Regisztráció Blogot indítok
Adatok
NagyPeter64

0 bejegyzést írt és 68 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hangos a net a Nők Lapja botrányától. Röviden összefoglalva, egyik rovatukban lelki támogatást, tanácsadást lehet kérni tőlük levélben, amit megjelentetnek, és válaszol rá egy… szakértőt akartam írni, de pont az a lényege a botránynak, hogy nem szakértő válaszolt, és nem szakértői választ…..
NagyPeter64 2020.05.27 18:08:57
Kívülállóként annyi látszik, elcsattant egy pofon, ami normális esetben egyenlő a kapcsolat végével. Mármint akkor, ha a felek erről így gondolkoznak. Ehhez képest nem érdekes, együtt marad a pár vagy sem. Hanem várja csak ki higgadtan a férfi a jogos megtorlást, ami pár év alatt kijön a jogalkalmazásból. És addig, vagy utána? Közben a nő meg a lehetséges támogatók pöröghetnek ezerrel. Azt hiszem ez a feminizmus elvárása.

Személy szerint nem szimpatizálok a hatalmi feminizmussal. Vannak jogos felvetéseik, csakhát a stílus. Vegyük például a NANE aláírás gyűjtését, családon belüli erőszak ügyében. Valami törvényhez gyűjtöttek támogatókat pár éve.
Ezen a módon:
Beálltak a pláza bejárata után közvetlenül az aktivisták. Fiatal, válogatottan szép nők, mélyen kivágott trikóban, ami januárban végül is alkalomhoz illő. A kérdés, mi a véleményen a nők elleni családon belüli erőszakról. Ellene vagyok ugye...
És hogy jól értsem a kérdést, alig fél méterről néztek a szemembe. Ami nem társalgási távolság. Talán felesleges mondani, fordított esetben ez a közelség zaklatásnak minősül. Egyébként nők nem voltak védtelenek, ott állt mögöttük a biztonsági szolgálat ütőképes része.
A kérdés nem rossz végül is, de akkor sem szeretek nyomás alatt véleményt mondani. Különösen nem ilyen átlátszó manipulációkkal megtámogatott ügyben.
A home office hirtelen felértékelődése mellett megjelent egy olyan probléma, ami már volt néhányszor a történelemben (a gépek miatt kevesebb munkája lesz embereknek), de most igazán felemássá vált a helyzet. A home office nem működhet rengeteg munkakörben, de sok munkát, amit home officeban nem…..
NagyPeter64 2020.03.19 21:09:37
@tatárfejű kutya:
Tévedésben élsz. A 8 általános mint követelmény a fizetés minimalizáláshoz kell, nem a szükséges szakképzettséget jelzi. Ez egy hr találmány, mint például a "betanított cnc esztergályos".
NagyPeter64 2020.03.20 01:22:51
@tatárfejű kutya:
Amerikai mintára divat lett a hakni gazdaság kialakítása. Munkaerő közvetítőn keresztül, vállalkozóként foglalkoztatni, legalább 30%-ot. Aztán ezt a létszámot menetrendszerűen szélnek ereszteni. Mert ha nem, akkor véglegesíteni kellene őket, magasabb költségen.
Számtanilag ezzel semmi gond. Megyénként változó, de egy meghirdetett állásra 5-20 regisztrált álláskereső jut.
Az külön érdekesség, hogy a hr nem képes ekkora fluktuációt kezelni, egy külső cég meg gond nélkül. Mondjuk alighanem azért, mert egy belsős végtelenül válogatós lett, egyesével szemezgetnek, stb. A külsőnél az ottani főnök szóbeli igéretet tesz egy egész csapatra.
Egy történet nőnap alkalmából, idealizált tanulságok nélkül. Happy end, másképp. --------- Folytatva a múltkor elméleti fejtegetéseim a kvótákról (itt és itt), hoztam egy esettanulmány-szerűséget is. Egy huszonéve fennálló munkahelyi férfiközösségbe, ahol fizikai és adminisztratív munka…..
NagyPeter64 2020.03.18 12:03:26
@jobangel:
A sztoriban az a lényeg, hogy meg tudta valósítani amit akart, jónak gondolt, lényegében szabadon.
A valódi ellenállás az úgy néz ki, hogy megfúrnak ha próbálkozol, vagy nyom nélkül töröltetik veled a változásokat.
Szeretnélek megnyugtatni, a kísérletezés letörése határozottan a női vezetőkre jellemző. Bár nem idegen a férfiaktól sem, csak ők hajlamosabbak kockáztatni.
NagyPeter64 2020.03.20 20:34:55
@jobangel:
Azt hiszem Popper Péter mondta, amit a nők és a férfiak képzelnek a másik nem gondolkodásáról az valójában egy karikatúra.
Valami ilyesmi figyelhető meg itt is.
Még a 90-es években volt egy munkahelyem, ahol a titkárságon kitette az ott dolgozó fiatal asszisztenslány a faliújságra ezt a kis szösszenetet: Vigyorgott is mindenki, mire belépett a főnökhöz, de szerencsére a teljes társaságban volt kellő humorérzék (beleértve a főnököt is), ügyfél meg nem…..
NagyPeter64 2020.03.06 20:43:44
@NagyPeter64:
Menedzselésben vagy valami hasonlóban bíznak ...
NagyPeter64 2020.03.09 15:38:20
@Melki:
Könyörgöm, az interjú nem csoportmunka. Amit ott látni az egy egyszeri fellépés. Abból megítélni valakit az olyan mint a színészt a szerepével azonosítani.
Egyébként a felvételi bizottság sem a tényleges csapatot reprezentálja. Szóval amit a jelölt produkál az inkább győzködés - a jelenlévőknek szól - nem az ahogy dolgozni szokott. De mindegy, győzzön az első benyomás, vagy még jobb az ismerős, nála ráér a szigor felvétel után.
NagyPeter64 2020.03.09 17:12:55
@Melki:
Elismerem szerencsés szakmád van, akármi is legyen, tiszta élőbeszéd pont elég, vagy alapvetően nincs eszköz igénye egy próbafeladatnak, állítólag a szoftver készítés ilyen pl.
Sokkal kevésbé tesztelhető egy gépet üzemeltető fizikai, vagy művezető mérnök. Legfeljebb elmeséli mi volt a rutin az előző helyén, és ha bármi nem úgy működik mint ahová menne, akkor nem jók a "skilljei". Az meg kizáró ok, megemlíteni, ha rajta múlik másképp dolgozik, ócsárlásnak tűnik. Szóval kell az előadás.
Kapcsolati tőkénk segítségül hívása az álláskeresésben kézenfekvő és kötelező, de ez elég sok munkával és nehézséggel jár – a közhiedelemmel ellentétben nem könnyebb, mint a „szabadpiacon” állást találni, csak másképp nehéz. Sőt, bizonyos esetekben rosszabb kimenettel jár az álláskeresőnek. Nem…..
NagyPeter64 2020.03.01 16:32:06
@Balfredo Alfredo:
Hosszabb ideig nem kényszerültem állást keresni. Csak a gyakorlás kedvéért nem akartam váltani. Abban sem vagyok biztos, jobban járok ha megpróbálok ütemesen átülni másik helyre.
Nem beszélni a valós élményekről? Lehet, csak úgy mi értelme a fórumozásnak.
NagyPeter64 2020.03.01 22:28:17
@Balfredo Alfredo:
Figyelj, ezen a fórumon nem lehetséges rákeresni dolgokra. Nézz meg egy régebbi témát, látni fogod. Igaz, nincs klasszikus moderálás. Viszont van utólagos tartalmi válogatás.
Ez már csak tipp, a blog indexes háttérrel jelenik meg, szóval azok a hozzászólások maradnak láthatók amelyek újságírói szemmel még elmennek. Továbbá a hozzászólás a cikket erősíti, vagy ellenpontozza. Továbba Jobangel nem ír "reménytelenül eltévedve a ködben" címmel. Szuronyt szegezz, előre, az viszont van bőven.
Az előző kvótás posztom kommentfolyamában fel is merült a kérdés, hogy ha a nőknek munkát adunk, „ki megy akkor szülni?” A nőkkel szembeni méltatlan munkaerőpiaci hozzáállás pont ebből a nézetből ered. Leginkább ezt ellensúlyozandó kell a női kvóta (is), bármennyire is nem szeretem. Valamiért sosem…..
NagyPeter64 2019.11.26 14:09:45
@jobangel:
Hát nem tudom hol van jelen erősebben. Nagyrészt kkv dolgozó voltam és valóban voltak szexista nézetek, de és ez a lényeg, a nem az sosem volt felvételi szempont. Márcsak azért sem mert a szolgáltatásban mindkét nemre szükség van. Például nem lehet hatékonyan tesztoszteron fűtéssel kommunikálni, de az sem az igazi ha valaki megvédendő nőként áll a rázós helyzetekhez. Ráadásul, érzékeny kérdéseket a saját nemmel lehet jobban megbeszélni.

Pont ez a nyugatos-multis-trendi fórum, meg a hozzájuk tartozó vállalat birodalom az ahol természetes a diszkrimináció. Meg a teljes érzéketlenség. (Lásd például a kocsi készítő reakcióját az elbocsátásra. A közvetített munkaerő nálunk dolgozott ugyan, de ez nem jelenti azt, hogy közünk lenne hozzájuk. Így természetesen a létszám változatlan.) Örülhetek hogy csak minimális kapcsolatom volt a világ vezető erőivel.

Kormányunk sem semmi. Itt van az un. szakképzés probléma. Nos, a köznyelv szerint a "szakember" az férfi dolgozó. Tiszta nemi alapú képzési rendszerben gondolkodnak?
NagyPeter64 2019.11.27 18:22:05
@HellsAngel:
Tény, más lenne bizonyos szakmák összetétele némi jogi kényszer hatására. Ezen felül nem várok mást. A törvény egy célra irányul, azt előbb-utóbb meg is oldja. Változzon a nemek aránya.
Az már nehezebb kérdés, jobban fogunk élni ettől vagy sem. Végül is a kvóta harcosainak mások életminőségének a javítása nem céljuk.
Ahogy most állunk, vannak területek, ahol nem üldözik el a képzett nőket, lehet bankár, orvos, ügyvéd, minisztériumi vezető, tanár, iskolaigazgatóig bezárólag, stb. Eredmény? Nem a jelenléttől függ, mert milyen kiváló pl. az oktatás, sajnos.
NagyPeter64 2019.12.15 14:35:57
@Balfredo Alfredo:
A felvetésedre reagálva, a veszteség kerülő viselkedés egy másik magyarázat. A cégek nem nyerni akarnak, hanem ismert költség és működési határon belül maradni.
Az egy érdekes kérdés, mitől lettek ennyire hisztérikusak. Régen nemcsak a nők szültek,
a férfiak is mind elmentek katonának, a legjobb korukban, másfél évre. És nem járt a dolog kiszorítással mint manapság. Aki kihagy egy évet a rohanásban, az végleg kiesett. Az állítólagos munkaerőhiányban.
Vannak vezetők, akik kifejezetten nem zsarnokok vagy rosszindulatúak, simán csak ügyetlenek az emberek kezelésében. Jóindulatú, szakmailag kompetens, határozott, jófej embernek jellemzik őket a beosztottjaik is, mégis ő követnek el olyan hibákat, amitől mégiscsak menekülnek a beosztottak. Az így…..
NagyPeter64 2019.11.29 11:26:51
@Papírzsepi:
Jobangel mindig egy kicsit egyszerű lesz. Elméleteket ismertet. Azok egyik jellemző vonása, valamilyen ideális esetben, zavaró tényezőktől mentesen müködnek. Nade ki él utópiában. A valóság káoszában rögtönzésre is szükség van. Amikor a hozzászólásban felismer egy mintát, és kedve is van, akkor kapunk egy újabb tuti tippet. Elfogadom, az a legismertebb módszer, de tényleg jó is? Például mit mondott volna 10 éve az asperger gyanús dolgozóra. Vagy ami most kőbe vésett igazság, az mivé lesz 10 év múlva.
NagyPeter64 2019.11.29 14:13:31
@jobangel:
Ha vádnak érzed, nem volt szándékos. Pontokba szedve a tüneteket már saját gyártású elméletnek mondanám az elemzést. Van benne ok és okozat, stb.

Valóban egyszerűsít, többen mondták, a jó fönök meghatározása például hiányzik. Én sem tudtam kitalálni, mire gondolsz. Valaki aki megfelel a felette lévőknek? Valaki akit jónak tekintenek az alatta lévők? (Csak éppen a jelenléte pusztító.)
Arról a tapasztalatról nem is beszélve, hogy egy vállalatnál a közvetlen főnök és csoportja nem elszigetelt egység. Lehet jó, ha rendszeresen átnyúlnak a feje felett, ide-oda rángatják, akkor ki sem derül kicsoda valójában.
Régóta lebegtettem már, hogy lesz egy ilyen cikkem, de mivel nem vagyok jómagam sem meggyőződve a kvóta 100%-os jóságáról, elég nehéz érvelnem mellette. De ellene is, mert látom, hogy egyes rétegeknek semmilyen más esélyük nem marad, csak ha megkövetelik tőlük a kvótázást. Egy ideális szemléletet…..
NagyPeter64 2019.11.14 19:44:38
@Balfredo Alfredo:
A szerző írásai az álláskeresőknek adnának tanácsokat. (Meg lehet nézni a honlap többi részét.) Igen van benne, hogy mondják finomabban, "bullshit", de alapjában véve emelkedett hangvételű, hasznosnak látszó szerzemények.

Na most, amit bemutat viselkedési mintának, előadási módnak, felkészülésnek, önismeretnek, az egy szuperprodukciónak minősülne a valóságban, főleg egyszerre. Egyéniben ez az előírt minta.

A HR viszont egy csoport, lényegük egy speciális szalagmunka, közük nincs a munkavállalói szempontokhoz. Ami kritika őket éri az egy lélektelen szervezeti egységre vonatkozik, hatékonyságra, költségre, stb.

Szóval a munkakereső tanácsok és a HR kritikák két külön világgal foglalkoznak. Néha van közös érdekük is.
NagyPeter64 2019.11.16 11:18:49
@Balfredo Alfredo:
Hát nem. Ezt mindössze azzal tudom bizonyítani hogy jobangel stílusa sokkal csiszoltabb.

Az alap problémám az a témával kapcsolatban, hogy kósza egyéneket állít szembe egy arctalan szervezettel. Minél több embert von be a vállalat, annál több egymásnak ellentmondó szempontnak kellene megfelelnie a jelöltnek. Nem csoda, hogy az ismeretség a legfontosabb. Ott azonnal megvan a bizalom és a hajlandóság a hibák megbocsátására. Ezzel nem versenyezhet egy kívülálló.

Off.
Kedves hivatásos kommentelő, ha már szóba jött, a nick-neves fórumokon valóban előfordul, hogy a szerző is kommentel. A legszebb amit láttam, amikor az összes hozzászólást a blog gazdája írta. Szerintem jobangel nem ez az eset. Ok, elitista, marketing meghajtású világképet terjeszt, így például én kilógok a tablóból. Lásd: ragyogó fiatalság a fotókon, ideális időjárási feltételek, és milyen jó vicceket mesélnek egymásnak.
On.
Facebook szakmai vagy álláskeresős csoportokban, HR-esektől, tanácsadóktól szokás ilyet kérdezni, és persze nagyon nehéz válaszolni, mert nagyon sok tényezőtől függ a jó válasz, és persze a tévedés lehetősége mindig benne van. Tisztázzuk már az elején, továbbra sem vagyok híve az álláshirdetésbe…..
A maximalizmus tud jó dolog lenni, mert a munkájukra igényes emberekkel elvileg jó dolgozni. De az igényesség és a maximalista, perfekcionista hozzáállás között bőven van különbség. Sokan, leginkább irodai állásokra pályázva rossz tulajdonságukként mondják a maximalizmust, mert azt gondolják, hogy…..
A szakemberhiányról nem győzünk cikkezni, már a csapból is folyik, a jó megoldást sokan abban látják, hogy többet kell fizetni – ez egy fontos előrelépés, enélkül nem is lehet haladni, de csak ettől még nem lesz több szakember az országban. Mivel egy szakember…..
Az „odaát” a munkáltatói oldal. Az, hogy ők mit látnak az álláskeresőkből, sok cikkben meg van már énekelve, mindenféle jogosnak és nem megalapozottnak tűnő panaszok mentén is. A munkáltatók ezek a tapasztalatokból építkezve is próbálnak összerakni egy olyan készséglistát (menőbben: soft skill…..
Olvastam ezt a cikket még tavaly :) és elég pesszimistának érzem a HR-szakma legnagyobbjainak többségét. Hiszem, hogy megoldás is van, és hogy az ilyen szintű vezetők ezeket a megoldásokat látják, tudják, sőt a cikkben is említenek nagyon jó példákat. Mentoring, szervezett beilleszkedési segítség az…..
NagyPeter64 2019.01.06 22:14:30
@Nancsibacsi: " pl. nekem is egy karosszérialakatos ismerősöm egy 2 szobás lakás FELÉT bérelte úgy, hogy volt felesége meg gyereke - majd pár év után saját (kicsi) lakásba tudott költözni."

Helyes meglátás. Nincs gyerek vagy páronként egy és tudsz gyarapodni. A fene sem akar helyben járni. Van az az un. termékenységi mutató Európában (1.2-1.7 között). Felező pálya lényegében. Ezt képes nyújtani a fejlett kapitalizmus.