Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pandit

0 bejegyzést írt és 3472 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Már született két lányuk. Aztán a feleség ismét áldott állapotba került, és a magzat szintén lány lett. Ezért a férj nem akarta engedni, hogy a gyermek megszülessen, mivel ő fiút szeretett volna. (Vietnámban és Kínában ez a terhesség-megszakítások egyik fő oka). A feleség azonban hallani sem akart…..
Pandit 2018.11.07 23:41:36
@jabbok:
Értettem ezt. Persze.
@Déli pályaudvar:
Hm. Nem érted, de igazából ezzel nem is nagyon hagytál lehetőséget, hogy esetleg megérthesd, nem?. (Kicsit most meg tudom érteni Felicitaszt).
(Remélem világos, hogy ez egyáltalán nem érinti azt, hogy igazad van-e vagy sem álláspontodban.)
Az abortusz túlságosan is jelen lévő valóság körülöttünk, valóban tabu téma kell legyen a katolikusok között? Nem tudom, lehet, hogy igazad van...vagy rosszul értelek (?)
Pandit 2018.11.08 11:33:41
@matthaios:
Hát persze.
Dehogy akarjuk Saint-Exupery szövegét az igazság általános helyeként erőltetni. Én biztosan nem. Nem is gondolom, hogy az lenne. (pl. Pilinszky-t is sokan emlegetik itt, akit én leggyakrabban nem is értek, de nem kérném számon ezeken az idézeteken a pontosságot. Ha valaki pontosnak összhangban(!) lévőnek látja annak biztosan megvan rá az oka.)

Én nem Saint-Exupery-t hanem Jabbokot szeretném(!) megérteni, az ő gondolatát(!). Hiszen ő is azt akarja megértetni velem/veled. Ezt szeretném szem előtt tartani. (Mert szerintem a beszélgetésben 0. szabályként így kell tenni!) Legalább egy darabig. Nem tudom meddig, amíg úgy érzem/látom, hogy talán ez értékes hasznos elfoglaltság számomra, a másik számára vagy mások számára. (igen néha tényleg elmegy l'art pourl'art-ba, önáltatásba, feleslegesbe a dolog, igen, de mind szoktunk hibázni olykor-olykor, talán Te is.)

Ebből a szeretném-ből nem következik(!), hogy egyetértek vele, vagy ne lehetne a gondolataiban pontatlanság, vagy logikai hiba, vagy tévedés, de hát megértés (legalább vélt megértés) nélkül meredek dolog lenne ezeket az ítéleteket meghoznom róla, nem?

Az én erkölcstani ismereteim talán még kajláénál is gyengébbek, ezért inkább csendben maradok, csak Felicitasszal kapcsolatban szerettem volna megjegyezni, hogy sajnálom.
Rendben.
P.
   ..
Pandit 2018.10.03 10:07:48
@matthaios:
Én nagyon hálás vagyok, hogy Matthaios ül a gép előtt és üti! :)
@jabbok:
Persze hogy várok. :)
(érthető volt a "mieink" mit jelent, meg, hogy közös ügy nektek, de különben én se tudnám pontosan megfogalmazni, hogy mi is amit nem (tisztán) "értettem/értek/érzek"(?) ebben.) OK.

"...egészen ugyanaz a szenvedély tesz téged..."
Aha! Nem tudom más hogy van vele, de ez jól megfogalmazza azt ami (nekem kívülállóként) szembetűnő volt mindig is. Talán mondtam már. Szenvedély, ez jó szó.
:)
Pandit 2018.10.03 10:10:32
Pandit 2018.10.03 15:43:55
@Abdiás..:
Csatlakozom @jabbok:-hoz és és én is ugyanerre kérlek!
Augusztus elején Esztergomban Szent Ignác-napi búcsún prédikáltam a vízivárosi templomban rendalapítónk és az Eucharisztia kapcsolatáról. Ebből nőtt ki ez a bejegyzés, amiben a jezsuiták és az Eucharisztia kapcsolatát szeretném körbejárni. Miképp van jelen az eucharisztikus lelkiség a rendalapító…..
Pandit 2018.09.25 11:15:24
@türkiz:
És hát... a fentiek miatt (is) most én vagyok nagyon hálás a jelenlétedért!
:)
Pandit 2018.09.28 13:23:30
@jabbok:
Egyetértek veled.
„A keresztények tehát legyenek rajta, hogy a kultúrának korunkra jellemző megnyilatkozásait és tömegmozgalmait emberies és keresztény szellem hassa át” (GS 61).   Milyen világ vár ránk? Vajon egy hegemón amerikai világkultúra kialakulásával kell számolnunk, vagy kicsiny elszigetelt kulturális…..
Pandit 2018.09.20 09:19:38
@Satori:
Hát azt tényleg nem tudnám megmondani, hogy milyenek az "indulataim" Jabbokkal kapcsolatban jók-e vagy rosszak, de majd figyelek :)). Az empátia nálam alapállás, talán éppen ezért nem volt számomra nehéz levágni,hogy Hermes tiszta lapos megjegyzésén sem szó szerint meg pedagógiai-szakmain alapon illenék rágódni, persze bárkinek bármi "eltérő" téma is eszébe juthat egy-egy komment kapcsán, tudom), de hogy Jabbok "oda akart volna kilyukadni", hogy a ezt a "tiszta lappal jön világra" dolgot állítani "ostobaság, értelmetlenség" (egyébkén meglehet, hogy így van de mi is bizonyítja ezt a sommás állítást?) az számomra valószínűtlen volt, mert azt értettük, hogy pont ez volt amit állított más szavakkal, kiragadva egy részletet Hermes kommentjéből. Számomra meg pont az nem derült ki csak, hogy miért(!) hozta ezt elő.
De utóbb már úgy tűnik, tényleg csak ennyi volt, hogy simán eszébe jutott. Ami rendben van.
Pandit 2018.09.25 09:37:31
@jabbok:
Akkor jó. (Megnyugtat is meg vigasztaló is. :)) Utólag visszagondolva volt abban indulat, de tényleg nem volt látható nekem sem, hogy hogyan is kapcsolódik a témához, illetve Hermes gondolataihoz ez a Vekerdy ügy ((ezt erősítette meg csak Altavista is). Ami persze nem olyan nagy baj.

Tényleg olyan meghatározó(!) ez a figura a szakmádban? A mai nevelésben, pedagógiában? Számomra kb. ő az aki a Nők Lapjába írogat ilyen a való élettől távolinak tűnő gyakorlatban megvalósíthatatlan(?) (néha kicsit "coelho-s"(?)) bölcsességeket vagy éppen trivialitásokat gyerekekről.
(Bár őszintén megvallva kb. 5-6 ilyet olvastam el)
De én persze nem "ebben élek" (a saját gyermekeim nevelésén kívül), de pl. pedagógusoktól, ismerősöktől úgy általában sem mindig pozitívan halottam emlegetni őt. :)
Pandit 2018.09.26 12:05:05
@türkiz: @Déli pályaudvar: @Felicitasz: @jabbok:
+1 Ha lesz zárt csoport és bevesztek. :)
„A Viganò mögötti hatalmak elsősorban megbuktatni akarják Ferenc pápát” – Sputnik Italia. Andrea Tornielli, a Vatican Insider szerzője 2018. szeptember 2-án interjút adott Marina Tantushvan újságírónőnek a Viganò-ügyről, amely továbbgyűrűzik a nemzetközi médiában. Tornielli egyik kommentárját már…..
Pandit 2018.09.13 15:53:09
@khamul:
Értem. Köszi.
Meglehet, hogy sokaknak ennek hamisságát kell belátnia.

(Az a fura, hogy nyilvánvalóan nagyon nagyon jó lenne, ha igazuk lenne. Tényleg fura.)
Pandit 2018.09.13 16:11:54
@altavista:
Nekem ez nem probléma. :)
Amúgy szerencsétlenül fogalmaztam. Szerintem egyikünkben sincs hiba, csak én magam nem nagyon vagyok otthon ezen a területen, Hála Istennnek nincsenek tapasztalataim, így érthető, hogy jobban/másként kell átgondolnom a dolgot....
És Khamultól rendszerint tanulni szoktam. Volt már hogy meggyőzött ez is befolyásol, de most nem is láttam "kivetni valót" abban amit mondott.
:)
Pandit 2018.09.25 11:35:37
@matthaios:
Ez nem csak a "buta katolikusokkal" szemben, hanem minden emberrel így saját magával szemben(!) is sértő és lealacsonyító.
Van, hogy a saját "okosságunktól" elvakulva nem vesszük észre ezt. Velem is előfordul azt hiszem.
Szeretném, ha maradnál!
A Hittani Kongregáció prefektusa, Luis Ladaria bíboros, érsek aláírásával, augusztus 1-jei dátummal közzétették azt a leiratot, amely újraértelmezi A Katolikus Egyház Katekizmusa halálbüntetésről szóló, 2267. pontját...
Pandit 2018.09.05 12:49:52
@khamul:
Részemről +1
Pandit 2018.09.05 13:31:39
@altavista:
"A követlezetlenség abban folytatódik, hogy Mózes törvényeinek egyes elemeit elfogadjuk, más elemeit elutasítjuk."
A "következetlenség" bizonyára ebben "folytatódhatna", de nem ezt történt itt. (Ez a dolog nem "rendező-elve" a katolikus erkölcstannak. Ezt Te hoztad csak fel.)
De szerintem ezt már túlbeszéltük.
:)
Pandit 2018.09.05 14:11:04
@altavista:
Bocs' én meg sajnos azt nem értem, hogy Te mit nem értesz. :(
De nem olyan fontos ez szerintem.
Ha nem hangzana túl nagyigényűen, azt írnám: az alábbiakban erkölcsfilozófiai, sőt erkölcsteológiai kalandozásokra szeretném meghívni a kedves Olvasót. Hogy elővételezzem: elgondolásom lényege, hogy létezik egy éretlen, archaikus erkölcsiség, amitől felnőtt korban is sokan szenvednek, viszont…..
A téma a „hit és ész” témakörébe tartozik. Bár a cím elég elvont kérdéskört sejtet, az alapgondolatban tulajdonképpen nincs semmi ördöngösség. Hogy némi szómagyarázattal kezdjem: a „teleológia” (a gör. thelosz = cél és logosz = tan, tudomány szavak összetételéből) a célokról szóló filozófiai…..
Pandit 2018.07.03 13:00:30
@khamul:
Az durva.
Kár mert az viszont nagyon érdekelne (ha lenne valami meg/feloldása az AL körüli megmerevedni látszó (kibékíthetetlen) ellentéteknek.)
Pandit 2018.07.03 13:47:44
@khamul:
"Hirtelen egy feloldási lehetőség jut eszembe:
tekintsék érvénytelennek az össze házassági fogadalmat, amelyet légörvénybe került repülőn tettek."

Hát igen. Szerintem mostanra már el is mozdult ebbe az irányba a dolog.
Nem nehéz észrevenni, hogy ez az amire igazán vágynak azok a hívek akiknek azt az "irgalmasságot" most megkapták, hogy a vágyott szentségekhez járulhatnak életállapotuktól függetlenül. (na jó pontosítok: bizonyos kényszerítő körülmények miatt és más értékekre hivatkozva annak megváltoztatása nélkül).
Ez így kevés lesz, mert igazából a kötésből akarnak feloldást Ezért is lesz tarthatatlan az az állásfoglalás, hogy a tanítás nem változik (a házasság felbonthatatlan), csak a szentségekhez járulás "gyakorlata" lett "irgalmasabb".

De azt továbbra sem értem, hogy ha van teológiai magyarázat - még ha nehéz is, vagy annak aki már érti a kérdés butaságnak tűnik is - azt miért nem lehet elmagyarázni (akár többféleképpen), miért kell mindig az integristaságot, meg a pápai tekintélyt emlegetni?
Én Pacsy bejegyzését (levonva belőle a kiszólásokat) egy magyarázat kísérletnek tekintem. Sajnos így meg nem nagyon értem.
:(
Pandit 2018.07.03 16:12:34
@khamul:

Ez itt offtopic.
A másik posztnál válaszolok.
:)
Az elmúlt hetekben jezsuita közösségünkben egy kis videó készült a Montserrat hivatástisztázó és jelöltévről. A videó az Indexre is kikerült, Bokszoló szerzetessel reklámozzák az egyházi pályát a jezsuiták címmel. „Láttak már bokszoló szerzetest? Nézzék meg a…..
Pandit 2018.07.03 15:36:35
@Pandit:
Meg, hát hogy őszinte legyek nem is biztos hogy úgy gondolom mindig, mint ahogy fentebb írtam...
Igazából valójában talán fogalmam sincs...
:)
Jön a nyár, és talán megadatik, hogy kizökkenjünk a megszokott kerékvágásból. Talán adódik majd alkalom ismeretlen dolgok felderítésére is. Sokan esetleg külföldre is elutaznak, ahol hosszabb-rövidebb időre megmerítkeznek egy idegen kultúrában. Ha egy, a miénktől nagyban különböző világba…..
Pandit 2018.06.04 16:16:04
@pacsy:
Jajj, hát fogalmam sincs, kötözködni könnyebb, tudom. És beismerem. Bocsánatodat kérem!
Igazából Te tudod, hogy mit is akartál elmondani. Talán csak az élményeidet. Rendben is van. :)

Csak egy kicsit vártam hogy a dolog belemegy majd a "keményebb" kérdésekbe is, vagy felmerül miért is lenne aktuális ez a téma, vagy mik is a keresztény vonatkozásai, (akár pl. "erkölcsi relativizmus", "normatív erkölcsi határok", "keresztény kezelés" (miért is lehet szükség kezelésre?) stb. de végül is maradt ilyen bevezetés, témafelvetés -szerű.

Azt viszont tartom, hogy 99 %-ban szívesen utaznánk és látnánk világot mindannyian.
Ami persze nem jelenti azt, hogy ne találkozhatnánk így is tőlünk "teljesen idegen kultúrájú" emberekkel. (pl. elég ha csak a házastársam rokonaira gondolok) :))
Pandit 2018.06.27 08:45:09
@jabbok:
Hm, elég skizo. (?) :)
Különben mi ketten már (számomra meglepően!) eléggé "összecsiszolódtunk", de persze azért még mindig meg is tudjuk lepni a másikat. :)
Halogatás. A szó, ami hallatán tikkelni kezd a szemed, viszketni kezd a rég gyógyultnak hit gyulladt szőrtüsződ a ..ott és ránézésre megmondja bárki a pontos pulzusodat a nyakadon dülledő érre nézve, ha egy méteren belül van. Tudod (TUDOD), hogy az élet megkeserítője, szorongáskeltő…..
Protestáns testvéreink elvitathatatlanul nagy érdeme, hogy a Szentírás keresztény életünk alapvető eleme lett. Mégis, mint az Eucharisztiában hívő keresztények, jó, ha tudjuk, hogy a szentségek nélkül az Istennel, Jézussal való találkozásunk elképzelhetetlen lenne. Jézus Krisztus személye az…..
Pandit 2018.05.25 12:55:22
@khamul:
olyasmiről vitatkoztak, de itt(!) már a kommunikáció elakadásáról, a beszélgetés, párbeszéd lehetőségéről, értékességéről vagy egy ponton túl értéktelenségéről(?), az értékesnek vélt gondolatok bizonytalan, pontatlan, nem szabatos kifejezésének lehetőségéről vagy ellehetetlenüléséről, stb. van szó.

(a tudathasadás-t nem érzed erősnek jelen esetben?)
Pandit 2018.05.25 13:23:56
@khamul:
"hitelesebb"
hát hiteltelenségről tán csak nem volt szó a szóban forgó esetben?

"jó dolog-e"
OK értem én, akkor is értettem.
talán nem jó, de talán az sem jó, ha mindig mindenkinél azonos módon "lecsapjuk" az ilyet, de nem tudom....

Én akkor sem értettem hogy Déli Pályaudvar miért érzi ilyen fontosnak, azt a gondolatot amit szeretett volna elmondani, de azt hiszem egyikünk se nagyon értette mit is akar átadni (még Jabbok is csak annyit írt sejti mire gondolhat).
Azt, hogy nem akart(!) eretnekséget írni matthaios is abszolút feltételezte.

Volt-e lehetősége jobban kifejteni, megértetni és ha nem miért nem? Pedig valamiért fontosnak látta!
Keresztelő János a Jordán folyónál a farizeusok számára egyértelművé teszi, hogy ott áll közöttük, akit ők még nem ismernek, de nagyobb nála, és arra sem méltó, hogy a saruszíját megoldja (1 Jn 1,26). Vajon miként nézhet ki egy ilyen kaliberű ember, akiről János beszél?..
Pandit 2018.05.09 15:48:47
@altavista:
"és beláttuk"
Aha. :)

"amit én a katolikus tanításokról írok, azt te magadra veszed."
Én is. (Lévén szintén katolikus vagyok)

"nem tudsz másról írni mint a saját gondolataidról, és hitedről"
Miért ne tudnánk? Persze igaz, hogy legtöbbünket a másik "saját gondolatai" érdeklik. Általában. Ezért nem baj, ha azt írjuk. Szerintem. :)

"minden monoteista vallás őszinte híve ugyanazt a bizonyosságot érzi mint te"
Vagy nem. Ki tudná megmondani?

De amúgy én nem látom az ellentmondásosságot.
Hétköznapi dolog. Az emberek gyakran tévednek, a tudásunk töredékes, elfogultak, megtéveszthetők, és lusták vagyunk. Stb. Na ja. :)
Tudod, embertársainkkal összevetve magunkat "a kapott ész" tekintetében ritkán szoktunk panaszkodni. :)
Pandit 2018.05.15 15:05:30
@bárahogy!:
"...ami a tudomány fejlődésével folyamatosan visszavonul"
Nagyon optimista (és ha belegondolsz ugyanúgy "önkényes") hozzáállás, de ok.

"nem túl jó konstrukció a hívőknek"
Ki tudja? Gondolom hívője válogatja. Meg Isten kit hogyan szólít meg....

nem mindegy?
Pandit 2018.05.24 15:57:12
@altavista:
"A "lyukak Istene" modell azért nem jó alap a hitre, mert a tudomány rései előbb-utóbb betöltődnek...."
Szerintem tisztára elbeszélünk egymás mellett. Ezt a dolgot nagyon szívesen veszik elő azok akiknek a vallásos hittel szemben kétségeik vannak, de én meg totál értetlenül állok előtte.
Bármit is jelentsen a "lyukak istene modell" egyetértek, hogy a hit alapjának nem jó. De ki mondta, hogy ez vagy ilyenforma a hit alapja? Lehet, hogy Te, aki ilyesmit állítasz. De hát nem ilyen.
Azt sem tudom, hogy mit jelent számodra a "tudomány rései", de továbbra is fenntartom, hogy ez az "előbb utóbb betöltődnek" nagyon ambiciózus (és természetesen megfogalmazásában cáfolhatatlan) sejtés. Még a tudományos kérdések esetén is, pláne azoknál a kérdéseknél amik nem tartoznak a természettudomány "területéhez".
Miserando atque eligendo [Az irgalmasságot és a megkülönböztetést gyakorolva] – ezt a mottót választotta Bergoglio püspöki jelmondatául, s ez maradt pápai címerének felirata is. A jelmondat, amint az lenni szokott, egyúttal program is. Ebben a néhány szóban – mely eredetileg a Szent Beda…..
Pandit 2018.05.18 08:16:07
@jabbok:
Mondjuk ez még nem jelentené azt, hogy akarni(!) is kell, meg kell is beleavatkozni, de én azzal sem értek egyet, hogy törekedjünk arra, hogy "ne szóljunk bele".
Az általad elmondottak alapján: sőt...
Szánalmas élet lenne az individuumok, meg ego-k "kis szigeteivel", vagy mi...
Persze lehetnek szélsőségek, meg elhajlások, tudom.
Pandit 2018.05.18 08:19:06
@jabbok:
Értem, köszi.
Tudom, gondolom, hogy nem lehet könnyű összeszedni, de várom, hogy akkor valahogyan összekösd ezt az "AL-problémával", ha lehet.
Kérlek!
:)
Pandit 2018.05.18 12:52:42
@jabbok:
Köszi. :)
Antonio Maria Sicari életrajza alapján Amikor Ignác – már felnőtt, érett emberként – teológiai tanulmányokra adta a fejét, Önéletrajzában ezekkel az egyszerű szavakkal magyarázta tettének indítékait: „kezdte magának szüntelenül feltenni a kérdést: mit tegyen? Végül inkább arra hajlott, hogy egy…..
Pandit 2018.04.25 09:37:43
@pacsy:

"túl érzékeny vagy ezen a téren"
Nem kötözködés, de egy ilyennel (bárkinek) nagyon nehéz mit kezdeni, nem?

Nekem sok minden eszembe jut HGY-val kapcsolatban a kommentjei alapján (ezek minden bizonnyal tök téves gondolatok mert pl. engem is van itt aki következetesen nőnek, sőt anyukának(!) gondol, ami elgondolkodtató :)) ) de, hogy túl(!) érzékeny lenne az eszembe se jutna.
Pandit 2018.04.25 13:57:15
@altavista:
"szinte"
Ez meg nagyon óvatos... , persze, ki tudja... :))
Ferenc pápa átölelt egy gyermeket, aki sírva kérdezett meghalt édesapja sorsáról. A szentatya múlt vasárnap látogatott meg egy római plébániát, és a hívekkel való szokásos beszélgetés, a forum alkalmával a legszörnyűbb, az egyik lehető legfájdalmasabb kérdéssel került szembe. Egy kisfiú szegezte…..
Pandit 2018.04.20 11:42:09
@pacsy:
"Amúgy ez itt nem politikai blog, és nem is egy ellenegyház az egyházon belül, ahol bármit lehet, hanem egy olyan fórum, ahová katolikus szerzetesek írogatnak posztokat. Ehhez mért kommunikációs stílust szeretnék kérni!"

Nagyon köszönöm Pacsy!
;)
Kétségtelenül létezik néhány olyan vers a szentírásban, amelyeknek nehéz megragadni a mai értelmét. Ez még az Újszövetség esetében is így van, habár itt relatíve kisebb időbeli távolság választ el bennünket, mai olvasókat a korabeli világtól (alig kétezer esztendő).…..
Pandit 2018.03.22 11:36:44
@altavista:
Jaj nekem. Akkor te azt szűrted le ebből az egészből, hogy mivel még nem találtál két embert akik pontosan ugyanannyit tudtak történetesen pl. a "hit-tan"-ukról., akkor nem is létezik "univerzális tanítás". ???
Nekem meg az a szimpatikus, hogy mindent(!) tudni(!) akarsz. Emberi dolog. De szerintem ne kösd ehhez a hitedet.
Ha szeretnél katolikus lenni -pl. azért, mert én szimpatikus vagyok?? Hű de kedves. :)) -, de a pokolról szóló tanítás meggátol ebben, akkor miért nincs igaza matthaiosnak, vagy nekem abban, hogy járj utána?
Én döntöttem, és újra és újra meghozom a magam döntését. Igyekszem meg is vallani. (Persze szívesen teszem és szerintem az a jó kérdés, hogy miért.)
Lehet, hogy úgy látod, hogy a döntésem intellektuálisan nem elég megalapozott? Biztosan igazad van, de azt nem szép állítanod, hogy "nagyvonalúan kezelem a hitemet", mert ezzel nagyon sok embertársadról közölsz lesújtó véleményt anélkül, hogy igazából tudnád mi van a hitük hátterében. (persze nem bántottál meg, nyugi)
ha Te még nem döntöttél és tőlem vársz segítséget akkor azt mondom, mint amit először, ha matthaios válaszai kevesek(?) és/vagy érthetetlenek neked, akkor nem ez a hely megfelelő neked.

A "pokol meg ezek" megtapasztalását, ismeretét szívesen elkerülném, a "szakértőknek" sem kívánom. :DD
És leírtam miért nem válaszolok.
És mi lehetne fontosabb a szerető Isten ismereténél?

Nem mindig világos, hogy mit is értesz "helyes" alatt.
Logikus, hogy az Istenre találás, Isten hívására válaszolás, hívővé válás, (fogalmazzuk meg akárhogy ) következtében/után mások lesznek a tettek is.

És hát piszkosul unalmas lenne a világ, ha nem változna folyton, hogy mik a helyes tettek.
Nekem pl. gyermekeim születtek, természetesnek tűnik, hogy mások lettek a helyes tettek.

Miért mond ellent a misére járás a szomjazók itatásának?
?
Pandit 2018.03.22 15:25:15
@altavista:
Részemről abbahagyom ezt. Ha te "úgy érezted" nem nyilatkoztam egyértelműen (én úgy emlékszem sehogyan sem nyilatkoztam), akkor talán én joggal érezhetem(!) úgy, hogy bármit írok neked azt úgyis "kevésnek" fogod találni.
:)
(Nem értem mit értesz KELL alatt, továbbá én az elején mikor reagáltam épp ezt akartam neked mondani, hogy HA Isten van és te hiszel benne az ilyen kérdésnek, hogy "Isten elvárja ezt?" meg "miért kell?" nincs sok értelme. (És még egyszer: ha pedig nincs vagy nem hiszel benne, akkor meg tök mindegy?)

És nem tudom mit gondolhatnék az érzéseidről.
Tiszteletben tartom. :)
Minden jót!
P.
:)
Pandit 2018.03.27 21:26:52
@pacsy:
"Addig nem olvastam vissza..."
Hát így elég nehéz is megérteni miről is folyik a beszélgetés
????
"nem felismert agresszivitás", "vulgáris(?)teológia"; "jóra való kényszerítés"; pokollal fenyegetés, "mindenáron való megtéríteni akarás" "törekvései"
?
++"Régen a jezsuiták is csináltak ilyet"
Vicces. :)

Szóval igazából éppen @altavista kérdezett rá ezekre jóval(!) korábban.
:)
Ma van Miki Szent Pál japán jezsuita vértanú és társainak ünnepe. http://www.katolikus.hu/szentek/0206.html A jezsuita kalendáriumban hozzájuk kapcsolódóan ünnepelünk még számos további japán jezsuita vértanút, akiket a közelmúltban avattak boldoggá. Egyikük Péter Kasui Kibe. Nemrégiben láthattuk…..
Pandit 2018.03.22 13:12:25
@altavista:
Kezeljük. OK.
És azt állítod, hogy mivel ez egy ókori görög felfogás, nyilvánvalóan a legújabb korban már "meghaladott" felfogás? Mit jelentene a "meghaladott"?
Továbbá
a keresztényeknek tehát "kötelességük" minimum más, de méginkább egy ezt "meghaladó" felfogást vallaniuk?

Szóval az érveléseddel van bajom:
(miért nem lehet valami a kinyilatkoztatás része attól hogy (?), vagy akkor ha(?) egyes görögök, vagy az ősemberek is így "fogták fel". ???? )
Pandit 2018.03.22 14:50:44
@altavista:
"Lehet 1 vs 99% is"
ja, többek között. Akkor ezt tisztáztuk. :)

" Ezt érdemes figyelembe venni amikor a fiolzófiájáról gondolkodunk."
Egyetértünk. Pontosan.

"Nézd, felőlem lehet a része... :)"
Na, hát akkor ítéld meg magad mi értelme volt a felvetésednek. :)
Pandit 2018.03.22 15:42:47
@altavista:
"testi-lelki" :D
Ez jó, értékelem a humorodat!
Nem kell válaszolnod, de pl.
1. ki és mi alapján dönti el, hogy mit jelent az, hogy "sérti"?
2. Miért olyan fontos "valakinek a szabadsága" (amiről szintén jó lenne tudni micsoda, ha ilyen fontos dolog), hogy ez határozza meg hol a határ?

A Platónos dologra már megírtam, hogy szerintem az nem természettudományos dolog, tehát hogy mit tud ma az orvostudomány nem érinti a filozófiai tartalmat, sőt abban megegyeztünk(!), hogy érdemes ezt figyelembe venni és úgy értékelni Platón filozófiai(!) gondolatait, hogy ő akkor még joggal gondolt bizonyos dolgokat a "szellemi világ" részeinek, amiről mára kiderült hogy neuronok, vagy elektronok vagy amit akarsz.

Nem sok értelme van az olyan hitnek ami nem a valóságot hiszi. Ezzel egyetértek. Ha ezt tartod a kereszténységről azt elfogadom, de nem értek egyet.
Tényleg kiszálok. Köszi, Peace és ilyenek.
:)
Nehéz dolog egy olyan téma írásába belefogni, amelynek nincs kézzelfogható kezdete és nagy valószínűséggel nem is lesz egyértelmű vége. Találgatások a miértekről, statisztikák, megannyi hír, képek áradata az élőkről vagy a már megholtakról. Integráció, gettósodás,…..
Pandit 2018.02.23 12:15:33
@jabbok:
Próbálom összerakni mi zavar, de elég kevés időm van mostanában rá. Bocs', igyekezni fogok.
Pandit 2018.02.23 12:23:54
@jabbok:
Igen, ez már sokkal konkrétabb dolog. Elég racionális válasznak tűnnek a problémára.

"....a man hears only, what hew wants to hear."
Igaz. Megértem hogy bosszant amikor ezzel szembetalálkozol.
Viszont ez oldalfüggetlen. Én úgy érzem pont annyiszor találkozhatunk vele az egyik oldalon, mint a másikon.

Lásd te is pont mit ragadtál ki Domi bejegyzéséből. Bocs' :o)
Pandit 2018.03.21 11:10:37
@manlakos: @jan:
Ez nekem is eszembe jutott. De csak azt akarta igazolni, hogy lehetséges a beolvasztás, gondolom.

Hogy a kunok, jászok nyilvánvalóan beolvadtak ezt utólag(!) láthatjuk. Esetleg ennek "kedvező hatásait" (valahogyan definiálva mit is értünk ez alatt) is megállapíthatjuk.

De milyen áron? Ha bármi is megállapítható és feltárható ebből az "ár"-ból, azt most bevállaljuk?

És nehezen bizonyíthatónak gondolom azt az állítást, hogy ez AZÉRT volt ennyire "sikeres" asszimiláció, mert úgymond a mai értelemben véve(!) "toleránsak", és "befogadók" voltunk. (Sőt. (?))

De azért érdekes.
A „La Civiltà Cattolica” című folyóirat aktuális száma részleteket közöl olyan beszélgetésekből, amelyeket Ferenc pápa legutóbbi Dél-Amerikában tett lelkipásztori látogatása során Chilében (január 16-án) és Peruban (január 19-én) rögzítettek. A pápa jezsuita…..
Pandit 2018.03.08 15:49:02
@altavista:
"ahol a pedofilok elméletben felülreprezentálódhatnak akár 5-6 %-ra is.
Oh, hát ha választani lehetne, hogy az emberi populációban mondjuk 0,1%-ban jelen lévő ezen betegség (ez annak számít?) hol csoportosuljon (avagy milyen csoportban reprezentálódjon felül) lehet, hogy a papokat jelölném meg. (?)
(Ezt persze nem komolyan írtam.)

Amúgy viszont könnyen lehet, hogy a pedofilok többsége(!) is rendes ember....
De igazából fogalmam sincs. Én még nem találkoztam pedofillal. "Még" pappal sem. :)
A „Katolikus válasz” elnevezésű internetes felületen egy névtelen és egy aláírt cikkben azzal vádoltak meg négy papot – köztük engem is – hogy „szentségtörő gyakorlatot” népszerűsítünk Magyarországon. Többen is biztattak, hogy írjak valamit válaszképpen; nem is feltétlenül a magam védelmében (bár az…..
Pandit 2018.02.16 09:02:28
@Konzervtigris:
"...legalább a humorérzék szintjén lehetne benned empátia"

nyilván abból, hogy "értem a problémát" nem jött át. Persze, hogy van.
De nem keresnék ebben "mély bölcsességet". Egyszerűen "csak" ez igaz.

(Bölcsesség talán abban lehetne ahogyan Te hozzáálsz. A Szentlélek erejével segítségével (lásd Bölcsesség lelke). Pl. nem ajtóstul rohansz a házba, de mégis világosan vázolod a helyzetet. Mi ez a vágy a keresztségre, honnan van, mit jelent mi következik belőle, hogyan leszel új ember általa, mit kell vállalni, mi értékes stb stb. És mindezt már nem is savanyú képpel, hanem a megtérésre vágyónak(!) őszintén örülve. Az bölcsesség. Talán benned meg is van.
Lehet, hogy én pl. "túl fiatal" vagyok még hozzá, nem tudom. :)

Értem a gyónás és a keresztség kapcsolatát, de én feltételeztem, hogy van súlyos ok. Ha nincs súlyos ok, akkor mi mást mondhatnál. Ez valóban nem egy szolgáltatás, ahol elvárható, hogy zárás előtt is kedvesen és mosolygósan és ne "savanyú képpel" szolgáltassák nekem azt és úgy ami megfelel az érzéseimnek/hangulatomnak, annak amit pillanatnyilag az Egyház tanításáról tudok, amit a megtérésről gondolok. Ne legyen "kényelmetlen" vagy túl nehéz. Különben elveszítem a kedvemet és hagyom az egészet.
Azt gondolom van a "piacon" ilyen egyház is, meg vallások. A katolikus Egyház nem ilyen.

Miért baj ez?
És főleg miért az a megoldás egy ilyen helyzetre, hogy legyen az a tanítás, hogy "a házasság felbonthatatlan, kivéve ha hajszálanként megkopasszuk; és és akkor már nincs is és léphetünk tovább. Azaz felbonthatatlan, már ha történetesen úgy sikerül"?

"Semmiféle bajában"
Nekem ez azt is jelenti, hogy akkor sem, ha az a "baja", hogy vétkezik az esküje ellen, vétkezik ellenem, a gyermekei ellen, más házas ellen, más gyermekei ellen, a hite ellen, a közös hitünk ellen. Szóban, tettben gondolatban, Egyszer, vagy sokszor, hirtelen "megbolondulva", vagy lassan és fokozatosan elhidegülve. Ha jórészt vagy teljesen csak ő felelős. Ha úgy érzem nem tehetek semmit.
Akkor sem. Nehéz, de imádkozni, hinni, remélni mindig lehet.
Ha jól értem neked az az álláspontod, hogy ugyan nem kívánatos és kerüljük el, harcoljunk ellene minden eszközzel, de ha már megtörtént (akár lassan fokozatosan is) a bűn de faktó felbontja a házasságot, megszűnik a kapacsolat, megszűnik a házasság. Ez ugyan még növeli is a bűn súlyát, de ha megtörtént, akkor ez a helyzet és egy új kapcsolat már lehet szép és jó értékes, (az lesz az új házasság?), és ez akkora érték is lehet (lásd még megtérők is kopogtatnak) ami miatt indokolt megváltoztatni a tanítást.

Szerintem a "rossz házasság" (ún. "tönkrement házasság" is házasság, azaz vonatkozik rá a felbonthatatlanság.
Rosszul gondolom?
Pandit 2018.02.16 10:40:12
@Pandit:
A felsorolásból lemaradt, hogy
" Ha vét az Egyháza, Egyházam ellen, a lelkipáasztor ellen, egy istenkereső, megtérő harmadik fél ellen. "
Akkor sem.
De lehet, hogy ez teológiailag hibás. Majd megmondod.
Pandit 2018.02.16 15:16:29
@Konzervtigris:

"egyszerűen egy új élmény ért a remek témával kapcsolatban"
átjött :)

párkapcsolat = házasság gondolom (?)

"nyitott kérdés teológiailag is"
hát remélem nem így van (eddig ezt gondoltam, de nem vagyok teológiailag képzett)

"Isten kegyelméből új életet kezdhetsz"
de nem új házasságot. :)
Mitől lenne új élet az újabb párkapcsolat? Pont az tűnik a "régi életnek", amiből meg kell térni, nem?

Azzal teljesen egyetértek, hogy ez probléma és én is örülök, ha foglalkozik vele az Egyház. :)
Az ismeretlen világokkal való találkozás mindig rejtelmes dolog – és veszedelmes is, hiszen kulturális sokkal fenyeget. Még világosan emlékszem az esetre, amikor egyszer egy afrikai rendtárssal ismerkedve, az első kérdéseim egyikére, „Hány testvéred van?”, a fiatal jezsuita…..
Pandit 2018.02.02 07:07:05
@P.E.:
"...ha tőlem függne, már régebb óta nem lennél itt..."
írta Satori legutóbb
?
Lehet, hogy egyszerűen csak nem jut el a dolog ahhoz, aki meg tudná tenni. (?)
Én nem látok eszközt amivel az adminnak jelezni lehet. Valaki?
Pandit 2018.02.02 07:14:49
@matthaios: @Satori:
Az ormányos medve nagyon aranyos.
Bevehetjük?
„A táncnak semmi köze sincs a szépséghez. Ha szép mozdulatsorokat akarnék kreálni, akkor marionettbábukat használnék, nem gyerekeket. A marionettek úgy tudnak repülni és suhanni, mint ahogy a gyerekek nem tudnak. Bonyolult rajzokat tudnak karcolni a levegőbe. De nem tudnak táncolni. Nincs lelkük. A…..
Pandit 2018.01.30 07:42:48
@in satu:
"Mindennek megvan az ideje, helye..."
Hát ez egy ilyen intellektuális/racionális műfaj. Racionalitás nélkül nincs értelme. (káros?)
Ha már személyes:
Nagyon régóta vagyok itt és matthaiostól nagyon sokat kaptam. Megerősítést, eligazítást, reményt stb.
Fogalmam sincs "hogyan éli meg", itt csak azt "láthatjuk" amit leírunk. De számomra matthaios hozzászólásaiból, a kitartás, a hűség és az intellektuális bátorság, és így a hitelesség egyértelmű. A céljait is világosan megírta már és azok is jók szerintem.
A bejegyzéshez én a legnagyobb tisztelettel állok hozzá, megértve annak személyes jellegét és a nagyon korrektül hozzáfűzött magyarázatok is teljesen elfogadhatóak. A tánc borzasztó távol áll tőlem akkor is ha más táncol, akkor is ha én tenném. Tulajdonképpen nekem inkább kicsit "félelmetes" és idegen. Ez van. (türkiz hozzászólása nagyon sokat segített, hogy el tudjam helyezni ezt a dolgot. )

Ettől még a blog a racionális érvelés(!) területe marad.
Szerintem.
:)
Pandit 2018.01.30 07:57:59
@Déli pályaudvar:
A moderátornak nem feladata "vitába szállni". Nem is lenne szerencsés, és ha valaki egyértelműen(!) megsértett egy szabályt akkor nincs is helye vitának. Indokolni persze kell.
A fokozatosság elvét viszont jó lenne betartani, ezzel egyetértek.
figyelmeztetés (n+1 alkalommal bármely szakaszban), komment törlése, ideiglenes kizárás, végleges kizárás, .....amnesztia :) )
Pandit 2018.01.31 07:13:15
@in satu:
Ja. Értem. OK.
:)
Nem vitatom amit mondasz. Igazad van.
Talán abban van "árnyalatnyi különbség" köztünk, hogy én kicsit másképp látom azt, hogy minek a "helye és ideje" lehet(!) egy ilyen blog-beszélgetés.
De simán tévedhetek. :)