Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Péter Dávid Péter

25 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Korábban már megnéztük, hogy mennyi egyéni felhasználó olvassa az Indexet. Volt olyan négy hét, október 21. és november 17. között, amikor a teljes közönséget, illetve az összes platformot vizsgálva mindössze egyszer fordult elő, hogy nem az Index volt a legtöbb ember által olvasott hírportál. Ezt…..
Múltkor megnéztük, hogy milyen számokat tudott az Index október 21. és november 17. között. A teljes közönséget néztük, illetve az összes platformot vizsgáltuk, így jött ki, hogy az említett időszakban mindössze egyszer fordult elő, hogy nem az Index volt a legtöbb ember által olvasott…..
November 13-án elindult az Indamedia autós kiadványának, a Totalcarnak a legújabb szolgáltatása, ami azt a célt szolgálja, hogy megkönnyítse azok életét, akik használt autó vásárlásán gondolkoznak. A TotálKáron keresztül bárki lekérdezheti, hogy milyen kárkalkulációkat regisztráltak a jelenlegi vagy…..
Megnéztük, hogy október 21. és november 17. között milyen látogatottsági adatokat ért el az Index. A teljes közönséget néztük, illetve az összes platformot vizsgáltuk, így jött ki, amit az alábbi grafikon is jól szemléltet, hogy az elmúlt 4 hétben mindössze egyszer fordult elő, hogy nem az Index…..
Amikor bevezettük az Inda Maxot, akkor nagy elérést ígértünk rövid idő alatt. Az új hirdetési lehetőségünket elsőként kipróbáló LG-nek és ügynökségének, a Havas Groupnak köszönhetően a gyakorlatban kiderült: amire garanciát vállaltunk, hogy a kiadványainkon jelen lévő célcsoport, jelen esetben a…..
Véget ért a nyár, mindenki visszatért a jól megérdemelt szabadságából, így frissen és kipihenten lehet nekimenni az év leghúzósabb időszakának, az iskolakezdésnek és az utolsó negyedévnek. Pánikra semmi ok, most segítünk, hogy jókor jó helyen el tudd helyezni a márkád aktuális kampányait! Itt egy…..
Az Index.hu címlapján lévő i2 doboz, valamint az i2 címlap nevet változtat: Blog.hu Címlap!-ként elérhető. A felület funkciója marad az, ami eddig is volt: a blog.hu-n vezetett blogok aktuális, arra érdemes posztjainak kiemelt helyet biztosító tartalmi közeg. De miért kellett megváltoztatni a…..
Pusztay András, az Index.hu vezérigazgatója a Média1.hu-nak adott interjúban mesélt a lap jelenéről és jövőjéről is. De arról is, hogy miben változott az elmúlt időszakban. A szerkesztőség sokkal erősebb és higgadtabb, mint amit itt hagytam két éve. Ez a higgadtság talán abból is fakad, hogy…..
Az Index.hu címlapján lévő i2 doboz, valamint az i2 címlap nevet változtat: Blog.hu Címlap!-ként elérhető. A felület funkciója marad az, ami eddig is volt: a blog.hu-n vezetett blogok aktuális, arra érdemes posztjainak kiemelt helyet biztosító tartalmi közeg. De miért kellett megváltoztatni a…..
  2019. 09. 01-től Ihász Ingrid a HOPPex ügyvezető igazgatója, miután Kassai Péter közös megegyezéssel távozik a cégtől. A vállalat alapítói bíznak abban, hogy az új vezető a kiadói oldalon szerzett média értékesítéssel kapcsolatos tapasztalatait, illetve az ügynökségi oldalon szerzett tudását…..
Ezennel bemutatjuk az Outstreamet. Egyik nagy előnye, hogy a TV-ben futó kampányokhoz vagy pre-roll hirdetéshez elkészített spotokat nem csak ezekhez a jól ismert formátumokhoz használhatod, hanem +1 felületen megjelenítheted, ha már fáradtságos munkával elkészültek. A +1 felület az Index desktop…..
Gondoltál már arra, amikor a Mi Vidékünk projekt egy cikkét olvastad, hogy de jó lenne itt megjelenni a helyi, jelen esetben veszprémi kötődésű vállalkozásoddal? Hogy abszolút passzolna a tematikába a céged üzenete, ami a megyéhez köthető? Ha igen, akkor most itt a lehetőség, hogy szinte pár…..
Andacs Botond az Indamedia Zrt. gazdasági igazgatója Fotó: Németh Sz. Péter Az Indamédia cégcsoport gazdasági csúcsvezetői posztot hozott létre. Ziegler Gábor felkérésére július 15-től Andacs Botond tölti be ezt a pozíciót, hogy javítsa a vállalat gazdálkodási folyamatait. “Botond feladata lesz…..
Az Index cikkeiben eddig is meg lehetett találni a minősített hirdetési zónákat jelölő Quality Placement logóját. A bekezdések közötti zóna, illetve a szövegtörzs melletti oldaldoboz után most már a cím fölötti rész is megfelel a Quality Placement elvárásainak. A részletes minőségbiztosítási…..
Van egy ügyes, okos, cuki kutyád? Akkor mutasd meg! Az állandó szeretet, amit kapsz tőle most egy telefont is érhet. Ehhez nem kell tenned semmit, csak részt venni a Dívány a Huawei Szuperkutya játékában.  via GIPHY   A feladat egyszerű: készíts olyan videót a kutyádról, amiben begyakorolt…..
Az Index, a Dívány a Totalcar és a Femina után már a magyar IMDb-nek is megfeleltethető, a legnagyobb online kulturális programajánlóként, illetve filmes adatbázisként működő magyar oldalra is kikerült a QP logója. Ha egy fesztiválos ajánlót,... esetleg a tévében futó műsorokról szóló…..
Hivatalosan is elindult A Nagy Költözés. Élesedett az első poszt, ami felvezeti a Flórián téren töltött éveink során szerzett gasztronómiai élményeket, vicces sztorikat és az irodában fellelhető furcsaságokat felsorakoztató írásokat. Amíg ezeket a tematikus cikkeket olvasod, addig mi nagyjából 1000…..
Az Index, a Dívány és a Totalcar után a Femina is megkapta a minősített hirdetési zónát jelölő Quality Placement logót. Ahol a kiadvány cikkeiben található hirdetések jobb felső sarkában megjelenik ez az ikon, ott biztos, hogy az adott reklám biztonságos tartalmi környezetben, továbbá magas…..
Készítettünk az Indamedia cégcsoporthoz tartozó lapokról egy-egy videót, így még jobban megismerheted, hogy miként készülnek nálunk az újságok, hogy milyen lelkesek a munkatársak, hogy milyen változatos tartalmakkal tudunk eljutni a legszélesebb…..
Hihetetlennek tűnhet, de igaz, elvégre 2019-et írunk, nem tegnap gurult le az első Ford T-modell a futószalagról, szóval az a felvetés, hogy autós cikkeket csak férfiak olvasnak, az egy az egyben fake news. Ezért is vagyunk olyan büszkék a női kiadványainkra, ahol megjelennek ilyen macsó témák is. A…..
Ez a szerdai nap is úgy indult, mint a többi, de június 12. mégis kicsit más volt, mint egy átlagos hétköznap. Az Index, a Dívány és a Totalcar cikkeit olvasva feltűnhetett, hogy egyes hirdetéseknél megjelent egy logó, amin az szerepelt, hogy Quality Placement.   Mi történt? Mi változott? Csak…..
 Az utóbbi időben beszámoltunk már arról, hogy milyen nagy számokat ért el az Index az EP-választáskor. Sőt! Összeszedtük, hogy a 2019-ben történt breakingek esetében mennyire megugrott a lap olvasottsága. A számok alátámasztották Tóth-Szenesi Attila szavait, hogy "Az index terepe az, amikor van…..
Tóth-Szenesi Attila, az Index.hu főszerkesztője az Index 20. születésnapja alkalmából készült videóban arról is beszélt, hogy az Index igazi terepe az, amikor történik valami, amikor van miről írni. Ez a múlt héten többszörösen is bebizonyosodott. Tovább.....
A június beköszöntével, a nyári szünet és a szabadságolások közeledtével a Femina is elkezdett hangolódni a szezonra. A hónap első vasárnapján közel 600 ezer ember olvasta az oldalt, amivel több mint 2 millió oldalletöltést ért el. Az adatok alapján azt láttuk, hogy június 2-án a destkopos…..