Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Igazságos Izom Tibor

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Juhász Péter meglehetősen durci lett, mert egy másik párt el merészel kíván indulni abban a körzetben, amiben saját véleménye szerint ő lenne hivatott legyőzni Rogán Antalt.  Történt, hogy a Momentum bemutatta jelöltjeit. Mind a 106-ot. Igaz, hogy vannak körülöttük furcsaságok, de ezt most hagyjuk…..
Igazságos Izom Tibor 2017.11.07 14:58:14
A Fidesz frakcióvezetője a TV2 Mokka című műsorában járt ma reggel, ahol a kötelező körök (Magyarország jobban teljesít, 2016-ban merjünk optimisták lenni, történelmi rekordokat dönt a foglalkoztatottság) mellett Kárász elvitte egy kanyarra nőügyben is, ami, legalábbis Kósa első reakcióját elnézve,…..
Igazságos Izom Tibor 2016.01.06 09:39:48
A kérdés egyrészt teljesen bagatel, de ha már annyira belengették, hogy a rebootolt T69 bezony juszt se fog kétszer ugyanabban a szettben mutatkozni - hiába hipózzák ki háromszor a pataknál a costa ricai gyerekek - még jó, hogy kiemelt figyelmet szentelünk a gondosan válogatott ruha…..
Miközben mi itt a váratlanul betoppanó, majd a gyerekeknek tafrikárusi mosollyal csokoládét osztogató, majd a fehér inget még fehérebbre mosó anyósokról szóló reklámok szorításában tengődünk, az amerikaiak olyan mozgóképes hirdetésekkel sokkolják a tévénézőket, hogy a…..
Az RTL Klub híradója minden tényt és forrást nélkülöző nyári vérbulvárt csinált a Margit hídra felfestett piktogramokból. Kiss Norbert Ádám riportjában bemutatta, hogy riogatni tud, a közlekedést viszont kevésbé ismeri, főleg annak a járművek együtt haladásáról és…..
 Szövegértési problémákkal küszködő Tóta W. hisztizik, hogy nem zabálhat a plázákban jövőre. Van egy jó hírem a számára: DE. Annyit vásárolhat jövőre is kedvenc Tescojában, amennyit csak akar. Az LMP javaslata ugyanis közel sem arról szól, amit ő vizionál. A…..
A XI. Kerületi önkormányzat egy faszt országzászlót akar emelni az év végén bezáró szórakozóhely helyére. Bár szerintem a ZP nem a minőségi szórakozás színtere volt, főleg a vége felé, az öndicsőítésnek és a koncepciótlanságnak is van határa. Az önkormányzat,…..
Most már türelmetlen vagyok. És a svájci frank árfolyamát látva egyre türelmetlenebb. Ezt persze önmagában ki nem szarja le... Viszont a jelek és az árfolyamok szerint a nemzetközi pénz- és tőkepiacok szereplői is egyre türelmetlenebbek Orbán Viktor kormányával szemben.A…..
Igazságos Izom Tibor 2010.06.30 16:42:12
@iqlight: A tied sokkal jobb: "Fiam, apád hagyott rád hitelt, 25 évre. Ha nem bírod fizetni, mehetsz a börtönbe.". Jobb, mint az "Erre az albira telik, fiam. Tanulj, hogy ne juss apád sorsára!", ugye? És de, említsük a plazmatévét a családi házzal egy kategóriábaN! Ezek a NEM ENGEDHETED MEG MAGADNAK kategória!!!!
Igazságos Izom Tibor 2010.06.30 17:21:05
@Lord_M_: Ez ellen Te is tehettél (volna). Más érdekképviselőket választasz a hatalomra. Akik a Te érdekeidet képviselik, nem a sajátjukat. Vagy legalább arányaiban jobban figyelnek erre. 4 év múlva majd Te is jobban figyelsz erre...
Paranoid Android A zellenzék 2010.05.26 11:52:56
   Azon kívül, hogy a politikai pártok mély egylényegűségről téve tanúbizonyságot, ott pancsolnak be a szociknak, ahol tudnak (mely rítusban részt vesz maga a céltábla is, ha valahogy kimaradnak egy körből, készségesen lefejelnek önszorgalomból egy kéznél lévő…..
Igazságos Izom Tibor 2010.05.26 16:23:30
Igazságos Izom Tibor 2010.05.26 20:55:47
@Aldobói.Feldob:

Nem hiszem, az a szó a fáradTság.

Biztos a FÁRADSÁG uralkodott a szerzőn, amikor az általános iskolában a nyelvtant tanulta...
w Programzene 2008.08.27 07:45:00
A mai Népszabadság olvasóinak különleges figyelmességben van részük: Gyurcsány Ferenc ezúttal közvetlenül, saját tollából szól hozzájuk. Az anyag címe Megegyezés. Borzasztó cím, és nemcsak azért, mert ásítóan unalmas, hanem mert már a cím se igaz. Még nincs megegyezés.…..