Regisztráció Blogot indítok
Adatok
errorológus

0 bejegyzést írt és 21 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Új paradigma Az árkon túl 2020.06.30 01:54:03
  Nem győzök csodálkozni azon, hogy a koronavírus járvány által felszínre hozott válság hogy nem egyesíti a különböző politikai, ideológiai, gazdasági érdekcsoportokat. A kapitalizmus kritikája ugyanis nem baloldali dolog. Ha elkezdjük számba venni, hogy az emberek milyen indíttatásból fogalmaznak…..
errorológus 2020.07.02 17:18:30
@waddy: a poszt Marxot említi Jézust nem. Majd ha lesz itt poszt a kereszténységről, akkor térjünk erre vissza. De, ami a lényeg: nem kell Marx nyakába varrni a kommunizmus bűneit kívülről, hiszen maguk, a közismert bűnöket (egyébként többnyire büszkén, vagyis ideológiai agymosásnak alávetve) elkövetők, maguk vallották saját magukat marxistának. De ha ez nem lenne elég, a proletárdiktatúra kifejezés Marxtól ered. A Kommunista Kiáltványban Marx azt állítja, hogy a proletárforradalom létrehozza a proletariátus szocialista diktatúráját. A proletariátus szocialista diktatúrájához pedig három feltételnek kell teljesülni: 1. A magántulajdonra vonatkozó valamennyi jog eltörlése. 2. A család felbomlasztása. 3. A vallás megszüntetése. (Ami persze valójában a kommunizmus hamis-messianizmusával való helyettesítését jelenti.) Mindennek ugye semmi köze a kommunizmus bűneihez?
errorológus 2020.07.02 21:35:49
@waddy: szerintem kattanj le erről a párhuzamról és cáfold meg, ha tudod, amit írtam Marxról. Ha nem tudod megcáfolni, akkor jöhetsz bármilyen párhuzammal, attól még igaz, amit írtam. Amíg ebben a körben forogsz, addig az érvelésed hibás, mert olyan, mintha azzal akarnál mentegetni egy tolvajt, hogy más is lop.
A stressz szóról legtöbbünknek egy negatív fogalom jut eszébe: ez valami káros; valami, amit szeretnénk elkerülni, de ezt mégsem engedi meg a mindennapi rohanó világunk. Mi történik szervezetünkkel, mikor stresszhatás ér bennünket? Miért nem kell feltétlenül mumust látnunk a stresszben? Miért…..
Az amerikai elnök rendelete nyomán idén már nem kapnak vízumot azok, akik az Egyesült Államokban szeretnének dolgozni. Donald Trump ugyanis úgy döntött, október helyett az év végéig meghosszabbítja a zöld kártyák kiadásának tilalmát az USA-n kívül. Vajon kiket és hogyan érint ez a döntés?..
A svédek a nyugati világban meglehetősen szokatlan módját választották az új koronavírus-járvány elleni védekezésnek. Anélkül, hogy most ebbe részletesebben belemennék (elvégre a blognak ez nem profilja), a lényeg az, hogy a svédek jóval kevésbé voltak szigorúbbak a korlátozásokkal, mint akár a…..
errorológus 2020.05.17 17:48:36
@littke: gondolom, hogy ha rólad vagy a rokonodról lenne szó, akkor azért nem lenne mindegy és csak statisztikai adat, hogy ki mikor hal bele a járványba...
Az elmúlt hetekben, ahogy a világjárványkrízis egyre mélyült, Bill Gates folyamatosan interjúkat adott, amelyek során időről-időre mindig elmondta a világnak, hogy a jelenlegi helyzetre egyetlen megoldás létezik, amely nem más, mint egy új vakcina… mindenkinek. Nemrégiben úgy nyilatkozott a CBS-nek,…..
Oroszország lakossága 232-szer több, mint Luxemburgé, mégis harmadannyi azonosított koronavírussal fertőzött beteget diagnosztizáltak a kontinensnyi méretű országban, mint a nyugat-európai törpeállamban. Vajon ilyen hatékony a Putyin vezette ország védekezése, vagy csupán egy kiváló kozmetikázás…..
Kertbeny Károly Máriának köszönheti a világ, hogy a heteroszexualitás kifejezés elnyerte mai értelmét, azaz megteremtette a másneműek iránti normális szexuális vágy identitáskifejező szavát. Pedig a szó korábban is létezett, csak akkoriban jóval pejoratívabb értelemben használták. Ám végül nem…..
Hazánk tragikus válságban van, amelynek a mélységét nehéz még felbecsülni is. A válság évszázadok elrontott nemzetfejlődésére és máig uralkodó, erősen korlátozott etnicista kompetenciakészletére vezethető vissza. Amit azonban az egymást követő korok így-úgy (kevésbé jól és nagyon rosszul)…..
  Tüntetés Budapesten 2019. szeptember 14...
errorológus 2020.02.10 11:55:53
@kemény keleti kommentelő: "Az egyezmény félretevése is a bátorításukat szolgálja." Ez szlogennek jó, de gondolj már bele egy kicsit! Szerinted hány bűnelkövető olvasgatja a nemzetközi szerződések ratifikálásáról szóló Magyar Közlönyöket, mielőtt eldönti, hogy végrehajtja-e a tettét? Egyébként sem a büntetés szigorúságának, hanem az elkerülhetetlenségének lehet némi visszatartó ereje, tehát a kulcs a jelenlegi törvények hatékony alkalmazása.
A szeptemberben indult négyrészes 'Hit és tudomány' vitasorozatunk záró alkalmán Jézus Krisztus személye körüli kérdéseket, történelmi tényeket és álhíreket boncolgathatjuk. Az eseményre való hangolódás érdekében a válaszadóknak szegeztünk egy-egy kérdést. Zoltán atyától azt kérdeztük, hogy a…..
errorológus 2019.11.21 14:07:21
@IGe.: ebben a posztban Mária szeplőtelen fogantatásáról van szó, ami nem állítható párhuzamba Darth Vaderrel, mert Darth Vader nem nő, másrészt először nem is Darth Vader volt, hanem Anekin. Anekin ugyebár meggonoszodott, Mária meg nem, de ettől még nem fogantatott szeplőtelenül, hanem rendesen.
​   Németh Sándor a Hit gyülekezetének vezetője jógáról való nézete megihletett. Németh Sándor a hétvégi vallási összejövetelen lényegében arról beszélt, hogy a jóga vitathatatlanul démonidéző mozgásforma és a jógaszalonok rombolják az ember szívét.    Azon kezdtem gondolkodni, hogyan lehetne…..
A legjobb idegennyelvű film (Best Foreign Language Film) kategóriájában, ami a következő gálától kezdve a legjobb nemzetközi film címén fog futni (Best International Feature Film), már két filmet is kizártak a versenyből. Ezzel a díjjal kapcsolatban az utóbbi években egészen sikeresek voltunk, mi…..
Legutóbb, meg még néhány korábbi cikkünkben már kiosztottuk a pornógyártókat társadalmunk, kultúránk és az internet elrontásáért. Most, hogy az így szerzett sérelmeit mindenki kiheverte, nézzünk rá egy kicsit arra is, milyen pozitív hatásai voltak ugyanezeken a területeken? Voltak, vannak egyáltalán…..
A "technológiai szingularitás" (angolul: Singularity) egyike a legnehezebben megérthető és legkevésbé átlátható tudományos fogalmaknak, lévén, hogy összetett és jelenleg még nem ismert hatású folyamatokból tevődik össze. A szó a latin "singularis" azaz egyedülálló vagy különleges jelzőkből származik…..
Az új évtized beköszönte a múlt átértékelésére és a jövő tervezgetésére ad lehetőséget. A világ vezető divatházai a 2020-as tavaszi férfi kollekciók megtervezésekor a letűnt korok hangulatából, a feledés homályába merült szín- és formavilágból merítettek ihletet úgy, hogy közben szem előtt tartották…..
Fontos mondandóm támadt, mert azt érzem, hogy minden kiégett körülöttem, vagy talán csak én égtem ki. Pedig sosem voltam olyan ember, aki egy karót nyelt szürke egér lett volna, aki nem érti a viccet, vagy aki velejéig rosszindulatú lett volna korábban   Fiatal koromban néztem hitvány…..