Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szedlák Ádám

55 bejegyzést írt és 358 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A legkülönbözőbb fórumokon találkozni azzal, hogy növeljük a női programozók számát vagy hogy a programozást kötelezővé kellene tenni az iskolákban. Legutóbb épp QBPartyn jött föl a téma. Amint ezek a kezdeményezések szóba kerülnek, rögtön jön a Nagy Programozó Macsó…..
Kedves Barátaim az Úrban,  a minap úgy hozta az élet, hogy egy kollégám számára kellett egy használt Yotaphone-t átvegyek. Az eladó egy teljesen rendes és jó arc volt, engem pedig a kolléga megkért, hogy próbáljuk ki a telefont. Csak egy bekapcsolás, egy kimenő és egy bejövő hívás, semmi nagy…..
RE:blog A deszkák 2016.02.28 19:30:03
Csúszok bele egy függőségbe. A kávéra tudok nemet mondani ("nem kérek még egyet" - tudta Ön, hogy létezik "komoly témák elviccelése" függőség?), az alkohollal nincs bajom, nem cigizek, nem dolgozom halálra magam, a különböző internetes fórumokon bár aktív vagyok, és persze örülök minden lájknak, de…..
Aki álláshirdetések útján akar bioinformatikust találni, nem jár sikerrel. Azzal a furcsa érzéssel ér véget a keresés, hogy talán nincs is Magyarországon bioinformatikus. De ez nem igaz. Egyszerűen csak rossz a módszer. A Hidegháború idején sem úgy keresték az alvó KGB (vagy a másik oldalon a CIA)…..
Szedlák Ádám 2016.10.20 11:34:52
  Amikor reggel letört hátul a fogamból egy darab, nem értettem, de most már tudom, ez egy nem semmi nap. Remegve vártam mindig ezt a napot, és titkon tudtam, hogy el is fog jönni. A munkahelyemen kiderült, hogy blogot írok arról, hogy mit dolgozom. Először megkönnyebültem, kész,vége, ennek…..
Az alábbi remek interjú eredetileg a librarius.hu-n jelent meg, de olyan plasztikus képest fest a mai magyar ekönyv-helyzetről, hogy nem tudtam nem elkurnyerálni. Itt is a helye, no. A cikk Várkonyi Zsolt érdeme. Csordás Attila: Sokaknak elképzelése sincs róla, hogy létezik…..
Szedlák Ádám 2015.11.21 20:31:45
@Dworkyll: az Amazon és a Stem rendelkezik saját zárt platformmal. Ez nem olyan, amit a hazai könyvpiacon bárki fel tud mutatni. Akik megpróbáltak ilyesmit építeni azok szívtak vele, mert a nép nem albán klón Kindle-t vett tőlük hanem igazit az Amazontól. Önálltatás, ha ez a cél.
Szedlák Ádám 2015.11.22 00:25:53
@Dworkyll: nem vagyok biztos abban, hogy ezek a dolgok ennyire egyszerűen szétszálazhatók. Amíg meg nem nő meg őrületesen a piac addig azok a pénzbe kerülő fejlesztők nem abba fognak megőrülni, hogy funkciókat fejlesztenek nekünk :) (Kindlire küld már magyar bolt könyvet?)
Szedlák Ádám 2015.11.24 15:05:19
@iwuhfwuhkhvw: Ahá! A profilig bementem, de még a profil szerkesztését is le kell kattintani, hogy ott legyen!
E-könyv olvasók A kézműves DRM 2015.10.24 08:03:18
Kedves barátaim az Úrban,  volt idő, amikor kifejezetten sokat pörögtünk a DRM kérdésén. Azóta azonban sok-sok gigabájtot töltöttel már le ekönyv formájában, és hála istennek a magyar piacon már csak a puha DRM-mel szerelt könyvek számíthatnak eladhatónak, kemény DRM-mel…..
Szedlák Ádám 2015.11.02 23:50:30
@Dworkyll:

Az egész ott válik érdekessé, ha egyszer továbbmegy az ügy annál, mint hogy melyik példány szivárgott ki. Mi a folytatás? Jogi út? Iszonytató shitstorm van benne, többet veszítesz vele, mint amit nyersz? Jövőre vonatkozó nagy következtetések levonása?

Addig oké, hogy dokumentumokat lehet trackelni, arra ez ráadásul még egy ügyes trükk is. Az a gond, hogy a puha DRM az valójában nem DRM, hanem egy nagy, szívből jövő remény.
Kedves barátaim az Úrban,  foglalkoztunk már ezen a blogon a papír vs elektronikus polémiával. A blog explicit célja, hogy legyenek digitális kiadványok, mert (szerintem) sok szempontból az a jövő. Nem célja, és ezt fontos sokszor leszögezni, hogy ne legyenek papírkönyvek. Ez nem…..
Szedlák Ádám 2015.08.01 22:52:03
@Dworkyll:

3, Nnna akkor most már ugyanarról beszélünk. Nagyjából. Nem mondom, hogy az e-könyvesdi haldoklás. Ennél azért cizelláltabb az álláspontom. Azt mondom, hogy nagyon sokféle digitális jószág van, amikre nagyjából hasonló szabályozás vonatkozik, és messze nem a könyveseknek van a legnagyobb lobbiereje. Illetve hogy nem a könyv a kor legfontosabb médiuma, de ezt szerintem nem is nagyon gondolja senki.

2, Hollywood egyelőre mindig elérte amit akart. Nem cég persze, hanem egy ipar. De az, hogy az ő vágyaik szerint van kialakítva a copyright hossza a világ több országában az szerintem elég komoly fegyvertény. Viszonylag kézenfekvő példa még mondjuk az energiaipar is.

1, Emlékszel, amikor a Pentium 4 után kijöttek a Core processzorok? Az volt az első csalás nagyjából. A folyamatosan növekvő teljesítmény úgy lett fenntartható, hogy hirtelen minden párhuzamosítható dolgot párhuzamosítani kellett, mert több magod van. Valószínűleg még mindig érdemes lenne ránézni, hogy ez mennyire működik. :)

Azóta meg az egész Moore kicsit kevésbé lett fontos, mert az esetek nagy részében nem a gépünk számol, hanem valami a vérolcsó felhőben. Valahogy így. Ugyanerről sokkal jobban Maciej Ceglowski: idlewords.com/talks/web_design_first_100_years.htm
Szedlák Ádám 2015.08.01 22:57:26
@Dworkyll: hát szívás, el tudom képzelni, hogy a figura dühös volt. Azt ugye tudod, hogy egy virtuális Apple fülhallgató (Team Fortress 2 tárgy) volt drágább mint a valódi fizikai Apple fülhallgató. :)
Szedlák Ádám 2015.08.02 12:07:34
@Dworkyll: nem feltétlen. Ellenben ritka tárgy. Véges számú van belőle. Innentől csak divat kell hozzá. :)
      Sokat sétálunk. Amikor csak lehet, busz helyett gyalog nyomjuk. Lehet beszélgetni. Egy ilyen alatt közölte velem Máté, hogy utálja a törököket. Szereti a történelmet, a maga kis egyszerű, naiv módján, gondolom olvasott valamit a török hódoltságról, vagy az iskolában…..
Diszklémer: nem vagyok az a kifejezett képregényfogyasztó, nem vagyok otthon a zsánerben, minden javítást, kiegészítést szivesen fogadok. Képregényekkel még az átkosban találkoztam először, a francia munkásmozgalom legendás Pif és Herkules történeteiben, Szutyejev Vidám…..
OSZK Andrassew Iván 1952–2015 2015.01.15 11:38:41
62 éves korában hosszan tartó, súlyos betegség után 2015. január 14-én elhunyt Andrassew Iván. A Magyar Elektronikus Könyvtár hőskorában, a 90-es évek közepén Andrassew Iván itthon és Erdélyben is rengeteget segített az elektronikus könyvtár népszerűsítésében. Sok…..
A cikket Penna Magazin 47. számába írta Krystohans olvtárs. Eredeti változata itt olvasható, ez itt egy engedélyezett utánközlés. Nem minden felvetésével értek egyet, de vitaindítónak ideális :) Valamikor 2011 nyarán útnak indítottam egy Facebook-csoportot, Hungarian…..
E-könyv olvasók Spotifydalom 2014.12.23 05:37:52
Intro Az elmúlt hetekben igencsak felpörögtt az ekönyvek körüli hírgyártás, ami alapjában véve üdvözlendő. Az már kevésbé, hogy a hírek, kevés kivételtől eltekintve kimerülnek az anomáliák mantrázásában. Anomáliák vannak, ez tény. De a rájuk adott magyarázatokkal,…..
Szedlák Ádám 2014.12.24 00:01:25
@Dworkyll: @danesdzsu2:

A tanulmányt ilyen gyorsan nem dobnám ki. Az angol eredeti fényt kibocsátó e-olvasó eszközökről beszél, mint a Paperwhite vagy az Aura. Az eredmény pedig összhangban van egy olyan korábbi mesterséges fényes felméréssel, ami vagy a tévézést vagy a tablethasználatot vizsgálta. Ha megöltök se jut eszembe, melyik volt. Abból anno az jött le, hogy az agy nem néz rá a karórájára, hanem fényszintekből ítél. Ha van fény, nem kell aludni.
Mottó: „Gazdagságot zabált, most aztán kihányja, testéből az Isten újra kihajtja. Vipera mérge volt, mit magába szívott, és ami megöli, kígyó fullánkja lesz. Nem nézhet vidáman olajpatakokra, sem a tejjel-mézzel tele folyamokra. Visszaadja, amit nyert, nincsen örömére, s mit…..
Szerkesztői előszó Mindig jó érzés új hangokat üdvözölni a blogon. Fogadjátok sok szeretettel konyvKodR sorozatát. Olvtársunk még Max barátunkon is túltesz, amikor a csúcsokat ostromolja. És bár jól van ez így, remélem nem szorulunk ezzel holmi elitista…..
Szedlák Ádám 2014.10.25 23:46:44
@konyvKodR:

Akadj, egy ilyen poszt után minden jogod megvan hozzá, köszönjük, várjuk a folytatást. Ugyanakkor van egy olyan oldala is a sztorinak, hogy a szegény magyar olvasó még annyira sem kap polcnak használható programot, mint a szegény, egy ökoszisztémába beköltözni képes amerikai. Erre pedig tökéletes a Calibre, csak hát csomagoltak a rendszerező funkciók mellé konvertálót, pelenkázóasztalt, ionágyút...
E-könyv olvasók Számadás 2014.10.11 07:14:10
Kedves barátaim az Úrban, a minap egy nagyon érdekes számmal találtam szembe: egyik kedvenc kiadóm, az Agave szűk egy év alatt túljutott a századik megjelent e-könyvön. Nem egy óriáskiadóról beszélünk, amely az összes friss címét megjelentetné elektronikusan (bár nem egy…..
Szedlák Ádám 2014.10.15 17:52:30
Szedlák Ádám 2014.10.15 17:53:46
Köszönve Komavary olvtársnak, ideje beszámolnunk az Amazon őszi (menetrend szerinti) termékpaletta-frissítéséről. A nagy iPhone6 - Note4 bejelentésháború árnyékában talán elsikkadna, pedig vannak érdekességek. Agyő, gombok A belépő szintű Kindle-ről is eltűntek a gombok,…..
Szedlák Ádám 2014.09.25 21:09:35
@Törpe minoritás:

Ó nem venném magamat példának. Szokott a kezembe kerülni stat, hogy hány könyvet vesz a magyar. Tudom, hogy én tartom el a könyvipart. :D

Viszont abban meg hivatalból hiszek - végülis ebből élek -, hogy az emberek olvasnak. A jól megírt sztorik megteszik a köreiket a facebookon, emberek ajánlják őket. Pedig van lehetőség egyszerűbb, kevesebb erőkifejtést igénylő visszajelzést adni: ez a semmit sem jelentő lájk.

Az persze jó kérdés, azért írtam az előző posztot ide, hogy hogyan lehet megfuttatni ezeken a csatornákon a könyveket. Vagy ezeken kell-e egyáltalán.
Vettetek már részt olyan beszélgetésben, amiben valaki szent rémülettel mondja egy kötetről, hogy de hát azt a metróplakátokon hirdetik? Tudtátok meg hónapokkal később, hogy egy titeket érdeklő könyv megjelent, csak sehol sem jött szembe? Beszélgessünk már egy kicsit a…..
Szedlák Ádám 2014.09.15 21:57:17
@Dworkyll:

Ja persze, azok az idők elmúltak, amior az esti égbolt bámulása és a könyv között választhattunk. Az Amazont nagyon lehet azért utálni, mert izomból építi a monopóliumát, de azt nem lehet eltagadni, hogy a - figyelem, csúnya szó! - tartalomfogyasztás jövőéről van képük.

Pár hónapja mondta a Kindle részleget vezető figura a NYT-nak, hogy:

"Books don’t just compete against books. Books compete against Candy Crush, Twitter, Facebook, streaming movies, newspapers you can read for free. It’s a new world. It’s so important not to simply build a moat around the industry the way it is now."

Engem sem talál meg a kertévés marketinges, de mondjuk az sem, aki sokkal jobb (?) ötlettől vezérelve mondjuk a Könyvesblogon hirdet. De mondjuk az én hírolvasási szokásaim a munkámból kifolyóan talán mások, mint a feltételezett átlagos könyvvásárlóé.

A célzott hírleveles, az oldalra belépés után ajánlós módszerben nem hiszek nagyon. Túl sok bolt van ahhoz, hogy bárki teljes képet lásson az olvasási szokásaimról. Persze már akkor is összetenném a két kezem, ha a Bookline nem szerelmeskönyveket ajánlgatna. Még a Moly tudott a legtöbbet, amikor regisztrálva voltam. Volt már ott beszélj az íróval este? Vagy hangoutson? Vagy Facebookon?

A világítótorony amúgy érdekes irány, de itt is kérdésbe ütközünk. A könyvesbloggerek elegendők-e vagy egy kis belterjes, de jól látható kör. Milyen vajon egy recipéldány konverziója? Hányan olvasnak könyvesblogot?
Kedves barátaim az Úrban, akármit is csinálunk, lassan éledezik ez a magyar e-könyv piac. Ha minden jól megy, idén akár a papírpiac ezredrészét is elérheti. Ez sajnos nem irónia, a papírkönyvek piaca nagyságrendileg 60 milliárdos egy évben, bár csökkenő tendenciát mutat, a…..
Szedlák Ádám 2014.08.23 19:19:12
@Dworkyll:

Az nCore motivációja egy érdekes kérdés, de azt hiszem a mostani vitát előrevinné. Ha azt gondoljuk, hogy a letöltés kiesett vásárlást jelent, akkor abba a zsákutcába futunk be, mint a zeneipar tette a kétezres évek eleje-közepén.

Bodó 2010-es P2P felmérésében amúgy szerepelt olyan oldal, ahol fél évig tiltólistán voltak friss megjelenések. Zenéből, mert akkor abból volt. Ha levetetni le tudnak könyveket a kiadók - ergo ismerik az nCore elérhetőségét -, akkor talán ezt a dealt kellene megcélozni.

A kritikám inkább annak szólt, hogy a könyvipar felől nagyjából két dolgot szoktam hallani. Az egyik a jaj bedől az Alexandra, mind meghalunk, a másik a szemét kalózok. Csak egyszer hallanám már azt, hogy 'kiadtunk egy fasza könyvet, vedd meg'.
Szedlák Ádám 2014.08.24 12:17:02
@mojo68:

Sharing is caring. A könyv kölcsönadása egy csodás régi szokás. Ja, hogy a digitális technológia ezerszer könnyebbé teszi, és nagyobb a volumen? Kérdés, hogy 1, el lehet-e riasztani ettől 2, tudsz-e lojális olvasókat nevelni.

@Dworkyll

Jövök neked egy poszttal, hogy miért tartom kiheréltnek a könyvmarketinget. :)
Szedlák Ádám 2014.08.25 21:50:00
@Dworkyll:

Persze és nagyon sokáig magyarázat is az, hogy ez más médium, csak a neve ugyanaz véletlenül, meg nincs pénz, meg kispénz kisfoci, de azért van az a béka, amit az ember már nem tud lenyelni.

Mivel olvasok angolul ezért nálam a magyar könyviparnak nem a kalózok a legnagyobb ellenségei, még ha ez is jön folyamatosan a csövön, hanem az angolszász kiadók/szolgáltatók. Az én pozíciómból csak dühösnek lehet lenni. És ettől persze definíció szerint panaszos szájú kistáska leszek. Valahogy együtt élek vele.
E-könyv olvasók Könyvradar! 2013.10.01 21:17:13
  Ez az idő is eljött, kedves olvtársak. Egyre több forrásból jönnek a piacra az új ekönyvek, és egyre több helyen is bukkanak fel. Eddig a Radaron gyűltek az ilyen tárgyú bejegyzések, de mostanra kiérdemelték, hogy saját gyűjtőposztjuk legyen. És tessék, itt jön ez. Kedves…..
Szedlák Ádám 2014.04.18 00:23:09
@Törpe minoritás:
Tulajdonképpen igen, bár ahogy nézem az utóbbi az előbbi kivonata, mínusz megoldási javaslatok. Érdekes ötlet.
Bevallom, kicsit le vagyunk lassulva, pedig azért történnek itt érdekes dolgok. A nyúl el-szem-te-le-ne-dett (*) A könyvwarez témáról már sok szó esett, a dolog nem fekete-fehér, ez világos. Bizonyos esetekben hiányt pótol, más esetekben arra kényszeríti a kiadót, hogy…..
Szedlák Ádám 2014.03.26 15:56:01
@tetsuo_:

Az a része még nem jön ki az egyenletnek, hogy ha engem megsértenek, viszont akikre lő az üzenet, azokat nem érdekli, akkor miért is van. :)
Szedlák Ádám 2014.03.26 15:56:01
@tetsuo_:

Az a része még nem jön ki az egyenletnek, hogy ha engem megsértenek, viszont akikre lő az üzenet, azokat nem érdekli, akkor miért is van. :)
Szedlák Ádám 2014.03.26 16:03:15
@tetsuo_:

Ha lenne összefüggés a kettő között, akkor az emberek amúgy rajongtak volna a DVD-k elején található áttekerhetetlen nelopjel képernyőkért. :)
Félrefordítások Kopott iPod 2014.01.23 10:54:15
Sok szeretettel köszöntjük a vs.hu-t áldozataink körében. Bevallom, én eddig nem sokat olvastam tőlük, és talán beküldőink sem, ezért csak most kerültek terítékre. A másik lehetőség természetesen az, hogy eddig egyetlen félrefordítást sem követtek el, de ezt nem szeretném…..
Mindig jó új embereket köszöntani a blogon. Mostani írásunk elkövetője nem először alkotott már elgondolkodtatót, fogadjátok szeretettel Törpe minoritás provokációtól sem mentes eszmefuttatását a puha-DRM-ről. A cikk eredetije az eclassic blogján…..
Szedlák Ádám 2013.11.30 11:22:27
@Dworkyll:

Arról az Ncore-ról beszélük, ami egy viszonylag nagy, és a jelek alapján jogászokkal jól ellátott piaci szereplő érdekszférájába tartozik?

Úgy általában nem érzem azt, hogy ez a hidegháborús logika működne.
Szedlák Ádám 2013.12.01 11:29:58
@Törpe minoritás:

Igen, a szteganó az iszonyatosan érdekes dolog, nagyon szeretem. Persze a borító kicserélése ellen nem véd, ami az olvasó számára még messze nem a könyv megcsonkítása. De nem csak a képbe lehet rejtett infót rakni.

Azért tűnik mégis akadémikusnak a vita, mert amúgy nem látszik annak az esélye, hogy a kicsi, épülő magyar könyvpiacon bárki jogi eljárást indítana egy hülyeséget csináló felhasználó ellen.

De ezért meg az egész téma gumicsont. Legalább addig sem beszélünk arról, hogy mikor lesz metrós óriásplakáton az e-könyv.
Közeledik a karácsony, meg egyébként is: adni jó. Fura dolog, de egyre több olyan ajándék van már a piacon, amit nem lehet konkrétan megfogni, vagy hogy stílszerű legyek: polcra rakni. Például lehet apunak (vagy anyunak ;-) venni ajándékba másfél óra tankvezetést. (Aki teheti,…..
Kedves barátaim az Úrban, bár teljesen úgy néz ki, de amit látunk az még nem a tuti, a DiBook.hu még nem indult el rendesen. Amit látunk az praktikusan egy nyilvános tesztüzem. Leginkább azért mondom ezt, mert pont azok a tényezők, amik megkülönböztetnék a meglevő ekönyves…..
Szedlák Ádám 2013.11.14 20:54:34
@Dworkyll:

A változatosság kedvéért kötekedni jöttem. :)

Azt írod:

"Soft DRM van ugye, és valahogy azért csak vigyázni kéne az árukészletre, hiszen _rád bízzák_ a technikailag végtelenül egyszerűen másolható, terjeszthető szellemi javakat."

Ha az általad kiemelt részt nem iróniának olvasom, akkor bajom van vele. Rohadtul nem bíznak rám semmit. Ez egy kiadói szemszögből megfogalmazott mondat, amit vásárlóként zavarónak tartok.

Az én nézőpontomból úgy néz ki, hogy megveszem az ekönyvet. Még ha nagyon belátó akarok lenni, akkor lehet a szó licencelem. De nem az a szituáció, hogy odajön a Kiadó, hogy 'te, nem leszek a városban a hosszú hétvégén, rád bízhatnám ezt a könyvet addig, meg etesd már meg a macskát.'
Szedlák Ádám 2013.11.15 09:58:14
@Dworkyll:

Nem fordíthatom. Ebben a helyzetben ugyanaz a sapka van rajtam, mint amikor dolgozom, nekem az ügyfelek oldalán kell állnom.

És ha már ügyfél. Egyszerű ügyfélcentrikussági kérdéssé is lehet degradálni ezt az egészet. De akkor visszamegyek lovagolni még a vásárlási procedúrán.
Szedlák Ádám 2013.11.16 12:07:46
@Nargoth:

Egy klikkel megveszem, wifin lejön az olvasómra, ott van előttem.

Aztán, amikor könyvtárpakolós kedvem van, akkor persze PC-n leszedem a DRM-et. De amúgy az is egy drag and drop.