Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bogi_es_kira

0 bejegyzést írt és 54 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Piroska és Farkas Boldognap 2013.05.05 20:05:03
Pontosan húsz éve, hogy meglátott a villamoson, elkérte a telefonszámomat és azóta burjánzik a szerelmünk:) Tele van a szívem vele! Több időt töltöttünk el együtt, mint egymás nélkül. Csodálatos! A legszebb évfordulós ajándékunk Nünü és a gömböc pocakom, így, Anyák…..
Nem tudom mit szóltok az új admin felülethez a blog.hu-n, már akit érint, de én nagyon elégedetlen vagyok vele. Ezért is döntöttem a költözés mellett, csak még nem tudom, hogy melyik blogos oldalt válasszam. Azt szeretném, hogy csak és kizárólag a meghívottak számára legyen…..
A rövid és pontos válasz: nem. Ezzel szemben, én mégis azt hittem, hogy nekem akár még ez is sikerül, hiszen eddigi életem során igencsak kevés olyan dolog volt/van, ami simán, elsőre és zökkenőmentesen sikerült. Előre is bocsi a post hosszúságáért, de most aztán igencsak be…..
Piroska és Farkas Zárszó 2011.07.18 20:36:00
Az éjszakai halovány fények is látni engedték az elhanyagolt, romos homlokzat szépségét, a máladozó domborműveket, mesteri kőerkélyeket, művészien hullámzó tetőíveket. Könyököltem a kórház negyedik emeleti ablakában, bámultam a szemközti ház felső ablakában széltáncot…..
Napok óta próbálom a fejemben cikázó gondolatokat mondatokká szelídíteni. Nehezen megy, lassan mégis meg kell tennem, le kell ráznom ezt a képlékeny és zsibbadt masszát magamról, amit a felfoghatatlanság és valami különös bizarrság épített.Gyakorlatilag az idők kezdete óta…..
Hunor&Minka&Zsigu Újratöltve 3.0 2011.02.08 21:12:00
A jólsikerült prototípusunk után, elkészítettük a második, javított kiadású kicsihugit és úgy gondoltuk, (nem, nem a csúcson hagyjuk abba, hanem megkísértjük újra a sorsot) kijavítjuk előzetesen elkövetett vagy annak vélt hibáinkat és kihasználjuk a karácsonyi-szilveszteri…..
Nevelésistratégia miatt meg kell állni hangos nyerítés nélkül, ahogy kunkorihajú szupercsirkénk akaratát szavakkal is érvényesíti, ill. a nemakarását kinyilvánítja. Cincogi kis hangján egyre gyakrabban halljuk Tőle: "nem, ezsejó, nem ez, nem az, nemakarsz, nem így, nem…..
Előképzés:- szülj két éven belül két gyereket. (a számok változhatnak, a lényeg, hogy ne legyen köztük egynél több a különbség)-  a gyerekágy alatt dobozolj-dolgozz-költözz-kezdj egy teljesen ismeretlen szférában új életet, akkor, amikor amúgy is minden labilis és…..
bogi_es_kira 2010.07.07 21:48:49
Hello Mindenkik! Költözöm!!!! Csupän praktikussägi okokbol. Mert itt egyszerüen nem tudom hasznälni a kep feltölteses funkciot, többek között ezert nem töltök kepeket. Annyira maceräs nekem. A bloggeren pedig pikk-pakk :o) Igy mär fent is vannak az elmaradt karis kepek…..
Hunor&Minka&Zsigu MinkaNap! 2009.12.12 04:54:00
A kis csomag névnapi meglepetés hagyományos úton érkezett a Világra, Anyukája hősies kitartásának és erő feletti teljesítményének köszönhetően. Kis búvárszivattyú, mint a Bátyja, ő is erőteljesen rácsatlakozott a MennyeiMannára és békésen lakmározik. Cucka vidám és…..
Jááááááájjjj.Ugyi Robert szülei jófejek, meghívnak minket heti egyszer vacsizni. Ezzel nem is lenne baj. Csakhogy én épp igyekszem a 6 hetes csöppségünk napi rendjét beállítani. Mostanság 7 és 8 között fürdettem, úgy nézett ki bevállt. Tegnap fél 8ra voltunk vacsira…..
Minka belibbenésére várva, teljesen háttérbe szorult a tavalyról jól ismert izgatott készülődés Huncos születésnapjára. Valahogy azt gondoltam a nagy történések idén picit háttérbe szorítják ezt a napot, aztán majd, ha minden lecsöndesedik körülöttünk-bennünk, megejtjük…..
gemini Nyűgös Ajsa 2009.11.05 13:39:00
A visszarázódás az oviba Ajsának kicsit döcögve megy. Múlt héten végig Tokajban voltunk, előtte egy fél hetet betegség miatt hiányoztak, így hát most hétfőn másfél hét kimaradás után kezdtük az ovit. Na azért annyira nem komoly, nem rendezett látványos "nem tudok…..
gemini Az idegeim 2009.11.09 13:43:00
Na de most tényleg...normális az, hogy egész nap sírnak?  Vagy csak azért érzem ezt, mert hárman vannak, felváltva műsoroznak és ezért úgy tűnik, mintha nem lenne eleje és vége? Szünet nincs, valaki mindig veszekszik valakivel, majd az elnyomott és elnyomó egyszerre sír... De…..
Minden kezdet nehéz... Antialvó 2009.10.28 19:36:00
Azt hiszem, át kellene keresztelnem a KicsiFiamat HisztiManóra. Hihetetlen a pasi. Vörösek a szemei, mint a nyuszinak, alig lát ki, olyan kicsik. Totál koki, de aludni nem hajlandó. Ilyen még soha nem volt, mint ma, hogy csak egyszer aludjon. Reggeli után, mivel ugye akkor is hiába tettem…..
Hunor&Minka&Zsigu Tegnap kicsit... 2009.10.11 17:42:00
Délután kidőltek a fiúk és egymáson, kupacban elaludtak... máskor, ilyen pillanatokat kihasználva nekiesek a mosogatásnak, a mosásnak, a vasalásnak. Vagy csak simán melléjükdőlök én is és olvasgatva elbóbiskolok. Ám most másképp döntöttem. Megéreztem a bizsergést,…..
Amikor megtudtam, hogy másodikként lányunk lesz, majd kibújtam a bőrömből örömömben, potyogtak a könnyeim, miközben hívtam a kölök apját és prüntyügtem be az sms-eket a kórház kertjében egy padon ülve. Madarat lehetett volna velem fogatni, gondolataim vastag rózsaszín…..
Hunor&Minka&Zsigu Ismét alvás 2009.08.31 18:36:00
Helyesbítve: elalvás bárhol bármikor. Ilyen az, ha az embör lányának a gyermeke, aki egy igazi party people, nem akar lemaradni a BMK-ról. Sőt. Igazából semmiről sem. Soha. Így marad a végkimerülésig örökvigyor az arcon félig már álomföldön és a kidőlés a sorból.…..
bogi_es_kira 2009.09.01 17:35:03
Minden kezdet nehéz... 10 2009.08.15 21:33:00
A már szokásossá vált számos bejegyzés. Írhatnék közhelyeket, hogy "hihetetlen, mennyi idő eltelt, mióta megszületett a Kisfiam", "hihetetlen, hogy telik az idő" stb., de most nem írok. Inkább jöjjön az összefoglaló!- kúszik ezerrel, mászni csak vmire,…..
bogi_es_kira 2009.08.17 09:56:07
Tavaly szeptemberben, a tomboló nemalvásos, 15-20 darabos ébredéses éjszakák egyike után, jegyezte meg reggeli közben HuncApu, mi lenne, ha rágyúrnánk Hunor kistestvérére. Abban a pillanatban pontosan azt éreztem, mint amikor a Somlói vár fokára felmászatott magassarkú csizmában…..
Minden kezdet nehéz... Ketten 2009.07.16 22:08:00
(Ezt a fotót egy nagyon kedves lány készítette, akit az interneten ismertem meg.Benedek ekkor épp 7 hónapos volt)..
bogi_es_kira 2009.07.18 20:01:58
tollpihe zár az égbolt 2009.05.27 08:16:00
nagyon sok szép emléket öriznek e lapok, nehéz lenne tőlük megválni; nem is teszem. mégis úgy döntöttem, hogy ideje visszavonulni. ez nem olyan egyszerű a blogponthunál, időt (haha, ilyenem nincs is ;)) vesz igénybe rendesen, hogy minden egyes bejegyzést védetté tegyek. hamarosan,…..
bogi_es_kira 2009.05.31 19:35:00
bogi_es_kira 2009.07.18 17:22:32
Hunor&Minka&Zsigu Sorminta 2009.07.15 21:58:00
Lassacskán tényleg odáig jutunk, hogy még pár egymást követő ultrahang vizsgálat és bentragadunk szülni. Ismét idősebbek lettünk, a mai mérések alapján már a 20. hetet tapossuk. Ééééééééés: valóban királyleányka lakozik a pocakomban! A doktorbácsi  igazán alapos…..
Huncos születését nem élhettem meg a szó klasszikus és magávalragadó értelmében... nem volt eget- és földetrengetően csodálatos élmény egy kivilágított műtőben, köröttem rengeteg idegennel, reszkető lélekkel világra hozni elsőszülöttemet... nem hallgathattam a testem…..