Adatok
Askala Robág
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Jezsuita bloggerek
A pokolról, a rosszról és a szabad akaratról. Gondolatok Isten szenvedésen keresztül érvényre jutó pedagógiájáról
2012.09.16 01:46:57
Gyakori toposz a mai filozófiában, hogy Isten fogalma túl van a jó és a rossz kettősségén, dichotómiáján. Vajon ez azt jelenti, hogy Isten nem csak jó, hanem rossz is? Nem gondolnám. Egyvalami azonban bizonyos: sokan érzik úgy, a templomba járó emberek közül is, hogy az egyház…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A jó és a rossz eredetéröl szóló filozófálásoknak sikerült tetemes mennyiségü irodalmat összehozni. S nem csak az expresssis verbis tanulmányokra, levelekre, könyvekre gondolok. Átvitt értelemben ez az egyik kulcskérdése Platón filozófiájának is. Amikor a Sophistes-ben attól tart, nehogy az "atyagyilkosság" bünébe essen, valójában a Parmenidész által tanított egység logikai kikezdhetetlenségét próbálja megvédeni. Ennek is nagy irodalma van (Heideggertöl, Gadamerig, vagy McDowellig). S ennek fényében az eltérés a dualizmus felé, ami már a barlanghasonlatban egyértelmüsödik, nem-e mégis ezen egység elleni vétek? Ha Prokloszt olvasunk, vagy Plótinoszt: a szükségszerü eredést éppen Platón tanítása alapján fogalmazzák meg: megvédve az egység és a sokféleség valósságát, illetve Parmenidész egység-teóriáját is. S amikor a kései platonizmus Ágostonban találkozott a kereszténységgel, akkor új fordulatot vett a dolog. Olyan kulcsfogalmak kerültek bele a filozófiába, mint szabadság, Isten, aki a Lét eredöje, de aki felül áll a létezök összességén és eredetén, mert a semmiböl teremtett mindent. Immár káosz sem szükségeltetik, hogy kozmosz legyen belöle. Isten puszta akarata elég. Nem, Heideggernek nincs igaza, mikor azt a veti a vallás szemére, hogy miatta a lét-kérdések nem merülhettek oly módon fel, mint amit Platónnál olvasott. Igenis felvetödött. Ebben az éles kettéválasztásban érhetö tetten. S ami Ágostonnál a másik kulcsfogalom: a szabadság. A szabadság, ami lehetövé teszi, hogy döntsünk. S ha a mai gondolkodókat, akik Kant nyomán gondolkodnak persze, idevesszük, akkor ennek a szabadságnak egy fundamentális szerkezetét is megcsodálhatjuk: minden kimondott vagy gondolt tartalom egy ítélet, amiben a szabadságunk van müködésben. Az hogy azt mondom: ez egy ajtó. Ahelyett azt is mondhatnám, hogy ez egy radiátor. Nem úgy hozok meg döntést, mint egy állat, ahol a szenzorok automatikusan gerjesztik a tevékenységet, hanem a fogalmaim által tudatossá válik az érzékelésem.
De van egy más minösége is a szabadságnak: az erkölcsi szabadság. Amikor nem csak megismerek, hanem valamivel kapcsolatban döntök is egyben. Ez magával hozza azt, hogy felelös vagyok. S ennek a felelösségnek van egy másik oldala is. S ha Ágoston alapján továbbgondoljuk a szabadság fogalmat, s ide vesszük a kanti ítéletröl szóló fejtegetéseket is, akkor láthatjuk, hogy ez a szabadság nem egy relatív valóság. Ez mutat a több felé. S mire mutatna, ha nem Istenre? A szabadságnak ebböl a fajta értelmezéséböl azonban következik még valami: a végsö döntés szabadsága. S itt jön a válaszom a felvetésedre: A pokol ti. Isten nagyvonalúságának a jele. Amikor Isten végérvényes szabadságot ad, akkor ezt nem magyarázgatja majd meg. Hogy valaki a pokolra juthat, az nem pech kérdése (Nemes György tanár úr szavaival), hanem egy tudatos szembefordulás. Tehát nem is csupán értelmi gyengeség következménye. S nem is magyarázható olyasmikkel, mint függés, mint amikor belekerül alkoholizmusba, drogba valaki és egyre lejebb süllyed (Jézus az "utolsó pillanatban" hívta meg országába Dizmászt, a jobb latort. A váci piaroknál jobbról a belépés után az elsö oltár az övé). A döntés súlya persze tovább mutat a világi (idö-tér) környezetnél. Azt valószinüsítem, hogy ez a végsö döntés nem ebben az idöben zajlik, hanem ez egy felkészülés lesz (mint Liszt Les Preludes darabjában az utolsó hang). De döntés. A Denzingerböl nem sugárzik az a meggyözödés, hogy üres a pokol. Pepi bácsi szereti ezt hangoztatni, de ezt a gondolatot cinikusnak érzem. Van, de üres. Isten nem ilyen pedagógus. Nem szólna róla, ha nem lenne. A Lét valóságához hozzátartozik a kudarc esélye is. S a kudarc is, ontológiai értelemben jó. Nyilván nem az elkárhozott lelkeknek jó. De ebben semmilyen megbánás, részvét: semmi olyan nincs, ami emberi szánalmat, vagy irgalmat gerjeszthetne. A szabad döntés Isten ellen: ha ez kijárt a bukott angyaloknak, akkor az embernél sem lehet másképp.
Visszatérve a hosszu bevezetésemre: a Lét egységének és sokféleségének a metafizikai alapjait Proklosznál a szükségszerüség szüli. Plótinosz szóhasználatában (mint ahogy Hegel ezt meg is jegyzi) sok van arisztotelészi fogalom (pl. próté hylé). De végül is a szabadság fogalmát Arisztotelész sem teszi egyértelmüvé. Ágostonig, Tamásig erre várni kell. A szabadság drámája ugyanis ebben a kontextusban érthetö csak. Egyébként naturalizmusba esünk. S ennek a naturalizmusnak az egyik jele az a cinikus kijelentés is, hogy ha van is, az bizonyára üres. Üdv: Alaksa