adna, bár erősen kétlem, mivel belenéztem régebben más filmjébe is, és ugyan ilyen gyomorforgató volt számomra. És annak idején, a Máté....nézésekor bosszantott nagyon, hogy Bach farvizén próbál az égbe menni. Szóval lehet, hogy nem az ateizmusa zavar, hanem az emberi nívó, amit képvisel. @áterpáter: Ejsze nem olvastad a cikket, amit nekem linkőté be?
zzzsuzsa 2011.07.20 23:55:29
@áterpáter: Ja és még egy paradoxon amit írsz, aztállítod, hogy a zene és a film kapcsolatáról alkotott véleményem az "your business". Nem is értem: Egy film élmény, zene, katarzis, stb..az NEM VALAKINEK A SZEMÉLYES ÉLMÉNYE? és itt jön be, hogy neked viszont lehet, hogy télleg nem? Mert ezért is gondoltam "pártunkra és kormányunkra" Vagy én tévedek? Elmesélnéd, hogy Neked személyesen mit jelent ez a film? De légyszi a Szív Újságot most ne idézd áterpáter. Tudom, honnan van a neved, a kis fiammal ismerjük Szabó Magda : Tündér Lala meséjét, és tudjuk, hogy áterpáter gonosz varázsló, akiről később kiderül, hogy nem is létezik, hanem valakinek az irányítása alatt áll.... (most jön nemsokára a folytatás, amit még nem ismerünk) véletlen az asszociációm? Ha igen akkor bocs, de a neved egyértelműen ezt sugallja!
Ez a poszt egy fordítás. Az eredeti szöveget Amy Tuteur írta, egy Észak-Amerikában széles körben ismert, négygyerekes szülész-nőgyógyász, a How your baby is born című könyv és számtalan cikk, valamint a Skeptical OB blog szerzője. Amikor magyar változat publikálására…..
zzzsuzsa 2011.07.19 10:43:47
Kétszer kellett elolvasnom, mire egyszer megértettem ezt a dupla csavar értelmezést. Nem is gondoltam, hogy ilyen kampány folyik az OLTÁSOK ELLEN. Viszont megértem ezt. Hadd ne irogassak most a gyógyszergyártó multik érdekeltségeiről. Oltás vakcinákról meg főleg ne. A wiki-n vannak erről dolgok, de arról is, hogy ügyvédek hogy próbáltak személyes hírnévre szert tenni meghamisított adatokkal azzal kapcsolatban, hogy gyerekeknél oltás után fellépő autizmust bizonyítsanak. Szóval nincs semmilyen bizonyíték arra nézvést, hogy az oltások autizmust okoznának, sőt maga az autizmus is egy nem pontos okokra visszavezethető rendellenesség, genetikai okokra vezethető vissza, de még ez sem biztos. Olvastam, (wiki) - és ez értelmezhető számomra,- hogy ma már sokkal jobban tudjuk és ismerjük az autizmus tüneteit, ezért nő az autizmussal diagnosztizált gyerekek száma. Hát igen. Ez olyan, mint a diszgráfia, diszkalkulia. Ma már az iskolákban is hamar rámondják a gyerekekre, hogy "diszes" holott lehet, hogy csak másképpen fejlődő kicsiről van szó. Autizmussal is lehet ilyen tendencia, ismerem a tüneteket, ráfogom a gyerekre, hogy az. Nálunk (a gyerekem osztályában) is van egy kislány akit elvittek nev.tanba és "állítólag" aspergeres (ez az autizmus egy "könnyedebb" változata. De ez is, hogy "állítólag, a gyerek pszichológus sem biztos benne....na. ezért aztán óvakodnék egyáltalán azt kijelenteni, hogy valaki autista, akinél az élete első 3 évében nem derült ez ki egyértelműen. Az meg még bizonytalanabb, és eddig semmilyen konkrét, áttörő bizonyíték nincsen rá, hogy az oltás okozhat ilyen zavart. (most a kötődő nevelésről nem is beszélve:))))))
A mindennapi nyelvhasználatban "felfázás"-nak hívott altesti gyulladáson (hólyaggyulladás, hólyaghurut, cystitis) majdnem mindenki átesik legalább egyszer életében. A legjellemzőbb tünet az eleinte csak pisiléskor érzett, később állandósuló szúró, égető fájdalom,…..
zzzsuzsa 2011.07.14 00:22:18
@fordulo_bogyo: Köszi, a szakszerű választ, jól gondolom, hogy nem véletlen az, hogy nekem iszonyú sokat segített az, hogy 100 Celsius-os szaunából rögtön mentem a 15-6 fokos vízbe? és ezt többször egymás után. (8-szor kb) A 100 fok olyan, hogy eljön az a pillanat, amikor érzed, hogy kezd a bőröd főni. Ezután egy 16 fokos hideg víz teljes extázis:)))) Viszont hihetetlenül jót tesz a hólyaggyulladásnak. (nagyon vad???, bár ha az ha nem az, mégis ez van:)
zzzsuzsa 2011.07.14 01:20:24
@fordulo_bogyo: Szauna után a hóba? :-)) Már próbáltam Hargitafürdőn, kegyetlen jó:))
zzzsuzsa 2011.07.14 19:08:14
@fordulo_bogyo: Értem mit mondasz, és valószínű igazad is van (bár még nem próbáltam a grapefruit mag kivonatot) Azt gondolom, minden ilyen "szájon át beveszem a tutit és akkor jól leszek" valószínűleg nem így önmagában működik. Nekem @Rozmaring66: hozzászólása is tetszett, mert a saját testére hallgatott, és megtette ami neki a jó volt. Ugyanúgy van az ember ezekkel a természetes gyógymódokkal: Ha érzem, hogy nekem a hideg-meleg változás kell, akkor megyek a 100 fokból a 15-be, mert valószínű a vérkeringésemnek ez használ, és ezáltal a gyulladásos folyamatok is lelassulnak. ha magamat, mint egészet nézem, akkor nem elég annyi, hogy egy valamilyen szer majd megoldja majd az "egyetlen hólyaggyulladásomat", figyelni kell a testre, mert egyértelmű jelzéseket ad. Nagyon érdekes az, hogy az ember egy bizonyos kor után ezekre jobban ráérez. Pl én fél éve nem eszem húst, és a bolti csomagolt kajákat szinte kilöki a szervezetem....stb bocs, hogy kicsit eltértem, de én az ilyen típusú quasi holisztikus szemléletet szeretem. Emellett természetesen a gyógyszereket is szedem, ha szedni kell, de nem biztos, hogy egy-egy orvosság hozza a gyógyulást.
Miközben Magyarországon sok-sok szülő arra törekszik, hogy a gyerekeit mielőbb megismertesse egy idegen nyelvvel (pl. Helen Doron angolra viszi a kisbabáját, beíratja az óvodai nyelvoktatásra, esetleg ő maga beszél vele otthon idegen nyelven), mi, a külföldön élő magyar családok,…..
zzzsuzsa 2011.07.08 21:03:07
@blazska: "Látott már valaki olyan gyereket akire nem.....?" LÁTOTT!! :)))) A te fiad érzékeny és figyelni kell a jelzéseire!! Ovinénik is megerősítették....stb Te vagy a mamája, te tudod a legjobban, hogy mi a jó neki, hallgass a szívedre. Ha meg úgy is látod, hogy a fiad a normális, az oviban meg vannak a "különlegesek"...hmm némi ellentmondás???? :)))) Hinni kell neki! Az érzékenység az egy állapot. Van aki nem az, a gyerekek között sem az. Átlagban ezek szerint a kritériumok szerint 20% érzékenyebb az emberiségből. (Ambro Judit szerint, aki a szülő csoportunkat vezette és kiadatja magyarul is ezeket az anyagokat.)Ez nekem segít mert egy olyan szempont, ami eddig még nem került ilyen hangsúlyosan előtérbe és nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nem ismerem a gyerkőcödet, de az alapján amit leírtál róla, 100%, hogy egy érzékeny és nem átlagos gyerek. Figyelni kell!! (egyébként én nem a gyerekemről írtam csupán, hanem néhány jellemző általában. Apró lépéseket kell tenni, hogy érezze, fontos neked az, hogy neki is jobb legyen a helyzete.
zzzsuzsa 2011.07.09 16:38:22
@Felicitasz: @blazska: A vicces az, ha már "alig a fele" igaz rá, akkor igaz rá. És ha csak egy igaz rá, de az nagyon, mint blazska írja, akkor is igaz rá. Intuitívnak pedig szerintem a szülőknek kell lenni!! Itt is vannak eltérések, mert ez nem egy automata, amibe, ha bedobod a százast, kijön a helyes válasz, vagy a narancslé. Nincsenek mindenkire érvényes helyes válaszok, nekünk kell megérezni, reagálni és együtt menni az ilyen helyzetekkel. Az ilyen gyerekek jó irányjelzők, mert tudják, hogy mi a jó nekik és ezt határozottan és megingathatatlanul közlik is velünk. Pl: Na nézzük csak ez az ovi hülye hely, nem jó itt, mert ezért, meg ezért....jó, akkor én nem beszélek, nem kakilok, nem pisilek....így mondja el. A "feels things deeply" egyértelműen arra utal, amit te is mondtál a saját fiadról: "szép lelkű, érzelemdús", ...mély érzésű, mondjatok még hasonlókat! Vagy a Felicitasz kis fia aki sírva fakadt a dongó gonoszságán. Na. Ezek csak intuíciók, mert nyilván Ti ismeritek a sajátjaitokat! És nem minden gyerek ilyen!! Emlékszem, hogy amikor az én gyerekem feküdt a pelenkázó asztalon , közben szólt a zene, Sebestyén Márta asszem egy szomorú dala, akkor a csecsemő gyerekem (kb 5 hónapos) aki addig vigyorogva rugdalózott, most elkezdett figyelni, majd elpityeredett, mint egy 2 éves. Rá majdnem minden pont egyértelműen igaz. Amit még szeretnék veletek megosztani ezzel kapcsolatban, az az, hogy ugye az ember (én:)) fejében él egy kép arról, hogy milyennek szeretné látni a saját gyerekét. Most már ezt a kérdést is egy kicsit másképpen látom, illetve sokat gondolkodtam rajta, hogy mennyire irányítható egy gyerek bizonyos dolgok felé. nyilván lát a szüleitől, abból tanul, azt a mintát követi..stb Viszont minden gyermek szerintem előbb utóbb megmutatja azt, és kifejezi, hogy mi az amiben ő a legjobban tud villogni, amiben jól érzi magát, ami neki való. Pl: A szülő gondolja: Hát jó lenne, ha nőgyógyász lenne, vagy legalábbis a kerületi ügyész, de azt se bánom, ha országos úszóbajnok, vagy atléta lesz (mellesleg az atlétika érzékeny gyerekeknek való:) és az ember látja, mert nem vak, hogy: a gyerekem nem bírja a vért, nem szeret monoton dolgokat csinálni, szabadon szárnyal a fantáziája (nőgyógyász és ügyész kilőve) és ráadásul a sportban sem nagyon ügyes, sőt a fenébe, még hamisan is énekel, szóval az úszóbajnok és a világhírű hegedűművész is kilőve.... Amiért ezt írom az az, hogyha FIGYELSZ A GYEREKED TEVÉKENYSÉGEIRE IGÉNYEIRE, akkor előbb utóbb tiszta lesz, hogy mi az, amit mindig szeretni legalábbis nagyon sokszor szeretne, és akkor, bár lehet, hogy az a dolog neked nem tetszik, mégis elkezd benned mozogni a dolog, és egyre több olyan helyre viszed, ami ezzel kapcsolatos, és ez a gyereknek is üdvösségére válik. Ámen:)))
Philadelphiában a bábakonferencián Ina May Gaskin beszélt nekem először Wendy Savage-ről. Ő egy köztiszteletben álló brit szülész-nőgyógyász doktornő, 1935-ben született, tavaly a British Medical Journal életműdíjára is jelölték.1985 áprilisában azzal került a brit…..
zzzsuzsa 2011.04.08 22:48:42
@Grabb: oké
zzzsuzsa 2011.04.08 22:54:21
@Grabb: Ja és : Free Geréb Ágnes!!!!!!!
zzzsuzsa 2011.06.23 22:46:05
@Felicitasz: Miért érezted azt, hogy majdnem nulla esélyes a kegyelem? Nem tudom, de a mostani bírósági gyakorlatok jelentős részében, legalábbis azoknál az ítéleteknél, amik a "közt" foglalkoztatják, hát eléggé kétséges és nem tiszteletreméltó a bírók hozzáállása szerintem. A minap jött ki az is, hogy Stohl mellett csomó művész állt ki és a bíró szeptemberre halasztott. Ennek az ügynek már régen vége kellene legyen. Jönnek a színészek és akkor a bíróság meghátrál? Ilyen a mai bírói gyakorlat? Ez az egész Geréb ügy is nagyon bizonytalan, végül is, amiért kellett volna "figyelmeztetni" Ágnes asszonyt, az nem úgy történt meg, ahogy jó lett volna, hanem túlzottan súlyos ítélet született és az eljárás-mint ahogy írod- "inkorrekt" volt. Ágnes asszony nagy szabadsága most nulla szabadsággá változott és nem differenciált, nem jól megoldott ez a dolog. Most aztán jöhetnek a kendős anyák demonstrálni sokat. De ha lett volna egy kiegyensúlyozott ítélet, akkor mindenki megnyugszik és elfogadja azt, hogy ebben az országban vannak törvények amiket be kell tartani és az öntörvényűség, ami másokat veszélyeztet, az nem jó dolog. Pont. Ennyi elég. Meg vagyok döbbenve, hogy mennyire nincsenek a helyükön a jog képviselői sem. Nem csodálom, hogy most változások jönnek e téren is, hála istennek.
Nem tudom, ismeritek-e azt, akiről beszélni akarok. Elég ellentmondásos figura. Egyrészt rajonganak érte, 4-500 ember jár el hetente a hittanóraszerű „kedd esti alkalmaira”, másrészt vannak, akik kígyót-békát kiabálnak rá és legszívesebben azonnal máglyára…..
zzzsuzsa 2011.06.12 16:13:52
@álomfejtő: Nagyszerű. Kitartás és hűség, elköteleződés egy életre. Ezek mentén haladsz és eszed ágában sincs "lemondani" egyik értékedről sem. Tök jó!! Irigyellek valahol, nagymamám is elkötelezett volt, hűséges, csak ő még abban az időben élt, hogy ha akart volna sem tudott volna semmit tenni, hogy boldog legyen. Közben titokban többször jött fel Pestre, de nem mondom el miért. Súlyos okai voltak. A látszat viszont megmaradt a családdal kapcsolatban. Nem folytatom, mert nem egy nyelvet beszélünk, tisztelem az elkötelezettségedet, nekem ez nem adatott meg, de sajnos nem az elköteleződésre való képtelenség miatt. Minden amit írsz csoda. Csoda, hogy így csinálod és haladsz kitartóan a hűség útján. Miért szenvedsz?
zzzsuzsa 2011.06.12 22:31:37
@álomfejtő: Nem, nem épülünk. Örülök, hogy rendben van minden Nálad!
zzzsuzsa 2011.06.14 19:25:54
@álomfejtő: Már rajta vagyok, egy.két hét és megyünk:) Lesz időm szőlő kapálás közben meditálni és elfelejteni, hogy hallottam valaha hangos zajokat! :))
nem véletlen, hogy azt mondják: Ha ilyen helyen vagy (mint ahová én megyek) jobban meghallod a belső hangokat és talán azt is, hogy szól hozzád valaki, akinek a szavára vársz:))
Jezsuita bloggerek Önszeretet 2011.05.27 18:23:00
Kedves Peti! A napokban, amikor beszélgettem veled, egy-két szavadból azt olvastam ki, hogy te még jobban is szerethetnéd önmagadat. Erről szeretnék most néhány dolgot megemlíteni. Könnyű vagy nehéz neked szeretni önmagadat? Ezen gondolkodj el, mert az biztos, hogy Isten szeret és…..
zzzsuzsa 2011.05.30 09:00:41
@türkiz: nekem meg van egy olyan érzésem, hogy a blog kezd átalakulni és csodás segítő mondatok röpködnek! :-)) Köszönhetően Szakaszunak is!!
zzzsuzsa 2011.06.02 21:04:46
@Virágoskert: Teljesen egyetértek veled és én is ijesztőnek tartom ezt a klippet és tök zavarosnak, de profi módon megcsinált zavarosság van benne. A kosztümösök és sminkesek klippje ez. Bárkivel kivitelezhető. Ha megfigyeled, a zene és a koreográfia teljesen kommersz és semmitmondó. Én nem látok itt semmilyen Jézuspártiságot és az ellenkezőjét sem. Egy ilyen klipp műfajánál fogva nem az elmélyültséget szolgálja már a rövidsége miatt sem. Amit viszont nem látok benne, az a tehetség és az egyéniség. Undorító pillanatok viszont hemzsegnek és ami a legijesztőbb, hogy ez a valaki, aki itt vonaglik a kör közepén, egy szupersztárnak nevezett jelenség, egy szerencsétlen leszbikus ámokfutó.
... egyházmentő akcióba keveredett a magyar politika: ki kell deríteni, hogy itt és most, melyik az igazi, történelmi egyház és melyik nem. Ha kicsi és fiatal, az nem igazi. Minden igazi egyház tehát legalább 500 vagy 2000 éves. Jobb esetben több is.…..
zzzsuzsa 2011.05.30 22:31:09
@kis_csirke: Szerintem ÉN közlések mindenekelőtt. Ez a megoldás. Szóval elmondom, hogy nekem mi nem tetszik, és nem ítélkezek, csak magamról beszélek....stb ezt pacsy írta le tökéleteshez közelien. Nem ártana egy moderátor is, de ha ez a vonal nem működik, akkor marad az előbbi. Más út nincs, azt gondolom.
zzzsuzsa 2011.05.31 10:44:27
@Kajla: Nagyon jól látod, én is köszönöm, segít a meglátásod. Provokáció, vagy nem (amúgy ezt nem tudjuk pontosan megítélni, egy ilyen katolikus blogon elképzelhető szándékos rombolás is sajnos, és most nem a jogos kritikákra gondolok, mert az nagyon nagyon fontos. És ezentúl azt hiszem át kell gondolni, hogy ezek a kritikák HOGYAN fogalmazódnak meg!!!!) De igazad van, vitatkozni lehet, de viszont nem úgy, hogy közben azt "üzenem", hogy a másik amúgy hülye, meg az agya akkora, mint egy hangyáé..stb. Lehet így is vitatkozni. Mikor nem mondok ki valamit, csak borzasztó intelligensen kioktatom. Szerintem ez a kultúrkereszténység egyik válfaja. Ebben itt mindannyian és főleg én érintettek vagyunk.
A különféle egészségmagazinok tele vannak táplálkozási és életmódtanácsokkal. Ezek némelyike mostanra már totális közhely: senki nem lepődik meg azon, hogy a dohányzás káros az egészségre. A tanácsok egy másik része viszont szenzációs újdonság (pl. ne együnk tojást,…..
zzzsuzsa 2011.05.20 19:48:48
@Vica1982: Hát a mekis sültkrumpliról van egy érdekes youtube videó. Egy naposan üvegbura alatt, két naposan, egy hetesen, két, három, négy, két hónaposan, három hónaposan üveg bura alatt és tudod mi van? TÖKÉLETES SZÍNE ÉS ÁLLAGA VAN KÉT-HÁROM HÓNAPOSAN IS, MÍG A TÖBBI KRUMPLI MÁR SZÉT VAN ROHADVA. döbbenetes majd egyszer megkeresem a felvételt.Szóval, ha jót akarunk a csemetéknek és egészséges genetikai állománnyal rendelkező unokákat, akkor szerintem (magánvélemény)kerülni kell mekikét.
zzzsuzsa 2011.05.21 02:11:29
@Vica1982: Félelmetes! Vajon mi lehet ebben a mekikés menüben, hogy 190 nap után ugyan úgy néz ki, mint friss korában, és nem rohad meg? Döbbenetes! Mi lehet benne? Tartósító? Vagy egyáltalán, élelmiszerről van szó? Lehet, hogy valami élelmiszer helyettesítő.
Észak-Amerikában még mindig sokan és sokat beszélnek A tigrisanya harci himnuszáról. Egyrészt mert Kína úgy általában is divatos témának számít most a gazdasági válság és a kelet előretörése miatt, másrészt mert ennek a sokat vitatott könyvnek a szerzője, Amy Chua,…..
Jezsuita bloggerek Netikett 2011.05.06 18:05:00
Azt hiszem, hogy az internet segítségével történő kapcsolattartásnak – csakúgy, mint a többi személyes viszonynak – megvan a maga „illemkódexe”. Amolyan viselkedési szabályok ezek, melyek megsértése vagy figyelmen kívül hagyása általában a kapcsolatok…..
zzzsuzsa 2011.05.11 21:32:34
@pacsy: Amint Saintlouisdefrance-nak megírtam a válaszom, rögtön az elküldés után éreztem, hogy nem kellett volna. Úgyhogy tetszik amit írsz, én is ezt akartam, csak nem jött össze:-)) Utálom, hogy mindig úgy érzem, hogy igazam van.
zzzsuzsa 2011.05.12 19:35:18
@saintlouisdefrance: Mivel én soha és sehol nem hallok zsidózást buszon, és utcán, bárhol, ezért nehéz követnem téged, viszont annál több rádió tv és újságcikk, internet stb..szól arról, milyen sok a pedofil a katolikus egyházban, meg ilyenek. Én meg erre vagyok érzékeny, ugyanis mindamellett, hogy kifejezetten nem szeretem azt, ami a katolikus egyházban oktatásban, attitüdben stb jelen van, mégis személyes támadásnak érzem ezt liberális, oldalról (ld: Kunce plakát: a miatyánk szövegére szabadon) szóval, itthon nem a zsidózás hanem a nyomor a legnagyobb probléma, mondja Hegedüs Zsuzsa aki maga is zsidó. Az, hogy én zsidózom és antiszemita kijelentéseket teszek, hát hogyismondjam, úgy érzem legszívesebben falramásznék, hogy ezt mondod, moivel nálunk itthon kínosan ügyelünk arra, hogy a maguk értékén bánjunk ezekkel a dolgokkal és senki sem akar zsidót üldüzni itthon, sőt Hegedüs Zsuzsáról ilyen értelemben is szoktunk beszélgetni (felnőttek) nagyon pozitívan. Nagyon úgy érzem, hogy erőteljesen támadsz minden szavaddal és engem ez totál kiakaszt. Úgy érzem nagyon dühös vagy, csak nem a saját dühödet "gondozod, hanem rajtam próbálgatod és a "blogolókon". Biztosan egy nagy fokú fájdalom lehet a háttérben és ezért mégsem vagyok már rád olyan mérges emiatt. Az antiszemitizmus nem az én asztalom, de meg van a véleményem természetesen, mint mindenkinek.
zzzsuzsa 2011.05.13 13:02:46
@uszo: Szia! Ilyen szomorú történetekkel tele van a magyar történelem is, mindenféle kitelepítésekről, háborúkról, Trianonról, mikor baj volt, ha magyar voltál, sőt ha jól megnézed a mai szlovákiai magyarok sincsenek túl jó helyzetben. Vajdaságról ne is beszéljünk. Szóval én elismerem, hogy a zsidók szenvedtek a 20.században, és azt is, hogy volt holokauszt, de azt hiszem, a magyar nép leglább ilyen súlyos traumákon ment keresztül. És nagyon nem szeretem, ha a zsidó testvéreim közül néhányan (hál istennek csak néhányan) ujjal mutogatnak rám, verik a mellüket és sírnak zokognak és felverik az egész világot, 90-100 éves aggastyánokat hurcolnak meg, a régi bűnök miatt Most nem beszélnék arról, hogy a MÁV-tól és a magyar államtól milyen súlyos dollármilliárdokat követelnek peres úton. Látod uszo ezért van az, hogy emberekben felgyűlnek az indulatok és elegük lesz az ilyen dolgokból és rögtön általánosítani kezdenek, hogy minden zsidó ilyen stb... Ezért én arra biztatnék minden normális, realitásérzékkel rendelkező zsidó embert, hogy fejezzék ki a nem tetszésüket az ilyen utóbb említett ügyekkel kapcsolatban. Sziasztok, megyek dolgomra!
A posztot 2011. április 11-én délben frissítettem. A Nestlé bio bébiételeit április 8-tól a Tesco kedvezményes áron kezdte el árusítani, egyet fizet, kettőt kap akcióban, és eközben egy védőnői értekezleten elhangzott, hogy a Nestlé befejezi a bébiételek forgalmazását…..
zzzsuzsa 2011.04.13 21:23:19
@Vica1982: Aha, ezt én is tapasztaltam, hogy a nyomás óriási. és mindkét oldalról, mert anyádék (anyámék) korosztálya még a tejbepapiban hitt. És a Kismama magazin és Geréb Ágnes és a pszichológia már mást üzen neked. Etesd igény szerint, ne hagyd sírni, játsszál vele, beszélj hozzá sokat, és ekkor jön anyós pajtás, és közli, hogy a gyereknek ritmusra van szüksége, és ne kapasd el a sok szopival, mert ugyanolyan kényes lesz, mint te vagy! Itt vergődik az ember lánya és a vége az, hogy eleged lesz és csinálod úgy ahogy te, meg a gyerek akarja, ahogy nektek a legmegfelelőbb. Bes3 írta, hogy ropi alkatú a gyerek, ezért gondoltam, hogy sok előtejet szopott. Amit írsz a 10 percről azt én még álmomban sem értem meg sosem. A gyerekem fél óránként szopott 3 percet, ezért volt a zöld hasmenés. Legalább is nekem ezt mondták anno.@pizzafutár: Nagyon helyesen tetted, hogy nyomatékosítottad a családtagokban azt, hogy te aludni akarsz. Csak így tovább!! A gyerek előbb fog rájönni, hogy ha neked jó, akkor lesz neki is jó. Előbb, mint gondolnád!!:-)
zzzsuzsa 2011.04.16 21:19:26
@Evain: A biológiai növényvédelem nagyszerű dolog, én teljesen egyetértek veled, csak van egy kis probléma. (most vettem egy telket, frissen vagyok informálva:-) Rengeteg pénzbe és időbe kerül, amíg a magból palánta lesz és aztán pedig jó esetben termés. Ahhoz, hogy ebből megéljél, tehát nagy mennyiséget eladásra is termeljék, iszonyú sok idő és fáradtság, és pénz kell. És akkor még nem beszéltünk az időjárásról. A szomszédom pl aki nagyon nagy területen szőlőt művel, azt mondja, nem éri meg. Több száz liter bora van a pincében és nem tudja értékesíteni. (leht, hogy jó befektetés volt, majd 20 év múlva méregdrágán eladhatja:-)) Szóval: A bio termesztés nem káros a környezetre, viszont sokkal többször kell alkalmazni (több befektetés, és itt persze, nem az áztatott csalánra gondolok) és sokkal nagyobb a kockázat is. Egy biogazdaság óriási erőfeszítést igényel, legalábbis annak, aki ebből komolyan meg akar élni. nem csak fizikai, hanem anyagi erőfeszítést. Nem tudom hallottatok e a "Minden gyermek lakjon jól" alapítványról. A fantasztikus Hegedüs Zsuzsa menedzseli ezt a dolgot. Ma erről szól a világ: Van egy kerted: próbáld meg megművelni, tegyél magadért, és minél kevesebb dobozos ételt fogyasszál. nem a bio erőltetése, hanem az ésszerű önfenntartás a cél. Ez az alapítvány nagyszerű dolgokat tett eddig. A multikkal úgysem tudsz mit kezdeni (lásd Nestlé) Vegyél egy ásót a kezedbe és csinálj magadnak amit lehet. Egyébként még egy: Van egy törvény már arról, hogy 30-40 km-es körzetben engedély nélkül árusíthatod amit megtermeltél.
zzzsuzsa 2011.04.17 20:48:46
@Felicitasz: Figyelmedbe szeretném ajánlani: www.mindengyereklakjonjol.hu Hátha lenne kedved egy cikket írni róla. Nagyon jó lenne!!
Shlomo Sand, izraeli történész tavaly ősszel magyarul is megjelent világhírű könyvét olvasom, melynek címe: “Hogyan alkották meg a zsidó népet?” (The Invention of the Jewish People). A könyv bemutatója épp a házunkban volt, amelyen maga a szerző is megjelent. Mindaz,…..
zzzsuzsa 2011.04.14 20:09:57
@eichikarl: És van ország, ahol "reálpolitizálás folyik" ? Egyébként próbálom követni a gondolataidat, és nagyon nagy tisztelettel olvasom, mert sok irányú és széles látókörű. Kicsit visszatérve Bartókhoz: Az ő életművének az alapja a népzene, vagyis a parasztzene. Igen, tényleg egy nagy ívű szemléletváltás következett be nála a népzenével kapcsolatban, mivel Gerlicepusztán meghallotta Dósa Lidit (székely szógálóleánka) énekelni és sosem hallott zenével szembesült. Ekkor rádöbbent, hogy az amit ő magyar népzenének hitt, nem igazi parasztzene, és az igazi paraszt zenét a falvak embereinél kell keresni. Így indult útnak gyűjteni. Nem csak a kórusműveiben találsz magyar, szlovák, román, bolgár...stb alapokat, hanem minden műve erre épül. Hadd ne soroljam. Biztosan tudod. Ami azt illeti Bartók életműve számomra is azt az üzenetet hordozza EGY RÉSZBEN amit Te is megfogalmazol. Közös Kárpát-medencei gyökerek, sok féleség, egymásra utaltság, és a zenén keresztül egymásra hangoltság:-). Ugyanakkor én úgy érzem, mivel a műveinek jelentősebb része magyar zenei alapokat tartalmaz, hogy számára a magyar zene volt az anyanyelv. és ezt nem is tagadta meg sosem. Jó értelemben vett nacionalizmus, ami nem a tohtferi által vizionált világképet jelenti, hanem azt, hogy: Én itthon vagyok ez a hazám, én itt jól érzem magam, sajátomnak érzem ami itt van. Viszont nem zárom be az ajtómat a szomszédaim előtt szívesen látom őket, sőt az egyik szoba tele van velük. Ők a knédlit eszik, én a paprikás krumplit, de jól megvagyunk. Azt viszont mindenki tudja, hogy a mi otthonunkban mi vagyunk a gazdák. Ha átmegyünk a szomszédba, akkor meg ők. Bartók zenéje számomra ezt a fílinget adja tovább (többek közt)
zzzsuzsa 2011.04.14 21:38:49
@uszo: Látom szeretsz lovagolni!! hmm
zzzsuzsa 2011.04.14 22:20:05
@eichikarl: Azt írod: " Az IS-t jobban kedvelem, mint a VAGY-ot, ha különböző nézőpontokról van szó." Én IS! :-))
Márpedig az Indiában is elindul, de azért a vonatozás nem mindennapi vállalkozás. Először is nem úgy van, hogy elmegyek, és jegyet veszek, aztán felülök a vonatra. A vonatjegyeket hónapokkal előre célszerű megvásárolni, mert egyébként nincs hely, csak várólistás jegyet lehet kapni. Ez azt jelenti,…..
Jezsuita bloggerek Istenképeink 2011.03.08 20:51:00
Engem továbbra is az Isten kérdése izgat. Nemrég jelent meg Karl Frielingsdorf jezsuitának a könyve „Istenképek” magyar fordításban. Most készülök elolvasni, de már, amit hallottam róla, az is nagyon meggondolkodtató. Mondja, hogy vannak különböző, nagyon rossz…..
zzzsuzsa 2011.04.08 22:43:49
@kis_csirke: Annyira jók ezek a hasonlatok:a szilvalekváros kenyér felidézi az érett férfi csókját...stb, nagyon köszi ezekért, nagyot nevettem! Csak az a baj, hogy az istenkép nem szilvalekváros kenyér. Mondanék egy másik hasonlatot: Valami olyasmi ez az istenkép,(a negatív istenkép) ami belülről nagy nyomást okoz, és ez vagy szívinfarktust eredményez, vagy kiderül, hogy csak a psziché játéka és el kell kezdeni gondolkodni azon, hogy mit nem csináltam jól, mit nem értettem meg, mi az amit még nem csináltam meg , vagy kinek nem bocsájtottam még meg. Legtöbbször kiderül, hogy a saját életemben vannak ezek a dolgok és elállják az útját egy egészséges isten képnek, kapcsolatnak. A saját szülőkkel való kapcsolat az meghatározó abban, milyennek érzékelem az Istennel való kapcsolatomat, milyen képem alakult ki erről. Szóval milyen a belső képem róla. Valahogy úgy képzelem el, hogy van egy vetítő vászon, amire kivetítjük az életünk megélt élményeit szülőkkel, meg mindennel, és ha ez relatíve, összességében véve pozitív, akkor nézhető lesz a film. Ha összességében negatív, akkor képtelenség tovább nézni a filmet, mert el kell menekülni. Ezért van az, hogy kell valaki, aki ilyen esetben együtt nézi veled. De ez csak egy példa. Nem kívánhatod azt valakitől, akinek nézhetetlen a film, hogy most maradj ott, és nézd tovább, nem is olyan rossz, mert ha egyszer megnézed, akkor majd látni fogod, hogy milyen klassz. Ez így nem megy. Ezt ne várd. megmarad a menekülés vagy egy vagy több másik személy, aki együtt néz és segít. Ezért mondom, hogy az istenkép bennünk van, kialakul kis korunktól kezdve. nem lehet számon kérni senkitől.@eichikarl: Nagyon megfogott amit írtál: Ha "szerencséjük van" végre el tudják engedni. Miért? nem lehet ezt tudatosan? Aztán amit írtál a gyermeki igényekről (ld: MJ) Érdekelne ez a tanuságtétel, komolyan.
zzzsuzsa 2011.04.09 18:55:26
@eichikarl: megfogadtam a tanácsodat és a fiammal kimentünk egy parkba, ahol ő játszott én pedig kb 1 órán keresztül a napsütésben ültem a padon és beszéltem hozzá. (tudod kihez! ;-) Nagy megkönnyebbülés volt. Lehet, hogy az én istenképem feloldozó és megbocsájtó?? @kis_csirke: Sajna ez van! vannak negatív és pozitív aspektusai az istenképnek szerintem. De ha nem istenképnek nevezzük, hanem másnak akkor is van. Pozitív és negatív színezetben van. De persze ahányan vagyunk szerintem annyiféleképpen. És a szilvalekváros kenyér tápláló is meg nem is mert a kenyér nem a legjobb és legegészségesebb formája a gabonafélék fogyasztásának:)) nem beszélve arról, hogy a főzött gyümölcs meg ilyen formában (különösen, ha cukor van hozzá....) akkor már inkább aszalt, viszont az aszalt szilva szerintem bűn rossz. Konklúzió: Mindenkinek más a jó. nem lehet a felszínt kaparászni azzal, hogy az istenképet meg kell szüntetni. nem lehet. Ez csak fogalmazásbeli dolog szerintem ami téged zavar. Akkor fogalmazd másképpen, okosabban, ha tudod:-))
zzzsuzsa 2011.04.10 20:18:02
@eichikarl: Ja! Igen, úgy adtál tanácsot, hogy észre sem vetted! A padonülős beszélgetés vele inkább valamilyen meditáció szerűség volt. De érdekes az, hogy a borsó vetés is !!(ami ma volt) Mondtad, hogy írod az imádságot, és én is olvastam Szakaszu bejegyzését. Gondolkodtam, hogy írjak e én is, de közben jött ez a park dolog és akkor kihasználtam a lehetőséget:-) Utólag úgy látom, hogy írni nem is lett volna jó ezt a sok mindent. nem lett volna jó látni papíron...
Egy, egy egykor patinás és komoly szerzetesrend, melyet sokan a legszigorúbb rendnek tartottak mostanában Cowboy képpel és állás hirdetésszerűen próbál érdeklődést kelteni a szerzetesélet iránt. Ezeknek elment az eszük? Hova jutottunk? Ha az alapító ezt megérte volna! Márcsak az hiányzik, hogy…..
Nem értek a politikához. A március 15-ei miniszterelnöki beszéd most mégis elgondolkoztatott. Orbán Viktor elég energikusan fogalmazott: „Nem tűrtük el 1848-ban, hogy Bécsből diktáljanak nekünk, nem tűrtük el 1956-ban, hogy Moszkvából diktáljanak, most sem hagyjuk, hogy…..
zzzsuzsa 2011.04.04 13:48:42
@uszo: nyugi! Oké, győztél! Tényleg okumlálok és kettéosztom az emberiséget. De azért még nem kell megenned. Én csak annyit akarok, hogy ne robbanjál fel, ha azt a szót hallod: Szent Korona. Elismerem eléggé eltorzult a szó szimbolikus jelentése is, meg minden ami hozzá kapcsolódik, sokak fejében ez tényleg csak annyit jelent, hogy ezzel meg lehet osztani az embereket. Sokak fejében viszont ennek lehet más tartalma is. Nem hinném, hogy mindenkinek kell, hogy tetsszen.Olyan jelkép, szimbólum, gondolatiság, stb...nincsen a világon, ami mellé mindnyájan oda tudunk állni. Ez így természetes. Én egyébként tök jól együtt tudok lenni olyan emberekkel, akik nem szeretik OV-t, vagy azt az irányvonalat, amit ő képvisel. Nem most jöttem le a falvédőről, és a gyerekszobám is szép volt.
zzzsuzsa 2011.04.06 22:30:56
@uszo: No akkor már tudom: vallási fundamentalista vagyok, és neognosztikus:-))))) Hát uszo Te egyre jobb estéket szerzel nekem:DD komolyan és szívből egy jót nevettem. Köszi, de tényleg!!
zzzsuzsa 2011.04.07 20:08:52
@uszo: Köszi Uszi!!
Gondolom, egy csomóan észrevettétek, hogy kicsit átszerveztem az oldalt és a rovatokat. A legnagyobb változás az, hogy mostantól van a blognak Facebook-oldala is: kint lesz az összes poszt, és aki indapass hiányában vagy más okból nem szokott itt kommentelni, ott hozzá tud szólni a…..
A kormány a mai ülésén rendeletté nyilvánította az intézeten kívüli szülésről szóló, ősz óta egyeztetés alatt álló rendelettervezetet (a linken a teljes szöveg).A rendelet április 1-jén lép hatályba, és szövegét a május 1. után bekövetkező szülészeti eseményekre…..
zzzsuzsa 2011.03.05 10:41:32
@misspony: Nem értünk egyet!! Te most fogsz szülni és ha jól értem otthon szeretnél. Eddig 50000 ft-ot perkáltál azért, hogy otthon szüljél. Most nem tudom mennyit fogsz, de ez is pénzbe fog kerülni, de valószínű nem 120-180 ezerbe, mint a kórházakban. Geréb sosem tér ki arra a tényre, hogy azoknál a nőknél végzett csak bábai tevékenységet, akik részt vettek a tanfolyamon és kifizették az "adományt" ami 50000 ft körüli összeg volt. Szóval amikor azt hangoztatja, hogy problémák lesznek az anyagi részével, mert ez eddig ingyenes volt, hát akkor azt mondanám: Nem bontja ki a valóság minden részletét. De hát ezt megszoktuk ebben az országban. Amúgy nem vagyok otthon szülés ellenes, gondolom ez eddig is kiderült. Csak Szeretném, ha őszinte és nyílt kommunikáció folyna az otthonszülés minden érdekeltjétől. Szerintem ez a rendelet jó hogy van, elindul egy folyamat, amit biztosan fognak még alakítani, mert nem kell ehhez 2/3, tehát ha felmerülnek nagy gondok, nem hiszem, hogy ne korrigálnák.
zzzsuzsa 2011.03.06 08:58:41
@Grabb: Azt hiszem itt egy olyan helyzet van, mint mikor a mosatlan edényt az asztalon hagyjuk, de már elkezdjük vágni a zöldséget a második fogáshoz. Nem kéne először megvárni, amíg tiszták lesznek a dolgok? És aztán lehet ilyen érveket hozni: "Geréb doktornőnek nem tetszik a rendelet, nagyon nem, ez világos a nyilatkozataiból....éspedig azért nem, mert eddig sem elsősorban az otthon szülés, hanem a háborítatlan szülés mellett érvelt helyszíntől függetlenül....az ő érvelésének lényege szerintem az, hogy a szükségtelen kórházi beavatkozások egy része generál olyan komplikációkat, amikkel a háborítatlanul kísért szüléseknél gyakorlatilag nem kell számolni!"

Akkor milyen komplikációk voltak azok, amik a "háborítatlanul született" csecsemők halálához vezettek? nem gondolod, hogy kicsit szerényebben kellene Gerébnek fogalmazni és belátni (amire eddig nem volt képes) azt, hogy igenis, akik "háborítatlanságot" akarnak, azok OTTHON SZÜLNEK, és nem kórházban, és EZ AZ AMIT SZABÁLYOZNI KELL. De szerintem felesleges minden érv, mert Geréb nem fogékony erre láthatóan. És láthatóan továbbra is elítél minden ezzel kapcsolatos szabályozást, mármint azokat, amik nem az ő szándékait követik. Ezt mániákusságnak hívják.
zzzsuzsa 2011.03.06 14:35:31
@misspony: "Miért gondolod, hogy aki háborítatlanul akar szülni, az kizárólag otthon szül? Eddig az volt az érv, az otthon szülés ellen, hogy kórházban is lehet háborítatlanul szülni, hoztak is erre milliónyi példát. Most meg az ellenkezőjét állítjátok?"
Először is: Én azt gondolom, hogy akik háborítatlan szülésről beszélnek, azok EDDIG otthon szülésről beszéltek és ezt is tették, mert a "háborítatlan" kifejezést Geréb hozta be a közbeszédbe. Én nem hoztam erre semmilyen milliónyi példát, hanem azt mondtam, hogy EZÉRT KELL AZ OTTHON SZÜLÉST szabályozni, ugyanúgy, mint a kórházi szülést,mivel azt is egy protokoll szerint végzik, az otthon szüléseknek is kell hivatalos protokoll. Én csupán ennyit mondtam. Egyébként nem tudom miről beszélsz amikor azt mondod, hogy az ellenkezőjét ÁLLÍTJÁTOK. Miért? Mi állítjuk? Kivel? Hogy jön ez ide? Geréb Ágnes jól teszi, ha nem kiabál addig amíg el nem dőlt az, hogy miben hibázott. Tudod pont azért van ez a szabályozás többek között, hogy védje a szülés kísérőket és a születendő gyermekeket. Addig pedig türelem, mert az elmúlt 8 év alatt semmi sem történt, és most meg történnek jó dolgok.
Szent Pál még olyan szépen, olyan egyértelműen megírta a Bibliában, hogy mulier taceat in ecclesia (a nők hallgassanak az egyházban)! (Vö. 1Kor 1,34). Bezzeg akkor még rend volt! Nade manapság, hogy a nők nem átallnak fedetlen fővel megjelenni – és imádkozni! i-mád-koz-ni!!…..
zzzsuzsa 2011.03.03 22:54:28
@Virágoskert: Már látom, hogy itt nem kellett volna MJ-ről csevegni, mert rögtön jössz te Virágoskert, mint a Katolikus Egyház titkos ügynöke, és ördögöt kiáltasz. Ez valami ellenőrző funkció amit betöltesz? Nem mintha zavarna, csak úgy érdekelne. Szerintem igazad van, hogy az ilyen típusú show business, aggasztó jelenség sok szempontból, de lehetnél reálisabb is és empatikusabb.
zzzsuzsa 2011.03.04 11:18:16
@eichikarl: Majdnem mindenben tudom követni a gondolataidat, és majdnem mindenben hihető a számomra. Viszont nagyon sok mindent nem tudunk MJ életéről, csak sejtünk, ezért nem lehetünk 100%ig biztosak benne. @Virágoskert: Persze, hogy elmondhatod persze, hogy nem magánbeszélgetésnek van szánva, nem értem miért kérdőjelezed ezt meg.
zzzsuzsa 2011.03.04 21:52:12
@eichikarl: Igen ez az és én ezen is gondolkodtam, hogy mi lehetett egészen mélyen benne? A legfőbb erő, ami továbbvitte őt? Valószínű nem kaphatok rá teljes értékű választ, csak amit én annak gondolok, de az nem biztos, hogy fedi a valóságot. Ami érzésből jön, az az, hogy az adottság, amit kapott, az egyértelmű, származását illetően:) de ez csak nekem, és nem biztos, hogy másnak is:) Van egy nagyon okos ismerősöm (lány) és ő azt mondta, hogy a művészetben nem lehet tönkremenni, mert az jó. Ami nem jó benne, az nem a művészetből jön. Valószínű, az a sok ember akik körülvesznek egy ilyen valakit, nem mind jó indulatúak, sőt a zenegyár nagy pénzeket mozgat, óriási elefántok mozognak a bokorban. És ezek sokszor taposni is tudnak:) Virágoskertnek sok igazsága van persze, csak az ember szeretné jónak látni és egyszerűnek a dolgokat. Na jó, ezt azt hiszem sokáig lehetne taglalni, csak nem szeretném mások figyelmét tovább rabolni:) Bocsi:)
Érdekes és nagy vihart kavaró könyv jelent meg alig egy hónappal ezelőtt az USA-ban. A címe Battle Hymn of the Tiger Mother ("A tigrisanya harci himnusza"); magyar nyelvű recenziót már közölt például a Heti Válasz, és az Átmeneti Állapoton megjelent cikket is ajánlom…..
zzzsuzsa 2011.02.21 12:53:08
@zellerlevél: Kérlek, ha teheted ne "dugulj el"!!Nagyon klassz dolgokat írsz, jó olvasni!@célelérő: Kicsit fogalmazhatnál árnyaltabban:-))
zzzsuzsa 2011.02.28 10:34:16
@esztersolyom: Nagyon fontos a gyerekeknek az, hogy legyenek szabályok, és határok, amiket be kell tartaniuk, mert ha nem akkor annak következménye lesz. Ebben egyetértünk ugye? Viszont, az általad leírt példa a kényszerítésre ad mintát. Nem akarok látatlanba beszélni, mert ha a kalotaszegi legényes ilyen jól megy, akkor ott biztosan tehetség is van. nyilván az én gyerekemet nem fogom a táncra erőltetni, mert úgy ahogy van utálja. Azt viszont látom, hogy van 5-6 féle dolog, amit nagyon nagy lelkesedéssel űz és csak annyit tettem, hogy az eszközöket elérhetővé tettem számára. Én azt látom, hogy az a nem mindegy, hogy hogyan ösztönzöd a gyerekedet, és hogy az életkorának megfelelő feladatokat kap e. És az is, milyen értékelési szisztémád van, mennyire van kompetencia tudata a gyerekednek, mennyire érzi azt, hogy előtte nincs akadály, mert meg tudja valósítani azokat a REÁLIS célokat, amiket saját maga elé kitűzött. Ha te ezt liberalizmusnak nevezed, akkor sajnálom. Szerintem (szubjektív vélemény) a politikában és a gazdaságban konzervativizmus kell, de az oktatásban és a nevelésben kevert, de főleg értelmes szabályokkal felállított humánus és a gyerek igényeihez igazodóbb rendszer kellene.
zzzsuzsa 2011.02.28 13:00:49
@esztersolyom: Az utolsó bekezdéseddel tökéletesen egyetértek!! "Pusztán azt kritizálom, hogyha nem veszi valaki szülőként a fáradtságot arra, hogy kényelmetlenségek és nehézségek árán végigcsináltasson a gyerekkel valamit, vagy következetlen és rapszódikus legyen a témában, majd ezt liberalizmusnak nevezze a nevelésben". Felmerül a kérdés: Miben tehetséges a gyerekem? Jól látom e én azt, hogy ez az, amit neki tűzön vízen keresztül csinálnia kell? Mert én is arra szavazok, hogy a gyereknek olyan életút kell, amiben kiteljesedhet és örömöt okoz neki az a munka amit csinál. Szerintem ez egyrészt kis gyerekkorban nem biztos, hogy kiderül, hanem inkább tendenciákat lehet látni, hogy milyen készségei vannak, amik erősek. Szerintem a szülő feladata az, hogy ami a gyereket jobban érdekli, mint más dolgok, akkor arra nagyobb teret és lehetőséget biztosítson számára. Nálunk most az van, ha a nagyapját meglátja (majdnem minden nap) azonnal hozza a sakktáblát és kezdenek meccsezni. Viszont érdekes, hogy a kedvtelésből űzött sportokért rágja a fülemet, hogy menjek vele és hadd korizhasson, görkori, és jég (ez a kettő a kedvenc) Az úszással meg úgy van, hogy jár a sulival rendszeresen, de nem rajong érte, de ha elmegyünk az Aqua world-be, akkor ott nem lehet kihúzni a vízből, mint egy kis vízimajom...igaz még nincs teljesen 8 éves, de azt gondolom, 3. 4.es koráig ki fog derülni, hogy milyen sport passzol hozzá a legjobban, és akkor elviszem valamilyen egyesületbe, már csak a közösség miatt is. Azt viszont végképp nem akarom, hogy versenysportoló legyen. Szerintem nem kell kényszeríteni és megszégyeníteni senkit. Elég, ha sokszor mondod neki, milyen jó ez, vagy az amit csinál és akkor ő is jobban bele fog merülni és nagyobb lesz a késztetés. Hidd el, tök jól lehet gyerekeket motiválni kényszer és megszégyenítés nélkül is. Én nem mondom, hogy mindig angyali szülőnek kell lenni, sőt, az ember néha azt mondja, hogy na jó, akkor most van itt a pont a mondat végén. És gondolom te is azt akartad mondani, hogy nem szeretnénk önző, csak magukra gondoló embereket nevelni!
Sri Lanka közepén fekvő Kandy-ból 4 és fél órás buszozás után érkeztünk meg rendtársammal, Tőkés Gyurival állomáshelyére, ami Hatton várostól fél órányira található egy teaültetvényen. Amerre csak a szem ellát, hegyeken, völgyeken mindenütt zöldellő teabokrok sorakoznak, mintha egy gigantikus…..
zzzsuzsa 2011.02.19 14:21:03
@eichikarl: @türkiz: Hát ilyen is van? Elképesztő, és jó lenne őket Budapesten is látni, itt is lenne dolguk:)
Egy évvel ezelőtt kezdtem el anyagot gyűjteni az orvosválasztási preferenciáinkról (és természetesen lesz róla cikk is). Ismert és népszerű vitatéma például, hogy férfi vagy nő legyen a nőgyógyászunk, de erre a kérdésre kizárólag személyes válaszok léteznek: csaknem…..
zzzsuzsa 2011.02.17 12:11:23
@cukkíni: Én még azért azt is szeretném, hogy a medikusok olyasmit is tanuljanak, hogy együttérzés, segítőkészség stb... végül is ez egy segítő szakma nem? Vagy sokan a legjobban fizető három szakma közé sorolják inkább? Ügyvéd, szülész-nőgyógyász, közgazdász? Akár politikus, stb...Kár hogy nincs meg a valódi funkciója, mert akkor nem azzal foglalkozna, hogy a keze hideg e, hanem inkább azzal, hogy az jól esik e a kismamának! Szóval: Jó lenne, ha az orvosi egyetemeken mást is tanítanának a tananyagon kívül:-))
zzzsuzsa 2011.02.17 13:50:18
@zellerlevél: Mindennel egyetértek, de viszont nekem ez egy részről fizikai probléma (most nem annyira szeretném taglalni) Másrészről pedig nagyon egyetértünk.@cukkíni: Én értem, hogy Ön nem háborgott a medikus hideg keze miatt, csak én háborgok, hogy ez így előjön egy ilyen segítő szituációban, zavarba jön szegény fiatal, mert ezt tanították neki, hogy ez rossz. Amikor pedig nem erre kéne figyelni leginkább, hanem a vajúdó igényeire. Itt jön az a kérdésem, hogy melyik medikusból lesz igazi segítő, mert legtöbbször csak nőgyógyász főorvosokat látok jó keresettel.
((elnézést, de az ilyen fórumokon megszokott a tegeződés, folytathatjuk így?))
zzzsuzsa 2011.02.17 19:36:36
@zellerlevél: Ha már a fizikai rész és a testi lelki egyensúlyról van szó: Én is két hete küzdök mindenféle Aspirin komplexek segítségével, de hiába, viszont a kötőhártyám is feladta...@cukkíni: nagyon szeretnék neked válaszolni, mert úgy érzem, van valami fontos mag a soraid között, úgyhogy még át kell olvasnom egyszer!
A szülés.hu oldalon a készülő kormányrendeletnek egy újabb szövegverziója olvasható. Megnéztem, hogy az eddigiekhez képest mi változott, a változtatásokat a szövegben kiemeltem, és az alábbiakban a rendelettervezet szövegét ezekkel a kiemelésekkel együtt teszem közzé.A…..
zzzsuzsa 2011.02.16 23:24:22
@Zivatarfelhő: Ja, igen, és aki otthon akart szülni, annak pedig feltétele volt, hogy elmenjen a tanfolyamra igaz? Szerintem jó lenne végre őszintén beszélni arról, hogy ki mennyit fizetett az otthon szüléseknél és arról is, hogy a kórházakban hiába van tb, ott is 120 körül van már a tarifa.
Jezsuita bloggerek Milyen az Isten? 2011.02.13 12:57:00
Rejtőző Isten a mi Istenünk, mondja a Biblia. „Isten azért rejtőzik, hogy keresésére ösztökéljen”, mondja Ágoston. És hozzáteszi: „És azért végtelen, hogy még akkor is tovább keressük, amikor már megtaláltuk.”  Erich Przywara, német jezsuita…..
zzzsuzsa 2011.02.16 11:09:22
@Kajla: A kis gyerek tudja, hogy milyen az Isten, és főleg akkor, ha nem kérdezgetik folyton erről. mert akkor idővel elfelejti.
Egyébként remélem nem vészjósló, ha azt irodalmiaskodom itten: Nézz már a tükörbe, ott van...!!
zzzsuzsa 2011.02.16 21:15:12
@peppe80: És ha szándékos akkor az mit jelent? Hogy Isten a zsidóságot választotta ki ? Kiválasztott nép?
zzzsuzsa 2011.02.16 23:16:57
@peppe80: Amit a képről elmondasz az nagyon értő és izgalmas, bár az egyenlő oldalú háromszög még a két dimenzióban sem igaz szerintem, de az nagyon tetszik nekem, azt írod: "A képet nézve furcsa érzésünk támad, mintha valami nem stimmelne. Ennek oka, a perceptuális illúzió. Automatikusan elvárással, mintegy értelmet keresve szemléljük a dolgokat, és ettől akkor is nehezen szabadulunk, amikor tudhatjuk, hogy mi a valóság: az illusztráció kockái nem kockák, egy kétdimenziós ábrát látunk, nem is kell stimmelniük a térbeli perspektíváknak. Mégis szinte képtelenség, nem a kockákat és logikátlan elrendezésüket látnunk."
Ez nekem azért tetszik, mert tökéletesen megfogalmaztad, amit a képen láttál, és ez valahogy egybevág sokunk isten képével: Látom, előttem van, de nem hiszek a szememnek, illúziónak gondolom. valami megfoghatatlan bonyolultságnak és hagyom, hogy hasson rám, aztán megyek tovább, mert ez úgysem nekem való, nem érhető el számomra. (ilyen IS) sokszor az Isten képünk/em :))