Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kobunko

209 bejegyzést írt és 292 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Idén már tizedik alkalommal rendezték meg a Fishing On Orfűt a Mecsek lankáin, ebből az alkalomból pedig több újítással is készültek a szervezők. Ezek szerencsére szinte mind jól sültek el, és így összességében a fesztivál még mindig megmaradt annak az alternatív zenei erdei iskolának, aminek…..
Kobunko 2017.06.26 21:13:38
@Celtic: jó hallani a véleményed! 99%-ig biztos vagyok benne, hogy ez 99%-ban sznob duma, de már 3-4 éve a nagyszínpados produkciók a legkevésbé érdekesek (vagy csak biztos játékra mennek?). Számomra a PMFC színpad (nálunk csak bálnabendő) és a Borfalu nyer az összesítésben, egyszerűen minden koncert közvetlenebb (őszintébb?), és élvezhetőbb volt ott idén. Jó példa erre a Ricsárdgír, ami youtube-on eddig még egyszer sem jött be, de idén toronymagasan a legjobb előadás volt számomra.

Ettől szerintem épp a Kiscsillagé a legtökösebb húzás. Nem akarom ugyanazt a koncertet hallani, amit már 2008-ban is...
Elejtett Mocskos idők 2017.05.25 21:08:54
Ha minden kezdet nehéz, mi a helyzet az újrakezdésekkel? 2012-ben érdekelt valakit egy blog? 2017-ben??   Számít ez valamit? Talán terápiás cél, talán feltűnési viszketegség, talán jó lesz elütni az időt... most éppen megint van, és megint kell. Bár igyekszem tenni ellene :) De talán megint…..
Annyira magyaros véget ért a hazai labdarúgó-bajnokság közvetítése körüli huzavona, hogyévek múlva tanítani fogják majd valami állami médiaakadémián: a jogok egy részéért nem kevés pénzt fizető Sport TV egy meccset sem adhat a hétvégi bohóckodásból, mert csak. Mindegy,…..
Amióta Orfűre járok, az időjárás mindig elég kedvezően alakult. Egy-két gyors lefolyású viharra volt példa, néhány koncert el is maradt ezek miatt, de összességében kegyesek voltak az égiek. Idén kicsit hektikusabban alakult a dolog: az első nap felhős és hűvös volt, a…..
Elejtett Báj 2014.08.04 22:29:23
"Láttam a szemedben és itt van még mindig,a nyelvem ingerli, mint az ujjak a szintit,az emlékek sodornak utcáról utcára,Itt szárít a nap, mégis mintha bundába'rónám keresztül, aprócska városoma remény testvérem, vele vérem átmosom.Tanárnő kérem, holnap tényleg behozom,de mi…..
Elejtett 28 years later 2014.06.12 21:04:41
Hullámhegyek és völgyek bőven vannak egy életen, és egy éven belül is. Sőt, lemehet ez akár napokra is. Ez a 28. nem arról lesz emlékezetes, hogy egy hegy tetején állok, inkább valami első kategóriás brutál las vegas-i hullámvasútról. Csak győzzek betelni a tetővel.....
Elejtett My way 2014.06.09 19:49:38
Vajon igaz a mondás, miszerint a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve? És ezt mindenképp csak ott lehet majd meglátni? És mit nézzek én most az út szélén, ha előre még nem látok, hátra meg nem akarok...?..
Elejtett Tom és Jerry 2014.06.04 21:45:19
Napok óta kering a neten ez a tolvajkergetős sztori, tomkettel, meg néhány cimborájával, akik életre hívták az igazság önkéntes ligáját. Én itt nem szándékozom minősíteni TomCat-et, beszéljenek helyette a tettei, mondjuk eddig bezárólag. Inkább az egész helyzeten kattog az…..
Elejtett A láthatatlan répa 2014.05.28 00:54:44
"A haverom ezután hónapokig egy fekete felleg alatt várakozik, arra vár, hogy a szülei elővegyék az ügyet. De ez nem történik meg. Soha. És még most is, amikor már felnőtt, az a láthatatlan répa ott lóg minden karácsonyi vacsora és szülinapi buli fölött. Minden egyes…..
Elejtett Time travel 2014.05.27 01:43:07
Nem tudom, hogy áll a kutatás az időutazás lehetőségéhez. De önmagában engem nem is érdekel annyira. Biztosan nagyon érdekes lenne látni akár csak a múltat, a 60-as évek Amerikáját, Magyarországát, de a legjobban akkor izgatna a dolog, ha nem csak visszajuthatnék mondjuk 1999-be,…..
Elejtett ISIS 2014.05.22 23:06:31
Ez alapján Sterling Archer arab kém?..
Elejtett Maszik vagy masszák 2014.05.06 21:21:43
http://velvet.hu/szex/2014/05/05/kezdje_maszturbalassal_a_napot/ Van aki így kezdi a napot, van, aki meg egész nap baszik a munkára...
Elejtett Vote or die! 2014.04.06 12:04:50
Puff Daddy megmondta, becsszó, még ma elmegyek én is! Mondanám, hogy lázban ég az ország, de hát nem tudom, milyen láz az, amikor úgy készülünk a holland-magyar (oppardon, MAGYAR) focimeccsre, hogy az a kérdés, megússzuk-e 6 gól alatt. Az igazi tét csak a 2/3, meg hogy tényleg a…..
Kobunko 2014.04.06 23:05:11
@tomibatyo: Nem írok posztot arról, hogy "hallgattam a szívemre", és hogy hogyan kellett emiatt egy napig lmp-snek lennem - kocsival mentem szavazni bicikli helyett, szerintem már ez mindent elmond a viszonyunkról. A rendszert zseniálisnak találom, a szarból is kihozza a 2/3-ot a Fidesz, az egyetlen jó érzésem az, hogy az eredmények alapján nagyon is volt értelme a szavazatomnak, mert bejut egy olyan párt is a parlamentbe, amelyik A: nem egy utolsó mocskos tolvaj gané hazug banda, B: nem egy utolsó mocskos tolvaj gané hazug banda maradékából kaparták össze C: nem fasiszta tudatlan kőbunkó gecik. A jelenlegi parlamenti viszonyok között nagyon is kívánatos egy LMP-frakció jelenléte a parlamentben.
Kobunko 2014.04.07 21:11:52
@tomibatyo: ellenzéknek pont jók, kormányra viszont tökéletesen alkalmatlanok. De ezzel a mentalitással ez utóbbi veszély nem fenyegeti őket.
Elejtett How I lost your mother 2014.04.02 00:43:37
Cikáznak a gondolat-kviddicsek itt a fejemben, és úgy érzem magam, mint a durcás kisgyerek, mert na. Véget ért egy 9 éves utazás, és ez olyan, mintha egy családtagot vesztettem volna el. Nem túlzó-nyáladzó akarok lenni, egyszerűen ez a sorozat és a szereplői túlontúl a szívemhez…..
Kobunko 2014.04.06 11:44:06
@tomibatyo: Igen, eléggé ez volt az érzésem nekem is az egész évadról. Mondjuk az írók a 8. végén zárták volna le a sztorit, a csatorna "erőltetett" - gondolom egy zsíros szerződéssel - még egy évadot. Meg az anyáról is ez jön le, hogy minek hozták be, ha gyorsan ki is nyírták, nyom nélkül. Mindamellett zavart még az is, hogy 40 percben durrantották le az egész következő 15 évet. De az a helyzet, én sem tudom, mi lett volna jó megoldás. Talán nyitva lehetett volna hagyni az egészet azzal, ha kihagyják az utolsó jelenetet, de basszus, ez Robin...
Kipróbáltuk mi is a neten elterjedt videót, hogy valóban ezt teszi e a tej a CC-val? Igen. Már percek múlva is jól látható volt, hogy a barna lőré elkezd a tejjel együtt dolgozni és különválni valami benzin színű folyadékra és egy marék ragadós porcicára. Köszönjük, de…..
Kobunko 2014.03.21 22:56:36
@RepÜlő: Nem várta az meg a másnapot :D
Elejtett Hello 2014.03.19 23:52:55
Helló, hogy vagy? Jó, hogy vagy, És ha azok a szavak elfogytak, Amiket eddig használtál, Hogy elmondjad, hogy hogy voltál, Majd én fogom a szép szavakat A nyelvedre ráhelyezni, hogy Beszélj velük, hogyha tetszik, Te meg kérded, hogy szeretni Úgy kell-e, hogy sokszor mondom:…..
Elejtett Fears 2014.03.03 21:59:12
" De félek attól is, hogy csalódást okozok másoknak, hogy unalmas alak vagyok, és hogy csak rabolom mások drága idejét. És akkor még az álmatlanságról nem is szóltam; nem múló, fájdalmas kísérője az életemnek. Miként a bukástól való félelem is. Hogy kordában tartsam…..
A várakozásoknak, fórum- és facebook-kommenteknek ellentmondó eredmény született a Való Világ 6 második párbaján: a nagy szájáról ismert, lelki terrortól és igen tapló beszólásoktól sem idegenkedő VV Viki nyerte a néáző szavazatok 57 százalékával. Ellenfele, a lazának…..
Kobunko 2014.02.16 22:41:01
@bonifac: Viki legalább ennyire, de még jobban ellenszenves volt. viselkedése kimerül a sima kötekedésben, érvek híján a visszakérdezésben. Persze ha valaki ugyanebben a kategóriában találja meg őt, rögtön megy a sírás. A simulékony féregség némivel több intelligenciát feltételez, ezt a szintet amúgy bent majdnem mindenkinek sikerült megugrani. A végeredmény azért is meglepő mert Vikitől jelentkezők híján a toszást sem lehet várni, míg Dávidban benne volt a lehetőség....
Elejtett HB 2014.02.14 22:53:52
"- I guess I'm impressed by how much you remembered...- It's funny... When you date someone, it's like you're taking one long course in who that person is, and then, when you break up, all that stuff becomes useless.It's the emotional equivalent of an English degree."..
Elejtett Tears are falling 2014.02.14 22:52:20
Olvasom ezt a csodálatos történetet, megnézem hozzá a videót, és azt veszem észre, hogy ha nem is sűrűn, de krokodilkönnyek csordogálnak le az arcomon... Mert ilyen szép történetbe ritkán szaladni bele. Pedig alig két hete egy fiatal srác életét változtatta meg a közösségi…..
Elejtett True 2014.01.13 21:27:19
Mindenkinek jut valami igazi. Nem abban az értelemben, hogy valós, hanem mint valami Igazi, így nagy betűvel. Amire csettint, amire azt mondja, ez igen. Lehet ez egy dal, egy könyv, egy csapat, egy nő, egy munka, egy együttes, egy vers, egy ház, egy barát. Nincs köztük egyenlőségjel, de…..
Aki olvassa a Lángoló Gitárokat vagy az Indexet, nézi a Facebookunkat, plusz még a Tankcsapda oldalaival is tisztában van, annak nyilvánvaló, hogy nem felhőtlen a blog és a debreceni zenekar viszonya. Az utóbbi időben a helyzet már odáig fajult, hogy jobbnak láttuk, ha leülünk velük beszélgetni a…..
A valaha volt legsikeresebb angol kosztümös sorozatok egyike és egyben a legdrágább is: a sorozat forgatási költsége óránként 1 millió font.  Nagy-Britanniában évek óta a legtöbb néző, és összesen 27 begyűjtött Emmy-jelölés: ez a Downton Abbey, melynek már igen széles…..
Elejtett Over 2013.03.10 18:50:00
Ennek vége. Nem a blognak, csak az élet egy bizonyos szakaszának, és ha belegondolok, milyen arányban voltam életemben kapcsolatban és kapcsolat nélkül, tulajdonképpen most vagyok hazai pályán. Na nem mintha ide mosolyogva, vidáman térnék vissza. De van, hogy jobb döntés ez, pláne,…..
Elejtett Lusta lista 2013.02.19 20:04:47
Vidéki főiskolásként sosem volt komplexusom a fővárosiakkal szemben (inkább csak sajnáltam, hogy végül nem mertem abba a kalandba belevágni), sőt jó érzés tudni, hogy ilyen közösségi élményben egy igazi nagyvárosban garantáltan nem lett volna részem. Valamiféleképpen nem is…..