Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Zabalint

19 bejegyzést írt és 5231 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Mi, ezt sokszor kijelentettük már, de a nemzeti oldal – ha tetszik – ellenzékben van”  -- mondja a fideszes jogász, ifj. Lomnici Zoltán tíz évnyi kormányzati erőszak után. Bár 2010-ben rendszerváltás történt, „ahhoz évtizedeknek kell eltennie, hogy valamiféle elitcsere legyen”, jelezte ifj.…..
Zabalint 2020.09.14 14:34:22
@HaFr:
A probléma az, hogy ahhoz, hogy itthon is létrejöjjön a polgári-konzervativizmus, ahhoz előbb a polgári-liberalizmusnak kellene megerősödnie. Nálunk amit jobboldalnak neveznek, az inkább feudális alapokra épül, ahogy egyébként a szocializmusunk is jelentős részben ugyanerre épített. Nyugati országokban pedig előbb a polgári-liberalizmus harcolt a feudális hagyományokkal (a 18-19-edik században), majd vált polgári-konzervativizmussá, és lett a baloldal a szociáldemokraták, illetve bizonyos környezetben a progresszív-liberálisok. Nálunk ez a folyamat nem zajlott le, ezért akik nyugaton polgári-konzervatívnak számítottak volna, azok nálunk liberálisok voltak.
  Még mielőtt bárki megvádolna, hogy kipécéztem magamnak Pál apostolt, sietek leszögezni: egészen a mai napig halvány fogalmam sem volt róla, hogy a címbéli közmondás tőle származik. Nem csupán a thesszalonikaiakhoz írt második levelét, de valójában egyiket sem forgatom sűrűn. Annyit azért tudtam,…..
Zabalint 2020.09.01 15:26:59
@Tamás papa:
Nekem a legnagyobb problémám épp az eredendő bűnnel van, jobban mint a sokat emlegetett Ábrahám-Izsák történettel. Nem tudom jónak és igazságosnak érezni azt az Istent, amelyik a saját cselekedeteinktől függetlenül már születésünkkor bűnösnek tekint, pusztán őseink (Ádám és Éva) bűne miatt, és ha nem hódolunk be neki véges földi életünk alatt, akkor örök, tehát végtelen büntetést helyez kilátásba. Ezt így zsarnokságnak látom, olyan mint ha valaki levágná mindkét lábunkat, majd azt mondja, ott hagy minket éhen halni, kivéve ha könyörgünk neki, hogy hozzon ételt.

Nem ebből ered az agnosztikusságom, mert egyébként eleve nem gondolom, hogy bármelyik vallás ismerné a világ nagy kérdéseire - mint világ létrejötte, halálunk után, világ természete, stb., stb., ezeket emberi találmánynak tartom. Ellenben ha egy vallást morálisan igazságosnak éreznék, az sokat dobna rajta.
Zabalint 2020.09.14 12:30:48
@G. Nagy László:
Szerintem ez arról szól, hogy a keresztények abban hisznek, Isten esendőnek teremtette az embert, tehát hajlamosnak a bűnre, potenciális bűnösnek. Amikor arról beszélnek, hogy Jézus megszabadít a bűneinktől, akkor valami olyasmire gondolnak, hogy aki Jézust követi, az megbocsátást nyer a bűnei alól, illetve halálunk után megtisztulunk nem csak a bűneink terhétől, hanem a bűnre való hajlamunktól is. Én három fő problémát látok ebben, az egyik, hogy összemossák a született bűnre való hajlamsságunkat a ténylegesen elkövetett bűneinkkel (a bűnösnek születés, eredendő bűn előbbit jelenti). A másik, hogy az ember lelki kiszolgáltatottságában hisznek, hogy nem tudjuk saját akaratunkból elkerülni a bűnöket, ha pedig már elkövettük, nem tudjuk magunk feldolgozni, mindehhez egy mankóra, Jézus Krisztus segítségére van szükségünk. Ez nekem nagyon nem szimpatikus, mert én hiszek abban, hogy az ember képes magától is a jóra törekedni. Harmadrészt pedig ha Jézus halálunk után megszabadít minket mind a bűneink terheitől, mind az esendőségünktől, azzal a személyiségünk egy fontos részét veszi el, akkor már nem leszünk ugyanazok.

Egyébként ezen a téren a katolikus és a protestáns tanok erősen eltérnek, előbbi az erkölcsi parancsolatokat dogmatikus törvényekként kezeli, amelyek megszegésével eltávolodunk Istentől, a betartásával közeledünk hozzá. Utóbbi pedig másodlagosnak tekinti a parancsolatokat, náluk az a lényeg, hogy Jézussal legyünk, és akkor ő segít erkölcsös életet élni. Nem tudom melyik a rosszabb.
  Popper Péter az az ember, akire mindig is valóságos példaképként tekintettem. A teljes életművében évtizedeken keresztül nem találtam egyetlen árva gondolatot sem, amellyel vitám lett volna. Egészen mostanáig. A napokban futottam bele Felcserélt szerepek című előadásába, melyben kitér az…..
Zabalint 2020.09.10 14:36:01
@MAXVAL bircaman közíró:
"Nem. Az egyházi érdek nem ír felül semmit. Eleve NEM LEHET olyan egyházi érdek, mely ellenkezik Istennel."

A Párt tévedhetetlenségében is ugyanúgy hinni kellett...
Zabalint 2020.09.11 06:50:16
@G. Nagy László:
A másik oldalon a munkáltatónak az az érdeke, hogy a 100 pontos jelöltet vegye fel, azaz szűrje a marketinget. Lesz olyan munkáltató, amelyiknek sikerülni fog ezt abszolválni, mert piaci előnybe kerül általa. Tehát biztosan nem igaz, amit írsz, legalábbis piaci körülmények között nem.
Zabalint 2020.09.11 10:45:53
@G. Nagy László:
Ha a kapitalizmus evolúciós logikája működik, akkor egy ideig valóban az történik, amit írsz, de idővel azok a cégek kerülnek előnybe, amelyek mérései jobban kiküszöbölik a jelöltek önfényezését. Nyilván urambátyám rendszerben nem történik meg ez a szelekció, mert nem a hatékonyabb cégek maradnak fenn és fejlődnek.
Lelkes olvasónk egy jó kis írással lepett meg minket e-mailben, melyet - előzetes hozzájárulását követően - változtatás nélkül közlünk. Köszönjük zerosugar6564-nek az alábbi kis szösszenetet: "Értelmiségi, bár szinte kékgalléros, jól fizető szakmában keresek állást és elegem van a rossz…..
Zabalint 2020.09.04 11:56:51
@arthurthedent:
Én programozóként még nem dolgoztam olyan munkahelyen, ahol ne számított volna a kommunikáció. Nem a jópofizásra gondolok, hanem arra, hogy nincs olyan, hogy egy kész, leírt specifikációt kapsz, aztán csináld, hanem bizony neked kell utánamenni a dolgoknak, megbeszélned valakikkel, emellett ugye csapatban is együtt kell tudni dolgozni. Amit a kivételes zsenikről írsz, azok kivételes helyzetek, a legtöbb befordult ember nem lesz sikeres programozó, mert egyszerűen nem úgy működnek az üzleti-szoftverfejlesztési folyamatok, hogy valaki egyedül megválthatja a világot.
Zabalint 2020.09.04 12:06:16
@Lorrh:
"Én voltam olyan munkahelyen, ahol egy elmebeteg programozóhoz rendőrt kellett hívni, mert kezdte lebontani a berendezést. "

Én egy nagy open office irodában dolgoztam, de ott is csak hallottam egy hasonló esetről. Bejött a csávó és elkezdett ordítozni a körülötte lévőkkel, csapkodni, verni a berendezést. A főnöke azt mondta, menjen haza, és másnap majd lenyugodva jöjjön dolgozni. Elment, majd percekkel később visszajött, végül a biztonsági őr kísérte ki. De ez speciális eset, utólag kiderült, pszichés gondjai vannak és már előző munkahelyén is volt vele ilyen probléma.

De ettől függetlenül a normális tartományon belül is számít a személyiség és a kommunikáció.
Zabalint 2020.09.04 12:10:31
@arthurthedent:
Ez tipikusan kommunikációs hiba valamelyik vagy mindkét fél részéről. A puszta szakmai tudáson túl egy rakás módszer van arra, hogy tisztázd a megrendelővel (vagy főnököddel, business analyst-al, projekt menedzserrel, bárkivel, akivel kell) a kérdőjeles dolgokat, amelyek a hiányos specifikációból fakadnak. Ha csak annyit tudsz, hogy ülsz a gép előtt és fejlesztesz specifikáció alapján, akkor nem vagy alkalmas a munkára, és nem a szakmai tudásoddal van a baj.
  Még a legfejlettebb civilizációkban élők is abban a téveszmében ringatják magukat, mely szerint elsősorban az erkölcsi megfontolások tartják vissza az embert a bűnös életmódtól. Mindig is azt verték a fejünkbe, hogy az erőszak útja könnyű sikerekkel kecsegtet, s - nyilvánvaló nehézségük ellenére…..
Zabalint 2020.09.03 14:39:20
@G. Nagy László:
Ja, még a magántulajdonhoz:
Olyan pártra szavaztál, amely ellentételezés nélkül államosított magánvagyonokat. Kommunistákra.
Zabalint 2020.09.03 16:36:20
@Almandin:
Nekem akkor keltette fel az érdeklődésemet, amikor nekiestek a CEU-nak, illetve az ELTE ilyen szakjának.

@Glokta:
Van pár olyan ismerősöm, akik szociológusok, igaz nem gender studies területen, de épp olyan körökben mozognak, amit mostanában divatos marxistának nevezni a feminista nézeteik miatt. Igazából sokkal távolabb állnak a marxistáktól, mint a hazai "jobboldal", illetve a baloldal kádárista vonala. Eleve nem kapitalizmus ellenesek, nem akarnak egyenlőséget, csak egyenjogúságot, pár dologban nekem sem szimpik a nézeteik, mert vannak köztük női kvóta pártiak, illetve olyanok is, akik a mostanában divatos alapjövedelem és szociális bérlakásos demagógiát nyomják. Emiatt lehetne mondjuk marxistának nevezni őket, csak ez közöttük is vitatéma, tehát nem általános, ugyanakkor a szociális hálót leszámítva nem kívánnak erős gazdasági szabályozást, szemben szintén a már említett altright és szélsőbalos politikusokkal,. vagy akár Lászlóval. A feminizmusukból meg végképp nem következik a marxizmus, ráadásul megjegyzem, a kommunisták pont hogy patriarchálisak voltak, a kommunista nőmozgalmak hamis képet mutattak arról a rendszerről, ahol egyébként alig akadt nő fontos pozícióban, ráadásul az a rendszer konzerválta keleten a hagyományos nemi sztereotípiákat.
Zabalint 2020.09.03 17:06:21
@G. Nagy László:
Nem, az első kérdés kapcsán te elfogadhatónak tartottad a nepotizmust, baráti protekcionizmust, én meg nem. Ezek pedig sértik a magántulajdont.

A Michelin ügyben te az étterem jogaival érveltél, és a Michelin jogait vontad kétségbe, ahogy teszed egyébként a magántulajdonban lévő social media, illetve a liberális sajtó esetében is.

Ami pedig a Fideszt illeti, egy jobboldali gondolkodású ember szemében az az abszolút kizáró kategória, ha egy kormányt önkényesen magántulajdonhoz nyúl. Ez erősen kétségbe vonja, hogy te jobboldali lennél, függetlenül a Fidesz többi ténykedésétől.

"Értem. Már a jövőben elkövetendő bűneimet is látod. Ezzel tényleg nehéz vitába szállni :)"

Nem, nem kell látni, mert már erősen átrágtuk azt a kérdést is. Neked elég az, hogy elvi szinten szabad választás van, ha viszont rávilágítunk a motivációkra, hamis sztereotípiákra, társadalmi szerepekre, akkor azok bizony természetes módon társadalmi mozgalmi célokhoz vezetnek, amelyekről már sokszor kifejtetted a véleményedet. Pedig pl. a sokat fikázott USA-ban teljesen normális, hogy civil mozgalmakkal küzdenek egy-egy cél népszerűsítéséért, eléréséért, és nem csak legyintenek, hogy ha az elvi lehetőség adott valamire, akkor nincs semmi látnivaló.

"Ezt ezerszer végigbeszéltük. Nem tapsolok Orbánék minden lépéséhez, ez is kifejezetten necces volt. (Nem megyek bele a mély elemzésbe, Hornékig, a kilencvenes évek közepéig vissza kéne menni hozzá, megvizsgálva a magánnyugdíj bevezetésének körülményeit. Sem időm, sem energiám, sem ismeretanyagom nincs elég hozzá.) Mindenesetre az, hogy a Fidesz egy necces húzása miatt vagyok kommunista, az pont olyan nonszensz, mintha lefasiztáználak, mert a szemkilövető Gyurcsány hatalomra kerüléséért lobbizol."

Ja, a padlás lesöprés is kicsit necces volt, de inkább Rákosiék, mint a kisgazdák, akik amerikai kollaboráns fasiszták...
    Soros György augusztus 12-én töltötte be kilencvenedik életévét. A Népszava ünnepi riporttal köszöntötte a magyar származású üzletembert.   Az interjúból kiderül: Soros manapság is hetente háromszor teniszezik. Le a kalappal, mindenkinek így kéne élnie aggastyán éveit. És nem csupán a…..
Zabalint 2020.09.01 11:27:23
@zord íjász:
Szerintem te viccelsz. Semmiféle polgárháború nincs és nem is lesz, egyes csoportok hőbörögnek egymással, és még csak nem is etnikai alapon szerveződnek. Ha 2020-ban lennénk, hanem 1950-ben, az az eset, ami kirobbantotta az egészet, nem is lépi át az ingerküszöböt.
Zabalint 2020.09.01 11:29:54
@zord íjász:
"Elképzelhetőnek tartom, hogy ehhez a szabad belső népességáramláshoz azért akár a magállamoknak, akár az "új" tagállamoknak is lesz egy-két szavuk: eddig is így volt."

Csak ahhoz már késő, hiszen elfogadták a szabad munkaerőáramlás elvét, ha innen visszakoznak, az beláthatatlan következményekkel járna, és durván lesűlyesztené az EU-t. Egyszerűen a világgazdasági versenyben csak így versenyképes az EU.

Amit a britek megtehettek, azt pedig nem tehetik meg a britek vagy a franciák, a kelet-európai országok meg annyira sem.
Zabalint 2020.09.01 11:32:07
@G. Nagy László:
Mennyi is Kína lakossága? Mert a Kína ellépett mellettük azt jelenti, hogy Kína egy főre eső GDP-je még most is töredéke az USA-énak, és egy globalizált világban ez törvényszerű, hogy ez a különbség csökkenjen, ahogy csökkent is az elmúlt 20-30 évben.
Az 1948-ban alakult Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) a dolgozói szakszervezeteket tömörítő - az egypártrendszer mintájára az egyetlen - munkás érdekvédelmi szövetség volt hazánkban. A szocialista ideológia alapja: "a hatalom a dolgozók kezében" mintegy szervezeti megtestesüléseként állt ki…..
Zabalint 2020.08.28 14:57:07
@enpera:
Hát nem tudom, én nem éltem akkor, de nagyszüleim például voltak vállalati meg SZOT üdülőben, pedig nem voltak komcsik, és amit tőlük tudok róla, az alapján eléggé konzervatívak voltak akkoriban a szokások, nem igen mentek le lazán öltözve a szállodai étterembe. Szvsz ez nem annak a rendszernek volt a sajátja, inkább hagyomány, ami mára szerencsére kikopott.
Zabalint 2020.08.28 15:00:35
@nemecsekerno_007:
Van valami abban, amit írsz, bár sok olyan dolog van, amit már jóval korábban az urambátyám rendszer hozott létre, a Kádár rendszer csak konzervált. Viszont tény, hogy az agymosás erővel sokkal kevésbé működik, mint látszólagos jóléttel, amelyeket állami jótéteménynek adnak el.
Zabalint 2020.08.28 15:03:38
@nemecsekerno_007:
Szerintem Arany János: János pap országa az a vers, ami nagyon jól leírja a Kádár rendszert is, csak a keresztény ideológiát kell lecserélni kommunistára, a nyugatot keletre.
2018-ig a fővárosban garantált közösségi közlekedéssel jutottam el A-ból B-be, de miután a fonódó villamos szerkesztése után lezárták az elővárosi piros vonatokat, meguntam mindent és vettem egy autót. Onnantól négy keréken közlekedtem a legtöbb célomig, még a közeli ABC-be is volt, hogy dolgos kis…..
Zabalint 2020.08.26 11:21:21
@konrada:
Viszont az télen neccesebb, mert menetszél van, de nincs mozgás miatti átmelegedés.

Szerintem Budapesten amúgy fél órán, tehát 2.5-3 km-en belül gyaloglás, utána kerékpár vagy tömegközlekedés. Covid járvány alatt persze kerékpár, nem tömegközlekedés.
Zabalint 2020.08.26 12:59:16
@midnight coder:
Pont nem a főállásban a testükből élőkről beszélek. Aki rendszeresen erőnléti sportot űz, de soha nem űzött élsportot, annak 40 évesen bizonyos szempontból jobb lesz az erőnléte, mint 30 évesen.

Úgy képzeld el, hogy az öregedéssel csökken a maximum pulzusunk, de aki rendszeresen edz, annak ez egyrészt lassul, másrészt, ami fontosabb, ugyanarra az intenzitásra egyre nagyobb intenzitással képes. 40-es éveiben meg még egy edzett ember nem jut el oda, hogy feltekerni valahová már túl öreg legyen, majd 60-70 éves korában lehet.

Amit te írsz, hogy 40 után már sokkal gyengébbnek érzi magát, inkább a mozgásszegény életmódot élőkre igaz. Nekem van olyan ismerősöm, aki 60-on túl lefutja a Tanúhegyek 40-et a hegyeket is megfutva, meg olyan is, aki 50 évesen kezdett komolyabban futni, most meg jópár évvel később 50+ km-es terepfutó versenyeken fut egészen jó időeredményeket. Nem hinném, hogy neki gondot jelentene feltekerni ugyanoda, ahová egy átlag 20 évesnek nem gond.
Zabalint 2020.08.26 16:14:46
@midnight coder:
Ha élvezetet találsz a mozgásban, akkor megéri. Ha nem találsz élvezetet benne, akkor ott van pl. a közlekedés, mint lehetőség, vagy pl. nem várod meg a liftet, villamost, amikor gyalog amúgy is gyorsabb.
  Ábrahám és Izsák története nem csupán egy a legismertebb bibliai epizódok közül, de az egyik legmeghatározóbb is, ha a monoteista vallások Isten-ember viszonyát kívánjuk szemügyre venni.   Ha valaki nem ismerné a sztorit: az aggastyán Ábrahám végre megkapja azt, amire hosszú élete során mindig…..
Zabalint 2020.08.13 14:25:56
@arthurthedent:
De, az agnosztikus nem ateista. Én is agnosztikus vagyok. Nem tudom, hogy létezik-e teremtő, teremtők, bármilyen felsőbb hatalom, ami teremtette vagy felügyelné a világot. Nem tudom, hogy létezik-e túlvilág, vagy bármi életünk előtt vagy után. Az ateista ezzel szemben azt mondja, ezek nincsenek. A létező vallásokkal szemben mondjuk ateista vagyok, mivel azoknak semmi olyan módszertana nem létezik, ami bármit kideríthetett volna az esetleges természetfölötti hatalomról, ezek emberi találmányok, kitalációk, amelyeknek eleve nem is célja a megismerés. Ha létezik teremtő, akkor a tudomány vagy kiderítheti egyszer, vagy eleve kódolva van a rendszerbe, hogy kideríthetetlen. Én egyébként azt gondolom, hogy ha létezik, akkor kideríthető, egyszerűen azért, mert egy rendszer sem hibátlan, az absztrakció az informatikában is mindig szivárog valamilyen formában.
Zabalint 2020.08.13 14:28:07
@MAXVAL bircaman közíró:
A világ megismerése bizony tudományos kérdés, beleértve a világ kialakulását is. Pont hogy a vallások azok, amelyek nem is törekednek ennek megismerésére.
Zabalint 2020.08.26 12:14:18
@G. Nagy László:
De hát ha egyszer ők abban hisznek, hogy a dogma az Istentől ered, mert az Egyház amikor ezeket kihirdeti, szerintük tévedhetetlen? Nyilván abszurd, de a szcientológia is abszurd, csak ott mindenkinek világos, hogy milyen veszélyes, emberellenes szektáról van szó, a történelmi egyházak sem jobbak, csak már régen vannak, ezért nem lépik át az emberek ingerküszöbét.

Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy az egész a keleti-nyugati egyházszakadástól is abszurdum, hiszen amely dogmákat nyugaton azóta kinyilatkoztatnak, azokat nem fogadja el a kelet és fordítva sem.
  Sohasem szerettem A kis herceg-et. Nem is értettem igazán. Olyan nyálasnak és idegennek hatott már gyerekfejjel is. Világos, hogy számos megszívlelendő gondolatot megfogalmaz, ám Antoine de Saint-Exupéry világa sosem lesz igazán az enyém.   "Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan" -…..
Zabalint 2020.08.25 14:09:51
@G. Nagy László:
"Itt nem tudom, mire gondolsz. Abszolút a decentralizáció híve vagyok (hisz tudod), senkinek sem adnám a világ irányítását."

Itt nem a centralizációra gondolok (mondjuk elgondolkodtató, hogy az aktuálpolitikában épp a centralizációt pártoló politikai erőket támogatod), hanem arra, hogy a te ideálod a mindig mindent hidegvérrel megítélés, ami szerintem meg eleve egy önbecsapás, akik ezt terjesztik, maguk is érzelmi alapon döntenek, csak ez az érzelmi alap gyakrabban a gőg és a vélt felsőbbrendűség, a saját vélt racionalitásuk.

"A felnőtt kifejezésen azt értem, hogy megáll a lábán egzisztenciális és érzelmi tekintetben is. Nem támaszkodik másra, nem instabil, képes az önfegyelemre, kontrollált, nem ideggyenge, nem tesz meggondolatlan dolgokat. A tudatosság egy nem elérhetetlen magas szintjét nevezem felnőttségnek."

A te mércéd szerint egy pszichopata a felnőttség netovábbja.

"Egy igazán húsba vágó dologról elfeledkezel. Az idealizált kommunizmus akkor, és csakis akkor működik, ha MINDENKI altruista üzemmódba kapcsol. Ha csupa szent lakja a bolygót. Ez ugyanis nem egy evolúciósan stabil stratégia; elég csak egy önző alak, s máris dől az egész rendszer, hiszen az ő attitűdje életképesebb, mint a többieké. Elindul a közlegelők klasszikus játéka és vége is a kommunista álomnak."

Ezzel nem értek egyet. Ha 95% olyan lenne, akkor az 5%-ot kicsinálná. Hidegvérrel, nem bosszúból, mert kommunista ideál szerint tökéletesek lennének. Egyébként a valóságban senki sem olyan, mint a kommunisták ideálja, ahogy te magad sem vagy olyan, mint az ideálod.

"Amikor felnőttségről beszélek, olyankor egyáltalán nem elengedhetetlen, hogy MINDENKI attitűdöt váltson. Ha csupán a társadalom 1%-a mutat elfogadható tudatosságot, már az is hihetetlen változásokat teremt. Ha ez 5%, úgy kezd egész barátságossá válni a Föld. Ha megközelíti a 30-40%-ot, az már maga a Kánaán. Itt elég csupán egy kritikus tömeget elérni, hiszen evolúciósan stabil létstratégiáról van szó. Az egyén és a környezete akkor is nyer vele, ha a világ egyébként barbár marad."

Csakhogy a kommunista (vagy a keresztény) emberidáálhoz hasonlóan soha egyetlen ember sem közelíti meg azt a "tudatosságot", amiről beszélsz. Akiket annak vélsz, azok a legtöbb esetben nárcisztikus személyiségzavaros vagy akár pszichopata emberek, akiknek a "hidegvérét" a többi szívja meg.
Zabalint 2020.08.25 16:26:26
@G. Nagy László:
Tudom, talán azért is emlegettem. A gond az, hogy a kettő összefügg, igen azt meg egy másik cikkben tagadod, és az is totálisan ellentmond az emberi természetnek, az általad idealizált gátlástalanságot csak az tudja igazán profin megjátszani, ha a pozitív érzelmeknek is hiányában van.

A legnagyobb baj az egésszel, most függetlenül attól, hogy az általad vázolt felnőtt világ jó lenne-e, hogy az emberek alapvetően nem változnak. Nekem van Nyilas Misi típusú barátom, lett volna az életben mi megváltoztassa, de nem változott semmit, ugyanaz a bátortalan kisfiú 2 gyerekes apaként is.

Ennél nagyobb baj, hogy ahogyan a kommunisták is, minden valós társadalmi problémát lepattintasz az utópiádra hivatkozva. Pl. nincs verbális erőszak, mert felnőtt embereket nem lehet verbálisan bántalmazni. Ja, csak az emberek 99%-a ebben az értelemben nem felnőtt, az 1% pedig az említett pszichopaták lehetnek. Erre kész a válaszod, ja, de ilyennek kellene lennie. A mi lenne ha egyébként már magadnál sem stimmel, lásd aktuálpolitika, kisebb rossz alapon támogatsz egy neobolsevik autokrata pártot, holott elvileg autokrácia ellenes vagy. Csak mert migránsok, rasszizmus-antirasszizmus, melegek jogai, stb., stb. kérdésekben egyetértesz, illetve az egykulcsos adóztatásban, amelyben én is egyetértek veled (mondjuk azt épp a másik oldal találta ki korábban). Holott ha a saját mércéd szerint felnőtt lennél, akkor is egy olyan pártot támogatnál, amelyik legalább az alapelveiddel egyetért (volt valami ilyen kis párt, amit említettél), ha annak nincs esélye bejutni a parlamentbe.
Zabalint 2020.08.25 19:14:00
@G. Nagy László:
1. Azt meg tudom érteni, hogy azokra nem szavazol, politikai programjuktól függően. Viszont ettől még olyan pártra szavazol, amelyik eléggé nyíltan autokrata, és programjában sokkal közelebb áll az egykori kommunistákhoz. Elvileg szabad piacgazdaságban hiszel, ők a legkevésbé piacbarát párt, elvileg a szólásszabadságban hiszel, ők igyekeznek azt leginkább korlátozni, elvileg a decentralizációban hiszel, ők erősen centralizáció pártiak (országon belül), elvileg a magántulajdonban hiszel, ők ahol úgy áll érdekükben államosítanak, elvileg a kis államban hiszel, ők a nagy és erős államban hisznek.

2. Az alap személyiségünk nem változik, amikor fejlődünk, abból hozzuk ki a jobbat, vagy a rosszabbat, ha visszafejlődünk. Az utópiák mind arra építenek, hogy az emberek célzottan megváltoztathatóak az általunk ideálisnak tartott irányba, ami nyilván a nézeteinktől függenek. De tudod, én azt gondolom, hogy pl. mindig lesznek konteós idióták, soha nem lesz olyan társadalom, amiben nincsenek pl. olyan csoportok, mint most az oltásellenesek, és mindig minden korban védekezni kell egyes szélsőségesekkel szemben, mert mindig lesznek követőik. Van társadalmi fejlődés, csak nem abszolút értelemben, és nem folytonosan, hanem ciklikusan.

3. Már megint a primitívet állítod szemben a tudatossal normatív alapon. Holott mindkettő lehet jó és rossz is. Az emberi természetben benne van a hideg fejjel történő gyilkosság és a hirtelen elérzékenyülésből történő megbocsátás is.
A '90-es évek közepén nehézkesen indult be a lakossági filmforgalmazás hazánkban. A kölcsönzők uralta, sokáig gond nélkül másolható videókazetták korában eleinte kevesen láttak fantáziát abban, hogy megvásárolhatóvá tegyék a filmeket, de a plázák ugrásszerű elterjedése és a házimozi rendszerek…..
Zabalint 2020.08.22 14:13:34
@Kalocsai Tamás:
Konkrétan én utálok torrentezni, mert azt szeretem, hogy ha fogyasztok egy tartalmat, akkor fizetek érte az alkotóknak. Ennek ellenére épp a speciális esetekben kényszerülök rá a torrentezésre, mint régebbi filmek, művészfilmek, rétegfilmek, stb., stb., mert jellemzően ezek amelyek nincsenek se Netfilxen, se HBO Go-n, és máshonnan sem lehet letölteni, streamelni.
Zabalint 2020.08.22 14:17:02
@AlexAston:
Nekem ezzel vegyes a tapasztalatom. Pl. House-t most nézem másodszor, mert Kulka zseniálisan adja vissza House szarkazmusát, egy magyar néző számára átélhetőbben, mint az eredeti hang. Ellenben ezen a sorozaton kívül szinte semmit sem nézek szinkronnal, egyszer pl. belenéztem egy Big Bang Theory szinkronizált részbe, és volt olyan szereplő, akit a magyar szinkronnal ütni tudtam volna, olyan idegesítő figurát csináltak belőle, pedig az eredetiben egyáltalán nem volt az.
Zabalint 2020.08.22 14:19:15
@pkovaks:
Szerintem ez is vegyes. Nem beszélem az angolt anyanyelvi szinten, de ettől még van olyan film vagy sorozat, ami már középfokú angol tudással is élvezhetetlen magyarul, mivel a poénok nem fordíthatóak jól.
Kihasználva azt, hogy míg nálunk nemzeti ünnep volt, addig Ausztriában sima hétköznap, így nem kellett tömegre számítani, augusztus 20-án hajnalban útnak indultunk a népszerű alpesi túristaparadicsomba, a Raxra. Legutóbb tavaly nyáron a Großes Höllentalon keresztül kapaszkodtunk fel a Rax…..
  E közmondás lehetne az embertelenség mindenkori jelmondata is akár. Az összes valaha volt rabszolgatartóé, inkvizítoré, iszlám terroristáé, jakobinusé, kommunistáé és nácié is. Mindazoké, akik felhatalmazva érzik magukat arra, hogy bármiféle ideológiai szükségszerűség nevében láncra verjék,…..
Zabalint 2020.08.13 13:09:41
@komolytalan samu:
Ha az állam finanszírozza az iskolákat, akkor kapjanak a diákok világnézetileg semleges oktatást.

Az meg mindegy, hogy te inkább nem vallásos iskolát keresnél a gyereknek, ha az adott városban csak az egyházi iskolák színvonalasak, mert az általad felvetett "egyenlő" rendszer a gyakorlatban nem is olyan egyenlő, hiszen az egyház saját hatáskörben dönt olyan intézmények sorsáról, amelyeket az állam finanszíroz, addig kizárólag állami iskolák fognak csökkenő gyerekszám mellett megszűnni, így egyre nagyobb lesz az egyházi iskolák aránya.

"Messze nem igaz, hogy majd minden műemlék egyházi, de kétségtelenül jelentős része az. Azok pedig a magyar kulturtörténet, és történelem emlékei, az ateistáknak is. Ez a véleményem."

Ha van egy műemlék házam, akkor azt magam újítom fel a műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően. Ugyanezt gondolom az egyház által hitéleti tevékenységre használt műemlék templomról is. Ha tényleg kiemelkedő érték, akkor kaphasson valamekkora támogatást, ahogy ez esetben a házam is kapna, de nehogy már az állam finanszírozza a hitéleti tevékenységhez szükséges ingatlan állomány fenntartását.

"Több, mint 10 éve foglalkoztam vele, de a brit közművekkel nagyjából az volt a gond, hogy az elképzelt ösztönzőket a cégek egyszerűen kicselezték, megkerülték és úgy nyújtottak szar szolgáltatást, hogy azért nem lehetett kitenni őket, mert a felállított pontrendszernek egyébként megfeleltek. A fejedben felcsendülő miért nem változtatták meg a feltételeket kérdésedre meg az a válasz, hogy a beépített ösztönzők szerves rendszert alkottak, nem lehetett csak úgy kivenni az egyiket, lecserélni, a bürokrácia aztán ezen a jogi feltételek, a felsőbb szándékok szorításában gyötrelmesen lassan tudott változtatni, ha egyáltalán. Amúgy olvass utána, vannak bőven szublimált közgazdasági publikációk is erről."

Utána fogok olvasni. Mindenesetre ha az ösztönző rendszer megkerülhető, akkor az ösztönző rendszer rossz. Hasonló, mint mikor a manyup esetén a Fidesz a költségekre hivatkozott, miközben az szimplán kormánydöntés kérdése volt.

A biztonsági kérdést pedig előre kell szerződésbe foglalni, olyan kitételekkel, amelyek szerint előbb cselekedhet az állam adott, és utána tisztázzák a bíróságon, ha a szolgáltatónak kifogása van. Ennek ismeretében pályázhatnak a szolgáltatók, ezért erősen érdekeltté is válnak a zavartalan működésben.

Ehhez képest gyakorlatilag nincs kihez fordulni, ha az állami szolgáltató hibája miatt nincs napokig fűtés. Az Orbán rendszerben ha túl hangosan tiltakozol, akkor meg majd megpróbálnak téged és a sorstársaidat népellenségnek beállítani.

Ami az egészségügyi reformot illeti, épp a kormányokon átívelő volt a probléma. Azért akart Molnár Lajos is gyorsan változást, mert lassan esély sem lett volna rá. Így sem lett, mert Gyurcsány visszadobta, választást akart nyerni.

Ugyanez van az oktatással is, a kompetencia alapú oktatásra való áttérés már régi koncepció, egy ideig működött is ciklusokon át, már 90-ben benne volt a tervekben, aztán Magyar Bálint, Pokorni és Hiller idején is folytatódott. Kritikus téma, mert nagyon sokan "liberálisnak" nevezik az oktatás ezen irányú reformját, és hivatkoznak arra, hogy mi lesz ha ezt meg azt a tananyagot nem fújja szó szerint a következő generáció. Egyébként meg egy ilyen váltás még lassan haladva is ront bizonyos mutatókat rövidtávon. Aztán 2010 óta fordulat történt ezen a téren, és újra a lexikális tudás irányába megyünk. Hiába volt ezen a téren konszenzus a Fidesz és az MSZP között, a a Fidesznek fontosabb volt az, hogy a hagyományos oktatási koncepcióra többen bólogatnak a választók közül.

Ehhez képest az egészségügy durvább tészta, mert ott már a legkisebb változtatás tömegtüntetésekhez vezetne, egyedül a Fidesz tudná megcsinálni, de náluk nincs ilyen akarat, ilyen túlsúly mellett is félnek, hogy belebuknak.
Zabalint 2020.08.13 13:14:18
@Glokta:
Nyilván ösztöndíj is lenne a rendszerben, Én úgy képzelem el, hogy minden diák után adnának 10 fabatkát voucherként. Ez elég lenne a legtöbb suliba, függetlenül attól, hogy az állam, egy egyház vagy egy magánalapítvány, cég tartaná fent. A jobb helyekre ezen felül fizetni kellene, mondjuk legyen egy konkrét esetben +5 fabatka. De ha jó tanuló a gyerek, akkor az állam a további 5 vouchert adna, ezen kívül pedig az iskola fenntartói is érdekeltek abban, hogy jobb képességű diákjaik legyenek, ezért ők is adnának ösztöndíjat az arra érdemeseknek.

Az esélyegyenlőség viszont továbbra is azon múlna, hogy az átlag suli hogyan működik, az elit sulik csak fancybbek lennének, vagy valós minőségi ugrás lenne. Ez most sem egyértelmű, sok olyan alpítványi suli van, ami nem színvonalasabb az államiaknál oktatásban.
Zabalint 2020.08.13 14:20:41
@komolytalan samu:
Én nem ezt gondolom Molnár Lajosról és a tervéről, pont hogy politikai okokból dobták vissza, nem szakmai okokból. Nyilván az elején sok gond lett volna vele, és finomítani kellett volna, de az irány jó volt.

A manyup államosítás közvetlen oka az volt, hogy az EU nem ismerte el úgy, hogy ne számítson bele a hiányba az oda fizetett összeg, emellett az aktuális konvergencia program alól nem kapott a magyar állam felmentést, nem szállhatott el a hiány. Ezért olyan területhez nyúltak, amit a legtöbb bálasztópolgár közvetlenül nem érez, hiszen messze még a nyugdíj... Az egy generáció finanszírozza a saját és szülei nyugdíját is sántít, mivel épp az volt a lényege, hogy fokozatosan, néhány évtizedente növekszik a magán rész az államival szemben. Az, hogy ezt hitelből finanszírozták az aktuális kormányok sara, egyébként mivel ha az EU nem baszogatja az aktuális kormányt, akkor elszáll a hiány addig, amíg nincs nagy gebasz, ha meg baszogatja, akkor megszorítanak, ezért mindig ahhoz képest alakul a költségvetés, ami van, tehát ha nincs manyup, akkor is ugyanakkora a hiány, csak közben elvieleg nagyobb az állam jövőbeli nyugdíjfizetési kötelezettsége (gyakorlatilag nem, mert úgyis annyit tud kifizetni, amennyit járulékként beszed, plusz az említett elmegyünk a falig hiány).

Amúgy ha fokozatosan visszavezették volna a manyupot, azzal egyrészt úgy is 15 év késésben lennénk, másrészt eléggé öntökönszúrás lenne, miután határozott véleményt formált kormányunk az öngondoskodás kérdésében (nem csak ezen egyetlen intézkedésükkel, hanem általában az atyáskodó állam hívei a lakosság öngondoskodásával szemben, lásd családtámogatási rendszer, hiteltámogatások megtakarítás támogatásokkal szemben, stb., stb.).

Még mindig nem értem, hogy egy állami vállalat miért lenne kevésbé kockázatosabb, tekintve hogy azt is emberek vezetik, ugyanúgy hibázhatnak. Vagy úgy gondolod, hogy majd a magánvállalat átmegy zsarolóba? Szerinted megérné neki? Főleg, hogy ez esetben belföldi infrastruktúra üzemeltető vállalatról van szó, amire nem egy darab vállalat lenne alkalmas a piacon, szemben az orosz gázzal, aminek nem volt alternatívája. Megjegyzem pl. a botrányos pécsi vízmű visszaállamosítás esetében miután törvénytelenül visszaszerezte az önkormányzat a vízszolgáltatást arra hivatkozva, hogy drága a lakosságnak, az önkormányzat tovább emelte a vízdíjat, akkoriban Pécsen éltünk, 1000 Ft volt egy liter víz.

Mihez képest számít modernnek az új NAV? Mert már rég az egész oktatási módszertant alapjaiban meg kellett volna reformálni. Ehhez képest pl. épp az informatika oktatást nyírbálják meg, ami mellesleg az idegen nyelv oktatása és a matematika mellett a legfontosabb a munkaerőpiacon, és ezen 3 téren amúgy is hatalmas a lemaradásunk.
Kedves olvasók! A kommentekben többen is kérdeztétek, az elmúlt két hétben miért nem került ki új poszt. Ennek az az oka, hogy a vírushelyzet kirántotta az eddig biztos talajt a lábunk alól, és egyik pillanatról a másikra kétségessé vált a blog jövője. 15 év nagyon sok idő, és sok munkánk van a…..
Zabalint 2020.08.12 10:51:49
@ekat:
Én meg hiába próbálnék magyar terméket venni, ha egyszer egy csomó termékből sokkal rosszabb minőségű vagy drágább a magyar, esetleg bizonyos típusú (feldolgozott) élelmiszerekből nincs is magyar. Ha csak azért is a magyart választom, akkor csak támogatom azt, hogy ez a rés megmaradjon, és a magyar termékek még versenyképtelenné váljanak.
    "Bántani valakit sokféleképpen lehet, de legnagyobbat ütni a szavakkal lehet..." - Az ilyen életbölcsesség-versikékből általában elég is két sor, hogy fintorogva továbblapozzon az ember. Már a rímképzés mérhetetlen igénytelensége is harsányan figyelmeztet: valami bődületes ostobaságba…..
Zabalint 2020.08.03 14:39:02
@Zalai Béla:
Ami a felnőttséget és a verbális elnyomást hirdeti, nekem a közoktatás és a felsőoktatás jut eszembe erről, hogy voltak oktatóim, tanáraim, akik erős verbális terrort alkalmaztak, ez alatt nem szimpla fegyelmezést értek, hanem igyekeztek megalázni a hallgatókat, diákokat. Aztán tanultam később 2 évig levelezőn is, ott nyoma sem volt ilyesminek, másik egyetem volt, de nem hiszem hogy annyira mások lettek volna az oktatók. Nem az oktatók voltak mások, hanem a hallgatók, ők felnőtt emberek voltak.

Ebből most László kihozná azt, hogy a felnőtt embereknek a felnőttsége volt az, ami ezt eredményezte. Én viszont nem gondolom így. Szerintem a helyzet volt teljesen más. A nappalis hallgatók (a középiskolások különösen, de azt hagyjuk most) sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, mert egyrészt jórészüknek a szülei finanszírozza a tanulását, a munkaerőpiaci értékük még elenyésző, nincs mögöttük erős egzisztenciális háttér. Nyilván vannak kivételek, de ez a jellemző, ez határozza meg a légkört. Innentől kezdve ha az adott oktató hajlamos erre, lelkileg szívózni fog velük, egyszerűen azért, mert megteheti. A levelezőn a dolgozó emberek meg erre azt fogják mondani, hogy ők ebből akkor nem kérnek, és továbbállnak. Nem mert kategorikusan felnőttebbek, hanem mert megtehetik. Megjegyzem ez egy nyomós érv a piaci alapú felsőoktatás mellett, de ezzel messzire mennénk, nem ez a lényeg.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az emberek többsége ma is meghódolna a nácik előtt, a kevés aki nem, pedig még rosszabbul járna. Demokratikus körülmények között persze minden sokkal könnyebb, azonban azt felejti el László, hogy a demokráciában sem minden viszony demokratikus, és nem is lehet mindig minden az, így a verbális agressziónak mindig lesz is szerepe. Akik helyből kevésbé érzékenyek rá, azok nyilván védettebbek ezzel szemben, aki megtanulja ignorálni, az is, de mindenkinél van egy fok, amikor védtelenné válik. Mint írtam, sokat számít a biztonságos "hátország" is, ahová vissza lehet vonulni.
Zabalint 2020.08.03 14:59:56
@G. Nagy László:
Most akkor döntsd el, hogy nem létezik verbális erőszak, mert ez volt az eredeti állításod, vagy ne lehessen jogilag büntetni.
Zabalint 2020.08.11 13:48:58
@G. Nagy László:
Egyrészt te a cikkedben nem pusztán jogi aspektusról beszélsz, hanem egy fogalmat tagadsz.

Másrészt pedig azért van a pszichológia, hogy ezeket a folyamatokat adott esetben feltárja. Pl. ha beszűkült tudatállapotot állapítanak meg, ami annak az eredménye, hogy az áldozat terrorban tartotta az elkövetőt, az akár gyilkosság alóli felmentést is jelenthet. Amivel valószínűleg nem értesz egyet.
Telefontartó, árnyékoló vagy épp gumiszőnyeg: csak néhány azok közül a hasznos kiegészítők közül, amelyek könnyebbé vagy épp praktikusabbá tehetik autónk használatát. Most azonban nem ezekről lesz szó: 5 olyan terméket mutatunk be, amelyeknek az ég világon semmi értelme: 1. Szivargyújtós…..
Zabalint 2020.08.10 10:03:54
@Bmw:
Mindenki azt tesz az autójára, amit akar, de mivel amit az autódra teszel, azok kifelé látszódnak, ezért mindenki olyan véleményt fogalmaz meg ezekről, amilyet akar.
  Amikor a címbéli frázist életemben először hallottam - kamaszfejjel, példaképemnek tekintett nagybátyámtól - már akkor is tiltakoztam ellene és zsigerből téveszmének ítéltem. Azóta több mint harminc év telt el, ám ma sem látom másként. Még akkor sem, ha egy másik példaképem pontosan ugyanezt…..
Zabalint 2020.08.03 13:54:08
@szkornat:
Szerintem te sem a mondásnak megfelelő módon kategorizálod be a szeretet formáit, és próbálod normatív síkra terelni azt is, ami nem tartozik oda. Szerintem az, hogy a szeretet mennyire önző és mennyire önzetlen, nem függ össze azzal, hogy mennyire tudatos. Van "zsigeri", alacsony szintű szeretet a skála egyik végén, a másik végén pedig a tudatos, de mindkettő lehet tetszőleges mértékben önző-önzetlen. Ellenben inkább a primitívebb formának van nagyobb eséllyel ellenpólusa, mivel tudatosan már jobban ügyelünk arra, hogy ne gyűlöljünk, egyszerűbb, alacsonyabb, ösztönös szinteken meg kevésbé.
Zabalint 2020.08.03 15:49:03
@szkornat:
Szerintem nem, mert nem értek egyet azzal, hogy az alacsony tudatossági szintű szeretet puszta tudat alatti szükséglet, és a helyzet változásával gyűlöletté csaphat át. Mert ez nem a tudatossági szint függvénye. Magas szinten is lehet számító a szeretet, illetve alacsony szinten sem biztos, hogy átcsap bármibe is. Én arról beszélek, hogy aki zsigeri módon tud szeretni, az zsigeri módon tud gyűlölni is, és nem ugyanarról a célszemélyről beszélek, csak ugyanazon alany lelkivilágáról.
A technológia a 21. században olyan gyorsan fejlődik, hogy el sem tudjuk képzelni, milyen lesz a világ pár évtized múlva. Ric Edelman, az Edelman Financial Services, az Egyesült Államok egyik vezető pénzügyi tanácsadó cégének alapító-elnöke szerint a mesterséges intelligenciának, a machine…..
Zabalint 2020.08.01 17:53:46
@tatárfejű kutya:
"Személyes tapasztalatból hoztam a biztonsági őrös példát, mert nagyapám is közel 80 éves koráig dolgozott éjjeliőrként, és ez nem most volt, hiszen a 90-es években halt meg.

A mai monitoros figyeléshez nem kell fizikai erő, ha pedig gáz van, beriaszt és jönnek a jardék. "

Épp azért volt szükség a nyugdíjas éjjeli őrökre, mert ugyan komolyabb betörési szándék ellen ők maguk nem tudtak volna mit tenni, de mégis ott voltak, figyeltek, ha valaki random be akart menni, megkérdezték mi a fenét akar, ha gond volt, hívták a rendőrséget. Éppen ez az, amire nem lesz szükség, illetve egyre kevésvé van most is, hiszen ez a része a munkának automatizálható. Eleve nem helyszínen fogja nézni a monitorok előtt a szekus, hogy mi a helyzet, hanem automatikus megfigyelés lesz, annak emberi kiegészítésére meg sokkal kevesebb ember kell.

A gyári operátorok jó részének a munkáját meg már nagyon régen gépekkel helyettesítik, csak közben egyre több lett a termelés, azonban az is korlátos, az ilyen munkahelyek Kínába, illetve Kelet-Európába helyezése csak átmeneti időszak, a jövőben sokkal kevesebbre lesz szükség.

A robotok elveszik a munkánkat persze butaság társadalmi szinten, de csak akkor az, ha az oktatást fejlesztjük, kár hogy Magyarország jelenleg erős tagadási fázisban van ezen a téren...
Zabalint 2020.08.01 17:54:42
@tatárfejű kutya:
Egyetértek, embertől független erőforrások jelentenek gazdasági felső korlátot, vagyis ha fele annyian lennénk, jobban élnénk.
Zabalint 2020.08.02 19:22:21
@droid_:
"a 120 eves elettartamot nem ugy kell elkepzelni, hogy a mai 60-70 evesen megroggyant, tobb kronikus betegsegtol szenvedo emberek elnek majd plusz 40-50 evet jelen allapotukban, hanem ugy hogy 100-110 evesen roggyannak meg."

Pedig de, jelenleg az a trend, hogy a várható élettartam gyorsabban növekszik, mint a várható munkaképes élettartam. Ha a trend folytatódna (szvsz 120-ig nem fog), akkor ugyan nem 60-70 êvesen roggyannának meg, de nem is 100-110 évesen, hanem valahol a kettő között. Ráadásul ma sokkal többen végeznek szellemi munkát, mint anno, az agy öregedésének lassításában pedig gyerekcipőben jár az orvostudomány.
Rutinszerűen tettem volna el a kenyeret egy nylonzacskóba, amidőn rám tört a felismerés: nincs nylonzacskónk! Pedig szokott lenni, de mióta mindenhol a vacak papír staniclit kínálgatják, azóta a tartalékokat használtuk. Eddig. A jövőben semmi sem lesz, mert fokozatosan megdrágítják, visszaszorítják,…..
téveszmék "Egy az Isten" 2020.07.20 00:56:41
  Egy az Isten - így hangzik az Unitárius Egyház jelmondata, de mit is jelent ez valójában? Tényleg előrelépést jelent a monoteizmus a többistenhithez képest? És mit lehet kezdeni a kereszténység Szentháromság tanával? A következőkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.   A vallástörténészek…..
Zabalint 2020.07.23 17:07:06
@ikaljan:
2. Szvsz egyáltalán nem morális okokból esett vissza a középkorban a rabszolgaság, hanem gazdasági (nem volt hatékony) és demográfiai (lásd népvándorlás) okokból, nem véletlenül, hogy az Újkorban a kereszténységnek sem volt problémája a rabszolgatartással, már ha a rabszolgákat megkeresztelték.

3. Egyetértek, a kereszténység ezen a téren előrelépés volt a törzsi vallásokkal szemben, hogy nem válogatott népek között. Hozzáteszem, a kor egy rakás más vallására igaz volt, csak ezek közül a kereszténység vált uralkodóvá a soknemzetiségű Római Birodalom területén.

4. Szvsz egyáltalán nem, mivel a görög gondolkodók már rég túlléptek a mitológián vagy csak szimbolikusan használták, amire egyébként a Bibliánál alkalmasabb, mivel sokkal heterogénebb. Elvileg nincsen mi lett volna ha, de mégis azt gondolom, hogy benne volt a humanizmus és a liberális demokrácia irányába fejlődés az akkori világban, aminek két dolog tett keresztbe, az egyik a császárságnak nevezett populista diktatúra, a másik pedig épp a kereszténység elterjedése, sokan fő oknak ezzel szemben a népvándorlást tartják, szerintem addigra már ezen kettő okból túlzottan sebezhetővé vált a birodalom. A mai nyugati civilizációnak pontosan ugyanezt kell elkerülnie, hogy az önjelölt népvezér zsarnokok túl nagy hatalomra tegyenek szert, és hogy a vallásos sötétség nevében ne pusztítsuk el a civilizáció vívmányait. Én nem gondolom, hogy a görög-római kultúrkör erre totálisan alkalmatlan volt, inkább csak így alakult, ami velünk is alakulhat így, de alakulhat másképp is.

5. Plusz a szeretet, boldogság, öröm ugyanúgy lehetnek primitív és magasabb szinten is bennünk, ahogy a ebben a tudati szintes bullshitben primitívnek beállított negatív érzelmek is. Egy egyszerű embernek épp hogy egyszerűbb boldognak lennie.
Használt lakás vásárlásánál Budapesten 30 millió a lélektani határ. 30 millió forint körül már nagyon jó minőségű otthont vehetünk a fővárosban! Nézzük mégis milyeneket!..
Zabalint 2020.07.20 13:06:43
@Nancsibacsi:
Én több okból is szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban. Mert igaz, a home office jó dolog, és meg is dobta a jelentőségét a járvány, hallottam olyan cégről is, ahol konkrétan már le is építik az irodát, de azért a home office uralkodó jellege még várat magára, és ez leginkább azért van, mert a menedzserek, középvezetők jelentős része máig konzervatív ezen a téren. És nem feltétlenül arról van szó, hogy nyíltan kimondják, hanem arról, hogy a vezetési stílusuk alkalmatlan a távmunka koordinálására, ezért idővel a beosztottak könyörögnek a benti munkáért. Egyelőre szerintem gyakoribb lesz a heti 1 vagy 2 távmunka modell, mint a heti egy benti munka vagy teljes távmunka, előbbihez meg még kell az iroda.

A másik ami miatt szkeptikus vagyok, az az átalakítás. Az üvegpalotákat nehéz lesz normális lakásokká alakítani, legalábbis a beruházás nagyon költséges lesz. Kellenek a belső falak, nem gipszkartonból, és kell az állandó árnyékolás is kívül, mert lakásnak nem optimális, ha kívül csak a tartóoszlopok nem ablakok. Az álmennyezetes, álpadlós rendzser sem lesz alkalmas lakásnak, mellesleg ma is mindennapos ezen irodaházakban a kártevő irtás ezen kialakítás miatt, lakásnak rosszabbak lennének a panelnál is ebből a szempontból. Nem vagyok otthon az építőiparban, de a tippem, hogy felét legalább ki fogja tenni az átalakítás költsége annak, mint ha teljesen új házakat húznának fel, és még így is sokkal szarabbak lesznek azok a lakások.

A harmadik, hogy te abból indulsz ki, hogy a nagyvárosi lakók többsége nem szeret a nagyvárosban lakni, csak a munka miatt teszi. Ez nincs így, persze általában azok a hangosabbak, akik menekülnének, de egy csomóan meg pont hogy élvezik a jobb infrastruktúra, élénkebb kulturális élet előnyeit.
Zabalint 2020.07.20 14:43:31
@Nancsibacsi:
Nem maga a devizahitel utólagos következménye a fő különbség. Hanem az, hogy előtte hogyan fújta fel a devizahitel az ingatlanpiacot, és most hogyan fújta fel az alacsony kamatkörnyezet, illetve ezen tényezők hogyan változtak. Most alacsony a kamatkörnyezet, és marad is, akkor voltak devizahitelek, utána nem lettek, és még évekig magas maradt a kamatkörnyezet.

Emellett akkor is volt reálgazdasági válság is a pénzügyi válság következményeként, 2009-ben az európai országok 5-8%-os visszaesést produkáltak, majd a következő évben nagyjából nulla volt a gazdasági növekedésük vagy enyhe negatív, a következő években pedig lassú kilábalás volt, de még volt egy második visszaesés is 2011 körül (eurováláság, plusz itthon súlyosbított egy-két kommunista üzenet és cselekedet a kormány részéről).
Zabalint 2020.07.20 14:58:52
@onlame:
Azok mondjuk még bedőlhetnek, minden azon múlik, hogy mennyire lesz súlyos a válság, ha sokan veszítik el a munkahelyüket, akkor sokan lesznek, akik nem tudnak fizetni.
A fizikumok hierarchiájában számos szintet különböztethetünk meg atletikustól, az átlagoson és a skinnyfat-en át a túlsúlyosig. A tápláléklánc legalján viszont kétségtelenül azok állnak, akik 20-30+ kilós súlyfelesleget cipelnek magukon. Az állatvilágban a hierarchiában elfoglalt pozíció a túlélési…..
Zabalint 2020.07.18 14:16:27
@Bunkóné Barom Ildikó:
Amit írsz, az egyszerre baromság és egészségtelen is. Ha energia deficitben van a szervezeted, akkor holt mindegy, hogyan oszlik el a napi kajálásod, fogyni fogsz.
Zabalint 2020.07.18 22:12:36
@Bunkóné Barom Ildikó:
Az ember vegyes táplálkozású. A növényevők egész nap legelnek, míg a ragadozók akkor esznek, amikor zsákmányhoz jutnak, azaz jóval ritkábban. Ez ember a kettő között van.

Attól, hogy a nap kevesebb, mint felében eszel, nem fogsz több zsírt égetni, ugyanakkor egyáltalán nem tesz jót az emésztő rendszerednek.
Zabalint 2020.07.18 22:15:11
@g.d:
Akkor mi van azokkal, akik az életük egy bizonyos szakaszán kövérek voltak, aztán később meg nem, vagy fordítva?
Ezért sütök kenyeret Az egész a koronavírussal kezdődött (mi mással?). Mikor a vírus hivatalosan is megjelent itthon, sokan pánikszerűen kezdtek el vásárolni mindent, és a mi környékünkön ebből kifolyólag a kenyér is nehezen kapható termékké vált. Ráadásul mi elővigyázatosságból (akkor jöttünk haza…..