Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Nyulak lezúzása

0 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Champions Traveler honlap friss elemzése kimutatta, hogy az előrejelzések alapján (a sok amerikai milliárdos által támogatott és a közeli jövőben) iparággá alakuló űrturizmus kifejezetten negatív hatással lesz a környezetre, jelentős mértékben súlyosbítani fogja az éghajlatváltozást, felgyorsítja…..
A meddőség súlyos téma. Mélyen együtt érzek a babára váró párokkal, éppen ezért nem tartom célravezetőnek rájuk sütni a terméketlenség bélyegét csupán a sikertelen próbálkozások alapján. Írásomban szeretnék segítséget nyújtani azzal, hogy más nézőpontból közelítve, a lelki háttér vizsgálatával…..
Múlt vasárnap írtam egy posztot, mert kiakasztott az oké, boomerezés jelensége. Azt próbáltam meg benne leírni, hogy megértem (s át is él(t)em) a frusztrációt, amit az okoz, hogy az embert a fiatal kora miatt diszkriminálják s vitában ellehetetlenítik, de ez senkit nem jogosít fel mást, más…..
A finn elnökség nemcsak szlogenek szintjén törekszik a zöld megoldásokra. Minden eddig kötelezőnek gondolt, de valójában elhagyható – általában országimázs-építésre használt – elnökségi külsőséget mellőznek, és éppen ezzel építik országuk imázsát...
Nyulak lezúzása 2019.09.21 09:46:20
Ha valaki megkérdezi, miért kötöttünk házasságot, a kapcsolatunk sikerességétől függően különböző válaszokat adhatunk. Ha elégedettek vagyunk, azt mondjuk, szerelemből. Ha már megbántuk, azt mondjuk, akkor jó ötletnek tűnt. Esetleg leegyszerűsítjük a témát, és kijelentjük, hogy fogalmunk sincs. Ha…..
Nyulak lezúzása 2019.09.20 14:58:09
@Zabalint: tényleg rossz a kérdésfeltevés, de elsősorban nem azért amit te írsz, hanem azért, mert ez egy szingliblog, ergo azok írják azoknak, akik soha nem házasodnak. Akkor meg mi ez a többes szám első személy: "Miért házasodUNK?"
Nagy hagyománya van a rendszerkritikának Magyarországon. Feltűnik a semmiből egy párt a fiatalok, az öregek, a baloldaliak, a jobboldaliak, a kék vagy a barna szeműek megnyerésére, bátorságot és új lendületet kínálnak, majd a legközelebbi választások alkalmával azon kapják magukat, hogy…..
1942 egy hideg napjának reggelén légvédelmi szirénák és fegyverropogás hangjára ébredtek a kanadai Winnipeg város lakói. A polgárok döbbenetére órákon belül megjelentek a német megszálló csapatok! "Nácik" bevonulása Winnipegbe. A több száz egyenruhát egy hollywoodi jelmezes cégtől bérelték..
Nyulak lezúzása 2019.09.04 11:18:40
Az alábbiakban egy fiatal albérlő lány részletes helyzetleíró levelét olvashatjuk, aki az egyik legrosszabb szomszédfajtával kénytelen megküzdeni; a régebbi lakástulajdonosokra jellemző, maguknak előjogokat feltételező nyugdíjasokkal.   Üdv! Nekem is meggyűlik a bajom a szomszédokkal, és…..
Mostanában lett divat az úgynevezett "bar chart racing" típusú adatvizualizáció, ami könnyen befogadhatóvá tesz hosszú időintervallumokat felölelő nagy adatsorokat, ezáltal látványosan képes bemutatni különféle trendek és tendenciák változását. Talán már te is láttál ilyet az utóbbi néhány hónapban,…..
Találtam egy jó kis írást a Qubit oldalán, melyben azon megy az eszmék futtatása, hogy erkölcsi kötelességünk-e vegetáriánussá válni? A helyzet az, hogy pont ez az érv, amitől a leginkább falra tudok ugrani, szóval pár gondolatot én is megejtenék a témában - vállalva ezzel azt, amit majd kapok,…..
  Bedő Imre A húsvéti locsolás a Férfiasság próbája? című, a Férfiak Klubja honlapján megjelent írásával ma délelőtt találkoztam. Mint minden húsvéthétfőn, ezúttal is egy kerti partin vettünk részt, melyen - a sztenderd forgatókönyv szerint - a gyerekek bokrok tövébe rejtett csokitojásokat…..
Na. Célegyenes. A végén meg valaki a Vastrónon, de addig van még hat rész, izgalom, intrika, miazmás. Ha valaki arra kíváncsi mi vót eddig, akkor javaslom ennek a linknek a matatását, mindenki másnak meg csak annyit, hogy Tél van, Éjkirály.Falat döntesz, de miért?Úgyis megszívod. Deres Kisfickó…..
"A mai háborúkat idegileg szétroncsolt, AK-47-esekkel felszerelkezett kábítószerfüggő gyerekekkel vívják. Világszerte háromszázezerre teszik a gyerekkatonák számát. Ishmael Beah egy volt közülük. Megélte a poklot, és túl is élte azt." „Egyik éjszaka azt álmodtam, hogy…..
Steve Jobs is állandóan kitalált magának párhuzamos valóságokat. Vendég Tibi is ezt csinálja, ameddig a "tájleíró" része tart a következő vendégposztnak. Na, jó, igazából csak tárgyi és számszaki tévedésekkel van tele a következő írása, de aki lemaradt volna, vagy érdekli a valóság, az innen…..
Régóta lehetett sejteni (mit sejteni, TUDNI), hogy az AMC hosszú távra tervez a zombiapokalipszissel. Ennek első jele a Fear The Walking Dead volt, aminek a pilotja alapján jobb sorozatnak kellett volna lennie, mint az eredetinek, de valahol a kreatív koncepció és a csatorna elvárásai közötti fekete…..
Nyulak lezúzása 2019.03.01 14:21:51
A múlt héten egy barátom felhívott, hogy ugyan ugorjak már el, és nézzem meg, min dolgozik mostanság. Ő hivatásos modellező - építészeti modellek, vasút, de díszleteket is szokott építeni - gondoltam megint valami jó terepasztalt épít. De nem… egy komplett éttermet, ahol vasútmodellekkel…..
Nemcsak az vezethet súlygyarapodáshoz, hogy sokat ülünk a tévé előtt, az sem mindegy, hogy mit nézünk. Egy kutatás szerint ugyanis az erőszakos és feszültséggel teli filmek nézése közben az emberek stresszesnek, kimerültnek, idegesnek érzik magukat, és hogy megnyugodjanak,…..
Nyulak lezúzása 2019.02.24 12:16:42
Mary Roach kevésbé ismert Magyarországon, de külföldön az íróvá avanzsált pszichológus igen népszerű lett szórakoztató előadásai miatt. Számos téma érdekli, többek között a szex és azon belül is: az orgazmus. Persze kit ne érdekelne a téma? – csakhogy az a mód, ahogy az…..
Nyulak lezúzása 2019.02.11 12:48:40
„A dohányzás súlyosan károsítja az ön és a környezetében élők egészségét”: ezt a mondatot minden bizonnyal a magyarok (is) kívülről fújják. Érthető módon a dohányzás kapcsán a megelőzésről, a leszokást támogató lehetőségekről, valamint annak rendkívül káros hatásairól esik a legtöbb szó, ugyanakkor…..
Hogyan lehetne táplálni 10 milliárd embert 2056-ban a Föld megmentése mellett? A vörös hús- és a cukor-fogyasztás felére csökkentésével, a gyümölcs, a zöldség, a dió fogyasztásának megduplázásával – felelik a szakemberek a Huffington Post kérdésére. Az egészség és a…..
Blogolni több okból is jó, ahány blog, annyi érv, szóval csak itt a blog.hu-n több ezer érvet találni, ezzel most nem is, inkább csak a hogyannal akarok foglalkozni - Miért jó névtelenül blogolni? Mi ebben a jó? Kiknek jó ez? (Tudjukkiknek!) Véletlen? Nem hinném… Nézzük hát…..