Regisztráció Blogot indítok
Adatok
"fityisz"

13 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy kedves ismerősöm mondását idéztem a címben, hogy tudatosodjon bennünk, hogy az Eucharisztia tesz alkalmassá minket, hogy úgy szeressük egymást, ahogy Jézus szeretett minket! Csodálatos élőlény az ember. Kiemelkedve a faji keretekből, nem egyed, hanem, ahogy Kosztolányi fogalmaz: „egyedüli…..
Protestáns testvéreink elvitathatatlanul nagy érdeme, hogy a Szentírás keresztény életünk alapvető eleme lett. Mégis, mint az Eucharisztiában hívő keresztények, jó, ha tudjuk, hogy a szentségek nélkül az Istennel, Jézussal való találkozásunk elképzelhetetlen lenne. Jézus Krisztus személye az…..
Európai helyzetértékelés választások után Baráti körben, ismert bibliai történettel próbálták ismerőseim leírni az egyház, illetve Európa jelenlegi helyzetét, sorsát. Megállapították, az apostolok bárkájának és a mindenkori egyházunknak és Európának ugyanaz a helyzete. Első pillanattól kezdve…..
Keresztelő János a Jordán folyónál a farizeusok számára egyértelművé teszi, hogy ott áll közöttük, akit ők még nem ismernek, de nagyobb nála, és arra sem méltó, hogy a saruszíját megoldja (1 Jn 1,26). Vajon miként nézhet ki egy ilyen kaliberű ember, akiről János beszél?..
Évek óta folyik a vita a cigánygyerekek oktatási integrációja körül. Sok esetben maguk a romák is különböző véleményt fogalmaznak meg. Juhász Júliának az OSIRIS kiadásában megjelent: „Találkoztam boldoguló cigányokkal is” kötetében olyan sikeres életutat bejárt…..
"fityisz" 2009.12.21 20:55:49
@türkiz:

Köszönöm tiszta szeretetteljes hangod!
Szégyellem magam!
Megigérem, mégegyszer végolvasom mindazt amit írtál és hamarosan válaszolok!

Kicsit "irígykedem" a gyermekeid miatt!
Talán segítenének, hogy vadóc természetem megfékezzék!
Ki tudja?
Persze az is lehet, jobb, hogy nincs családom.
Megbolondítanám őket!?
"fityisz" 2009.12.21 23:29:11
Kedves Türkiz!

2009 12.15 / 14:08
Első hozzászólásodat fölényesnek és kioktatónak érzem. Egy magabiztos tanárnő megmondja a tutit.
Úgy látom, egyetlen kijelentésemet sem tudod elfogadni. (Ez nem baj!) Nem tartom magam érzékenynek, de a jó szándékú megértést sem érzékelem. (Lehet, hogy tévedek! Így érkezett meg hozzám!)

2009. 12.15 / 14:41
„süllyesztés a cél” – többé, kevésbé elfogadom!

2009. 12.15 /16:15
a.- „engem lehet támadni” – Megpróbáltam
b.- „oktatáspolitikai intézkedések”
„fogyasszanak, manipulálhatók” – Amit ezekről írsz, elfogadom

2009. 12.15 / 17:48
a.- Itt válnak érthetővé emócióid! „Pedagógusként, inkább vagyok a szegregáció híve” Ami itt jön, markáns vélemény. Erre utaltam.
b.- „az integráció komolyabb, felelősebb, összetettebb folyamat annál, minthogy …. „ - beindul egy tudálékos maszatolás.
b.- „helyi viszonyok ismerete” – Fontos! Utaltam is rá!

2009. 12.15 / 20:32
a.- „Magyarországon nincs mindenütt szabad iskolaválasztás!” – Ezek szerint mégis van, hiszen 130-as IQ-val rendelkező gyermekedet elvitted a fiktív helyen bejelentett helység iskolájába. Szerintem, ha fordított lett volna az arány (20:220), az IQ miatt, talán akkor is elvitted volna. Mégis, egy 220 fős iskolában nem olyan jók a tanárok, hogy itt járassam suliba.
b.- Itt válik érezhetővé egyre jobban a személyes érintettséged a szegregációban. Nem a pedagógus érvel, hanem az „anyatigris”. (Egyébként anyám is ilyen volt.)

2009. 12.16 / 14:50
a.- „Félek, ha elkezdem, nem lehet csak lepuffantani…!” – Itt kezdtem én is félni!
b.- Ami itt a „roma identitásról” kezd kibontakozni általad, bevallom számomra nagyon …
Cigány egyetemi szakkollégisták úgy látják megtalálható a „cigány” identitás. Sőt! Ők kettős identitásról beszélnek, mint Bari Károly, aki cigányságát és magyarságát kettős aranypántként hordja a szívén.
Jó lenne, hogyha ezt a Tieid megértenék és magukévá tennék.
A mai politikai elit, a cigányságot arra ösztönzi, hogy identitását magyarellenességében találja meg. („másoknak érezzék magukat” – ahogy írod) No, itt lenne a keresztények igazi feladata, hogy segítsük őket- e kettős identitás megtalálásában. Ebből még megbékélés is születhetne.

2009. 12.16 / 15:18
Csodálatos!
Valóban nem öntömjénezés! Van ilyen!
Kis létszám! Sok-sok türelem, törődés, szeretet! – Kegyelem! Nem értjük miért nincs ez mindig így!?

2009. 12.16 / 20:29
a.- „Basel” valamit észrevett! – Hála Istennek, úgy tűnik talán Te is! Vagy mégsem?
b.- Besöpörted a dicséreteket. – „fasírt és türkiz” kettőjük beszélgetése, nem más, mint két szellemóriás vidám hancúrozása.

2009. 12.17 / 7.53
Valamiért zsigerből utálsz.
Ilyen korai órában ezt idevetni!? Érdekes!

2009. 12.17 / 15:08
Lebilincselő! A PEDAGÓGUS! Minden helyzetben! Még rohanva is!

2009. 12.18 / 14:02
a.- Nem tudom a férjed hol tanított! Tíz éve foglalkozom cigányokkal. Továbbra is állítom, a katolikus iskolákban a cigánygyerekek alulreprezentáltak. Középiskolában pedig különösen.
b.- Pontosan azért lenne szükség bizonyos fokú „pozitív diszkriminációra”, mert a családjuk nem tudja felfogni milyen fontos is lenne, hogy rendesen járjanak iskolába. Nincs benne a kultúrájukban. De mi lesz velük, hogyha ebbe simán belenyugszunk?
Sokszor láttam, amit estig felépítettünk, leomlott reggelre, mert az otthoni környezet nem ösztönözte őket tanulásra. Ezért kell valamiféle „pozitív” többlet, integrációs közeg, hogy számukra is érték legyen a tanulás. Ezért kezdtük el a felnőttek képzését is. Segítettük őket, hogy befejezzék általános iskoláikat és ne funkcionális analfabétaként éljék életüket. Látható, hogy aki ezen a területen tett egy lépést, a gyerekeivel is másként foglalkozik.
Az újdonság, hogy az egész család oktatás szempontjából látótérbe kerül. Mindenki tesz egy lépést a több tudás felé. Gyermek és szülő együtt tanul.
Ez is kis létszám és sok-sok energiát követelő munka., de van gyümölcs is.
A kolléganőm „szent”! Az év kezdetén, ha kell napokig kijárt értük a lakásra, hogy „beszoktassa” őket az iskolába. Sok önkéntes segítővel dolgozik. Mindenkivel azon a szinten, ahol tart. A diákoknál pedig, aki előrébb jár tudásban, korrepetálja a nála gyengébbet. Ezért lenne jó sok vegyes osztály. Tanítva tanulok! Ez még a 130-as IQ-val rendelkező gyereknek sem unalmas. Tanársegéd lehet egy osztályban. Te írtad: „ játszani is engedd”!

2009. 12.18 / 14:21
„Az én megközelítésemben..”
A Te megközelítésedben: „Jössz utánam, vagy elpusztulsz!” –bravó!
Vedd észre, hogy vannak cigányok. Millió-egy jele van ennek. Nem kell másságról beszélni, de akkor is van roma, zsidó, sváb, ….

2009. 12.19 /06:08
Egyházi fenntartású cigány kisebbségi művészeti iskola. Így! Igen! Jó gondolat!

2009.12.20 / 00:38
a.- Mivel számodra nincs szükség cigány identitásra, ezért nincs szükséged romológiára.
Alapvetően asszimilációs vonás!
Ez zajlik Szlovákiában is.
b.- Terepgyakorlatra, valóban több szükség lenne!

2009. 12.21 / 07:48 … …
Félek, hogy ismét kiakasztom kiskegyedet!
Az anyatigris, a 130-as IQ-val rendelkező pedagógus most átvált sebzett szívű, anyukába, aki „csalódott”. Eddig „fikázott”! Most megkezdődik egy lelkiismeret furdalást gerjesztő „Őzike terror”.
_________________________________ + ___________________________________

Szóval! Ne vegyél komolyan!
Rájöttem, hogy Te is elég emocionális típus vagy!
Ezért kedveltelek meg a „beszélgetés során”, és talán ezért harcolunk egymással.

Hogy érdekesebb legyen, most megint csípek egy picit:
Végül is rájöttem, nem is olyan rossz dolog ez a cölibátus!

Ezt most őszintén írom:
Szeretettel ölellek benneteket! Áldott ünnepeket a családodnak!
(No talán azért egy picit mégis irigyellek!)
"fityisz" 2010.01.26 19:19:11
Elnézést a hosszú távollétért!
01.14. rianás:

Nagyszerű, hogy beléptél a beszélgetésbe. Jól érzékelhető, ha személyesen érintettek vagyunk egy ügytől, személytől, a hangnem megváltozik.
(Igen, a 24 órai együttlét!)
Az előítéletek terén a változást elősegítő legjobb iskola, hogyha személyes barátságokat kötünk kisebbségiekkel. Korábban idézett valaki egy úriembert, aki egyes javak birtoklásával kapcsolatban feltette a költői kérdést, hogy nekünk mennyivel van több jogunk egyes javak birtoklására, mint a földgömb déli részén élőknek. Ugyan csak Ő mondta: „Beszélsz valakikről? Először is azt kérdezem, hány barátod van azok közül, akikről beszélsz?”
Valóban, jó a felvetés!
Csak úgy cigányok, cigány testvéreim, vagy Jimi, Zoli, Cumpi, Irén, … stb.
Ezen a szinten árnyaltabb lesz a cigányozás. Sokkal inkább úgy vetődik fel: Mi lesz velünk? Most vajon mire gondol? Mi lehet az ő szívében?

01.14. izrael misztériuma

Az etióp kisfilm nagyon tetszett.
A filmben nem láttam televíziót, kakaómentes számítógépeket, …
Utalnék a később felmerült „családi kódoltságra”:
Csak szerető felnőtteket, örömteli, játszadozó, éneklő gyermek-nevelő és szülőcsoportokat láttam.
A gyermek Lelke olyan, mint egy tiszta lap. Nem mindegy mi érinti először ezt a tiszta felületet: TV, világháló, … .
Sajnos a személyes találkozásokat kiváltjuk a jóval kényelmesebb technikával. (Nagymama, testvérek, szülők helyett TV szórakoztatja a gyereket.)

01.15. türkiz, rianás

„értékrend”
Vannak kegyelmi pillanatok, mikor egy szülő felismeri: „Istenem azért jó lett volna befejezni az általános iskoláimat”, - és nekifeszülve leteszi az utolsó egy vagy két osztályt.
És akár hisszük, akár nem vannak ilyen felnőttek!
Itt a kegyelmi pillanat, hogy visszalopakodhat a család életébe a tanulás kultúrája.

01.16.

„lopás”
1.-Még az átkosban vetítettek egy nagyszerű dokumentumfilmet: „A mi iskolánk” címmel.
Behívják a szülőt az iskolába.
Tanár: „Apuka! A gyermeke rendszeresen elveszi a ceruzáját a mellette ülő gyerektől!
Apuka: „Pedig mondtam annak a büdös kölyöknek, hogy annyit hozok haza az irodából, amennyit csak akar!”
2.-Parlamenti felszólalás a nyakkendős bűnözőkkel szemben:
„Hölgyeim és Uraim! Hogyha Magyarországon az elmúlt évtizedekben csak annyit loptak volna el mint a cigányok, akkor most nem állna itt az ország!”
3.-Egy régi közmondás. „Virágot, könyvet lopni nem bűn.”
Manapság: …
Szóval, kik lopnak Magyarországon?
„Csak tíz év múlva ne ez a dal legyen”

01.24. Hitetlen?

Tudod!
Elhatároztam, hogy ezek után még jobban fogom szeretni a cigányokat!
És a barátságunknak köszönhetően ők nem fogják bántani a hozzád hasonló módon gondolkodó … gyermekeit!
Az év utolsó napján, „Hálaadó Szentmise” keretében a legtöbb plébánián statisztikákkal megalapozva a plébános értékeli az egyházközség hitéletét: kereszteltek, temetések, hitoktatásra járók száma, lelkiségi csoportok tevékenysége stb. Vannak idős atyák, akik…..
"fityisz" 2010.01.09 22:45:14
@zzzsuzsa:
Ez a "térfogatnövelő" mint közösségépítő kategória fantasztikusan tetszik.
Hálából egy film!
"Szalontüdő" Vagy közösségépítő?
www.youtube.com/watch?v=C7AKPYyc08A
Egy Polányi Mihályról írt dolgozat adta a felismerést, hogy a tehetséges emberek megbecsülése nem egyszerűen erkölcsi kérdés, hanem egy közösség önérdekének a felismerése az, ha végre rájön, hogy a kreatív gondolkodókat támogatni kell és elismerni, mert ezek az emberek…..
Kazinczy Ferenc, legendás nyelvújítónk 250 évvel ezelőtt született! Kötelezően feledésbe merülnek magyarságunkkal kapcsolatos események. Különösen érvényes lehet ez nyelvünkre, hiszen a nemzet állítólag ebben él(ne). Kosztolányinak egy írása jut eszembe. Kisfia olvasni…..
"fityisz" 2009.11.19 23:22:48
@Spirál:
Azért kötelező, mert ha nem felejted el, és ráadásul még emlékezni is mersz (1956/2006), akkor a „bolsevista mai magyar rendőrség” hülyére ver.

@Filosz:
Említed Wass Albert nevét!

Szegedi körökben is nagy port vert fel a Kertész interjú.
Egy kedves hölgy imígyen kommentálta a történteket:
„Imre bácsi egy kedves idős nagypapa. Ahogy nagyapáink túlkapásaival szemben is elfogadóak vagyunk, tegyük ezt Imre bácsival is. Isten éltessen Imre bátyánk!”

Legalább ennyi elfogadást ajánlok Wass Alberttel kapcsolatban is!
(Wass Albertnek, ha köze lett volna fasiszta túlkapásokhoz, nyugodt lehetsz, hogy a „megbocsátásról híres” S. Wiesenthal és munkatársai százszor bíróság elé hurcolták volna.)

@Bajszos:

Tamási Áron a kárpát-medencei magyarságról, mint családról, a következőket írja:

„Ennek a családnak országföldje van, s ha most kevesebb is, mint nagy bűnök előtt, annál édesebb ez a föld. Történelme van, mely gyakran szerencsétlen volt is, de hősi volt és önzetlenségében költők tollára méltó. Irodalma van, mely nyelvi társtalanságában a mesék pazar színeiben lüktet. Halottai vannak, kiknek a neve nem számadat, hanem csillagok a föld alatti égen. Élő népe van, mely munkával és az erkölcsi érzék örökségével keresi a boldogulás útját: és álmai vannak, amelyek nem a zsiványoké, hanem a jövendőé.”
(Tamási Áron szavai Márai Sándorhoz, 1954)

@Bajszos!
Lehet, hogy ez az érzék az, ami belőlünk hiányzik és Czakóban még megvan.
Ezért lehet másoknak is nehézségük vele, mert valamivel szembesít.
Egy bennünk lapuló fehér folttal, ahol korábban volt valami, de mára, egy agy-mosodában kiradírozták belőlünk.
Az elmúlt napokban egy kedves ismerősöm a következő üzenettel ajándékozott meg: „Október 11-én, VASÁRNAP, délelőtt 11 órától a Hősök terén az eddigi egyik legnagyobb roma tüntetésre kerül sor. A Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet elnöke, Kállai László és a hozzá…..
"fityisz" 2009.10.26 19:02:08
@izrael miszteriuma:

Azért csak előjött a keresztények rasszistázása!
Igen! Biztos van ilyen.
Mint ahogy a zsidók közt is vannak rasszisták, magyargyűlölők, palesztingyűlölők stb.

Régi betegség. Talán az egyik legkeményebb dogma, amivel Jézus mindenkit szembesíteni akar: „Szeresd ellenségedet! Szeresd az idegent! Szeresd a más kultúrához, valláshoz tartozót!” Úgy tűnik Jézus kortársai a szentháromságra vonatkozó áttételes kijelentéseit jobban eltudták fogadni, mint hogy az idegent testvérüknek tartsák. De ne csüggedjünk, még Jézus szívében is előbújtak a kirekesztő érzések, de azonnal kezelni tudta őket (Hiába, így mondja az apostol: „Mindenben kísértést szenvedett, de bűnt nem követett el”.) Ez vigasztaló is lehet! Még neki is harcolnia kellett a közhangulat, az érzés ellen.

Nézzük a kánaáni asszony történetét (Mt 15,21-28)
Az asszonyt kutyának nevezi Jézus. Ha nem közénk tartozik, akkor csak kutya.
Kora zsidó rasszizmusának legtisztább megnyilvánulása. Ha a történet végén nem lenne feloldás: „asszony, nagy a te hited”, - Jézus megbukott volna az Atya előtt.
Még neki is fejlődnie kellett ezen a téren. János evangéliumában Jézus a szamariai asszonnyal csak a városon kívül találkozik, mert idegen, - tisztátalan helyre belépni tilos. Ez még nem a kafarnaumi százados szolgáját meggyógyító Jézus. Ez a történet is sokkal inkább a kirekesztésről szól, mint sem a távgyógyításról, ahogy egyesek magyarázzák. A tabut itt sem sérti meg, de már világossá teszi: „Sokan jönnek napkeletről és napnyugatról és letelepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában, az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségre.

Ugyan csak Péternek sokat kellett dolgoznia önmaga rasszizmusán.
Ap.Csel 10: Kornéliusszal való találkozás:
Álmában háromszor is megszólal a tudatalatti. Tisztátalant ne érints. A zsigereiben van az idegen elutasítása. Erre nevelték, szocializálták. Igen, kutya az ebadta.
De megszólal szívében az Úr! „Amit az Isten tisztává tett, ne tartsd tisztátalannak!””
Micsoda hosszú az út, amíg elérünk Simontól Péterig. De csak így lehet később a nemzetek apostola. Ő megértette, mint Saul is, bár farizeus volt korábban, a legelkötelezettebb farizeusok közül. (Ap.Csel 22,21-23)
Amíg „farizeusként” hallgatják nyugodtak az emberek, de mikor közli, hogy most „elmegyek a pogányok, idegenek, más vallásúak, a kutyák közé” - egységesen ordítják honfitársai: „A föld színéről is pusztítsd el az ilyent!”

Hát ilyenek vagyunk zsidók, keresztények, stb. Szeretjük a másikat megbélyegezni: büdös sváb, büdös tót, büdös magyar, büdös cigány, büdös zsidó, stb.

Erről kellene végre leszoknunk!
"fityisz" 2009.10.30 20:56:57
Kedveseim

Novák Attila írását és más elemzéseket alapjában véve jónak tartom. Egy bajom vele, hogy nem 2003-ban írta.
Engedjétek meg, hogy egy hat évvel ezelőtti, amolyan „fityiszes kirohanásomat” utólag megosszam veletek. A háttér – akit érdekel - a szöveg alapján kibányászható. Nem is annyira a konkrét események lényegesek, hanem maga a jelenség, ami szűnni nem akaró módon, mint egy megakadt lemez, tovább forog közöttünk. Sőt, ezen jelenség lemezlovasai a mai Magyarországon, itt és most még állami kitűntetést is kapnak.

Gyűlölet – BESZÉLŐ(K)

A rendszerváltozás óta először fordult elő velem, hogy ismét félni kezdtem. Az SZDSZ kötődésű, látszólag párton kívüli Tamás Gáspár Miklósnak - Ifjabb Hegedűs Lóránt keresztény szempontból vállalhatatlan, de a bíróság által felmentésre ítélt kijelentését követően – 2003.11.10-én, a Magyar Hírlapban megjelent, gyűlöletet szító, cinikus hangvételű publicisztikája belerúg mindenkibe, aki a polgári-konzervatív és keresztény értékekhez kötődik. Hihetetlen általánosításaival, explicit és implicit kijelentéseivel, azt próbálja a magyar emberek számára sugallni, hogy mindenki aki a polgári oldalhoz tartozik és keresztény vagy más vallási értékekhez kötődik, az antiszemita, cigányellenes, homofób, nőellenes, idegengyűlölő. Mint polgári származású (ha nem is a felsőbb körökből), katolikus szerzetes, döbbenten néztem az ATV vasárnap esti adásában (november 16.) Lomnici Zoltán főbíró „tetemrehívását”. A „liberális” média és politika gátlástan publicistája Tamás Gáspár Miklós, két „liberális” újságíróval megerősítve, ráadásul még az igazságügy-miniszter háttértámogatásával, „göbbelsi módszerekkel” szerették volna kicsikarni a főbíróból a vallomást: ”Igazad van Gazsi. antiszemiták vagyunk.” Szerencsére, Lomnici Zoltán, „mint bárány a farkasok között”, vitézül állta a sarat.

Tegnap világossá vált számomra, hogy a rendszer nem változott, csak a módszer. Még gátlástalanabb és rafináltabb módon próbálják lejáratni és megsemmisíteni a polgári, és egyetemes értékeket, és azokat képviselő embereket, mint bármikor tették a XX. században, beleértve a fasizmust és kommunizmust egyaránt. Az „antiszemita és cigány kártyát” kijátszva, már nem csak a keresztény magyar embereket támadják gátlástalanul, de azon fáradoznak, hogy a becsületes zsidó és cigány embereket a keresztény magyarság ellen hangolják.

Tamás Gáspár Miklós szerint, a hatalom arroganciája, hogy Lomnici Zoltán főbíró kérni merte a köztársasági elnök úr, a parlament házelnökének és a pártok vezetőinek megszólalását a független bíróság érdekében, miután ő, gyakorlatilag a bírói kar egészét antiszemitának, cigányellenesnek, homofóbnak, stb. … nevezete. Tamás Gáspár Miklós szerint, a főbíró felelőtlenül belekeverte magát a politikába azzal, hogy megjelent az ATV vitaműsorába és korábban mint említettem, védelmet kért más állami méltóságoktól. Képzeljük el, mi történt volna, hogyha Lomnici Zoltán hallgat. Tamás Gáspár Miklós, a koncepciós ügyeket gyártó, ügyeletes „gyülölet-BESZÉLŐ” teli torokból ordította volna: „Látják hölgyeim és uraim! A hallgatás a tények nyílt beismerése!”

Tamás Gáspár Miklós tévedett. Ennyire még nem fél a polgári oldal, és az értékeket képviselő állampolgár, hogy szó nélkül eltűrje gátlástalanságát.

Tamás Gáspár Miklós állítása szerint, ő ellenzi a gyűlölet beszédről szóló törvényjavaslat bevezetését. Ezt megértem és elfogadom, hiszen szabadelvtelen-társaival együtt, Kende Péter és a többiekkel karöltve Orbán Viktort, a polgári oldal miniszterelnökét is lecigányozták, majd lefasisztázták. A marxista, leninista emlőn nevelkedet szabadelvtelen Tamás Gáspár Miklós és állandó tettestársai ha végül is kiharcolják a törvénytervezet megszavazását, a szabadság nevében a szólásszabadság korlátozása érdekében, akkor remélem ő lesz az első, akit majd ezen törvény alapján elítélnek.

Ami még veszélyesebb és riasztóbb ebben az egész ügyben, az nem más, mint az értékek, nevezetesen a keresztény és más egyetemes emberi értékek elleni totális háború. Ma erről szól és tanít a szabadelvtelen világ. Ami keresztény érték az antiszemita, ami iszlám érték az alkaida. Miután szétvertek minden tekintélyt (tanárok, orvosok, ügyvédek, bírák tekintélyét; nemzeti, etnikai-kisebbségi értékeket nacionalistának neveztek és sárba tiportak), megkezdődhet a vallások elleni totális háború, hiszen ők azok, akik az értékek bölcsőjénél állnak. Már csak idő kérdése, hogy beleharapjanak az egyházakba, lelkészekbe és azok közösségeibe. Ahogy a fasizmus, kommunizmus egyházüldöző lett, úgy a szabadelvtelen gyülölet-BESZÉLŐ(K) is hamarosan kimutatják foguk fehérjét.

De barátaim, most is csak azt mondhatom, amit évezredekkel ezelőtt egy rabbi megfogalmazott: „Mikor bíróság elé állítanak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában majd megtudjátok, mit szóljatok. Hiszen nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek. … Miattam mindenki meggyűlöl titeket, de aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül. … Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. …” (Máté evangéliuma:10,16-33)
A Szerencsi Kistérség 18 polgármestere közös kiáltványban bírálta a régiókat valóban teljesen tönkretevő szociális és gyermekjóléti támogatások abszurd rendszerét. -A szociális segély legmagasabb összege és a minimálbér közötti különbség a munka kerülésére…..
Drága blogger testvéreim! A nyár, többek között a papszentelések időszaka. „Családunk” életében kétségtelen nagy esemény. Az öröm pillanataiban hajlamosak vagyunk, túldimenzionálni, szépségünket és hivatásunk fontosságát. Idézgetjük a szentelő püspököt és…..