Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sárga és Lila Orchidea

19 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Amikor négy évvel ezelőtt közölték velem a diagnózist, s bementem a leletekért, az egyik asszisztens megkérdezte, felhasználhatják-e a vérmintáimat kutatási célokra, én rögtön rávágtam, hogy nem, soha. Még a nevemet sem akartam a fiolákon tudni, csupán egy kód szerepel rajta, de még attól is…..
Sárga és Lila Orchidea 2021.11.20 12:32:24
@bufe: Élem az életem, menedzselem a közösséget. Furcsa, de mióta elfogadtam önmagam, mintha nem is lennék már interszex. Igazából csak addig kardinális kérdés ez egy ember életében, amíg nem tud vele szembenézni, utána beépül a személyiségébe, s jó esetben helyére kerül. No persze a képleten módosít a közösségszervezés. A koronavírus okozta bezárásokat az írással sikerült ép ésszel megúszni, de nyilván minden emerből kivett. Kérdés, hogy mennyit.
A minap, különös, deja vu szerű érzésem volt, nyomasztó, nyugtalanító, de mégis nosztalgikus. Történt ugyanis, hogy bolygónkat sújtó […] járvány okán úgy döntöttem, nem veszek részt egy elnyert ösztöndíjprogramon, mivel ebben a bizonytalan helyzetben felelőtlennek éreztem a kiutazást Finnországba.…..
Tabu. Etimológiáját tekintve nagy utat járt be óceániai szülőhelyétől, ahol elsősorban szakrális szerepe volt, és a tiltás bizonyos helyek megközelítésére vonatkozott – s e szó lényegét éppen utóbbi fogalomban lehet megfogni. Tiltott, szent, érinthetetlen dolog. Több szinten is értelmezhető,…..
„1914 nyara melegebb volt a sokévi átlagnál. És senki sem sejtette, hogy rövidesen kitör a vihar.” [Bokor Péter, Századunk Képei, Gondolat, 1968] Eszembe jutott egy több éve olvasott cikk, melyben többek között interszexekről is írtak. Nehéz lenne felidézni, pontosan miről szólt az írás, talán a…..
A tudatos és tudattalan igencsak különös módon kapcsolódik egymáshoz, s jóllehet, az emberi elme teljes feltárása még várat magára, már így is egy rendkívül összetett rendszert sikerült feltérképezni. E két szint arányait legszemléletesebben egy jégheggyel lehet bemutatni, ahol a vízfelszín felett…..
Midőn megkezdődött a szexuális életem, egy más, fontosabb esemény is az életembe jött, mely hatalmas kihívást jelentett, de büszkévé is tett, hogy képes voltam véghezvinni. Ez pedig a diplomaszerzés volt alapszakon. Elsőre nem tűnhet nagy ördöngösségnek, hiszen egy BA-s szakdolgozat 20-35 oldal…..
Számos oka volt annak, amiért a szexszel egészen egyetem harmadévéig vártam, és akkor is egy tinderes egyéjszakás kaland keretében intéztem a dolgot. Viselkedésem és nemi önkifejezésem között mindig megfigyelhető volt egyfajta ellentmondás mely abból fakadt, hogy gondolkodásom, cselekedeteim,…..
Férfiideálom igencsak változékony volt az évek során, de elmondható, hogy a mediterrán és skandináv (nordikus europid) típusú emberek jöttek be, egzotikusnak, sejtelmesnek találtam őket, bár valószínűleg nem olyanok a való életben, mint amilyen kép a fejemben élt róluk, révén, hogy leginkább…..
Figyelmeztetés: a szövegben leírt tartalom egyesek számára felkavaró lehet, elolvasása csak saját felelősségre!!! Tekintse a kedves olvasó ezt a rövidke írást következő bejegyzésem bevezetésének, felvezetése valami igazán nagyszabású, frenetikus őrületnek, egy kellemesen elköltött vacsora utáni…..
Az ember személyiségének egyik legmeghatározóbb része a neme, mely sokkalta összetettebb dolog, mint ahogy egyesek fejében él a kép róla, hiszen több szinten értelmezendő, és nem két különálló pontot, hanem egy skálát kell elképzelni, amikor meg akarjuk határozni önmagunkat. Érdekességképp…..
Egy igen tartalmas nyár után tértem vissza az egyetemre, élményekkel és tapasztalatokkal gazdagon. Megjártam Finnországot, ahol egy nyári egyetem keretében három fantasztikus hetet tölthettem el, és a rengeteg program mellett nyelvtudásom is sokat fejlődött, végleg beleszerettem a kultúrába. Utána…..
Interszexualitásom kiderülése egy olyan aspektusban is változást hozott, ami minden várakozásommal ellentétesen történt – mégpedig, hogy vallásos lettem, és megtanultam, mit jelent hinni Istenben. Véleményem szerint napjainkban ez az egyik leginkább félreértett fogalomkör, és pont ez az egyik oka…..
Legyen ez a bejegyzés egyfajta bűnbánat az LMBTQIA+ közösség felé. Ahogy korábbi írásaimban már említettem, régen meglehetősen homo/transzofób voltam – tulajdonképpen a betűszó valamennyi betűjével szemben erősen előítéletes és kirekesztő magatartást tanúsítottam, de behatóbban csak előbbi kettőt…..
Interszex mivoltom módszeres tagadását annyira magas szinten űztem a diagnózist követő hónapokban, s elmém azon mélységeibe ástam el, hogy nemhogy nem azonosultam vele, de még a tudatában sem voltam a dolognak. Úgy éltem, mintha ősszel nem közöltek volna velem semmiféle eredményt, mégha ez…..
A címben olvasható mondat gyakorta elhangzik, amikor valaki veszteségéről, tragédiájáról tájékoztat egy másik embert, s joggal gondolhatjuk, hogy segítő szándékkal mondják ezt, emlékeztetvén a trauma elszenvedőjét arról, hogy az élet megannyi csodát rejt, s nem szabad beleragadni a negatív dolgok…..
Az eredmények kijövetele utáni hetekről nehéz is lenne akkurátusan írni, mivel nem érzékeltem az idő múlását, az összes percet gondolataim végtelen útvesztőjében töltöttem, s minden igyekezetemmel azon voltam, hogy elhitessem magammal, minden tökéletesen rendben van, az élet megy tovább, erős…..
A továbbiakban nem is foglalkoztam ezzel a dologgal, s noha továbbra is aggasztott megrekedt pubertásom és nem létező menstruációm, úgy voltam vele, hogy az orvos legjobb tudása szerint járt el, biztosan tudja mi lesz nekem a legjobb. Egyébiránt jó egészségnek örvendtem, így nem tehettem mát,…..
Előző bejegyzésemben elmeséltem, milyen érzéseket kelt az emberben az, amikor húsz esztendősen közlik vele, hogy női teste ellenére XY kromoszómákkal, valamint herékkel született, és soha nem lehet gyereke. Felfoghatatlan sokk volt nekem ez akkor, bele sem tudtam gondolni milyen hosszú út vár még…..
Minden ember más és más eszközzel képes kifejezni érzéseit, s kommunikálni legmélyebb gondolatait, legyen az a képzőművészet, a zene, a színjátszás, a tánc – s nem utolsó sorban az írás, melyet én is segítségül hívok. Teszem ezt annak ellenére, hogy alapvetően vizuális gondolkodásom van.…..