Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gugielek

7 bejegyzést írt és 24 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
PPKE-BTK SzóSz blog február 15. 2012.02.15 23:20:00
 Isten nevében:  Már jócskán besötétedett, amikor kiléptem az utcára. A frissen hullott hó ezerfelé szórta a lámpák sárga fényét, s úgy tetszett, a fényesség magából az utcából árad. Még egyszer búcsút intettem, és elindultam. Az utcán kemény szelek…..
Ritkán jön rám az írhatnék, de ez ma egy ilyen nap. Sokat szembejön velem mostanában a hajléktalanság, a kérdésekkel, érzésekkel együtt. Nyilván a hideg is teszi, meg a pesti lét. Nem tudom, mire akarok kilyukadni, lehet, hogy csak felvetek és közzéteszek néhány gondolatot,…..
„Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki, bár Isten alakjában létezett, nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és…..
Nos, hát az egész úgy indult, hogy 2010. február 4-én 10: 30-kor megérkeztem a Keleti pályaudvarra a megbeszélt találkozóhelyre. Kisvártatva egy integető Szabó Zsófira és Emőkére lettem figyelmes. Lassan egyre több szószos és MEKDSZ-es gyűlt körénk. Indulás előtt pár…..
PPKE-BTK SzóSz blog Vele? 2010.01.22 20:49:00
Ez a hét nagyon különleges volt.  Legtöbbször az abszurd szót használtam a jellemzésére. abszurd (latin = "fülsértő, süketítő") A gondolkodás törvényeivel ellentétes. Képtelen, lehetetlen, esztelen, ésszerűtlen, kivihetetlen, értelmetlen. "Abszurd…..
Sétáltunk a havas-latyakos külvárosi úton. A járda járhatatlan, hát a kocsik nyomába szegődtünk, hogy a kitaposott ösvényen haladjunk. – Olyan ez, mint a gesztenyepüré – mondta kedvesem a szutyoktól barna hóra célozva – és az ott, mint a hab – s az…..
gugielek 2010.01.10 23:40:14
 No, jó, igyekszem rövid lenni.Történetemnek semmi oktatási jelleget nem szeretnék adni dörgedelmes tanulságokkal, miszerint aki lovagolni akar, az ne sétálgasson, mert kimossák a sebét, célom csakcsupán a mimézis: Isten fantasztikus sztorialkotó képességének gyenge…..
PPKE-BTK SzóSz blog Isten mezeje 2009.12.03 17:14:00
Csaba atya szokott valami olyasmit mondani, hogy Isten úgy teremtette meg a világot, hogy mindennek megvan a helye benne, olyan mint egy nagy puzzle, össze vannak keveredve a darabkái, de minden rész össze tud kapcsolódni valamivel. Hát én tegnap tapasztaltam ezt, a Teremtő Atya…..
PPKE-BTK SzóSz blog Kézcsók 2009.08.18 20:01:00
Ebédhez készülődsz. Rögzíted a gyöngyfűzést, amin dolgozol, amikor a húgodat hallod, amint a konyhából kikiabálva megkér, hogy tisztítsd ki a lefolyót. Megborzongsz. Jól tudod, mire gondol. A fürdővízzel együtt lefolyó haj- és szőrszálak – már persze amelyek…..
– Jól vagy? Segíthetek?A Blahán voltam, az aluljáróban. Máskor mindig a Deákig megyek, ha a Nyugatiba akarok jutni, de most volt szabad ötven percem, és úgy döntöttem, sétálok egyet a Körúton. A mozgólépcsőről lelépve az egyik kijárat felé vettem az irányt, amikor…..
PPKE-BTK SzóSz blog Szerintem... 2009.11.14 12:09:00
Az élet nehéz kérdései. Teremtés, Biblia, egység, imádság. Szerintem. Furán vagyok összerakva. Azon nagyon ki tudok borulni, ha a lakótársam tejfölt ken a kenyérre, de az sosem okozott nagy nehézséget, hogy összeegyeztessem a Teremtéstörténetet Darwin elképzeléseivel.…..
PPKE-BTK SzóSz blog Gólyatábor 2009.09.03 23:08:00
– Mondjunk áldást az Úrnak! – Istennek legyen hála!   Befejeztük a zsolozsmázást. Ültünk a hazafelé tartó gólyavonaton két folyósó felőli székben, és néztük egymást. Zsófin is látszott, hogy nem akármilyen négy nap van mögötte, én meg egyenesen ki…..
gugielek 2009.09.10 22:27:01
 Levél Évinek a messzi Finnországba „Most képzeljük el, hogy egy angyal megjelenik itt a kör közepén és megsúgja nekünk, csak nekünk, hogy hétfőn délben eljön a világvége. Mit csinálnál a hátralévő 3 napban?”Valahogy így tette fel Zoli a kérdést (nem…..
PPKE-BTK SzóSz blog Csobánka 2009 2009.07.06 22:35:00
 Eltelt a hét. Rettegtünk, készültünk, vártuk, rápihentünk, imáztunk érte. Aztán megérkeztünk, rengeteg csapat, régen látott ismerős arcok...sátrat építenek, matracokat hurcolnak...Már az elős nap próbára tette a nevelőket és gyerekeket egyaránt. szakadó eső,…..
Fűben, virágban, dalban, fában,születésben és elmúlásban,mosolyban, könnyben, porban, kincsben,ahol sötét van, ahol fény ég,nincs oly magasság, nincs oly mélység,amiben Ő benne nincsen.Arasznyi életünk alattnincs egy csalóka pillanat,mikor ne lenne látható az Isten. De jaj…..
gugielek 2009.09.01 13:34:52
Frizbi, Biblia, táncház. Ez a három dolog, ami először eszembe jut a SzóSz-ról. Az első emlékeim egyike a repülő korong. Szaladni utána pedig azóta kedvenc időtöltésemmé vált. Végre egy sportolási lehetőség, ami megmozgat, önfeledten szórakoztat és kikapcsol... Ami a…..
Avagy húsvét egyetlen dalban, fiktív és nem fiktív naplóbejegyzések.Talán nem mindenki értesült, hogy azért most hétfőn énekeltük e dalt először sok-sok idő után a szószban, mert ennek az éneklését is a Nagyböjt áldozatai közé soroltam. Igen, így határoztam, h mindenki…..
gugielek 2009.04.28 11:26:57
 „Az ember semmit sem vehet, hanem ha a mennyből adatott néki.” Hatalmas Mennyei Atyánk, aki elhívtál, Megerősítesz és küldesz minket: A Te dicsőségedet hirdetjük!Hála érte, hogy a sokféleségünkből A Te vezetéseddel alakul a…..
„Miért ilyen jó a Szósz?” – című kerekasztal beszélgetést tartottunk egy ebéd alatt a Pinceklubban. „Mert helyes lányok vannak.” - persze indult a feminin-maszkulin vita: „Nem! Azért mert a fiúk helyesek!” Ezen elmés és döntetlen kimenetelű…..
-       Gyere! Már kint várunk.-       Igen, jaj megyek, rögtön kint vagyok én is! -  épp most törlöm az álmot a szememből.  Életem leggyorsabb öltözését produkálva néhány percen belül túra – és…..
  Szép, felújított épület, tisztaság, nyugalom. Tizennégy negyven. Zöld - fehér kockás folyosó, ezüstösen csillogó korlátok. Nem akarok csokrot adni, egyébként is utálom az ilyen helyzeteket.  Nem, nincs a családban tűzoltó, rendőr. Nem valami otthonos, pedig az…..
A minap amint a Szent Péter téren sétálgatok és éppen visszaintegetek a pápának aki a lakosztályából köszöntött engem, a fejemre esik egy könyv. Furcsa volt, mert nem volt felettem senki, még egy pingvin sem. Kinyitottam, belenéztem és rögtön ez a mondat…..