Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Cujoo

0 bejegyzést írt és 21 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A hazai tüntetéskultúrának van egy megoldatlan mozzanata. Vajon a szervezők hogyan búcsúzzanak a hullámzó tömegtől? Nemrégiben például egy fővárosi megmozdulás utolsó szónoka (bőrkabátos, vörös sálat viselő, szabad szájú fiatalember) így köszönt el a tüntetőktől: „Menjetek a p….ba!” A kifejező…..
tanitanek.com  A helyzet: Pokorni szerint ma Magyarországon csak nagymennyiségű különórával lehet sikeresen érettségizni. A Pisa felmérések szerint az érettségizők nagyrésze funkcionális analfabéta. A tanárok azonban szerintük mindent jól csinálnak és továbbra is csak azért tüntetnek, hogy-őket ne…..
Két nagyformátumú alkotó adta be pályázatát a Vígszínház igazgatói posztjára. Az egyik  színészként, majd később rendezőként, végül pályája betetőzéseként színházigazgatóként is nagyot alkotott, a másik neve pedig mint nagy ho-ho-ho-horgász maradt meg homályosan…..
Akit még nem küldött el sértett műkovács az anyjába, az nem tudja, mi az élet. Akit még nem neveztek "nílusi palócnak", na az sem. Nekem, aki évek óta viselem a kemény, meszes páncélt, talán az itt következő volt az eddigi legviccesebb Homár-levelem. Attila a fejébe…..
Cujoo 2009.02.04 11:32:38
Cujoo 2009.02.04 14:50:37
@szab11: "Feleslegesen munkát generál 50 helyen aminek senki nem örül. "

Nagyon korrekt, európai hozzáállás. Ilyen hozzáállással tippre a csőd fele robog a cégetek. Na akkor majd a dolgozók megtudják, milyen az, amikor otthon lógatódik az izé - "felesleges" munka nélkül.
A napokban berobbant a közéletbe Seres Mária, aki eddig néhány hét alatt a szükséges 200 ezerből 85 ezer aláírást gyűjtött a képviselők elszámoltatásának ügyében kezdeményezett, amúgy mindenki számára szerethető népszavazásához. Magáról ezt állítja: „nem…..
Cujoo 2009.01.22 17:36:14
Nem belepofázva, csak FYI.

Aki kétségbevonná, hogy ugyanaz a Seres Mária indult korábban választáson a ZP színeiben, tudom ajánlani:
hvg.hu/itthon/20090122_seres_maria_zold_part_tomcat.aspx

Annak is ez a része:

"„Rajta voltam egy olyan EP-listán, amely nem egy szervezet, hanem három nagy csoportosulás, a Vidék Párt, a Zöld Párt és a fogyatékkal élők összefogásával jött létre, s amelyen zömmel nem politikusok indultak, de nem sikerült indulnunk a választásokon” – ismerte el megkeresésünkre Seres, azt állítva: ezt nem tekinti politizálásnak."

Magyarul a kapcsolat bizonyított, első kézből.
Miután Kozma Lajos remek tetőlakásának hirdetésénél már egész komoly ötletelést váltott ki egy öreg bútordarab, talán erre az izére is születik pár tipp. Ez a XIII. kerületi lakás a hirdetés szerint "extravagáns megoldásokban bővelkedik". Bár az összetartó falak tényleg…..
Csak egy gyors gondolat: milyen dolog az, hogy 2008 derekán van egy cég, ahol egy egyhetes internetkártya 10.000 forintba kerül (24 óra 3840ft)? És milyen négycsillagos budapesti szálloda az olyan, ahol annyira szarrágóak, hogy nem bírnak a kedves vendégeknek ingyenes wi-fit…..
Izgatottan fényesítjük a csizmánkat, médiatörténeti esemény készülődik ugyanis: ma délután három órakor kilőjük az éterbe az Index első, abszolúte kísérleti, élő-betelefonálós stúdióadását. A stúdióban Szily Lászlót, vagyis engem lehet kérdezgetni, Bolgár György…..
Vannak olyan közhelyes alapigazságok, amiket szitkozódásszinten mindenki elfogad, de talán pont emiatt nagyon ritka az igazi ellenpróbájuk. Ilyen például a címbe foglalt állítás. Köszöntsük együtt Gábort, a vakmerő, sőt szinte eszeveszett Homár-olvasót, aki nem maradt meg az…..
Cujoo 2008.10.02 08:21:42
Háát, elkeserítem a T. "nemsikeres" posztolókat, de az elmúlt pár évben nem rémlik olyan dolog, beleértve az UPC, T-Com, OTP, CIB, ELMÜ, FŐGÁZ, T-kábel rablócégeket -gyakorlatilag a full paletta- hogy ne sikerült volna max 1-2 erélyes telefonnal elintézni a dolgokat, pedig volt jópár kacifántos. Ügyfélszolgálatra csak a leges-legutolsó esetben mennék, se időm, se kedvem-türelmem sorokat végigállni, értetlen ügyintézőknek magyarázni.

Ha sorba megyek:
-Főgáz: örökölt lakásban kártyás (!) gázóra volt, ennek átszereltetése, a kártyán lévő több, mint 10E pénz átiratása másik ügyfélszámra.Plusz leolvasási mód váltás. Minden telefonon/faxon/emailen intézve.
-Elmü: Webes felületen megadod a számlán szereplő adatokat, 2 nap alatt jóváhagyják, utána gyakorlatilag bármit 2 kattintással intézhetsz. Legutolsó: Számlázási cím változás.
UPC: csomagváltás lefelé, majd lemondás
Tkábel: új csomag, ajándék digitális kiscsomagot kiszámlázták. 2 telefon,2 email, 1 hónap, de megoldották.
OTP, CIB: no itt aztán tényleg minden mehet online.

Ja, és pl. az OTP-> CIB váltásomkor olyant is egyszerűen lehetett intézni fax-on, hogy a CsaládiP másik számlaszámra menjen.

Persze azt nem tudom, hogy a levélíró a fax-ot, telefont online ügyintézésnek veszi-e, ha nem, akkor valóban semmit nem lehet.
Viszont a fax-ra elég rendesen rá vannak állva, azzal 95%-ot simán el lehet intézni - gondolom ez még a jó öreg bürokrata gondolkodás- legyen rajta aláírás, mégha photoshop is :)