Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ivan Grasso

68 bejegyzést írt és 708 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Álmodtam egy világot magamnak. Igen, most itt állok a kapujában. Tavaly október 22-én egy hirtelen impulzusdöntésként neveztem a Berlin maratonra, és most itt vagyok Berlinben. Október 22 óta szerintem nem telj el úgy nap, hogy ne jusson eszembe a maraton, és hogy ne jusson eszembe,…..
Csütörtökön Ancsival kettesben utaztunk Nagyatádra, hamar eltelt az a 7 óra :) Elfoglaltuk a szállást, majd sok emberrel megismerkedtünk, beszélgettünk, strandoltunk, söröztem, sokat ettünk, még söröztem, lazítottunk, sétáltunk, tésztapartyztunk, előadást, technikai…..
Megint eltelt az év legjobb hétvégéje. Többen kérdezték miért nem írok. Egyszerű a válasz, nincs időm rá, illetve idén a család/munka/sport háromszögből csak kettőt tudtam rendesen kezelni, így a család komolyabb edzések kimaradtak. 2012 felkészülésem elég gyengére…..
TComment A zöld Merga titka 2012.07.15 10:32:00
Ha úgy vesszük, negyven éve ismerem ezt az autót. És most már az enyém. De ez még semmi, van egy ok, ami miatt végtelenül sokat jelent nekem. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Ivan Grasso 2012.07.15 17:30:03
Futóblog Égető kérdések 2012.06.19 10:48:00
Nem tudom ti hogy vagytok vele, én nem bírok melegben futni, de nem csak úgy behisztizek és bemesélem magamnak: papírom is van róla. Tavaly, amikor elmentem a terheléses vizsgálatra az derült ki, hogy minden szép, minden jó, csak ha egy mód van rá, akkor ne fussak melegben. Nem tudom…..
A vásárló Vituki-uszoda 2009.07.17 08:35:00
Szokásommal ellentétben mostanában párszor úszásra adtam a fejem, mégpedig a fenti műintézményben. Az objektum pár percre a Lágymányosi-hídtól, az Obi mögött található - ám amilyen közel, olyan suttyó helyen: ha gyalog mész, akkor egy kemény trógertelep mellett kell…..
Ivan Grasso 2012.06.09 19:35:36
@Eufemia: Kösz az új honlapot. Nekem nem tűnt fel a nagy változás, a ffi öltöző és a vizesblokk szerintem ugyanaz, mint tavaly. A medence alja sem túl gusztusos. Ettől függetlenül lehet benne úszni, de ha valaki nagy sportolásra készül ne kánikulában menjen, mert a víz tényleg 29-30 fokos. Reggel és este viszont teljesen jó.
Utam... Dupla Ironman 2012,Orfű 2012.06.08 11:11:00
Verseny előtti napokban teljesen leterített a betegség.Láz,hasmenés,ipari gyengülés.Utolsó 2-3 nap alatt 5 kilót fogytam...Így álltam a Tó partjára a rajthoz szombaton 10kor.Start előtt még Szaki (Vakhal Norbi kísérője,"managere") próbált rám ijeszteni és lebeszélni…..
Hétvégén kis csapatunk látogatást tett Sopronban egy kis terepfutás erejéig. Budaörsön heten jöttünk össze, majd két autóval a távolságot mint üveggolyót hip-hop legyűrtük.   Tíz óra környékén már a helyszínen voltunk frissen, fiatalosan, akcióra készen!  …..
Ivan Grasso 2012.06.03 20:55:37
@Tepó: Megvolt. Nem volt gáz, végigmentem. Lesz beszámoló is, de előbb még az IronFertő jön. Az Edzesonline-ra hamarabb felrakom az adatokat...
Az IM-re történő felkészülésembe időpontilag beleillett az orfűi triatlon fesztivál, benne szombaton a sprinttávval, vasárnap a középtávval. Ezek lettek az első triatlon versenyeim is egyben. A feleségem is a vasárnapi középtávon kezdte a triatlonos pályafutását és mivel…..
Futóblog Tipp 2012.05.31 11:55:36
Remek tippet kísérleteztem ki, amit úgy gondoltam, hogy megosztok másokkal is. Ez persze nem lesz új dolog a rutinos futóknak, de talán a hozzám hasonló amatőrök/kezdők hasznát veszik: a legjellemzőbb hiba, amit a futás során elkövetünk az, ha gyorsan kezdjük és "elfutjuk az…..
Ivan Grasso 2012.05.31 22:50:23
@Gehehejza: Józsi a Futóblog szereposztása szerint a "kezdő futó", ezért a válasz: amíg a blog megy.

(2008 őszén azért nyomott már 10K versenyt is, de erre már kevesen emlékszenek) :)
futo.blog.hu/2008/09/03/eletem_elso_futoversenye

Egyébként a felismerés kiváló!

running.about.com/od/marathontrainingfaqs/f/negativesplit.htm
Nem így akartam az elsőt, de megtörtént. Reggel nem úgy keltem fel, hogy megfutom, csak sodortak magával az események és a gondolatok, egyik lépést követte a másik. Voltak pillanatok, amikor meg lehetett volna állni, de azt gondoltam, hogy ha már eddig jutottunk akkor teljesüljön be,…..
Futóblog Futás - dementorokkal 2012.05.10 09:50:11
Na kérem, most ment el a kedvem az egésztől! Futok az Orczy-kerti salakos 400-ason és azon gondolkodom, hogy van-e itt valahol egy működőképes defibrillátor? Az edzői intelem szent és sérthetetlen, a mai napra vonatkozó instrukció szerint 2 kilométer bemelegítő futás után 6x400…..
Futóblog Egy újabb megfigyelő 2012.04.25 08:12:06
BGy: Amikor első maratonomat futottam és a 28. km környékén szemből jöttek, akik már a 38.-nál jártak, pont azt néztem, hogy ők semmi ilyesmivel nem bohóckodnak. Csak egy tökvillantós rövidgatya és egy atléta volt rajtuk. Semmi pulzusmérő, GPS, iPhone, kompressziós zokni és…..
Ivan Grasso 2012.04.25 18:20:01
Ivan Grasso 2012.04.26 16:01:53
@mgergoo: nem a "race predictor" funkcióra gondoltam (arra jobb az amit Te is használsz: www.runningforfitness.org/calc/racepaces/rp), hanem a versenystratégia tervezőre.
Pl. beírod a célidődet (4 óra), a max. pulzust, és a versenyen az így kapott tempókkal teljesíted a távot, nem átlépve a megadott pulzusértékeket.
Ha edzésen le tudod nyomni az első 32km-t a terv alapján, akkor szinte biztosan hozni fogod a célidőt. Legalábbis nem a rossz tempóválasztáson fog múlni.
Futóblog Futóprofilok: Levente 2012.03.22 09:00:00
Néhány hete a "Bükki Hard" elnevezésű futóverseny után hallottam Leventéről először. Az igen embertpróbáló versenyen dobogós helyen érkezett célba. Az egyik futótársunk invitálására kapcsolódott be a terepfutó-topik közösségi életébe. A Naplás-tavi…..
Ivan Grasso 2012.03.22 17:59:36
Itt leírja, mennyi mindent kipróbált, volt 95kg-os izomtibi is:

evolutionexpress.blogspot.com/2011/10/my-evolution-who-am-i.html

A fokozatosságról pedig ennyit:

"After being a runner for 1 year I changed my habits to a vegan diet. In 1 day. No more meat, no more milk, no more eggs or any animal products, and no more supplements."

Kedves őrült! Tetszik! :))
Kedd:18 killert futottam 2 részletben:8km44:25(05:33 p/km)151 avg hrGödi nagyobbik futókörömön egy tempó veretés.Nem mondom,hogy jól esett de lenyomtam mert kellenek ilyenek is.Sajnos nem sokat melegítgettem,ráadásul meginduláskor rögtön egy erős tempóban kezdtem be.Ez hamar…..
Az Ironman után tükörbe nézve még mindig nem egy igazi sportembert láttam, illetve a futás során tapasztalt sérülékenységem meggyőzött arról, hogy mélyebbre kell ásnom! Még mindig túlsúlyosnak érzem magam (az Ironman-en 83kg voltam 178 cm-vel, most jóval több) és a tartó…..
Ivan Grasso 2012.01.09 21:06:54
@PecsiPeter: @Vasapu: besz@rok rajtatok! :)))

@ironsun: miért nem ??? :)
Ivan Grasso 2012.01.17 19:14:28
@Joe.:
Pavel könyvében van néhány, de inkább a gyakorlatok aprólékos leírása és sztorizgatás megy benne.
op-ironman.blog.hu/2011/08/31/allitolag_47

Azért is nehéz edzéstervet írni, mivel ha ismétlésszámokat adnak meg, akkor több kettlebell-re lesz szükséged, mert a fejlődéssel egyre "könnyebb" lesz a súly. Többet venni pedig elég drága. Érdemes az apróhirdetéseket nézni, mivel egy használt Kettlebell alig tud kevesebbet egy újnál! :)
Utam... Futós napok 2012.01.08 18:39:00
Januárban nem szponzorálja a sportot a cég így az uszoda és a konditermi erősítés sajnos kiesik ebben a hónapban.Marad a tekerés és a futás.Igazat megvallva kicsit elhanyagoltam a napokban a biciklit inkább a futás lett hangsúlyos.Csütörtök:2 óra görgőzés 2X6 és 1X12perc…..
Tepó IronMan blogja Ó/Új 2011.12.31 19:33:33
 Régen írtam már, talán hiányzott is...Közben betöltöttem a 31-et, és meghaladtam a 76 kilót (lehet, már a 77-et is). Az edzések továbbra is csak ad-hoc jelleggel mennek, inkább csak akkor, és azt, amihez kedvem van. Újra kezdtem erősíteni is, sőt hozott a Jézuska egy TRX-et…..
Operation Ironman INTRO 2012.01.08 21:38:00
(nov.26-dec.28)  Egy kis rövid összefoglaló, mielőtt ismertetném az újabb projektet!  November 26-án Mikivel futottunk egyet a János hegy környékén amikor is rosszul léptem és egy kövöm kibicsaklott a bokám. Itt még előtte vagyunk, aztán már nem volt ilyen…..
Tepó IronMan blogja Tervek 2011.11.15 09:52:29
 Az idei versenyekből okulva, jövőre inkább a megfelelő edzésmunkára fogok koncentrálni, és inkább féltávokon szeretnék indulni. A kevés edzésmunkámnak köszönhetően gyenge voltam a versenyeken, még akkor is, ha mindenhol jobb eredményt értem el, mint tavaly. Terveim…..
Versenynaptár 2012 tervezet! (letölthető)  Lehet csemegézni! - nonatlon verseny (3 sprint táv egymás után), jún. közepén - 3! középtáv (május-Orfű, júl-Ábrahámhegy, aug-Szálka) - hosszútávú duatlon - szeptemberben Székesfehérváron Természetesen a régi versenyek is…..
Végre "itthon"! :)  Mint már korábban írtam, hosszú "távollétem" oka egy vizsgára (második szakvizsga) készülés volt, amin nov. 11-én sikerült megfeszített munkával végre túlesnem. Majdnem emiatt nem indultam idén az Ironman-en! Persze utólag nagy…..
Ivan Grasso 2011.11.15 22:34:49
@IronSchwarczi: Köszi!
@oregbaka: Ma voltam nálatok felderíteni a "bázist"!
Ivan Grasso 2011.11.24 16:24:42
@PecsiPeter: Bakker, most kövérebb vagyok! :))
Ivan Grasso 2011.11.25 15:26:45
@Tepó: Te is szép vagy, ne legyél féltékeny! :))
(és anno Te voltál a leggyorsabb!)
„Az élet harc, megmondta Schwartz!”Napjában többször elismétli ezt egy kedves kollégám évek óta, a könyökömön jön ki… Pedig hogy úgy van! :) Nem gondoltam volna, hogy ilyen fájdalmas lesz a visszatérés. Három és fél hónap elég volt, hogy…..
Ivan Grasso 2011.11.25 09:58:40
@mata68: Köszönöm a tanácsokat, megfontolom! 2009-2010-ben követtem ezt a programot és nem volt sérülésem mellette, ezért kezdtem el újra kabalából. Előtte én is úgy csináltam, ahogy írtad. Távban és időben rövid egy ilyen edzés, ezért a túlterhelésnek talán kisebb az esélye. A sebességeim pedig még olyan viccesek, hogy amellett nehéz megsérülni!:)

Célt még azért nem írtam, mert nem tudom hogyan tudok haladni, de egy jövő őszi csúcsformának örülnék (félmaraton, maraton PB), meg persze a Nagyatád!

@oregbaka: nem is annyira retró! :) A pálya tök profi, csak persze nem a Margitsziget.
Az is jó, hogy az egyik budapesti légszennyezettség mérő pont itt van:

www.idokep.hu/szmog

Előtte meg szoktam nézni, és ha a szálló por (PM10) 125% felett van, akkor nem megyek ki.