Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tudózsidó

19 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke (vagyis a jelenleg ezt a tisztet betöltő figura) még tavaly decemberben kijelentette: országa elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. Ezzel fontos szimbolikus gesztust tett Izraelnek, ugyanis a világ egyetlen szuperhatalmaként és a közel-keleti rendezés fontos…..
Amikor néhány hónapja lemondtam a Polgári Konzervatív Párt vezetéséről azért tettem, mert fel akartam szabadítani a gondolkodást és cselekvést egy olyan pártban, amelynek a vezetése eleve jobban illene 30-as, fiatal 40-es felnőttek kezeibe (én 50 felé közeledem), ráadásul tudtam, hogy a…..
tudózsidó 2016.06.15 13:13:43
Pacsirtáskodik! ..
tudózsidó 2013.09.20 17:37:28
köszönt ránk ma este. A Szentély idejében Áv hó 15-én, a szüret első napján, fehér ruhás, táncoló hajadonok árasztották el a Jeruzsálem körüli szőlőskerteket, hogy a többi törzs tagjai közül párt találjanak maguknak, mivel év közben többnyire csak saját…..
Szaif Kadhafi, Moamer második fia (Saif al-Islam Muammar Al-Gaddafi), aki a jelek szerint a véres líbiai szappanopera kulcsfigurája lesz, 2005-ben feleségül akarta venni Orly Weinerman izraeli szappanopera-sztárt. Amint arról beszámoltam, Szaif apja (Moamer Kadhafi) valószínüleg zsidó,…..
Jaszin sejk a hetvenes években importálta Gázába az egyiptomi Muzulmán Testvériség mozgalmat, mely szociális szolgáltatásai révén fokozatosan az Arafat vezette Palesztin Felszabadítási Szervezet riválisává vált. A szekuláris PFSZ aktivisták és a radikális iszlamisták…..
"Demonstrációra hívjuk mindazokat akik méltósággal és tisztelettel kívánnak emlékezni Károlyi Mihályra1 és felháborítónak tartják a nyíltan történelemhamisító és antiszemita szoborgyalázást. Támogató: Mazsihisz2, Magyar Demokraikus3 Charta 20084" tovább 1…..
A hetek óta izzó iskolabotrány miatt talán érdemes egy kicsit a szalagcímek mögé nézni. Röviden összefoglalva, egy ciszjordániai ortodox vallásos (haredi) zsidó telep, Emanuel iskolájában elkülönítették a szefárdi diáklányokat az askenázoktól, amit a Legfelsőbb…..
A Trophy rendszer a videójátékokban megszokott módon körkörös védelmet ad a harci járművek elleni rakéta- és aknagránát támadásokkal szemben...
 Gyönyörű, remekül főz. Képzett, családcentrikus. Használt.  ..
 A gázai rendőrség bejelentette, hogy egy, a gázai Nyilvános Könyvtár mögötti ikerházban felfedeztek egy 2000 félautomata puskából, hozzávaló 250 ezer töltényből, 10 tankelhárító rakétából, 4 gránátvetőből álló fegyverraktárt, továbbá 20 tonna heroint, 50…..
A holland rendőrség néhány munkatársát ortodox zsidónak öltöztetik, hogy léprecsalják az erőszakos antiszemitákat. Az utóbbi időben elszaporodtak az antiszemita atrocitások Hollandiában, melyeket többnyire marokkói bevándorlók követnek el. Az ötletet a dán kollégáktól…..
Legalábbis a Hamasz szerint a PEPSI a “Pay Every Pence to Save Israel” rövidítést takarja (~adj minden fillért Izrael megmentésére)...
A “Paradicsom madarai” gyermekkórus arról dalol, hogy bár Palesztina (értsd: Izrael földje) nélkül a gyermekkor mit sem ér, de legalább Allah kedvencei a mártírok. A“Birds of Paradise” iszlám gyerekcsatorna műsorát Bahreinből sugározzák műholdon…..
A szoftver 78%-os pontossággal mutatja ki a szerző pszichológiai állapotát a blogbejegyzésekből és más online szövegekből. ..
- Nincs meleged ebben a fekete hacukában? - Miért neked nincs? - Dehogynincs! - Nekem is, de én legalább rendesen fel vagyok öltözve! ..
Békaeső hullott pénteken Rákóczifalván a helyiek szerint. Többen állítják, hogy a hatalmas felhőszakadásban nemcsak víz, de apró békák is potyogtak az égből. A vihar után pedig valósággal ellepték a várost a néhány centiméternyi ugráló kétéltűek. Előzmények: 1. a…..
A Hamasz által elrabolt tizedes fogságának negyedik évfordulója alkalmából magyar idő szerint ma este hatkor fut ki a flotilla a new yorki 40-es mólótól, Manhattan és a Szabadságszobor megkerüléséve az ENSZ székházához. A demonstrációt az amerikai zsidó szervezetek elnöki…..
“Lajos Bokros, a eurosceptic Hungarian MEP, at an internal EU parliament meeting last week reportedly proposed that MEPs should also organise an aid boat.” ..
Szabó György Tisztelt Elnök úr! 2009.05.24 21:19:00
A Barankovics István Izraelita Műhely Egyesület tagjainak és elnökségének eltökélt szándéka a magyarországi zsidóság érdekeinek szolgálata politikai hovatartozástól és világnézettől függetlenül. Az elmúlt hónapok folyamán úgy gondoltuk, hogy a Magyar Zsidó…..
tudózsidó 2009.05.24 22:53:53
Érdekes egybeesés. Szinte napra pontosan egy évvel, az első és egyetlen, spontán, Hollán Ernő utcai tüntetés után lezajlott az első tárgyalás az engem ért fenyegetések ügyében. Ne gondoljatok semmi drámaira. Újpesti lepusztult tárgyalóterem, viccesen ferde bejárati ajtóval,…..
Szombatblog Nyugati frontra várva 2009.02.10 23:53:00
Épp 140 évvel ezelőtt kezdett intézményesülni a honi neológia. 1869-től egészen 1949-ig markáns, mind az ortodoxiától, mind pedig a reformtól különböző ön- és jövőtudattal rendelkezett, ami föltétele annak, hogy tömegek azonosulhassanak vele. Az akkori neológia az óvatos,…..
Médiafikázós rovatunk újabb darabját, a teljes kiegyensúlyozottság jegyében a Mazsihisz lapjának, az Új Életnek szenteljük. A hajdan a pártállami rendszerhez lojális hitközségi sajtó megújulása még várat magára, bár vannak érdekesebb színfoltok is az újságban. Azonban egy…..