Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kaktussz

0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szent Pál még olyan szépen, olyan egyértelműen megírta a Bibliában, hogy mulier taceat in ecclesia (a nők hallgassanak az egyházban)! (Vö. 1Kor 1,34). Bezzeg akkor még rend volt! Nade manapság, hogy a nők nem átallnak fedetlen fővel megjelenni – és imádkozni! i-mád-koz-ni!!…..
November 6 és 10 között a Vatikán asztrobiológia konferenciát rendezett 31 kutató részvételével. Az asztrobiológia egy igen szerteágazó interdiszciplináris tárgy, az élet kapcsolatát kutatja a világegyetem többi részével. Helyet kap benne a fizika, biológia, kémia, geológia,…..
Egyes előre jelzések szerint alacsony részvételre számíthatunk az Európa Parlamenti választásokon. Úgy sem változik semmi. Akkor meg minek - halljuk gyakran. Az egyik párt nem különb a másiknál. Semmi értelme az egésznek. Egy szavazat nem számít és, ha számítana is, akár ki…..
A hétvégén kicsit kimozdultunk egy csoporttal a kollégiumból, és ott láttam a következő jelenetet, ami újra előhozott bennem gondolatokat, amik már korábban is foglalkoztattak. Egy templomba mentünk be, előttünk egy házaspár fogyatékos gyerekükkel. A gyerek (tizenéves lehetett)…..
kaktussz 2009.05.06 17:37:21
@bölcsésztanár: ez tény, erre kell kialakítani egy olyan közösségi teret, ahol nem csak az agapénak, de akár egy farsangi bálnak, különböző előadásoknak teret lehet biztosítani. Az új templomok tervezésénél erre gondolni kell, a régebben épülteknél más megoldással kellene pótolni a hiányosságokat.
kaktussz 2009.05.06 16:45:31
Azt gondolom, hogy mindennek meg van a maga helye és ideje. A templom egy bizonyos közösség bizonyos összejöveteleinek a helye. Annak kapcsán, amit j. i társunk lejegyzett (" Újszövetség szerint (az Újszövetség idejében) Isten nem épületekben lakik, hanem emberekben, ezért a tisztelet nem az épületnek kell, hogy szóljon.") azt gondolom nagyon félreérthető, és néhány kisegyház, szekta elég rendesen félre is magyarázza.
A templom mint Isten háza, igenis megérdemel egy bizonyos tiszteletet, és ennek megfelelően egy bizonyos "tiszteletteljes viselkedést is. A gond azt hiszem az, hogy mi az ami a tiszteletteljes viselkedésbe beletartozik.
Az örömnek és a mosolynak úgy gondolom, hogy van helye. A megnyilvánulási formája azért egy másik kérdés. A focimeccseken nem egyszer lehetett látni, hogy a gólszerző örömmámorban úszva a mezét is "lekapta" magáról (ha jól tudom a ma érvényben lévő szabályok ezt már szankcionálják).A templomban talán nem így kellene örömünknek hangot adni. De hogy tovább sarkítsak... az operába sem szoktak rövidnadrágban és pólóban megjelenni. Aki mégis megtenné...
Jezsu0 szerint a templom nem közösségi tér, ha jól értettem. Azt hiszem jó lenne ezt egy kicsit pontosítani. A templom egy közösség bizonyos összejöveteleinek a színtere, s mint ilyen abszolút közösségi tér. Nincs benne ruhatár, Wc... Pattogatott kukoricát és hot dogot sem árulnak.
Azt hiszem tisztázni kéne, hogy ki mit ért azalatt, hogy "templom".
Most rögtön elnézést kérek ezért a címért, de ez fejezi ki legjobban azt, amiről írok. Gondolom, ez a mondás nemcsak Erdélyben ismerős (most már biztosan).Alapvetően saját problémám az, amiről itt írni fogok, de sok embernél találkoztam, találkozom ezzel, és valójában nem…..
Érti-e Isten a viccet, és ha igen, mekkorát nevet rajta? Ha meg ez a kérdés eleve röhej, akkor a kérdés félig már meg is van oldva. Ugyanakkor sokat mond a kérdés feltevőiről az, hogy a kérdést hogyan közelítik meg. Érdekes cikket olvastam a Guardianban, miszerint száz meg száz…..
Vannak bizonyos merev, rendszerető, lelkiismeretes és szabálykövető emberek. Ismertek ilyeneket? Viselkedésük, mozgásuk szertartásos, öltözetük pedáns, konvencionális. Rendszerint komolyak, humortalanok, kevés érzelmet mutatnak. Kicsit úgy tűnik, mintha nem is volna nekik.…..
Jezsuita bloggerek Kirakat?! 2008.12.22 22:45:00
Délután gondoltam sétálok egyet. Pont abba az utcába keveredtem, ahol mindenféle papi ruhákat és rituális kellékeket árulnak. Előttem három fiatal ment, egyik rasztás fejű, s mindhárman cigiztek. Megálltak az egyik kirakat előtt, csodálkozva nézték a papi igeket, miseruhákat,…..
kaktussz 2008.12.27 14:37:16
@bőregér: Kedves bőregér! A Hozsannás énekekről: azok az énekek ha megfigyeled nem "mai" keltezésűek. Egy-egy ének talán sokkal inkább egy megtorló, büntető képet fest Istenről, ami nem csoda, hiszen amikor íródott akkor ilyen a kép élt az emberek többségében. Ez is olyan dolog szerintem, amit helyesen kell értékelni. Nem elvetni kell azért mert régi, hanem a helyén kell kezelni.
A pásztorbotról: prédikáció közben a püspök elvileg teljes "felszerelésben" (püspöksüveg, pásztorbot) beszél, tanít. A bot pedig mint a tanítói hatalom, a jó pásztor jelképe... sőt ha jól tudom egyes esetekben az sem mindegy, hogy a pásztorbot melyik irányba kunkorodik :) Ez is egy szimbólum. Ha nem jól tudom. Jobban meg kellene becsülnünk a 2000 év alatt összegyűjtött értékeinket, és nem kéne szerintem divatosság alapján félretenni, vagy elővenni őket. Azok vannak, amik vannak, és legyünk büszkék rájuk.
Az elmúlt egy hétben a szokásos évi lelkigyakorlatomat végeztem. Mint mindig: teljes csend, napi több órás imádság, meditáció és folyamatos hallgatás. Egyik nap lelkifurdalást éreztem egy esemény kapcsán. Egy anyuka jött hozzám, akit noha sohasem láttam azelőtt, megkérdezte:…..