Regisztráció Blogot indítok
Adatok
viragimado

0 bejegyzést írt és 777 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Minden marad a régiben, de minden megváltozik - nagyjából erről szólt az RTL II-re érkező Való világ 7 nyitó sajtótájékoztatója, amit a műsor vasárnapi indulása előtti szerdán, azaz ma rendeztek az RTL-székház melletti VV-villában és irodaépületben (itt készül a műsor,…..
Az X-Faktor harmadik élő adása alatt végig azt vártam, hogy azok az érzelmek, amiket megszállottan keresnek a mentorok egymás versenyzőiben (mert a sajátjaikban mindig megvannak, jóhogy), bennem mikor törnek már felszínre, de az istennek nem jött semmi az utolsó 10 percig, és akkor…..
viragimado 2014.11.02 11:48:04
@sixx: Lehet. Hallani én is hallottam, de a hangszert sokkal erősebben, és az kicsit idegesítő volt éppen, mivel majdnem csak ütemet játszott az ember. :)))
viragimado 2014.11.02 12:09:08
@Teshow: Istenes úgy gáz ahogy van, még önmagában is :)))
A Sztárban sztár tavalyi, első évada azért volt meglepően jó, mert egy olyan formátumból hozta ki a maximumot, amibe simán bele volt kódolva a bukás is. A beöltözős-átlényegülős énekes műsorok produkcióit egyik oldalról csak egy paraszthajszál választja el a karaoke-tól, a…..
viragimado 2014.09.08 19:05:49
@isadora: ebben pont az a lényeg, hogy melyik előadó mit tud kezdeni a szerepével! Nem "égeti" magát, játszik. Amiért meg is dolgozik ráadásul.
Nem rossz ez, tud szórakoztató lenni. Érdekes nézni felnőtt embereket, amint tényleg játszanak. Az más kérdés, hogy amit választanak nekik, az nem mindig szerencsés. Figyelni kell az alkatra, a hangra, mert főleg ott lehet bukni.
Tvaly is fokozatosan lett egyre jobb az egész, reméhetőleg idén is így lesz.
viragimado 2014.09.08 19:10:02
@mákos,metélt: az előadók számaihoz zeneszerző is kellenek. Jók, ha nagy hallgatottságot akarnak. Na ebből nincs itthon, így aztán mit énekeljenek szegények?
Nem ettől sötétek az emberek, megy az maguktól is, meg a sok bulvár szartól, ami ömlik nyomtatott és elektromikus médiából.
Egészen könnyű, finom ennek a lepénynek a tésztája attól, hogy liszt alig van benne, túró viszont annál inkább. Érdemes más gyümölcsökkel is kipróbálni, én azt hiszen, a fügével folytatom. Úgy nettó 80 dkg magozott, felezett szilvát, esetleg ringlót megszórunk 4-5 dkg…..
Helyből berosálok, micsoda jófejség már az RTL-től, hogy elkezdte szénné szopatni a gulyásgergőféle felfuvalkodott narancsos senkiket, meg amúgy normális híradóval rukkol elő. Olyannal, amelyet mindig is kellett volna neki: bulvárfos helyett kőkemény valóság és rendszerkritika.…..
viragimado 2014.06.13 22:22:48
@Zoli Weber Kettle: kicsi és tök érdektelen is vagy te ahhoz, hogy hazudjak neked, meg tapló is, ezen sem lehet segíteni, ráadásul teljesen mindegy mit gondolsz :))
viragimado 2014.06.13 22:23:37
@Krisz11: ott a pont :)))
viragimado 2014.06.13 22:48:54
@Pop40: majd várd ki a végét, a német tulaj majd megegyezik velük, neki csak a bevétel számít nem a tartalom
A posztot Pataki Viktor, a 4K! egyik önkéntese írta. Az a helyzet, hogy igen naivan álltam neki az aláírásgyűjtésnek. Azt gondolná az átlagos, esetleg laikus ember, hogy két hét alatt azért 500 aláírást összegyűjteni egy választókerületben egyáltalán nem egy gigászi…..
viragimado 2014.03.01 12:08:39
@dr kíváncsivagyok: tudod én 60 éves vagyok, így a szocik alatt nőttem fel, akkor neveltem a gyerekeimet. Ráadásul gondolkodó ember is vagyok. Sokat köszönhetek az akkori időknek, de akkor is látom, milyen hatalmas károkat okoztak a szocik, főleg az ország gazdasági helyzetében!
Rendszer váltás csak papíron volt, azt felejtsük el!
Aztán jöttek Orbánék, talán-talán elindult valami fejlődés féle, de elszarták. Vissza a szocik, tönkretettek, amit lehetett. Vissza Orbánék, akik immár vérszemet kaptak, és loptak, csaltak, amennyit csak lehetett, hogy behozzák a szocik 60-70 évét!
És most itt tartunk, és tudjuk, hogy az összes párt ugyan ezt akarja! Ilyenkor mi van? Menjek szavazni, és írjam rá, hogy szar mind?
viragimado 2014.03.01 12:09:39
@dr kíváncsivagyok: jó, de merre?!!!! Nincs elfogadható alternatíva!!!
A magyar kereskedelmi televíziózás történetében soha nem tapasztalt gyűlölethullám közepette indult útjára a Való Világ hatodik szériája. Hihetetlen, milyen érzelmeket képes felkorbácsolni a műsor, tessék csak nézni: Ez csak a jéghegy csúcsa, a magyar…..
viragimado 2014.01.14 13:38:15
@magyar_ellenállás: így igaz, ráadásul az amerikai egy különlegesen sötét emberfajta. Én nem szeretném hozzájuk hasonlítani magamat!
viragimado 2014.01.14 14:11:49
@marxengelszleninsz: úúú, de nagyon egyetértünk!! Szerintem is megfordítható lenne az egész folyamat, ha NEM lenne ilyen szarság elérhető a médiában! Marhara sajnálok minden centi papírt, minden időpillanatot, minden emebri munkaerőt, ami arra fordítanak, hogy ilyen "műsorokat" vagy lapokat, internetes oldalakat lértehozzanak. Előbb-utóbb csak változna az ígénytelenség az ígényesség felé. Hogy legyen ígényük valamire, ha nem is ismerik?!!
Szemét meg: családom néha aggódik, hogy egyszer megkapom a magamét, mert tuti beszólok annak, aki csikkjét, szemetét csak úgy elhányja maga köré. :)))
viragimado 2014.01.14 15:23:18
@Slano: egész hangyányi ostobaságot írtál! Lehet véelménye arról is az embernek, amit nem látott, de látott az elődjéből valamennyit, vagy csak látta az előzetest éppen a szereplőkről (ez már minősíti is a "műsort"). Trónok harca? Nem láttam, nem is fogom. Olvastam, és az sem tetszett igazán, bár Tolkien hasonlóként harangozták be. De attól elolvashatok egy cikket, ami erről szól, és még véleményt is írhatok hozzá!
Véleményem simán magáról a cikkről is lehet! Bármiről!
Jöttek, láttak, üvöltöttek - nagyjából ennyi történt a VV6 tegnap esti első beköltözésén, amin három újdonság is debütált: a véleménynyilvánításra és szavazásra hivatott VV-applikáció, a beszavazóshow-mentes játékmenet és Istenes Bence műsorvezető. Az applikáció a…..
viragimado 2014.01.13 19:56:40
@Sigismundus: ebben nem vagyok biztos! :)))) A kávémat otthon iszom, a kenyeret a reggelimhez magam sütöm.
A viccet félretéve, persze, tduom, hogy olyan emberek, mint bárki más, de számomra akkor is megdöbbentő, hogy ez valakinek szórakoztató! Olyan embereket mutogatnak, amilyenekkel valahogy szerencsére nem találkozom, mert katasztrófálisak! Valahová nagyon mélyre mentek ezekért!
viragimado 2014.01.14 08:16:25
@Övönaluli Lali: mint írtam, nem is tudnám nézni, mert NINCS RTLII-nk! Pont azért olvastam el ezt a cikket, mert a címében benne volt, hogy ez kell az embereknek, és véleményt akartam írni.
Ehhez nem kell nézni.
viragimado 2014.01.14 08:18:05
@killertom24: nem műveltségről van szó! Hogy tud szórakoztatni idióta, unszimpatikus emebrek ilyen tevékenysége? Nekem a szórakoztató valahogy teljesen mást jelent.
A TV2 olyat húzott, amilyet egy tévének kell is, ha tököket akar magának növeszteni: január 6-tól átalakítják a hétköznapi műsorrendjüket, és az Édes élettel egyszerre támadják be az Éjjel-nappal Budapestet és a Barátok köztöt is. A változást közvetlenül előidéző…..
Az Origo úgy tudja, hogy Krasznai Tünde pornós múltja miatt nemkívánatos személy lett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat parlamenti karácsonyi ünnepségén. Az ünnepséget hátrányos helyzetű gyerekek javára rendezik meg évek óta a Parlamentben, ahol rendszeresen felléptek…..
viragimado 2013.12.18 19:21:24
@BotloB: így van.Sőt, azért kerülhetett be (nincs jó hangja), mert bulvár alap az élete. Az meg nézettséget, olvasottságot jelent ma Magyarországon sajnos, tehát pénzt.
viragimado 2013.12.18 19:29:38
@BotloB: a megbocsátást nem másoktól kell várni, azt magarsról le lehet sz..ni. Az a lényeg magunk mit gondolunk magunkról, a többi lényegtelen.
@Sigismundus: Biblia? Egy papi konklávé "kitalációja". Nem a Biblia, nem a Korán, nem a Kabbala, nem egyéb vallások írott alapműve határozza meg azt ami "természetfeletti". Van, érezzük, sokan tapasztaljuk is, de ez nem az, amit emberek paírra vetettek, amiért gyilkolnak világszerte. Ezt nem lehet leírni, ez megfoghatatlan, és egyetemes az egész univerzumban. Ha ezt tudomásul vennénk, legalább a vallások nevében elkövetett gyilkolásoknak vége lenne.
viragimado 2013.12.18 20:03:18
@Orltran: igazad van
Az X-faktor idei utolsó előtti adásának egy nagy kérdése volt: bejön-e a konteóhívők hetek óta a netre üvöltött rémképe, és a By The Way berugdosódik-e a dötőbe, miután egyszer már hazazavarták őket, és csak Bozsek Márk visszalépése (ezt is idézőjelbe kéne tenni?)…..
Az X-Faktor a második élő adásra jutott el oda, hogy bizonyos szempontból a műsor hajszálpontosa ugyanolyan lett, mint a tavalyi, és ezt csak azok veszik bóknak, akik az RTL Klubnál dolgoznak, vagy anyagi érdekük fűződik a show sikeréhez. A mentorok kezdenek belebetonozódni a…..
viragimado 2013.10.20 14:07:54
@Ancilla: nem rossz, hanem rettenetesen szar!! Ez nem arról kellene, hogy szóljon, hogy "na ez még talán elmegy", hanem, hogy "húúúú, de jó". De ezek nagyrésze még az elmegy szintet is alig üti meg!
viragimado 2013.10.20 14:10:26
@Lucretia/My Reflection: hát pedig a zenének és az éneknek pont az a lényege! Hat a lelkemre, ha jó! Örömet okoz, vagy szomorúságot, de ÉRZELMET! És az energia létezik! Gondo9lj bele, ha valakivel találkozol, akit nagyon nem bírsz, szó szerint elfáradsz tőle! HA olyannal, akit kedvelsz, feldob - vagyis energikus leszel tőle. Ez sima fizika és kémia.
viragimado 2013.10.20 14:11:56
@Patreides: így van, ráadásul teljesen érzéketlenül énekelte
Elkezdődött a tábor, az X-Faktor kétnapos parasztvakítása, ami elméletileg azt a 24 énekest és zenekart hivatott kiszűrni, akikkel majd jövő héten, a mentorházban találkozunk, hogy ott lefeleződjenek, és kialakuljon az élő adások mezőnye. Nincsenek illúzióink, ez egy…..
viragimado 2013.09.29 20:26:02
@volesojinka: szabad vélemény nyilvánítás van ebben az országban, az enyém ez! Sok színészt, igazán nagyokat is láttam már (nem 15 éves vagyok), nekem ez a véleményem. A szabad véleményem! A tied más, és én nem kritizállak emiatt. Ma ebben az országban nincs igazán jó színész, vagy ha van is, öreg már.
viragimado 2013.09.30 20:36:43
@áasdklfjáasn: te állítasz TÉNYKÉNT egy sima egyedi véleményt. Én azt mondtam szerint ez van, te azt mondod EZ VAN! Stohllal szemben nincsenek indulataim, annyira sem becsülöm, hogy legyenek. A te tapló stílusodhoz meg nem fogok lealacsonyodni!
Azért sokat elmond rólad, hogy ki szerinted a Stohl korosztály legjobb színésze! :))) Tudod, aki ennyire ajánlgatja a színházba jráást, talán nem is látott még olyat belülről.
Pártunk és kormányunk vasökle ismét lesújt. Az uzsorások és rezsimaffiózók után most végre a lomizókkal is leszámolnak. Nem lesz kérem több felfordulás, más kidobott vackaiból meggazdagodás! A négyszögletű kerek erdőben ismét van min kárognia a balliberális páholynak…..
viragimado 2013.09.27 14:39:21
@ember100: mert 8 kerben megvannak a klikkek, oda más nem is mer menni! De itt nálunk Óbudán állandóan megy a harc, az üvöltözés. Nekem ez nem kell. És mielőtt valami más párti köpködni kezdene, nem vagyok fideszes, sőt egyik párti sem! De szeretem a biztonságot.
viragimado 2013.09.27 14:41:32
@élhetetlen: bocs, itt nálunk nincs szükség nyilvános vécére, ide csak azok jönnek, akik itt laknak, vagy itt lakókhoz jön valaki. Ez nem a Belváros, ahol túristák grasszálnak. Azért legyen nyilvános vécé, hogy a cigányok oda hugyozzanak? Nem fognak! Ha lenne akkor sem tennék. Nem ahhoz szoktak!!
viragimado 2013.09.27 16:32:07
@élhetetlen: nem háborodtam fel, csak azt írtam ez felelsleges. Az Eiffel tornyos hasonlat igen sántít! Írtam, hogy NEM túrista övezetben lakunk, hanem lakóövezetben, ahol nincs szükség nyilvános vécére. Az Eiffel toronynál nyilván lenne 24 órában, ott a szolgáltatás hiányos.
Menten fegyverhez nyúlok ha meghallom azAMBRÓZIA szót - dúdolhatnám, ha nem lenne most már halálosan komoly a dolog. Erről a dalról improvizáltam: Komolyan, már bocs, de ennyi félrevezetett embert egy rakáson és egyik olvassa a másiktól és írja le ugyanazt. A net, az Isten…..
viragimado 2013.08.25 14:53:16
@Bobitka: ennek semmi köze a homeopátiához!! Igazad van a féltudás igen veszélyes, meg a tudatlanság!!! Azok tablettákat, ilyesmit kapnak, soha az életben nem voltunk homeopátiás orvosnál!!
viragimado 2013.08.25 16:14:33
@Rosa Rugosa: SENKINEK a szavát nem hiszem el feltétel nélkül, soknak még feltételle sem. )) . Arra való az Internet, könyvtár, hogy információt lehessen szerezni. Az ottani írásokból is kimazsolázom, amit használhatónak találok.
egyébként én ezt találtam

Az ambrózia avagy ambroszia (görögül: ἀμβροσία, jelentése szószerint annyit tesz "halhatatlan") a görög mitológiában az olümposzi istenek eledele és illatos kenőcse; halhatatlanságot és örök ifjúságot biztosít nekik (ugyanez a hatása a nektárnak, az istenek italának).

Thetisz kenegeti Akhilleuszt ambróziávalA görögök méz kivonatának képzelték és galambok vitték Zeusznak. A halandót halhatatlanná tette, sebhegesztő ereje volt, és az istenek újszülött csecsemőinek kizárólagos táplálékul is szolgált.

Az Ambrózia szó a gyógynövény ezen családját is jelenti, latin nevei pl.: Ambrosia artemisiifolia, Ambrosia trifida. Amerikából származik a növény (feltehetően 2-3 ezer évvel ezelőtt került Európába.). Amerikai őslakosok délen és északon is egyaránt az istenek eledelének tartották, amiről több ezer éves utalásokat találtak a térségben. Ma is fontos szárított fűszer és gyógynövény (tea), de sokan készítenek főzeléket és salátát is belőle. Egyik jellemzője a magas B és C-vitamin tartalom, ezért kesernyés, enyhén savanykás íze van nyersen. A korabeliek főként a mézzel kevertek el, hogy kellemes legyen az íze és jótékony hatásait is megtartsa, mivel jellemzően nyersen fogyasztották. Tavasztól késő őszig szedhető, szinte mindig rendelkezésre állnak a zsenge hajtásai. Itthoni népies neve ürömlevelű parlagfű.
Elfogulatlan laikus helyett vérbeli István, a király rajongót menesztettünk a szegedi Dóm térre, aki Alföldi Róberttel szemben sem titkolja elfogultságát. Bolondul Stohlért, bírja a Kimnowakot: azt hitte, a földi paradicsomba váltott jegyet. Mégsem azt kapta, amit várt. A katarzis…..
viragimado 2013.08.21 20:52:11
@viragimado: elírtam - plagizált
viragimado 2013.08.21 21:00:57
@alf: te láttad a számokat a pénzügyi sikerről, nem olvastad, LÁTTAD, a saját két szemeddel? Nem, na látod, addig csak szóbeszéd. Állva tapsolás? Mennyien voltak 200-an? Nézd meg a netet, forrong ettől a szartól. Nem 200-an vannak, sok ezren.
Bocs, bár én nem szeretek a többséghez tartozni, most mégis ezt teszem, mert nekik van igazuk.
Az állva tapsolók sznobok. Azt hiszik Alföldi jó, mert mást rendez, mint mások, pedig jó ettől még nem lesz. Ahhoz kell valami, mondjuk tehetség, ami neki szerintem nincs.
A legnagyobb kedvencemről is elismerem, ha hibázott, és valami gyengét, szart csinált. Csak az emberek jó része ezt snassznak tartja. Pedig csak őszinteség.
Prága az árvízzel küzd, percről percre posztunkban folyamatosan követjük a legfontosabb eseményeket. Vasárnap lezárták a Károly-hidat, így már csak a beavatott markolók gördülhetnek végig a világ egyik leglátogatottabb épületén, hogy egy kicsit lazítsanak a lerakódó…..
Az ének iskolája egy olyan műsor, amit néhol nagyon lehet szeretni, máskor meg legszívesebben Gencsapátiig szaladnánk idegességünkben tőle. A Tv2 megint megcsinált egy felemás műsort, amiben a giccs, a cukiság, az őszinte viselkedés és műmájerkedés keveredik másfél órán át,…..
hacsaknem Talán van remény 2013.03.16 15:57:19
Lassan és tagoltan mondom, hogy értsd, Viktor! Alulmaradtál. Mindenben. Pintérrel, katasztrófavédelemmel (szerencsétlen megfogalmazás: elhárítás helyett mi védjük a katasztrófát) gusztustalan tehetetlenséggel és arrogáns cinizmussal együtt. De szerencsére tegnap óta tudjuk, hogy…..
24 órával a havazás megkezdése után előkerült Pintér Sándor belügyminiszter és kesztyűbábja, a Télügyi Kormánybiztos, Bakondi úr sajtótájékoztatójukon fényezték magukat, majd elköszöntek. Riadót rendeltek el, nincs kihirdetett vészhelyzet.A miniszterelnök Brüsszelben, a…..
viragimado 2013.03.16 17:01:01
@Jani haverja: na ismét azt javaslom olvass pénzügyi szakoldalakat! A válságnak nincs vége! Sőt, egy pénzügyi guru szerint csak most jön a java! Nem magyar szerint! Ő az egyik legnagyobb befektető a világon!
viragimado 2013.03.16 17:02:34
@PamPalini: mint írtam, én teszteltem, nem én írtam :)) De működött, az biztos
viragimado 2013.03.16 17:03:22
Véget ért az első Voice-évad, aminek döntője pont azoktól a gyermekbetegségektől szenvedett, mint az egész műsorfolyam. Néhol lassú volt és vontatott, meglepően sok hamis hanggal, elbaltázott dalválasztással és üresjárattal. Az érdemi résznek kb. fél 11-re vége volt, utána…..
viragimado 2013.01.26 15:32:14
@PSzilva36: Tilla etalon ebben a műfajban, lássuk be. Kellően laza, kellően humoros (még a megírt szövegek mellett is). Van benne kedvesség, és tudja kitől mit kérdezzen. Szegény Kimmel Petőfi vers mondására tuti alkalmas, jó az orgánuma, kellően komoly, tuti politikai vitaműsort is jól vezetne. Ide nem illett. Ez mégis egy show, ő meg ezt az irányt nem tudta felvenni.
viragimado 2013.01.27 09:22:04
@webnazi: a Voice válogatásokokn előre megmondták a "zsűrinek" kiket kell kiválasztani. Mikor értitek már meg, semmi nem véletlen ezekben a műsorokban? Csak olyanokat választhattak, akik megosztják majd a nézőket, akiknél a szennymédia foglalkozhat a szegény sorssal, halott családtagokkal, egyéb bulvártémákkal. Persze kiválasztottak azért oolyat is, akivel meg is lehet nyeretni a a műsort. Ezek komolyan felépített dolgok, nem bízzák a véletlenre. Malek egyszer el is szólta magát, mikor odavágta Misinek: "nem én írom az összekötő szövegeket"! Vagy Caramell előadása, amikor az istenhívő gyereket "választotta" ki, ami tökéletes mása volt az amerikainak. Csak az nem látja ezeket, akinek nincs szeme, vagy nem akarja látni.
Régen voltam ilyen nehéz helyzetben egy poszt felvezetésekor, hiszen mit is mondhatnék egy olyan levél elé, melyet Zoltántól kaptam, és melyben elbúcsúzik a külföldre költöző lányától? Talán csak a számomra legfontosabb gondolatot idézném: „ne feledd a lényeget: a haza…..
viragimado 2012.11.08 11:31:17
@multikarrier: nem a nyelvtől hazafi az ember! És nem az ilyen hamis ömlengéstől, ami a levélben van. Akkor is maradhat hazafi, ha elmegy innen. A mai helyzetben jogosan mondja egy szülő, ha nyelve(ke)t beszélő gyereke van, és valamilyen szakmai tudása, hogy menjen ki külföldre. Majd ha javul a helyzet vagy hazajön, vagy nem. Ettől nem dől össze a világ!
viragimado 2012.11.08 11:35:39
@klausztro: abszolut egyetértünk! :)))
Tessék elképzelni a következőt: felkérünk egy közepesnél tehetségesebb festőt, hogy fesse meg nekünk kedvenc politikusunk (elképzelt) aktját, ehhez biztosítunk egy majdnem minden igényt kielégítő, de kissé szűkös műtermet, stabil állványt, kiváló minőségű vásznat és…..