Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ciccaful

0 bejegyzést írt és 256 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
És akkor a második napon megkezdődött a KONSZOLIDÁCIÓ! Így, csupa nagybetűvel!Az árkokat a választók betemették, a szeretet és az összefogás békemenete célba ért, most aztán megmutatják, hogy milyen a békés, egymást meghallgató, kompromisszumkész és a kompromisszumot…..
ciccaful 2014.04.09 06:59:33
@Free-Press: érdemes az egész könyvet elolvasni.

"...Magáról Horthyról is kettős képet ad a kutatás. 1944. március 19-ig Horthy pozitív figuraként tűnik fel, nem lelkesedik a zsidótörvényekért, igyekszik mérsékelni azokat, próbálja menteni az embereket, kemény harcot folytat azért, hogy legalább a zsidó tartalékos tiszteket ne hívják be munkaszolgálatra és így tovább. "Ha a történet véget érne március 19-cel, akkor még a szoborállítás se lenne jogtalan Horthy Miklósnak. De hát nem ér véget, és ami utána derül ki róla, az borzasztó lesújtó: nemcsak antiszemita, hanem nem is érdekli ez az egész, mert megsértődik" - hangsúlyozta Ungváry.

A Horthy-rendszer mérlege - Diszkrimináció, szociálpolitika és antiszemitizmus Magyarországon Ungváry Krisztián
Jelenkor Kiadó, 2012
ciccaful 2014.04.09 09:10:00
@bölcsbagoly: ezt a történész által felvázolt adatok cáfolatának szántad?
A nézettségnél fontosabb az értékteremtés - állítja Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója, akivel a Marketing és Média készített interjút. A megbízott vezér elmondta, hogy "az MTVA, amely jelenleg működik, az általunk bevezetett változtatásokkal és az…..
ciccaful 2014.02.10 14:29:08
@Vajda Gábor (Gabor_V): arra nem érthette. az ellenzék gyakorlatilag nincs jelen...
Juditéknál nyitunk, ahol a rémes gyerekszínészek között Balsai Móni is elvész, a sztori meg annyi, hogy a két új gyerek és a két régi nem akar összebandázni, teljesen érthetően. És Judit agyára mennek azzal, hogy ellenkeznek vele, az ágyában alszanak, és nem beszélnek vele,…..
ciccaful 2013.12.04 13:56:25
@Bogas: a meghökkentő meséket ajánlom akkor helyette ;)
A Népszava írta meg, hogy a CBA-boltokban egy körlevélben hívta fel a dolgozók figyelmét a Békemenetre a két tulajdonos, Baldauf László és Lázár Vilmos. Elkértük és meg is kaptuk a Népszavától (aki azóta be is linkelte a cikkébe) a levelet, hogy a saját szemünkkel láthassuk.…..
ciccaful 2013.11.12 17:26:48
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: több cégnél is dolgoztam (versenyszféra) már és elég sokkal voltam napi kapcsolatban, de SEHOL nem találkoztam nyílt politizálással.
továbbmegyek.
lövésem sincs, h a vezérigek/tulajok milyen párt szimpatizánsai volt. a saját főnökeimről sem tudtam.
és sztem ez a normális.
a rendszerváltozás erről is szólt.
A nap videója, mely egyszerűen annyira csodálatos, hogy már hamadszorra nézzük meg egymás után, Kálmán Olga Deutsch Tamás-interjúja. Ha bárki azt gondolta, hogy a politika mocskos és unalmas, sőt esetleg még tévéjétől is megvált, mert nincs benne semmi izgalmas, annak…..
Péntek este élőben volt szerencsém a harmincadik évfordulóra újraértelmezett István, a királyhoz. Mivel augusztus 20. óta nem blogger, aki nem nyilvánult meg a darabról (publicista címet pedig feltehetően csak ez alapján osztanak), én is derpegnék itt néhány sort, azzal a…..
ciccaful 2013.09.03 13:59:36
@bbjnick:

szóval, szted a kőműves kelemen nyári bemutatója UTÁN kérték fel alföldit az ik-ra?

ez gigaLOL.
ciccaful 2013.09.03 14:43:13
@bbjnick: egy másikban pedig arról beszél, h teljesen egyetért a rendező értelmezésével, alapvetően az ő ötlete volt ez az irány, mert a próbák előtt a koncepciót átbeszélték. szörényinek az énektudással volt kizárólag gondja, hozzáteszem, a pénteki előadáson novák volt kritikán aluli, a többiek sztem teljesen rendben voltak. szörényi azóta nem szólalt meg.

alföldi nem szívatta meg őket, a konzervatív oldal logikájából következik, h szörényit gyakorlatilag kitagadták.
több ismerősöm szerint már akkor áruló lett, amikor pl. nem kerényit kérte fel, mert szerintük csak egy NEMZETI oldalon álló rendező nyúlhat hozzá méltón ehhez a darabhoz.
hehehe.

"Már miért mondana ilyet, amikor a saját produkciós irodája csinálja az előadást! Nyilván, nem evett meszet, nem járatja le magát, nem okoz magának hatalmas effektív kárt!"

????? miféle bukás?
az előadások telt házzal mentek, ezen kerestek, nyereséges volt.
bukásról abban az értelemben beszélhetünk, h - ahogyan az előbb írtam - a jobboldali közönség és média gyakorlatilag kitagadta, hazaárulózza szörényit. itt rajta kívül senki nem bukott - és ő is csak az eddigi "saját" táborában.

ja, és a kőműves kelement is színészek és nem énekesek adják elő (kb ugyanazok mint az ik-t). ott persze nem zavaró, mert a kőműves kelemen a kutyát sem érdekli.
ciccaful 2013.09.03 15:00:56
@gyalog.galopp: egyel több előadás lett végül mint, ahogyan eredetileg tervezték. mindegyik telt házas volt.

gondolom, akkor kijött a matek...

a cd és dvd pedig csak most fog jönni.

anyagilag ne hiszem, h rossz business volt.
Meddő vitanapot tartottak tegnap a Parlamentben, amelynek a témája az államadósság és annak okai voltak. Az államadósság körül forgó parlamenti vitanap nagyrészt értelmetlen sárdobálással telt. Matolcsy bankározott, Gyurcsány önvizsgálatot akar. Az unalmasabbnál unalmasabb…..
ciccaful 2012.11.07 15:42:07
@Blogger Géza:

még egyszer, tévedsz.
ezt állítottad:
"A ciklusa végére, 2002-re érte el a mélypontját, 52-53%körül volt akkor."

a valóság ezzel szemben:
"A harmadik szakaszban 2001 vége és 2007 vége között folyamatos emelkedés történt, 2007 végén 65,9% lett a mutató értéke."

az elszállás fideszes okai:
családtámogatás emelése, támogatott hitelek

plusz, h a szocik idióta adósságnövelő lépéseinél bőszen nyomogatták az igen gombokat.

hát persze, h nem mérvadó neked.
a kényes ízlésednek csak a házi beszállítók elemzései felelnek meg, gondolom.
nehogy megzavarja a valóság a kormánypropagandát.
ciccaful 2012.11.07 17:13:51
@Blogger Géza:
géza.

nem velem vitatkozol, hanem olyan elemzésekkel, amelyeket szakemberek csináltak. az mnbben is hülyék ülnek gondolom, mert ők is azt mutatták ki, mint a gki.

nem a pár hónap a lényeg, hanem az a hazugság, hogy KIZÁRÓLAG a zemútnyócév a felelős az adósság elszabadulásáért.

holott az igazság az, h mindenki nyakig benne volt ebben. a fidesz is.

mindezt úgy, h dr matolcsy felteszi a kérdést: és hova tűnt a pénz? háát, a fidesznek tudnia kéne, mindent megszavazott.
az önkormányzatok eladósodását ki is felejtettem az előbb, pedig ugye az is benne van. a fideszes önkormányzatok márpedig simán vezettek az eladósodásban.
gondolom ez is a szocik bűne.

különben is, ez csak egy újabb unortodox megközelítés.
az ország eladósítása bűn - a szocik bűne -, a városok eladósítása nem bűn, mert fideszesek csinálták.
vagy azt is vizsgálják?
ciccaful 2012.11.07 17:16:22
@KovA: rögtön gondoltam :))))

"A másik táborban viszont még ideológiai szinten sem látom nyomát semmiféle közérdekképviseletnek vagy közérdekvédelemnek.
Közösségsemmibevételt közösségjogfosztást és módszeres kifosztást annál inkább."

kifejtenéd kérlek, h ezt miben látod? vagy csak dobálózol a szavakkal?
és, h kire gondolsz a másik tábor emlegetésekor?

köszönöm.
(forrás: kdnp.hu) Remélem, mindenki hallotta, hogy Hoffmann Rózsa most éppen azt találta ki, angol helyett az iskolákban tanítsanak németet, mert az úgyis nehezebb, és különben is bizonyos német kutatások szerint, akik először angolul tanulnak meg anyanyelvükön kívül,…..
ciccaful 2012.11.06 13:33:08
@Fermentátor: bocs, de ez nem feltétlen megy így.

az ismerőseink gyerekei nagyon jól beszélnek németül, de az angol vhogy nem megy annyira...

a saját példám is az, h egy nyelvet nagyon jól beszélek, de az angol nem akar évek óta összejönni... nem tudtam annyi időt fordítani rá, meg vhogy elfogytam nyelvtanulási szempontból.
eléggé megnehezíti a helyzetemet.

angolt kellett volna tanulnom elsőként.
ciccaful 2012.11.06 13:49:26
@Fermentátor: sztem meg nem nagyobb a sansz.

különben is, megint szakmai okokkal akarnak - akarunk megmagyarázni vmit, aminek az eldöntése nem szakmai alapon történt.

lassan örülnünk kell annak is, ov nem mondjuk a záparát tartja a leghasznosabbnak nyelvtanulás szempontjából.
Az alaptörvénybe került az előzetes választási regisztráció. A MNO.hu szerint Wittner Mária fideszes képviselő ügyrendi felszólalásában azt mondta: hatéves képviselői pályafutása alatt „ilyen botrányos dolog még nem történt” a Házban, és vizsgálatot sürgetett. Nos,…..
Olvasd a kormányhoz hű forrásokat, rögtön megtudhatod, hogy Orbán beszéde mennyire energikus és jó volt, a Kossuth téren lévő tömeg pedig simán hússzor (megjegyzés: az ötvenszer, százszor vagy milliószor is mehetett volna, ne romboljuk vezérünk tekintélyét, ha kérhetem!…..
ciccaful 2012.10.24 22:22:45
@sterimar: széles gábor összeveszett a békemenetesekkel, nem volt jelen.

viszont ismerek olyan önkorit, ahol erősen ajánlott volt békemenetre menni, annyira, hogy hiányzás esetén sajnos viszlát lett volna a vége...

gondolom, nem ők voltak az egyedüliek.
A morgás joga Ki kivel harcol? 2012.10.23 20:44:50
Orbán vs. Bajnai – a mai nap óta ország-világ tudja, az elkövetkező cirka másfél év róluk fog szólni. Eddig a kormány eredményei és Orbán Viktor folyt a csapból is – kérdés, vajon az ellenfele hol kap majd helyet a médiában? Kap egyáltalán? Agyonhallgatja a királyi tévé,…..
ciccaful 2012.10.24 00:06:41
@butus: és? elférnek ők is ebben az országban.
Újabb igen hatásos performanszt adott elő tegnap a Vezér, le a kalappal a kommunikációs hazugsággyár működése előtt. A mindig erős, dinamikus, tévedhetetlenséget sugárzó ember bilin ücsörgő bölcsisként tűnt fel a brüsszeli sajtótájékoztatón és szinte összetörten…..
ciccaful 2012.10.21 11:37:26
@vitéz Thapóccay néma bárány: a köv ciklus pénzei már így is "veszélybe" kerültek, mert képtelenek vagyunk lehívni. rengeteg eus pénz van bent és vhogy nem akarózik kiosztani. nagyon sok pénz fog bent ragadni.

márpedig az alapján határozzák meg a köv ciklus pénzeit, h mennyit hívtunk le most...
ciccaful 2012.10.21 12:52:11
@veracity: "Ti, jó szocialisták, a 8 évetek államadósságával szartatok egy jó nagy kupacot az Fidesz asztalára, most meg kéretlen vendégként fintorogtok, hogy szarszag van a nemzet asztalánál!"

nos. nézzük.
1. az ország asztalára szartak - a fidesz nem egyenlő az országgal - egy jó nagy kupacot a fidesz támogatásával. a fidesz minden államadósság-növelő lépést megszavazott, sőt az ún. szociális népszavazással ő maga ütött nagy lyukat a ktsgvetésen. ami ugye a most bevezetett tandíj miatt igencsak pikáncs.

2. az mszp el lett zavarva emiatt - jóllehet bajnai elkezdett némi szart ellapátolni. persze a szar büdös, sokunknak nem tetszett.

3. a fidesz megjött és ahelyett, h folytatta volna a szar ellapátolását, inkább a jól bevált szoci recepthez akart nyúlni: emlékezz vissza kedves ner társam, 2010 tavaszán ov azzal ment ki brüsszelbe, h léccilécci hagy legyen a hiány 7%!

4. ekkor jött a gyomros. a nemfőnökök azt mondták, NO. a hiányt le kell nyomni 3%-ra.

5. és mivel ov és bandája a zemútnyócévben ezt gondolta gazdaságpolitikának, részletesen pedig csak azt találta ki, h hogyan lehet a hatalmat megszilárdítani - egy kicsit megremegett, de gyorsan jött a nagy ötlet.

6. SZABADSÁGHARC: le az államadóssággal, keressük a csontvázakat, elszámoltatunk, le a gyarmatosítókkal, le a tőkésekkel, le a multikkal, emútnyócév. harc idején ugyanis az ember nem gondolkozik, nem kérdez csak cselekszik. és hisz.

7. persze jött a nagy kapkodás is, mert az elmútnyócévben ugye azt hangoztatták, h a szemét kormány megszorít és rosszabbul élünk, stb - így nem maradt más hátra mint az unortodoxia.

8. ám az unortodox lépések - ahogyan az előre látható volt - nem eltüntették a szarkupacot, hanem csak tovább növelték. úgy, h egyébként közben van egy másik asztal is a vipeseknek, akiknél pezsgő és kaviár a menü...

9. a zemberek meg ott ragadtak a szaros asztalnál úgy, h akik feltálalják azt mondják ez finom csoki - tudod, feritél...

10. a kijárást pedig igyekeznek megnehezíteni (regisztráció), nehogy a végén még elzavarják őket...

háát, gratulálok.

ja, és hallottál már az usáról?
ott mennyi az államadósság?

lehet, h nehéz megérteni, de önmagában az államadósság mértéke nem árul el sok mindent az adott ország gazdaságáról.
nálam okosabbak mindig felhozzák pl románia példáját ceausescu idején. államadósság nulla, jegyrendszer, szegénység.
ciccaful 2012.10.22 09:59:28
@kisQtya: csak ne felejtsétek otthon a "MÉG TÖBB PÉNZT A KÖZGÉPNEK" táblát.
Szívesen írnám Giró-Szász András kormányszóvivőről, hogy mostani szereplésével elveszítette maradék hitelét, de nem tehetem, mert már rég mínuszban volt.A Hírtelevízió Rájátszás című műsorában megmagyarázta, miért nem a kormány, hanem a szemét bankok rúgták fel a…..
ciccaful 2012.10.19 21:40:44
@ormány triktor: ez az 5let nekem tetszik! :)))))
A KARD Lázár lázálma 2012.10.19 11:02:48
Lázár János hangsúlyozta: a termelésbe, a mezőgazdaságba, az iparba kell invesztálni, magyar bankrendszerrel, hitelezéssel és támogatási rendszerrel, valamint az összes európai uniós forrás átalakításával meg kell teremteni a termelő vállalkozások stabilitását.…..
ciccaful 2012.10.19 21:29:24
@KG2000: na, már tudjuk, mit gondolsz az eddigi kormányok munkájáról.

a mostani kormányról bizalom terén mit gondolsz?
"Én egyébként azt gondolom, hogy az LMP-nek egy olyan politikai stratégiát kell követnie, ami világossá teszi, hogy a kormányt le kell váltani. Tehát ez a nulladik pont. Ebben mindenki egyetért. A következő dolog az, hogy egy olyan kormányváltásban vagyunk érdekeltek, egyszerűen…..
ciccaful 2012.10.19 15:45:26
@Scagnetti: én azt el tudnám képzelni, hogy nyíltan kimondott választási koalíció legyen.

a demokráciát, jogállamiságot, választást érintő kérdésekben konszenzus még a választás előtt (sztem ez teljesen reális), majd ezek gyors megszavazása, alaptörvény módosítások. mindezeket egyéniben beadni a gyorsaság miatt.

utána ogy feloszlatás és új választások kiírása a lehető leggyorsabban.

akkor nyomhatja mindenki a saját "profilját"...
ciccaful 2012.10.19 20:52:05
@Scagnetti: háát, igen is meg nem is.
én az lmpért azért szurkolok. nekik adnék egy esélyt. annak ellenére, h naívak, meg sok területen amatőröknek tűnnek.
tetszik, h egyformán elutasítják a mostani és a régi csapat rombolását.
és, hogy konstruktív ellenzéknek bizonyulnak abban az értelemben, hogy a gombokat tényleg a szerint nyomogatják, amit gondolnak az adott kérdésről és nem attól függően, hogy kinek a nevéhez fűződik.

én vmi ilyesmi politizálásra vágyom.
a pártok/személyek melletti állásfoglalás helyett, ügyek és kérdések melletti kiállás kellene.
ciccaful 2012.10.19 20:54:52
Kettős Mérce Az elmúlt egy év 2012.10.19 12:02:27
Az elmúlt 22 évben a magyar politika szép lassan süllyedt le, lehetne sorolni az azóta is feltáratlan korrupciós ügyeket az olajszőkítéstől, a székházeladáson át Tocsik Mártáig. Együtt néztük végig, hogy a politika mindkét oldala hogyan foglalja el a demokratikus…..
ciccaful 2012.10.19 17:40:41
@2345 (megint): hűű, mennyit foglalkozol a nemi életemmel. remélem, közben nagyokat élvezel. :)
ciccaful 2012.10.19 18:11:15
@2345 (megint): rosszul érint, h téged senki nem akar leszopni. jól látom? szegénykém.
ciccaful 2012.10.19 18:18:52
@J.László: sajnálom, ha ezen bosszankodsz.
Kettős Mérce Gondolj jobbra! 2012.10.17 19:54:37
"Meg kellene alapítani a józan ész pártját" (Török Gábor) Számomra ma már csak két árva jobboldali ember maradt széles-e hazában: Balavány György és Ángyán József. Nem kéne -ahogy Lakner Zoltán felvetette csak úgy szinte magának mormogva- nektek, normális jobboldali…..
ciccaful 2012.10.18 17:32:16
@hawle: én pontosan arról beszélek, hogy a fidesz nélkül is megvoltak ezek a törvények, a saját álláspontjukat képviselték.

1. tehát egyetértettek pl. a 100 napos programmal, ugyanúgy nem törődve a forrással, ahogyan a kormány. a kormányé a felelősség ezekért a döntésekért, de ez alapján mit pampog a fidesz? ő is osztogatott volna. ugyanaz volt a politikájuk.

sőt, nagyobb a bűne, mert amikor meg spórolni akart a kormány, megakadályozta a fidesz - ld szociális népszavazás - ezzel is tovább súlyosbítva a helyzetet.

a kérdéseimre miért nem válaszolsz?
elegáns dolog lezárni azzal bármit is, h "további vitának nem látom értelmét"...

persze értem, én is elszaladnék, ha a komcsizáson kívül más "érvem" nem lenne.

kikre gondolsz különben komm kormányok alatt?
a fideszre? :))))))
ciccaful 2012.10.18 17:36:18
@hawle: pozsgay, martonyi, schmitt, boross, pl.
rájuk IS gondolsz, ugye?

és még egyszer, mi van az ügynöktörvénnyel?

ezt nem lehet az emútnyócévre kenni.

miért nem tesz semmit a nagy antikommunista fidesz?
miért nem akarja végleg lezárni a múltat?
ciccaful 2012.10.18 19:40:32
@hawle: megosztod velem, h mik azok a jó dolgok?

engem nem érdekel szereted-e a fideszt vagy sem. és az sem, h ki ellen vagy.
egyszerű gondolkodó emberként tekintettem rád és tettem fel a kérdéseimet.

és elnézést, de én kérdeztem először.
te válaszoltál kérdéssel.
akkor most kit, mi, hogyan minősít?
Kormányunk kifogás-gyártásban utolérhetetlen - színvonal mint az oviban, mutogatás a szélrózsa minden irányában. Nem mi voltunk, nem mi akartunk, már megint más a hibás, nem kicsit, nagyon. Meg nem értők, unortodxia-ellenesek körben 360 fokban, a világ is összeesküdött, de nem…..
ciccaful 2012.10.17 23:01:55
@Disintegrator Rising: igazad van.
csak 200 ezer ft/karakter szaktanulmányra.

btw. társasági adókedvezményt miért látványsportokra lehet igénybe venni?
miért nem mondjuk oktatásra? 7,9 milliárdról van szó, ebből 6 a foci. lehetne ennek jobb helye, nem? vagy ennyire jól megy nekünk, h sportba kell tenni mindenképpen ezt a pénzt?
ciccaful 2012.10.17 23:10:07
@Disintegrator Rising: "már megint elfelejtetted leírni hogy te hogyan teremtetted volna elő a lóvét."

vazze, 8 évet készültek, h hatalomba jussanak. elvárható lenne, h TUDJÁK mit kell tenni?

persze hogy is tudnák, amikor a nagy terv befuccsolt még 2010 tavaszán, amikor brüsszel közölte ov-val, h nem lehet 7%-os a hiány. azóta sem tértek magukhoz.

ha megnyitnád az értelmedet látnád, h az elemzők kb. 90%-a vhogy mindig képes ELŐRE felmérni a helyzetet, és jelzi is ELŐRE, h egy nagy kaka, amit a kormány összerak, tervez gazdasági fronton. csak a kormányhoz közeli emberek gondolják másképpen ezt.

ezért tartunk itt.

ennyit tudnak.

rombolni. tönkretenni.
Vendégszerzőnk, Sortilegus írása. Pol Pot mindenkit ellenségnek tekintett, aki kicsit is képzett volt, aki a legalapvetőbb ismereteknél többet tudott. Rémuralma alatt Kambodzsában felszámolták az iskolákat, a tanárok, az orvosok és más értelmiségiek, szakemberek nagy többségét…..
ciccaful 2012.10.17 11:47:10
@Blogger Géza: nem nekem jött ki. az eredeti anyagban ez van benne. itt nézheted meg.

vastagbor.blog.hu/2012/10/16/koltsegek_772?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_10_16&utm_campaign=index

a különböző szaktanulmányokat karakterben fizetik. a "legolcsóbb" 20 ezer/karakter, a legdrágább 200 ezer/karakter.

nem tudsz szabad állást a századvégnél?
ciccaful 2012.10.17 11:57:03
@Blogger Géza: bruhaha.
ov azt mondta, ne arra figyeljünk amit mond, hanem amit TESZ.

másrészt.

„Ezt a pénzt az állam garantálni fogja minden olyan magyar fiatal számára, aki egy bizonyos szinten teljesít”

az állami nyugdíjrendszerben arra is garanciát vállaltak, hogy bevezetik az egyéni számlás rendszert.

minden megígérnek, amit a pillanat diktál.

minden lerombolnak, amit a pillanat diktál.

a nemmegszorítások kormánya újabb 367 milliárdos csomagot, bocs kiigazítást dob a piacra.

merjünk nagyot álmodni géza.

tudod, az a vicc, h libajnai 1,5 év alatt egész jó pályára tette az országot. ov és bandájának 2,5 év alatt sikerült mindent visszacsinálni, sőt még rosszabb helyzetbe hozni az országot.

éjjen unortodoxia!

tudom, ki kell várni hova vezet ez az út. csak sajnos a közgazdász társadalom 90%-a mondja, h a szakadékba.
a maradék 10% van ov körül.

halleluja.

erre most az ebédhez elfogyasztok egy pohár bort.
ciccaful 2012.10.17 12:48:12
@Blogger Géza: és géza. feltetted már magadnak azt a kérdést, h miért látványsportok támogatásakor lehet társasági adókedvezményt igénybe venni?

miért nem oktatási intézmények támogatásakor lehet adókedvezményt érvényesíteni?

komolyan olyan kormányunk van, aki számára fontosabb foci mint a felsőoktatás? igen, olyan.

ov ugye azt mondja a szájával, a felsőoktatás legyen önfenntartó. a profi focit miért kell támogatni?

mielőtt megkérdezed, nyilván a be nem érkezett adókedvezmény bevételkiesés, amit ugye lehetne másra költeni, ha beérkezne. mondjuk, micsoda buta beszéd, minden olyan remekül megy ebben az országban, hogy ez a pénz nem hiányzik sehonnan se... ld. pl. pedagógusok.

6 milliárd ment focira, 7,9 volt a teljes.

persze értem én, a fociban óriási saját zsebbe vándorló pénz van - a videoton példája jól mutatja - az oktatásban meg nincs.

nem látszol hülyének, sztem te is tudod mindezt.
Tisztelt Tamás Gáspár Miklós! Én önt igen-igen tisztelem. Bár gondolatai jelentős részével nem értek egyet, írásainak kérlelhetetlen logikája, szellemi horizontjának tisztasága, szövegeinek rejtett humora és bölcs derűje – az egyetértés és egyet-nem értés tengelyén túl…..
ciccaful 2012.10.13 08:15:44
@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: eddig az volt a mondás, hogy

LMP=SZDSZ

akkor most mi van??!?!
A múlt héten a Miniszterelnökség "Magyarország lakosságának tájékoztatása érdekében előre nem látható okból és rendkívüli sürgősséggel” hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást írt ki, mivel "kiemelt fontossággal bír az állampolgárok időbeni…..
ciccaful 2012.10.09 11:49:57
@Enrico72: mint az egyéni számlavezetés az állami nyuggerrendszerben. azt mondták GARANTÁLJUK.
Matolcsy bejelentette ma reggel, hogy tervezik betömni a 400 milliárdos hiányt a 2013-as költségvetésben.Persze betöm 3 lyukat, de 5 új lyuk keletkezik, amire majd újabb csomagot kell készíteni, ami betöm pár lyukat, de néhány újabbat is okoz és így tovább, és így tovább…..
ciccaful 2012.10.05 13:21:21
@Imadom a trapistát: igen, az annyit mutatna, nem ígér felelőtlenül. képes arra, hogy szakmai és ne kommunikációs alapon végezze a munkáját.

ajánlom Ángyán szavait: "Tisztességtelenebb a mostani helyzet, mint a szocialisták alatt, ők legalább nem is ígérték, hogy a kis és közepes gazdaságokat támogatják"

csak tetszés szerint be kell helyettesíteni a támogatott réteg nevét....
Ellenzéki összefogás nélkül aláírták a halálos ítéletüket – idéztem már egy január végi bejegyzésben is a köztévé műsorvezetőjének sommás véleményét, amelyet az LMP akkor megválasztott frakcióvezetőjének mondott.  A magabiztos verdikt számtalan formában ma is…..
ciccaful 2012.09.24 15:45:56
@inreallife: "hát mi a faszt kezdjünk a középkori szinten lévőkkel? akik úgyse szavaznak, kivéve ha kapnak babgulyást...

ahogy haladunk előre az időben úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy emberek tömegei képtelen a 21 században megélni és másoknak kell őket eltartani. csakhogy ezek már sokan vannak, bődületes mértékű szemetet termel ki a társadalom, mihaszna, tudatlan, kártevő rétegeket. bár a libsi felfogásod idegenkedik tőled, azért ha kinyitod a szemed látni fogod..."

emlékszel? erre reagáltam. bocs, ha nem volt érthető.

azt gondolom, h ez a babgulyásos (nálam birka) sztori elég gyengécske és iszonyú nagy marhaság a reggel kapcsolatban.

a kirekesztő és másokat lenéző gondolataidra pedig nincs mit írni, magukért beszélnek és sok mindent elárulnak rólad. de nem azokról, akikről írni szándékoztál.
ciccaful 2012.09.25 06:16:08
@aszekelyek: "sosem mondtam olyat , hogy neked érvelned kéne ellene."

rosszul emlékszel:
2012.09.23. 21:55:58-kor.
.... "Racionálisat inkább te írjál, már ami helytálló, olyat. HA esetleg tudnál olyat , hogy ez miért nem olyan jó, mint az előző. "

tudom, unortodoxiában ez rendben van. ezzel is bővítem a szótáramat. :)

igazság az is, ami történetesen hazugság.
növekedés az is, ami történetesen negatív.
egyszerűsítés az is, ami történetesen bonyolultabbá tesz.

asszem a reges témát kiveséztük.
szted miért ne lehetne, ha egyszer lehet; sztem meg csak az emberek szopatása. eddig jutottunk.

és kívánok neked olyan főnököt, aki nem kéri, hogy hajnal 5-re csak úgy bemenj, azzal az indokkal, hogy miért is ne....
ciccaful 2012.09.25 06:25:24
@aszekelyek: "nem baj , mi se tudtuk megszokni a hathetes lábszagú ballib csűrés csavarás , hazudozást , ami ugye ortodox volt. Kicsit túlságosan is. A könyökünkön jött ki már. ... attól lett a kétharmad. "

a nemigaz mondásról ld. előző bejegyzésemet.

a gyedről meg annyit, h ILLEGÁLISAN minden gyedes dolgozhat. neked ebben igazad van :))))

"Egyébként a munkaadók ha adnának munkát kismamáknak , mint ahogyan adnak máshol , semmi gond nem lenne. A kormány nem köp a levesükbe. "

de igen, a kormány avval köp a levesbe, hogy gyed mellett nem lehet dolgozni. esetleg lazíthatna a jogszabályon. persze tudom, nehogy egyszerre két helyről kapj pénzt...
Halványuló Csillagunknak nem ez a legfényesebb időszak a pályafutásában. Még a sokat látott magyar közéletben sem túl sűrűn fordult elő, hogy egy kormány költségvetése annyit érjen, mint egy összegyűrt kólás doboz, és majdnem egyformán is végezzék. Majdnem, mert a kólás…..