Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sweet Melancholy

716 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Heaven Sent a hamarosan érkező House Of Cards album egyik előfutára, és már első hallásra is érezni, hogy a banda ügyesen egyensúlyoz a régi és az új hangzás között. Visszaköszönnek azok a dallamos megoldások, amelyek a Let The Ocean Take Me idején tették igazán emlékezetessé őket, ugyanakkor az…..
A hardcore színtér egyik meghatározó zenekara a Terror új dallal jelentkezett, amelyben a Hot Water Music frontembere, Chuck Ragan is közreműködik...
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, hamarosan érkezik a Dogstar All In Now című albuma. Most befutott a lemez második előfutára is, a Joy, amelyhez hivatalos klip is készült...
Új dalt adott ki közelgő nagylemezéről a Foo Fighters. Az Of All People egy meglepően személyes és érzelmileg összetett történetből született. Dave Grohl, a zenekar frontembere egy interjúban mesélte el, hogy a szám alapját egy váratlan találkozás adta: harminc év után újra összefutott egykori…..
A Who Will You Follow már elérhető minden streaming felületen. A zenekar a hónap elején kezdte felvezetni a számot a közösségi médiában egy animált teaserrel – madarak, hullámok, zongoradallam, és Amy Lee effektezett hangján a kérdés: „When all your faith in reality fades away, who will you follow?”…..
Június 26-án adja ki új nagylemezét, Sotera címmel a bostoni post-metal banda, a Junius, a Prosthetic Records gondozásában. Közel tíz év után ez az első teljes hosszúságú anyaguk és a 2017-es Eternal Rituals for the Accretion of Light folytatásaként érkezik majd. ..
Húsz év után új nagylemezzel jelentkezik a Warning. A Rituals of Shame címet viselő anyag június 19-én érkezik a Relapse Records gondozásában. Ez lesz a zenekar első friss kiadványa a 2006-os Watching from a Distance óta, amely mára a doom metal egyik legnagyobb klasszikusává nőtte ki magát. ..
A Bilmuri ismét bejelentkezett: megérkezett legújabb dala, a Where to Find Me, amelyben a francia Novelists is közreműködik...
Új kiadvánnyal rukkol elő a The Plot In You. A The Volumes Collection első ránézésre albumnak tűnik, de valójában inkább egy gyűjtemény, amely az elmúlt két évben megjelent dalaikat fogja össze...
A modern rock egyik meghatározó zenekara, a Shinedown új dallal jelentkezett, amely tovább erősíti az utóbbi időszak sikerszériáját...
Az egykori At the Drive-In gitáros, Jim Ward és zenekara, a Sparta idén tavasszal új anyaggal jelentkezik. Az El Pasó-i trió Cut a Silhouette címmel ad ki új albumot, amelynek előfutára a Crater, Frank Iero közreműködésével, aki a My Chemical Romance és az L.S. Dunes soraiból lehet ismerős.…..
A banda legújabb, Gigantic Parasite Tongue című dala egy erőteljesen rituális hangulatú videóval együtt érkezett...
A Static Dress új korszakba lépett és magukkal hozták az Underoath két tagját, Spencer Chamberlain-t és Aaron Gillespie-t is. A közelgő második nagylemez felvezetésére a feltörekvő brit post-hardcore zenekar bedobta a Nostalgia Kills című új dalát, amelyben a veterán zenészek vendégszereplése új…..
Ecca Vandal nem lassít: a Deftones‑kedvenc, feltörekvő alt‑punk előadó bejelentette, hogy soron következő albuma, a LOOKING FOR PEOPLE TO UNFOLLOW! május 22‑én érkezik. A hírrel együtt megérkezett az első ízelítő is, a vadul energikus, fuzzos SORRY! CRASH!. /Fotó: Sean McDonald/..
A ’68 hivatalosan is a végéhez közeledik, de mielőtt elköszönnének, még bedobnak egy utolsó lemezt. A zenekar bejelentette, hogy They Are Survived címmel érkezik a búcsúalbumuk, méghozzá május 28‑án. A tavaszi szezonra meg is érkezett az új anyag első dala az ALWAYS LOVE...
Alig hogy az év elején visszatértek a Love Is Not Enough lemezzel — ami az első „rendes” albumuk volt a 2017-es The Dusk In Us óta — máris itt a következő dobás. A banda 2026. június 5-én hozza ki az új nagylemezt Hum Of Hurt címmel az Epitaph Recordsnál...
A Judas Priest gitárosa, Richie Faulkner egy friss interjúban elárulta, hogy a zenekar következő lemeze már jóval előrébb tart, mint azt sokan hinnék: februárban egy teljes hónapot töltöttek stúdióban, ahol lefektették az alapokat, és már a tényleges felvételek is elkezdődtek...
Új nagylemezzel jelentkezik az Eva Under Fire. A 2022-es Love, Drugs & Misery után a Villainous július 10-én jelenik meg a Better Noise Musicnál. A zenekar most a címadó dal klipjét mutatta be, amelyben az In This Moment énekesnője, Maria Brink is szerepel...
Billy Morrison új dallal jelentkezett, amelyben a Godsmack frontembere, Sully Erna és az Extreme gitárosa, Nuno Bettencourt is közreműködik. A Becoming az augusztusra várható Hollow című szólólemez első ízelítője...
Megérkezett a Don Broco régóta várt új albuma, a Nightmare Tripping, és vele együtt befutott egy friss klip is a True Believers című dalhoz, amelyben Sam Carter (Architects) vendégszerepel...
A múlt hónapban megjelent Angel Wings után a maszkos alt‑metal csapat újabb számmal jelentkezett. A groove-os Mercy a PRESIDENT új korszakának következő darabja...
A nemrég hazánkban is fellépő Frozen Soul ismét csatába indult – ezúttal Robb Flynn társaságában. Alig néhány héttel a Gerard Way által jegyzett kollaboráció után újabb ízelítőt kapunk a közelgő No Place of Warmth albumról, egy olyan dallal, amelyben a Machine Head frontembere vendégszerepel...
A portugál Okkultist ismét feltekerte a sötétséget, de ezúttal a Moonspell frontembere, Fernando Ribeiro is beszállt a buliba. Három évvel az O.M.E.N. után a lisszaboni blackened death brigád új korszakba lép, és ezt nem is aprózzák el. A Teeth of the Hydra konkrétan beránt a mélybe, és nem is…..
Alig két évvel a Cure album után az ERRA visszatért a hetedik nagylemezével, és már a címből is látszik, hogy most egy kicsit másban gondolkodnak. A silence outlives the earth nemcsak hangulatában komorabb, hanem még a címadásban is kilép a komfortzónából — ez az első albumuk, ami nem egyetlen…..
A New Idea Society – vagyis Mike Law és Stephen Brodsky (Cave In, Mutoid Man) közös projektje – a Relapse Records-hoz szerződött, és már be is jelentették a negyedik nagylemezüket. A Fire on the Hill 2026. május 15-én érkezik, a Dancing Horse pedig már klippel együtt pörög...