Regisztráció Blogot indítok
Adatok
fagáz-elnyelető

0 bejegyzést írt és 39 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Karesz valamelyik Spar boltban fedezte fel a 660 grammosnak mért 630 grammos banánt, majd gondolkodóba esett, vajon mi lehet a a furcsa jelenség megoldása. Olyan ember lévén, aki szerint a pohár félig tele van, örömmel fedeztem fel a Spar új válságenyhítő, hangulatjavító…..
Majdnem elsírtuk magunkat Zoltán levelén, aki Cegléd telefonfülkéinek eltűnése ügyében írta a lenti szomorkás levelet. Szerinte egyre kevesebb fülke van a városban, és nem érti, miért szerelik le azokat, amikor enni nem kérnek. Egyre kevesebb telefonfülkét látni az országban.…..
Lehet, hogy az emberiség egyre lustább, de vmiért nem akarnak elterjedni az előregyártott fapados koktélok, mint a vébéká. Láttunk mi már falon üveges fröccsöt, de az akkor nem érte el a fogyasztók ingerküszöbét, pedig hasonló csini 0,33-as üvegben igyekeztek teríteni. Medzsik…..
fagáz-elnyelető 2007.06.13 13:09:28
UPDATE 2013/01/22: Mint az kicsit megkésve kiderült, mégis van hivatalos gyátója és forgalamzója a Cornavinnak, úgyhogy a kellemetlenségek elkerülése végett inkább tőlük vásároljanak. Ripley az internet segítségével eszmélt rá, hogy kedvenc óramárkája már évtizedek óta…..
fagáz-elnyelető 2007.06.13 13:03:47
Subba Kínzó kérdés: ROPI 2007.04.13 17:08:00
Laposabb bulik egyik népszerű próbatétele a ropievés (persze voltunk már olyan buliban ahol ez volt a csúcspont). Állítólag nem lehet megenni 14 darab ropit egy perc alatt, tudja valaki miért? Kurvára könnyűnek tűnik, itt egy 25000 forintos próbálkozás. ..
Subba Kínzó kérdés 2007.02.13 12:57:00
Vannak olyan helyzetek amikor az ember olvasni AKAR valamit. Például a wc-n ülve jobbhíján az illatosító dobozát, vagy BKV-n utazva az utazási feltételeket. Így akadhatott lebowski olvasónk az alábbi megfejthetetlen adatra. MIÉRT PONT FACSEMETE, ÉS MIÉRT NEM LEHET EGY KÖTEGNÉL…..
Subba Random kínzó kérdés 2007.02.15 11:46:00
Ki az a ma már menő zenész / frontember / médiasztár, aki együttesének feljövő korszakában azon versenyzett a többi taggal, hogy hogyan tudnának minél több nőt "beporozni". (*értsd: minél több nőt megdugni, közbeiktatott tisztálkodás nélkül)..
Szeretnénk kérni, hogy minden olvasónk nyomtassa ki az alábbi szöveget, és olvasgassa, helyezze el a munkahelyén, menzán, kollégiumban. Nagy megelégedésére leszek a Sátánnak.  ..
Subba Olvasói levél, és Malacka 2007.02.12 16:15:00
Rengeteg levelet kapunk, de ez igazán földhöz vágott. "Baszus ti emberek csak azért  b***tatjátok a Tokio Hotelt és a No thanxet mert ők sikeresek ti meg a szarba se vagytok!!! Na ennyit rólatok kis irigyek. Igen azok vagytok csak IRIGYkedésből csináljátok ezt. Ez a szánalmas…..
Subba Képrejtvény 2007.02.13 16:50:00
Az alábbi képen szereplő fickó kis országunk egyik kedvelt zenésze. Ki ő? UPDATE: Azért ez picit lassan ment, Pataki Attis az...
Reptéri Lakos Sármellék 2007.02.11 15:45:00
Minap mentünk Londonba a sármelléki reptérről, néhány megjegyzés, tanács az erre utazóknak: a shuttle buszjáratukat nem szükséges megrendelni, a Déliből reggel 6:45-kor megy vonat Keszthelyre, onnét pedig közvetlenül a vasutállomsától megy busz a nemzetközi reptérre,…..
fagáz-elnyelető 2007.02.12 15:38:21
Extrém fordulatot vett a civil divat. Már legalább fél éve nem látni egy olyan terméket sem, amit a hazai ribanc réteg hord (ilyesmi volt például a plüssmelegítő, vagy az újraélesztett lábszárvédő is).A villamoson utazva, vagy a partifotókból simán lehetett tudni mi az az…..
Subba Pinát mindenkinek 2007.02.09 14:56:00
Az alábbi linkekre kattintva igazolod, hogy elmúltál 18 éves. Ha megpróbálod becsapni a rendszert, és 18 alattiként bármelyik linkre kattintasz, varjak fogják kivájni a szemedet. AlmaszüretFókuszban a seggHazai játékosKét forró hölgyPáros torna   ..
fagáz-elnyelető 2007.02.12 14:39:35
Na itt mindenki megtalálhatja a kedvére valót:
www.xnxx.com Szépen rendbe vannak szedve kategóriánként.
Egyébként lapos. Új cikket!
Subba Kínzó kérdés 2007.02.12 12:45:26
Ki az a napjainkban is aktívan szereplő tévés-rádiós személyiség, akinek a visszatérésével az RTL-es Reggeli dolgozóit riogatják? Ráadásul úgy hírlik nagyon nehezére esik köszönni a munkatársainak, mintha fent hordaná az orrát. Különösen rosszul esik ilyesmit hallani,…..
Subba Idióta nevek 2007.02.08 15:11:00
Előfordul, hogy valakit béna névvel átkozott meg a sors, rajtuk röhögniszoktunk. Tanácstalanul állunk viszont az olyanok előtt, akik maguknakválasztják az idióta neveket.Ebben az esetben nyilván hozott anyagból dolgoztak, de lehet, hogyfizethettek volna valakinek egy pár új…..
Csak hogy mindenkinek világos legyen: ez a Pettenkoffer dolog legyen örökre elfelejtve!"Tisztelt Újságírók!A most következő néhány sor nem vicc.Pettenkoffer nevű kedves nézőnk hevesen tiltakozott az ellen,hogy családnevét Hobo egy spiclinek adta a Csattanuga Csucsu c.…..
fagáz-elnyelető 2007.02.08 14:17:01
A Subba csak akkor érheti el célját, ha felderíti az összes neten fellelhető, különleges szexuális érdeklődésű kisebbséget. Ma van egy magyar blogunk a nadrágon keresztül is jól kivehető hímtagokról (szerencsére számos magyar versenyzővel, elsősorban az őszinte és…..
"Üdv! A Magyar Horgász 1987.11-2006.04-ig, a Sport Horgász 2002.01-2006.04-ig megjelent folyóiratait (35 kg) cserélném évfolyamonként 0,5 liter Sopronira."Forrás: Haldorádó..
Subba No, Thanx Csernobilból 2007.02.02 13:24:48
Forrás: Mellesleg Programmagazin..
Subba Unatkozol? - Dobj kosárra! 2007.01.31 17:09:00
Le vagyunk nyűgözve, ez annyira jó. A népszerű irodai szemeteskosárra célzás és a még népszerűbb irodai kattintgatás tökéletes egységbe forrasztva. Sajnos az idegesítő zenét nem lehet leállítani, de így is kiváló szórakozás...
fagáz-elnyelető 2007.02.02 13:13:46
Subba Az utolsó magyar partifotó 2007.01.31 14:52:59
El tudjátok azt képzelni, kedves olvasók, hogy létezhet egy olyan magyar partifotó, ami még a Subbánál is kiveri a biztosítékot? Mi egészen máig biztosak voltunk abban, hogy ilyen egyszerűen nem létezhet. Erre tessék, itt van ez, amitől nem csak elsírtuk magunkat, hanem konkrétan…..
fagáz-elnyelető 2007.01.31 15:12:39
w Bádogember szerenádja 2007.01.09 05:37:00
Hát nézd, édes öregem, Janikám. Dzsoni. Merhogy nyilván tegeződünk is, ha már a Szuláksóban elsírtad nekem a szerelmi szálat, meg azt, ahogy a csámpát legyőzted. Fonák egy figura vagy te, hallod. Részemről elnézegetnélek még egy darabig a magyar politikában, ugyanis ott…..
Subba Főnök a titulusom 2007.01.30 18:00:00
Ez a céltudatos, modern menedzszerasszony Rosta Marian, akinek a nevét a tízmillió magyarból már mind a tízmillió hallotta. Ő a Fővinform vezetője, reggeli rádióműsorok állandó bejelentkezője, aki mindig tudja, mi éppen a helyzet az Éles saroknál.Marian azonban sokkal több,…..
fagáz-elnyelető 2007.01.31 14:16:11
A Magyar Rádió még Ásókánál is erősebb. A körömgombát nem drága krémekkel meg gyógyszerekkel kell kezelni, hanem kakukkfűvel és teafával, ráadásul naponta váltakozva. Az azért kár, hogy nem jutott eszükbe valami alliterálót írni, mondjuk hétfőn hypermangán, kedden…..