Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Turisas

385 bejegyzést írt és 108 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Antal Nimród, magyar filmrendező a közepesre sikerült A szállítmány után nagyobb fába vágta fejszéjét, és nem kisebb név felügyelte munkáját, mint Robert Rodriguez. A feladat nem volt egyszerű, a legendás Ragadozóknak kellett visszaadni a kétezres évek Alienekkel való…..
Dave Eggers "Where the Wild Things Are" című regényének, illetve a filmnek, amely alapján a regény készült, Maurice Sendak mesekönyve szolgált alapul, amely a nyugati világ nagyobbik részén ismert és kedvelt alkotás (nálunk valamiért eddig még sosem bukkant fel). A film…..
Zseniális rövid animációs filmet fogunk ezúttal bemutatni, méghozzá Fly címmel, azaz magyarul Légy. Az Aardman Animation egy olyan brit stúdió, aminek  számos rövid és egész estés animációt, gyurmafilmeket és stop motion-öket köszönhetünk, csak, hogy a legismertebbeket…..
A Finntroll tagjai nyilván nem voltak tisztában vele, de amikor 1999-ben kiadták első lemezüket, a Midnattens Widundert, pusztító vírust eresztettek rá a világra: a folk metalt. Nem, nem őrültünk meg, tudjuk, hogy léteztek folk metalt játszó zenekarok a finn erdőlakók előtt is,…..
Turisas 2010.06.03 11:30:44
@purga: egyetértek. A végefelé a felsorolásnál teljesen meglepődtem, hogy az Eluveitie is előkerült. Ők szerintem kifejezetten igényesen adják elő a produkcióikat, és nem is lehet mondjuk a többihez hasonlítani, már csak a hangszerfelhozatal miatt sem. Az egész stílust leáltalánosítottátok, ez a baj. Vannak együttesek, amiket igenis komolyan kell venni (pl. az említett Eluveitie) és vannak, akiket nem. (Korpiklaani, vagy a szátokra sem vett Alestorm) Meg kell látni, hallani a különbséget az együttesek között... De akkor nyilván a folk-punk is vissztaszító számotokra, és képtelenek lennétek élvezni egy flogging molly, vagy Real McKenzies koncertet. Firkinről nem is beszélve, csak hogy ne kelljen olyan messzire menni értük...
A szokásosnak nevezhető marketing utat járja be Antal Nimród Predators című filmje is, azaz, a bemutatóhoz egyre közelebb érvén, előkerültek a karakterposzterek is. Remélhetőleg a későbbiek folyamán lesznek még plakátokon felbukkanó szereplők, Lawrence Fishburn és/vagy Danny…..
Talán egy hete sincs, hogy írtunk a The Last Exorcism, azaz Az utolsó ördögűzés című filmről, melyben egy eddig kamu-ördögűzésekből megélő pap az általa utolsónak vélt misszióján találkozik a valódi gonosszal. Az ördög ezúttal egy lány teste felett veszi át az…..
Megérkezett a második előzetese is a Jonah Hex című képregényadaptációnak. Jonah, a halál torkából, vagy még azon is túlról tér vissza, hogy bosszút álljon családja meggyilkolásáért. Az átlőtt, savval kezelt, de semmiképp sem vonzzó arcú igazságosztó egy szemrevaló…..
A minap hivatalosan is bejelentették, hogy az Egyesült Királyság egyik legnépszerűbb sorozata, a Skins betörhet a filmvásznakra is, ugyanis zöld utat kaptak a készítők erre vonatkozólag. Túl sok minden még egyáltalán nem biztos, annyit tudhatunk, hogy a sorozat eredeti alkotói…..
A Prince of Persia játék nekem örökké a kétdimenziós kis vacakolást fogja jelenteni a mozgó platókon a felbukkanó tövises csapdák felett. Persze, hiszen nagyjából ez volt az első játék, amivel számítógépen játszottam. Az újabb, háromdimenziós pc-s átültetésekre már csak…..
Többször írtunk már az Inception, azaz Eredet című közelgő thrillerről, mely tömören arról szól, hogy mi lenne, ha a gondolataink, azaz az agyunk lenne az események fő mozgatórugója, mi lenne, ha a gondolatunkkal irányíthatnánk az eseményeket, vagy éppen elrejthetnénk benne…..
A 20th Century Fox újabb háromdés animációs filmet terít elénk, igaz csak jövő húsvétkor. A kivitelező nem más, mint a blue Skye Animation stúdió, akik a Jégkoraszkot, a Horton hears a Who-t, és a Robotokat is jegyzi. Addig is íme, az első előzetese a Rio című vidám,…..
Viszonylag fordulatos és izgalmas, ám mindenképp felettébb hangulatos Romero-remake került a mozikba egy kisvárosról, ahol az ivóvízbe került szennyeződés kifordítja önmagukból az embereket, és eszetlen élőhalottként gyilkolják egymást. Ogden Marsh a csendes, nyugodt,…..
Bő egy hónap van hátra az amerikai bemutatójáig a Jonah Hex című western-képregény adaptációnak. Nem régen jelent meg az első előzetes, melyből ízelítőt kaphattunk a film stílusából, és láthatuk a szereplőket is. Most az egyre inkább elterjedő karakterposzterek…..
Elképesztő, szavakkal nehezen kifejezhető előzetes tűnt fel a világháló kifürkészhetetlen útjain, ugyanis egy, talán a zs-kategóriánál is lentebbi produkcióval örvendeztet meg minket szeretett mexikóink, Danny Trejo, amit magunk sem értünk, hiszen címszerepet kapott egy…..
Cotton Marcus tiszteletes éveken át szabadította meg a hívőket pénzüktől, akik úgy hitték, hogy valamely rokonukat az ördög szállta meg, holott csak némi őrültségről, zavarodottságról volt szó. A tiszteltesnek elege lett a hazugságból és csalásból, és úgy döntött, hogy…..
Nyakunkon a Ridley Scott által rendezett Robin Hood bemutatója, a stúdió pedig még egy utolsó próbálkozást megejtett, hogy meggyőzze az eddig semlegesnek mondható nézőket, akik nem döntötték el, hogy megtekintik e a mozikban a nyilakkal lesújtó igazságosztót. A mostani előzetes…..
Aki látta, bizonyára szívesen emlékszik vissza a Becstelen Brigantyk húszperces nyitójelenetére, melyben Hans Landa ezredes faggatja monsieur LaPetite francia mezőgazdászt arról érdeklődvén, hogy a környékbeli zsidók hova tűntek. A jelenet egyre csak fokozódik, az izgalom…..
Nyilvánosságra került a készülő Conan, a barbár néhány forgatási képe, melyen megpillanthatjuk Jason Momoát is, aki a címszerepet alakítja. A képek kissé homályosak, ám ettől még azért valamennyire kivehető a jelmez, meg a dizájn. Természetesen nyilvánvaló, hogy mindenki…..
A múltkor megemlékeztünk egy youtube-os videóösszeállítással a filmtörténet legelcsépeltebb mondatára, mely így szól: társaságot kapunk. Naná, hogy felbukkant egy másik is, és most így belegondolva legalább ugyanennyiszer hallhatjuk filmekben. Ez pedig a Get out of there!…..
α-tól ω-ig Ők a Szupercsapat 2010.05.07 14:06:00
Gyermekkorunk legendás sorozata filmre kerül - ebben semmi újdonság nincs, ugyanis már láthattunk két előzetest is A szupercsapatból. Ezúttal azonban négy karaktervideót tekinthetünk meg, melyekből talán jobban megismerhetjük a régi ismert szereplők új arcait. John Smith ezredest,…..
A tavalyi nyár egyik kasszasikerét produkáló Star Trek rendezője, J.J. Abrams nagyban munkálkodik legújabb filmjén. A csak Amerikában több, mint 250 millió dollárt hozó űrsaga sikere után Steven Spielberg bátran vállalta Abrams Super 8 című legújabb sci-fijének a produvceri…..
A név, mely minden kisstílű bűnözőt, korrupt politikust és alvilági figurát megrémiszt Amerika déli államaiban, az Machete. A Robert Rodriguez által írt és társrendezett film egy mexikói igazságosztóról szól, aki egy drogbárót üldöz, miközben kap egy ajánlatot is, hogy…..
Kevés folytatás van, mely megállja a helyét az első részhez viszonyítva, ám nyilván nem így kezdenénk a Vasember 2 kritikáját, ha ez az állítás nem lenne igaz rá. Jon Favreau rendező másodszorra sem hibázott, színvonalában tudta tartani a két évvel ezelőtti első rész…..
Napvilágot látott két készülő filmből is egy-egy főszereplőt ábrázoló első fénykép. A Thor kapcsán Chris Hemsworth-öt láthatjuk a villámok istenének öltözni a legújabb Marvel képregényadaptáció kapcsán, míg Hank Azaria idétlen Hókuszpókként tetszeleg New York…..