Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Horváth Oszkár

700 bejegyzést írt és 2459 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Le mertem írni, hogy miért baj a jómodort a jószándékkal azonosítani. A tegnapi, blogra is kitett posztomat törölte a Facebook, a közösségi előírásokra hivatkozva. Nem először, és nyilván másokkal is előfordul. Tényleg ritkán van kedvem leírni, amit gondolok, elmondom a rádióban. De amikor…..
Ismét emlékeztetnék, hogy kik között élünk. Egyrészt a "Hujber-héten" (H-nap), amikor a MŰVÉSZ úrnak igazán elgurult a gyógyszer, és a falán, cikkben, majd két reggeli műsorban előadta, hogy Jézus nem halt meg, csak egy 10 éves fiúra ráejtettek egy keresztet, akkor a kapcsolódó rádióműsor után a…..
#519: 12 hülye állat sorozat! Valójában ezek közül egyik állat sem hülye, mert nem elvárás velük szemben, hogy a városi önálló életre való alkalmasságban, és problémamegoldó skillekben felvegyék a versenyt velünk. Mi viszont nagyon hülyének érezzük magunkat, ha rájuk…..
Horváth Oszkár 2015.08.13 11:55:10
A Világzenei színpad mindig is a Sziget ékkövének számított és bár az utóbbi években mintha picit mostohagyerekként lenne kezelve, idén is számos érdekes koncert várja az eklektikus…..
#517: 12 hülye állat sorozat! Valójában ezek közül egyik állat sem hülye, mert nem elvárás velük szemben, hogy a városi önálló életre való alkalmasságban, és…..
#516: 12 hülye állat sorozat! Valójában ezek közül egyik állat sem hülye, mert nem elvárás velük szemben, hogy a városi önálló életre való alkalmasságban, és problémamegoldó skillekben felvegyék a versenyt velünk. Mi viszont nagyon hülyének érezzük magunkat, ha rájuk…..
#512 Miután a "crap" angolul szart és szarást jelent, nem csoda, ha a Crapper WC-k gyártójának tulajdonítják az angol nyelveterületen élő szimpatikus, kedves emberek az öblítős WC feltalálását. A valóságban azonban maga a crap kifejezés sem szegény Thomas Crapper nevéből…..
Olyannyira létezik hatodik érzék, hogy bizonyos osztályozás szerint az embernek akár 20 különböző érzékelése is lehet. Az 5 eredeti érzékelést (látás, szaglás, ízlelés, tapintás és hallás) Arisztotelész írta le, ami vitatlatatlan, viszont kiegészíthető. Eszünkben…..
#504 Felmentünk, megnéztük. Nem látszik. Lejöttünk. Jay Apt űrsiklórepülős majdnem láthatatlannak nevezte 290km magasságból, az Apollo űrhajósai pedig a Holdról semmilyen ember-alkotta tárgyat nem tudtak megnevezni, pedig amúgy majd kibökte a szemüket, lásd a bejegyzés…..
Emlékeztek még, mire ment a buli a strandon 20 éve? Oké, nem egyszerű felidézni azonnal, de azt kell mondjam, egy pici utánajárás után, hogy 1995 egy baromi erős év volt nyári slágerek terén. Tarolt az eurodisco a Rednexszel vagy éppen a La Bouche-sal, hasított az r&b a TLC-vel…..
Napi Vagányság VentilátorHALÁL! 2015.06.05 08:30:00
#501 Dél-Koreában egy kicsit jobban paráznak a ventilátoroktól, mint mi attól, hogy a karácsonyfaizzó miatt ránkég a lakás. Mindezt egy tévhit miatt, valamint azért, mert a helyi Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség kiadott egy biztonsági közleményt, mely szerint érdemes…..
#493 Néhány érdekesség a zongoráról:  Alexandra bajor hercegnő tisztaságmániás volt, állandóan white partyra volt beöltözve, emellett azt képzelte, hogy gyermekkorában lenyelt egy üvegből készült versenyzongorát, és az azóta benne van. Mozart annyira kényszeres volt,…..
Horváth Oszkár 2015.05.29 19:31:23
@teszt123456789: :))) -> "Mint amikor késztetést éreztek, hogy befejezzétek azt a sort, hogy". :D
Napi Vagányság A Bastille rabjai 2015.05.29 19:05:27
#498 Bár bizonyára megihlette a mi forradalmárainkat is az esemény, és elugrottak Táncsicsért, érdemes megemlékezni, hogy 1789. július 14-én a Bastille "ostroma" közben összesen 7 fogoly tartózkodott az épületben. Négy váltóhamisító, két totál elmebeteg, és egy szexuális…..
#496 Első blikkre mennyi értelme van annak, ha énekelünk, vagy fütyülünk egy sötét utcán? A SZÖRNY, vagy gyilkos, rabló, megijed? Vagy azt gondolja, hogy "fúúú, nem támadok, mert ketten is jönnek: az egyik, amelyik MEGY, meg a másik, aki énekel!". Hasonlóan, ha éjjel…..
Az alap kezdeményezés nem rossz és mindenképpen érthető. A profitorientált berendezkedés (azaz a profit maximalizálása és a költségek minimalizálása) egyik eredménye, hogy szabályozás nélkül a termékek egyre silányabbak de egyre drágábbak, valamint a munkaerőpiac (de rosszul…..
#489 Érdekes adottságokra versenyt kiírni, bár mindig elmondják, hogy "rengeteget készülnek", de ha bármelyikünk 4x annyit készülne, akkor se nyerne semmit. A Guinness rekordok könyve sem számol be arról, hogy milyen éles verseny volt a "világ legmagasabb törpéje" cím…..
Hanem hogy van. És hogy ha nincsen tettlegességbe és szexbe csomagolva, fel sem ismerjük. Vizsgálatot indít a TV2 az Éden Hotel ügyében - az egyik női szereplőt játékostársa agresszív szexuális közeledésével és verbális kommunikációjával méltatlan, megalázó helyzetbe…..
#484 Meleg a kutyám? Vagy csak jó neki? Miért áll a faszuk szarás közben, kérdezik megannyi nyelven, fórumon értetlenül. A rosszabbja tényleg attól fél, hogy "homoszexuális" (így mondja) a kutyája. Jó, az tényleg szörnyű lenne, ha egyik nap arra mész haza, hogy tollboában…..
#49 Dániában és Norvégiában sajátos jogi szövegezésben szabályozz(t)ák az állatokkal létesített szexet, ugyanis csak azt tiltják, ami az állatnak szenvedést okoz. És hát… nem önsanyargatásból kúrják szét a díszpárnát. Persze van, aki azt gondolja magáról, hogy jó az…..
#480 Létezik egy sport. Képzeljük el a Különben dühbe jövünknek azt a jelenetét, amikor vitatkoznak, hogy miben döntsék el a homokfutó járgány sorsát, és mindenki azt javasolja, amiben ő a jobb. Vagy mondjuk Gazdálkodj okosanozunk, de javasoljuk, hogy a szerencsekártyák helyett…..
#476 A Damaraland turkáló nem egy új kilósruha-bolt, hanem a turkálófélék családjába tartozó rágcsáló. Angolul "vakond-patkány", amely tulajdonképpen a munkaköri leírása neki.  De nem is ezért érdekes, hanem az, hogy MENNYI ESÉLY VAN ARRA, hogy egyazon állat neve a volt…..
#472 Rajneesh Chandra Mohan Jain, egyéb nevén Bhagwan Shree Rajneesh, vagyis közismerten Osho az oravecznórai bölcsességek egyik valóban eredeti, életet adó, gyermeknevetés hangon csörgedező forrása. Bár mára kultusza néhány könyve, és leginkább giccses JPG-kre pakolt idézetei…..
Nagy a bizonytalanság a nemzetközi sajtóban, hisz oly régen történt, hogy John Maloof 29, 30, 32 éves ingatlanügynök, az Észak-Chicagoi Történelmi Társaság elnöke, 2007-ben árverésre ment, ahol megvett egy csomó negatívot, hátha talál képeket az egyik városrészről készülő könyvéhez. Nem talált.…..
Horváth Oszkár 2015.03.27 12:25:05
Ez most komoly? Több hónap szünet után jelentkezik a SHOWDER KLUB őszi évadának első adása, és papírból olvasó, bohózatos, rádiókabarés szkeccseket adnak elő? Mi ez a szégyentelen mélybevetődés? 1950-et írunk?! Semmi nem definiálja, hogy a Showder Klub szükségszerűen egy…..