Regisztráció Blogot indítok
Adatok
baum

429 bejegyzést írt és 439 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A napokban Ujhelyi István sajtótájékoztatóján küldött egy szelet Snickerst Puzsér Róbertnek - utalva a csoki reklámjaira -, mert szerinte a LMP-Jobbik főpolgármester-jelöltje kifordult önmagából, amikor alkalmatlannak nevezett több MSZP-P-s fővárosi jelöltet. Az ominózus videó ide kattintva érhető…..
Nagyszabású beszédet mondott Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hagyományos gazdasági évadnyitó rendezvényén. Hat pontban foglalta össze a kormány gazdasági terveit közép és hosszútávon. Többek között elhangzott, hogy Magyarországnak az EU öt legjobb országa közé kell kerülnie, ahol a…..
Vadonatúj környezettudatos portál indult idén februárban Kiutak címmel. Az alapítók eltökélték, hogy megszólítják azon embereket, akik saját szűkebb környezetükben, másokkal összefogva ökológiailag fenntartható társadalomért és gazdaságért szeretnének cselekedni. Az alapító, szerkesztő Takács-Sánta…..
  Roppant érdekes programsorozatra bukkantunk, mely felvezetőjéből az derül ki, hogy a szervezők alaposan igyekeznek átlépni a velünk élő politikai rendszer betokosodni látszó jelenét. A Karátson Gábor Kör és az ELTE Humánökológia Mesterszak vitaest-sorozata a jelen politikai struktúra…..
Az LMP két társelnöke közleményben ment neki az Állami Számvevőszéknek, mely szerintük már nem független intézmény, hanem a Fidesz bosszúhadjáratának eszköze. A rezsim az ÁSZ felhasználásával szólt és szól bele a pártok versenyébe, és az újabb támadásokkal bizonyította, hogy mire számíthat…..
Rendkívül hosszú előkészítés után ma végre elindult az úgynevezett ellenzéki előválasztás Budapesten. Két jelölt méretteti meg magát, Horváth Csaba, az MSZP és Karácsony Gergely, a P részéről. Az előválasztás szabályait úgy alkották meg, hogy a Jobbikot tudatosan kizárták a buliból. Aki szavazni…..
  Tegnap a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) vezetősége sajtóközleményt adott ki, ahol kifejtik: aggodalommal tapasztalják azt a folyamatot, ahogyan a magyar közbeszéd az elmúlt években egyre inkább eldurvult.   „Na kis barátaim, akkor most nagyon figyeljetek, nem mondom el többször:…..
  A 2018-as év politikai szempontból igen hevesre sikeredett. Volt minden, mint a búcsúban. Országgyűlési választás, Sargentini-jelentés, az évtizedekig alvó ügynökként tartott Állami Számvevőszék kormányzati bevetése az ellenzéki pártok ellehetetlenítési céljából, és még számtalan olyan esemény,…..
    Totális támadást indított a Fidesz azon magyar emberek által megválasztott országgyűlési képviselőkkel szemben, akik törvényes jogukkal élve ellenőrizni akarják az állam által működtetett és közfeladatokat ellátó intézményeket. Pedig a demokrácia egyik alapelve, hogy amely politikus mandátumot…..
Ma a rabszolgatörvényhez kapcsolódóan éles ellenzéki tiltakozás folyat az Országgyűlés plenáris ülésén. Az MSZP vezette ellenzéki, több mint 2900 módosító indítványt terjesztett be, hogy ezzel akadályozzák a fideszes szavazóhenger munkáját. Miután a Fidesz úgy alakította, hogy erről a rengeteg…..
  Még ki sem hűlt Szávay István mandátuma, Volner János máris rohant a Fidesz propagandagépezetének legfontosabb bástyájához, a Magyar Időkhöz, hogy tudassa a közvéleménnyel: Szávay csupán a kezdet. Még legalább három jobbikos képviselőt fognak levadászni.   Ha pedig Volner ezt üzeni, akkor azt…..
baum 2018.12.05 22:55:05
@Grand Prix 1800: és akkor mi okból tolta végig a 18-as ún. balliberális kampányt?
Szombat este hirtelen jött az ötlet, hogy másnap meg kellene nézi a Magyarország-Finnország válogatott labdarúgó mérkőzést, mégpedig a helyszínen. Öcsém egyből rábólintott, menjünk. Oké, intézem a jegyeket – mondtam.   Vasárnap dél körül neki is álltam. Hamar eljutottam az MLSZ honlapjára, ahol…..
A Nyugati-pályaudvar közvetlen közelében található az Új-Házi vendéglő, mely az all you can eat üzleti modellt viszi. Ez itt a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vendég befizet 1350 forintot, és 60 percen keresztül annyit eszik, amennyi csak belefér.   Nem tisztünk megítélni, mennyire etikus eljárás…..
Hiába derült ki az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálatából, hogy Tiborcz István cége, az Elios főszereplője volt annak a bűnszervezetnek, amelynek korrupt ügyletei miatt a magyar adófizetőknek feltehetően 12 milliárdot kell visszafizetniük, a magyar Nemzeti Nyomozó Iroda bűncselekmény…..
A Reflektor sorozatot indított a jövő évben esedékes főpolgármester választásról és az azt megelőző ellenzéki helyezkedésről. Összefogás kell most is, hátha bejön végre, vagy olyan jelöltek, akik megújítják a közbeszédet? Kell-e előválasztás? Ki lesz Tarlós István végső kihívója? Felkért szerzőink…..
  A Reflektor szerkesztőségének rendszeres szórakozása, hogy unos-untalan boldogítjuk egymást akár 10-20 éves politikai interjúfelvételekkel. Ezek egy része legendássá vált az idők során. Ebből jött az ötlet is, érdemes lenne ezen kordokumentumokat fajsúlyuk szerint sorrendbe…..
A Reflektor sorozatot indított a jövő évben esedékes főpolgármester választásról és az azt megelőző ellenzéki helyezkedésről. Összefogás kell most is, hátha bejön végre, vagy olyan jelöltek, akik megújítják a közbeszédet? Kell-e előválasztás? Ki lesz Tarlós István végső kihívója? Felkért szerzőink…..
Jó estét! Ma számos budapesti rendezvényen törleszkednek 1956 emlékéhez, vallják meg 1956 örökségét, pózolnak azzal, hogy ők a pesti srácok. Azzal szeretnék tisztelegni 1956 hőseinek és mártírjainak, hogy nem keverem őket bele abba az elaljasult magyar valóságba, ahol cinizmus…..
  A mai nap délelőtt némileg felpörögtek az események a jövő évben tartandó főpolgármester-választás körül. Tarlós István a miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy mégis elindul, és megmérettetik a harmadik ciklusáért. Karácsony Gergely, az MSZP-DK-P immáron örökös…..
baum 2018.10.10 15:51:10
@LKerekes: érveljél akkor ellene. De ez így kevés.
baum 2018.10.11 13:15:20
@wan2ted: Ha már itt bőszen Tibikézel, akkor legyen benned annyi gerinc, hogy vállald névvel. Köszi.
  Volner János frontális támadást indított pártja, a Jobbik vezetése ellen. Elmondása szerint csalódott, mert a Jobbik vezetése feladta a párt nemzeti identitását, és valami meghatározhatatlan középpártot akarnak belőle farigcsálni, jól hozzádörgölődzve a balközép liberális pártokhoz.   A helyzet…..
Recep Tayyip Erdoğan ma Budapestre látogat, ami miatt a fél várost lezárták. Neki kell-e keserednünk, hogy egy diktátornak hajbókol a fél magyar kormány? Nyilvánvalóan minden jóérzésű ember vérnyomása felmegy, ha azt látja, hogy a magyar állam egy tömeggyilkossal parolázik. Ugyanakkor hasznos…..
  A Figyelő értesülései szerint informális találkozón egyeztetett Vona Gábor, a Jobbik volt vezetője, Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, és Puzsér Róbert arról, hogy a Momentum és a Jobbik Puzsért támogatná a jövőre tartandó főpolgármester választáson...
Bár bírósági ítéletek egész sora tanúsítja, hogy a Ripost című kormányzati bulvármagazin ritkábban mond igazat, mint például a Hihetetlen c. sajtóorgánum, vagy az UFO Világ, most mégis olyan riportot tett közzé, amit a mellé csatolt fotósorozat hitelesít.   Történt pedig, hogy tegnapelőtt délután…..
Nehéz időket él meg Magyarország. Az Európai Parlament elvileg szerdán szavaz a Sargentini-jelentésről. Ha az európai képviselők kétharmaddal megszavazzák, akkor példátlan eljárás következik: a hírhedt 7-es cikkely léphet életbe, ami szégyenpadra ülteti...   de kit, vagy mit is?..
  A választás után májusban járt le a kilakoltatási moratórium. Nem véletlen történt így, a kormánypártok szándékosan a választás utánra időzítették a gyalázatot. Május óta az Orbán Viktor vezette magyar kormány 1355 magyar családot lakoltatott ki otthonából.   Ezen családok az igazságtalan…..
baum 2018.08.20 00:27:31
@ulpius66: Hát a Magyar Idők, a Prostisrácok nem írták meg, az M1 sem elemezte, ahogy az Echo TV sem, tény :)
baum 2018.08.28 12:38:01
@Ludas Feri: és az elmúlt 9 évben ki a tököm kormányzott te agyatlan fasz?