m82usy 2008.12.11 03:55:20

Az eddigiekhez:

Az eddigi hozzászólásokból kirajzolódott a klasszikus keynesiánus(beavatkozáspárti)-szabadversenyes frontvonalak.

Be kell-e avatkozni az államnak a piacgazdaság menetébe, vagy inkább "laissez faire" politikát folytatva, hagyni, hogy minden folyjon tovább a maga medrében.

Előbbi álláspontot egyszer már igazolta a történelem: márkáns állami intézkedések garmadájának segítségével, Keynes tanácsait megfogadva, Franklin D. Roosevelt évek kemény munkájával végül is helyrehozta a gazdasági világválság okozta károkat, és megalapozta azt a fellendülést, ami az 50-es,60-as évek aranykorává teljesedett ki, és ami az olajválság nevű kis intermezzótól eltekintve, mostanáig tartott.

Az érme másik oldalát finance hozzászólása jeleníti meg. A központi beavatkozás nem mindig hoz sikert.

Ugyanakkor csak mellékesen jegyzem meg, hogy a szabadverseny fetisizálása, hogy majd a piac és a verseny majd minden problémát megold, legalább ugyanekkora, ha nem még nagyobb illúzió.

A tökéletes, tiszta verseny, ugyanis legalább olyan ritka, mint a tökéletesen sikerült gazdasági kormányprogram.(megjegyzem azért a Bokros-csomag egész jól elérte a kitűzött céljait, - hiánycsökkentés - persze ennek annyira senki sem örült)

Az amerikai jelzálogpiac problémáit évekig nem látta senki sem teljesen át, mindenki hitt abban, hogy maguktól is ki tudnak mászni a bajból, míg az állami beavatkozást nem hogy nem sikerült kiküszöbölni, hanem a világtörténelem addigi legnagyobb pénzügyi állami mentőövére kellett kidobni, hogy ne legyenek a 70 évvel ezelőttihez hasonló drasztikus következmények. A párhuzam csak a következményekre vonatkozik, a két válság egyáltalán nem analóg egymással, mivel az előbbi a konjunktúrák és dekonjonktúrák ciklikusságából ered, utóbbi pedig nem.

A felhozott példák tehát egyértelműen a beavatkozás mellett szólnak. Válság esetén.

A kisbefektetők részvényvásárlásának támogatását tekintve a válasz nem ennyire egyértelmű, még akkor sem, ha most válság van. 20 év alatt nem igazán fejlett kisbefektetői pénzügyi kultúra egyszerre érv a bevezetés ellen és mellett.

A kezdeményezést mindenképpen érdemes fontolóra venni, ugyanakkor a támogatás mértékét szerintem nagyban befolyásolja, hogy milyen profilú vállalat, mekkora tulajdonhányadáról van szó.

Ha sikerül a dolgot a megfelelő módon szabályozni és okosan megtervezni, akkor szerintem a válasz egyértelműen igen.

m82usy 2008.12.11 03:57:10

Az eddigiekhez:

Az eddigi hozzászólásokból kirajzolódott a klasszikus keynesiánus(beavatkozáspárti)-szabadversenyes frontvonalak.

Be kell-e avatkozni az államnak a piacgazdaság menetébe, vagy inkább "laissez faire" politikát folytatva, hagyni, hogy minden folyjon tovább a maga medrében.

Előbbi álláspontot egyszer már igazolta a történelem: márkáns állami intézkedések garmadájának segítségével, Keynes tanácsait megfogadva, Franklin D. Roosevelt évek kemény munkájával végül is helyrehozta a gazdasági világválság okozta károkat, és megalapozta azt a fellendülést, ami az 50-es,60-as évek aranykorává teljesedett ki, és ami az olajválság nevű kis intermezzótól eltekintve, mostanáig tartott.

Az érme másik oldalát finance hozzászólása jeleníti meg. A központi beavatkozás nem mindig hoz sikert.

Ugyanakkor csak mellékesen jegyzem meg, hogy a szabadverseny fetisizálása, hogy majd a piac és a verseny majd minden problémát megold, legalább ugyanekkora, ha nem még nagyobb illúzió.

A tökéletes, tiszta verseny, ugyanis legalább olyan ritka, mint a tökéletesen sikerült gazdasági kormányprogram.(megjegyzem azért a Bokros-csomag egész jól elérte a kitűzött céljait, - hiánycsökkentés - persze ennek annyira senki sem örült)

Az amerikai jelzálogpiac problémáit évekig nem látta senki sem teljesen át, mindenki hitt abban, hogy maguktól is ki tudnak mászni a bajból, míg az állami beavatkozást nem hogy nem sikerült kiküszöbölni, hanem a világtörténelem addigi legnagyobb pénzügyi állami mentőövére kellett kidobni, hogy ne legyenek a 70 évvel ezelőttihez hasonló drasztikus következmények.
A párhuzam csak a következményekre vonatkozik, a két válság egyáltalán nem analóg egymással, mivel az előbbi a konjunktúrák és dekonjonktúrák ciklikusságából ered, utóbbi pedig nem.

A felhozott példák tehát egyértelműen a beavatkozás mellett szólnak. Válság esetén.

A kisbefektetők részvényvásárlásának támogatását tekintve a válasz nem ennyire egyértelmű, még akkor sem, ha most válság van. 20 év alatt nem igazán fejlett kisbefektetői pénzügyi kultúra egyszerre érv a bevezetés ellen és mellett.

A kezdeményezést mindenképpen érdemes fontolóra venni, ugyanakkor a támogatás mértékét szerintem nagyban befolyásolja, hogy milyen profilú vállalat, mekkora tulajdonhányadáról van szó.

Ha sikerül a dolgot a megfelelő módon szabályozni és okosan megtervezni, akkor szerintem a válasz egyértelműen igen.

m82usy 2008.12.11 03:58:32

Az eddigiekhez:

Az eddigi hozzászólásokból kirajzolódott a klasszikus keynesiánus(beavatkozáspárti)-szabadversenyes frontvonalak.

Be kell-e avatkozni az államnak a piacgazdaság menetébe, vagy inkább "laissez faire" politikát folytatva, hagyni, hogy minden folyjon tovább a maga medrében.

Előbbi álláspontot egyszer már igazolta a történelem: márkáns állami intézkedések garmadájának segítségével, Keynes tanácsait megfogadva, Franklin D. Roosevelt évek kemény munkájával végül is helyrehozta a gazdasági világválság okozta károkat, és megalapozta azt a fellendülést, ami az 50-es,60-as évek aranykorává teljesedett ki, és ami az olajválság nevű kis intermezzótól eltekintve, mostanáig tartott.

Az érme másik oldalát finance hozzászólása jeleníti meg. A központi beavatkozás nem mindig hoz sikert.

Ugyanakkor csak mellékesen jegyzem meg, hogy a szabadverseny fetisizálása, hogy majd a piac és a verseny majd minden problémát megold, legalább ugyanekkora, ha nem még nagyobb illúzió.

A tökéletes, tiszta verseny, ugyanis legalább olyan ritka, mint a tökéletesen sikerült gazdasági kormányprogram.(megjegyzem azért a Bokros-csomag egész jól elérte a kitűzött céljait, - hiánycsökkentés - persze ennek annyira senki sem örült)

Az amerikai jelzálogpiac problémáit évekig nem látta senki sem teljesen át, mindenki hitt abban, hogy maguktól is ki tudnak mászni a bajból, míg az állami beavatkozást nem hogy nem sikerült kiküszöbölni, hanem a világtörténelem addigi legnagyobb pénzügyi állami mentőövére kellett kidobni, hogy ne legyenek a 70 évvel ezelőttihez hasonló drasztikus következmények. A párhuzam csak a következményekre vonatkozik, a két válság egyáltalán nem analóg egymással, mivel az előbbi a konjunktúrák és dekonjonktúrák ciklikusságából ered, utóbbi pedig nem.

A felhozott példák tehát egyértelműen a beavatkozás mellett szólnak. Válság esetén.

A kisbefektetők részvényvásárlásának támogatását tekintve a válasz nem ennyire egyértelmű, még akkor sem, ha most válság van. 20 év alatt nem igazán fejlett kisbefektetői pénzügyi kultúra egyszerre érv a bevezetés ellen és mellett.

A kezdeményezést mindenképpen érdemes fontolóra venni, ugyanakkor a támogatás mértékét szerintem nagyban befolyásolja, hogy milyen profilú vállalat, mekkora tulajdonhányadáról van szó.

Ha sikerül a dolgot a megfelelő módon szabályozni és okosan megtervezni, akkor szerintem a válasz egyértelműen igen.

m82usy 2008.12.11 03:13:47

Megjegyzések az eddigi hozzászólásokhoz:

"Be kellene iktatni olyan szabályt, hogy csak a hátrányos helyzetben lévők igényelhessék."

DORA 2008.12.10. 14:26:57

Érdekes felvetés, ugyanakkor problémás. Bárki állíthatja magáról, hogy hátrányos helyzetű, a pozitív diszkrimináció indokolt lenne, de éppen ezáltal sérülne az esélyegyenlőség is: vagyis mindenkinek joga van adósságokba vernie és tönkretennie magát, ha tetszik ez neküknk ha nem.

nagy_kukta 2008.12.10. 11:23:45
"Aztán de jó,hogy elég majd akkor kifizetni,amikor lesz munkánk,de hát nagyon nagyon jól tudjuk,hogy kezdő fizetés 100 ezer Ft körül van,és kapunk-e egyáltalán hamar munkát? Szóval a jövőbeli itthoni bizonytalan munkahelyzetre alapozni,szerintem nem túl biztató..."

Először is:www.diakhitel.hu/
A törlesztéssel kapcsolatban a második pontnál(miért előnyös?) olvasottakat ajánlanám "a pedagógusok+ a bölcsészek életük végéig fizetnék" típusú aggódó hozzászólók figyelmébe:

Lehet ügyeskedni:
- "legkésőbb 40 éves korig" kell megkezdeni a törlesztést. Az én interpretációm szerint ez azt jelenti, hogy kérhetek halasztást amíg kiépítek egy egzisztenciát és összeszedem valahogy egy összegben a pénzt, hogy aztán kamatozás nélkül visszafizessem az egészet.

Ez egyben választ ad, a "mi van akkor, ha nem kapok munkát"-típusú kérdésekre is.

Természetesen az a legjobb, ha beosztjuk és jól használjuk fel, ugyanakkor "szegény diákokat" nem kell annyira félteni, egyrészt szerintem inkább a rászorulók veszik fel+főleg akik költségtérítéses képzésre járnak, másrészt lehet, hogy a
visszafizetés nyűge egy olyan
PONT JÓKOR JÖTT MAKARENKÓI TOCKOST JELENT AZ ÉLETTŐL, AMI EGY ÉLETRE MEGTANÍTJA A TÉKOZLÓ FIÚKAT/LÁNYOKAT MIVEL JÁR EGY HITELFELVÉTEL.

Biztos hogy jobb mintha a Providenttel vagy a jelzálogházzal kezdenének.

Természetesen a józan paraszti ész és az óvatosság megtakaríthatja ezt a leckét, és nyilvánvaló, hogy a kezdeményezés mögött a profitszerzés megbújik, igaz nem annyira direkt mértékben(de akkor is valakinek haszna van belőle, ha minél többen felveszik) mint a bankok esetében.

m82usy 2008.12.03 14:22:06

Az eddigi hozzászólások irányvonalán haladva:

a komplex megoldások iránti igény fogyasztó- és piacfüggő.

1.Van ahol egyértelmű elvárás:(erre szerintem is az autó megvétele legjobb példa)

2. Van ahol nem lenne létszükséglet: ez a telekommunikáció. Ugyanakkor két oldalról is igény mutatkozik rá:
Az adott szolgáltatást kínáló vállalat, teljesen magához köti a fogyasztót, aki hacsak nem csinál nagy hülyeséget, nem nagyon fog másfelé nézegetni. Főleg ha egy zsíros kilépési díjat megállapító hűségszerződést is jóhiszeműen aláírt, átfutás nélkül.

A fogyasztó is jól jár, az ügyintézés lehető legegyszerűbb, egy céghez kell menni mindent intézni(TV,telefon,Internet), egy telefonszámot kell megjegyezni, és ha kijön egy szerelő, akár mind3mal kapcsolatban tud segíteni.(Ha éppen szükséges)

Kedvezményes árak ide, egyszerűség oda, a fogyasztó sokkal jobban ki van téve a szolgáltatónak: az adatai egy kézben összpontosulnak, nem tudom, hogy van-e ilyen, de elképzelhető, hogyha az egyiket nem fizeted be, akkor akár a másik 2 szolgáltatást is kiköthetik.
Szóval a komplex megoldás nem feltétlenül csak a fogyasztónak könnyebbség.

3. Bizonyos termékeknél, mind2 megoldásra van igény, az egyszerűre is, meg a komplexre is.

Példának a mobiltelefont hoznám.
1. A technikai újdonságokkal lépést tartó elsősorban fiatalabb korosztályok valóban használják a mobiltelefonon szereplő legtöbb szolgáltatást(Wap,Infra-adatküldés,játékok, MMS, hogy csak a jéghegy csúcsát említsem),

2. akárcsak a telefont munkaeszközként igénybe vevők(pl. bonyolultabb, akár az egész iróasztalt helyettesítő drága telefonok, amelyek mindent tudnak, amit a számítógépek)

ŐK AZOK, AKIKNEK KOMPLEX MEGOLDÁSOKRA VAN SZÜKSÉGÜK.

Velük szemben állnak, többek között annak a korcsoportnak a tagjai, akiket az innovatív megoldások teljesen hidegen hagynak: az idősebbek tagjai.
A nagyszüleimről pontosan tudom, hogy vennék nekik bármilyen mindentudó telefont, ártól függetlenül pontosan 1 funkciót fognak használni: a telefonálást.(+névjegyzék- igen még SMS-t sem).

Tudom nem ők az elsőszámú célcsoport, és talán megfizetik a többletpénzt, azokért a funkciókért, amelyeket soha sem fognak használni.

Mégis érdemes az ő kegyeiket is keresni, lehet, hogy megint nagyot kaszálhatna egy szolgáltató 1 olyan telefonnal, ami olcsó és csak telefonálni tud?

m82usy 2008.12.03 13:55:06

A vásárcsarnok kitelepítése ellen én is tiltakozok(az eddigiek rövid összefoglalásával):

1. Jelentős eszmei, vagyis műemlékértékkel bír.Már ezért a szimbólumértéke miatt is meg kell hagyni- persze ma már ezek a szempontok nem igazán mérvadóak:

- pl. az évszázadok viharait sikeresen átvészelő várfal egy részét is simán elbontották, hogy parkolót építsenek a Budai Vár alá-

2. A környéken élő fogyasztók számára
jelentős igényt elégít ki.

Az eddigi hozzászólók a nyugati módszerek átvételét, föld alatti szemétfeldolgozás merült fel.

A SZEMÉTTÁROLÓ ÉPÍTÉSE NEM MERÜLT FEL, ÉS NEM IS FOG.(végtelen nagyságúra(állandóan bővíteni kéne) lenne szükség, ráadásul a város közepén)

Norbi008 ötlete(belvárosi vásárlónegyed), túlságosan helyigényes,(ha 1 csarnokba telepítesz minden facilitást- az a legegyszerűbb,minden más lehetőség több hely,pénz,idő) és nem elég hatékony, sokkal inkább egy kisvárosban szokásos( a főtér körül megtalálható minden fontosabb üzlet), ahol egy mki számára elérhető centrális tér van, és egy jól körülhatárolható központ.

Budapest esetében 1 ilyen hely nincsen, hemzsegnek és gombamód szaporodnak a plázák.

A problémát súlyosbítja, és az előbbi ötletet még negatívabb színben látatja, a Szabadság híd felújítása, amely további közlekedési problémákat szül.(+ a villamos felújítás, amely ahogy nézem a végéhez közeledik)

Megoldásként felmerült a föld alatti feldolgozó üzem, illetve tárolás ötlete merült fel.

Amelyet én is támogatok.

Ugyanakkor csak jelzem, hogy az ötlet és a belinkelt Magyar Hírlapos cikkben foglaltak közötti ellentmondást(a Kálvin téri református templom majdnem beomlott, a BME megsüllyedt), hogy vigyázni kell, hol fúrunk, az Egyetem közelében valószínűleg ez sem kivitelezhető, hanem más külső helyszínen.

A tüntetőknek szurkolok, ugyanakkor alapvetően szkeptikus és mérges vagyok:
A liftet már elkezdték építeni, és valószínűleg már be is fogják fejezni, valaki(k) fönn, már megint hozott egy fontos döntést a civil szférával való egyeztetés nélkül(az előző rendszerből áthozott paternalista beideződés szerint),
konkrét felelős nincs meg(az önkormányzat nem az, valaki aláírta azt a papírt) így következmények sincsenek.

Remélem nem lesz igazam.

m82usy 2008.11.28 00:34:17

Az eddigi kommenteket olvasgatva mindenki egyet ért a többszöri munkahelyváltás szükségességével, valamint hogy emiatt alkalmazkodóképesség és a különböző készségek(kommunikativitás) és képességek(nyelvek, több diploma, tanfolyamok stb.) állandó fejlesztésére van szükség.

A kérdés valóban nem kivánságműsor, ma már alapvetően megváltozott a szemlélet, amely szüleink és nagyszüleink idejében dívott:

Egy szakma kitanulásával és egy egyetem elvégzésével, egy életen át jól el lehetett boldogulni.

Ma már ennek a módinak leáldozott, hogy egy párhuzamot mondjak, ma már nem nagyon teremnek életüket egy focicsapatnál végig focizó Ilovszky Rudolfok és Albert Flóriánok, hanem mindenki annál a csapatnál játszik, amelyik éppen többet igér.

Nemcsak a sport munkaerőpiacán, hanem máshol is így mennek a dolgok.

Ez jó is, rossz is.

Rossz, mert a tervezhetőség, a biztonság ritkán adatik meg, nem tudhatjuk, hogy holnap egy létszámleépítés vagy egy átszervezés miatt mikor kerül ki az utcára.

Az előző generációk nem ebben nőttek fel, és nem mindenki tud megfelelni az új korszak kihívásainak.
Az egyik előző kommentben olvasott, őszülő fejjel iskolapadba ülő emberek ez a pozitív kategória.

A téma kapcsán, azonnal beugrott a 90 éves nagyanyám pár hónappal hozzám intézett intelme:

fiam tanulj szorgalmasan, aztán próbálj bekerülni egy céghez, mint a (egy közeli hozzátartozóm neve), és akkor neked is jó életed lesz.(értsd: nyugodt, stabil, amelyhez a tuti munkahely adja az alapot)

Ez a paradicsomi kor nem nagyon fog már visszajönni.

Lifelong learning: több diploma, széles látókör, lehető legtöbb és legmagasabb fokú nyelvvizsga, masszív számítástechnikai ismeretek, jó kommunikációs készség erősen javallott,
máskülönben egy szép napon arra ébredhetünk, hogy egy jobban kvalifikált másvalaki ül a mi székünkben, nekünk pedig az ajtót mutatják.

Természetesen ez az egész helyzet és szituációfüggő, a speciális, nehezebben helyettesíthető tudással (pl.kínai,japán, orosz) rendelkezőket, és a szamárlétra magasabb fokaira mászókat, kevéssé fenyegeti ez a veszély, mint a pályakezdőket, fiatalabbakat, és az alacsonyabban kvalifikáltakat.

A korszellem alól viszont az előbbi kategória képviselői sem vonhatják ki magukat.

Az eddig felsorolt szkillekhez még hozzá tenném az információ megszűrésének, valamint az idő beosztásának, illetve tervezésnek a készségét.

Sokan félmosollyal szájuk szegletében,szkeptikusan fogadhatják szavaimat: Ma már minden sarkon hamis próféták teremnek, akik pillanatnyi haszonmaximalizás reményében, próbálnak rávenni, a még rövidebb idő alatt, még jobb eredményt elérő módszereikre.
Nem kell hinni nekik, de nem biztos, hogy azonnal el kell hajtani nekik, lehet valami olyan ötletre vagy módszerre irányítják rá figyelmünket, amellyel a későbbiekben időt, energiát pénzt takaríthatunk meg, esetleg közvetett módon, úgy, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben.

Talán éppen ezek az apró kis pluszok fogják a későbbiekben felénk billenteni a mérleg nyelvét.

Az egyetemtől alapvetően én is elvárom a látókörszélesítést, és a továbbiak elsajátításához nélkülözhetetlen ismeretek elsajátítását.

Újabb párhuzamként, szemléltetésül a vezetést említeném meg: a vizsgapályán és a forgalmin tanuljuk meg az alapokat, de az igazi vezetési rutin csak élesben alakul ki, ugyanakkor az előbbi során való előzetes felkészülés nélkül esélytelenek lennénk.

Az egyetem célja, nem lehet más, mint a különböző lehetőségek felvonultatásával, segíteni megtalálni az igazán testhezálló területet, amivel a későbbiekben szeretnénk foglalkozni, és lehetővé tegye az ehhez szükséges ismeretek elsajátítását.

A BCE az eddig látottak alapján ennek a kritériumnak tökéletesen megfelel.