Regisztráció Blogot indítok
Adatok
noplisz

0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
HUGIPAKK Óh szív! Nyugodj! 2008.12.30 22:30:00
 Óh szív! Nyugodj!Fegyverben réved fönn a téli ég,kemény a menny és vándor a vidék,halkul a hó, megáll az elmenő,lehellete a lobbant keszkenő.Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyonhelyezkedik a csontozott uton;kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,zuzódik, zizzen, izzad és…..
Magam sem számítottam rá, hogy ennek a sorozatnak lesz egy 3. darabja is, de lett. Hozzászólásnak indult, de szerintem annál többet ér, több figyelmet érdemel. Legújabb vendégszerzőm Noplisz nevezetű kommentelőm, akit tudtán kívül repít a világhír felé meghívott…..
Azért néha sokkal-sokkal jobb dolgoztatni, mint dolgozni... Bár van, aki munkaként tekint a különböző hasznos tartalmak, megfelelő emberek megtalálására. Ha ez így van, akkor jelentem, megint dolgoztam! Ugyanis újfent egy kedves vendégszerzőt, Évust kértem fel egy olyan témának a…..
noplisz 2008.08.20 02:23:53
Évus és Orsi,

Nagy érdeklődéssel fordultam a kötődő nevelésről szóló írásotok felé. Magam is úgy gondolom, hogy ebben a témában nem létezhet sem tankönyv, sem recept. A kézikönyv kategóriába csak Obádovits Matematikája vagy Freymann Mai fizikája illenek, de még ezek sem örök érvényűek.
Az a baj, hogy az a bizonyos „ősi erő”, amely tudja, mit kell tenni, gyengülni látszik. Az a tudás, amit nemzedékről nemzedékre kellene tudni továbbadni, egyre közvetettebb. Egyre több az olyan gyermek, akit kiszakítanak a természetes érés folyamatából, akitől elveszik a saját tapasztalatokon alapuló tudás lehetőségét, akit idomítanak. És egyre kevesebb a minta, amire egy teljes életet építeni lehet. Így aztán egyre több az olyan felnőtt, aki valójában soha nem nő fel, aki mások tetszésének tükrében méri önmagát, akiből hiányzik az magabiztosság, amit az ősi erő nyújt. Így aztán nem kevés pénzeket fizetnek a belső erőt növelő tanfolyamokért és a boldogság receptjeit nyújtó sikerkönyvekért, és persze sem a belső erőt, sem a boldogságot nem sikerül megvalósítaniuk.
Csak egyetlen esetet írok le, amit életem legnagyobb eseményei közé sorolok. A kislányom még csak 1-2-3 szótagos szavakat mondogatott, amikor fürdés közben egyszer csak azt kezdte hajtogatni, hogy „csa-csa”! Egyre jobban kiabálta, egyre fogyott a levegője, egyre lilult a kis fejecskéje, és egyre kétségbeesettebb volt. A család többi része már mentőt akart hívni, és fulladástól tartott, amikor rájuk szóltam, hogy csend legyen, mert nem tudok gondolkodni. És akkor az agyamban kivilágosodott egy szó, világított, mint egy lámpás: „tartsad!”; és elmosolyodtam. Tölcsért csináltam a tenyeremből, és tartottam neki. A kislányom pedig boldogan kezdte belemeregetni a vizet, és szemlélgette, hogyan csurog ki az ujjaim közül. Persze, mindez nem tartott 2-3 percnél tovább, és persze, a kicsi „csak” attól volt boldogtalan, hogy nem értjük meg őt.
Csak a kontaktus és a viszonosság számít, semmi más. Hogy tudd, mi érdekli, mire vár választ, mi kell neki, mire van szüksége. Hogy megértsd a szükségleteit, mindig reagálj, az értelmére és a kíváncsiságára építs. És ő is reagálni fog, nyitott lesz feléd, biztonságban érzi magát, magabiztos és elégedett lesz. Ő maga teszi varázslatos felfedezéssé a napjainkat, pedig gyermeknevelésről szóló szakirodalmat egyáltalán nem olvasott. És ha időnként 1-2 órát is elcsúszik az étkezés, akkor mi van? Nem egyszer fordult elő, hogy az apja vitte fürdetni, mert ruhástól elaludtam (ejnye, anyuka!), de az én kislányom már 4 évesen odahozta a kispárnámat, levette rólam a szemüvegemet, betakart engem, és még a papucsomat is odakészítette – és nem hiszem, hogy ez koravén megnyilvánulás volna. Bizony, nagy a baba lelke, neki kellene tanítania a megértést, a lemondást és a tiszta szívvel való megbocsátást a felnőttek részére! Egyszerűen arról van szó, hogy a gyerekek sokkal okosabbak annál, minthogy mi, felnőttek mondjuk meg, mi a jó nekik; csak a tapasztalatuk kevesebb. Amiben igazán segíthetjük őket, az a tapasztalataik megszerzése és beérlelése - minden hegyibeszéd és ajnározás nélkül, hogy a jó az olyan magától értetődő legyen, mint a tiszta levegő.
A jó könyvek pedig nem azok, amik megmondják, mit kell tenni, hanem azok, amik megerősítenek abban, hogy jól vagy rosszul csináljuk-e a dolgainkat. Ezért aztán A suttogó titkait nem igazán vágyom elolvasni, Jean Liedloff könyvét viszont bizonyosan megrendelem, amint ismét személyes kedvezményt kapok a Bookline-től.
HUGIPAKK Derű 2008.06.28 20:56:00
3 nap rossz után ma este megtalált a derű. Egy másik blogon találtam jókedvem visszahozóját, de talán nem veszi másolásnak egyik blogkolléga sem, ha a sajátomban is megjelentetem az alábbi videot. Matt, ez a hamisítatlan gépészmérnök-kollégista kinézetű szimpatikus srác…..
noplisz 2008.06.30 00:43:09
Ez a poszt egy új kommentelőnek, Duracellnyuszának írt válaszomból kerekedett ki. A 3., babahordozásról szóló bejegyzésemhez írt hozzászólást. Én el is kezdtem írni a választ, de túlnőtte magát a dolog, és saját életetre kelt. Ebből is látszik, milyen nagyszerű dolog az…..
A minap a helyi Ocsmány áruházban  jártam, a nyelvújító magyar ezt nevezi madaras teszkónak. Muszáj volt, de tényleg. A fiúgyermek megint aznap délután árulta el, hogy ideje indulni a szülinapi buliszezon aktuális rendezvényére, vagyis Abdulnál van jelenésünk ünneplés…..
noplisz 2008.06.07 00:46:34
HI, FUBALLISTAFELESÉG,
először is sietek (tőlem telhetően) biztosítani téged, hogy a nyúlnak van tarkója, ugyanis a nyúl egy gerinces, mint ahogy ez Terstyánszki legendájából (a nyúlpaprikásból szólóból) ki is domborodik, ahol a nyúl az asztalnál ülve vacsorál - ezt persze csak arra az esetre mondom, ha ebben a kérdésben még mindig bizonytalan volnál :))
Amikor hírt kaptam a blogodról, már késő éjszaka volt, de gondoltam, most már csak nem fekszem le úgy, hogy bele sem kukkantok. Aztán egyszerre azon kaptam magam, hogy Jézus! hajnali három óra van. Jó olvasni egy olyan ember írásait, akinek nem csak benzináremelésből áll az élet, és aki úgy tud minden sallang és minden hivalkodás nélkül megkülönböztetni dolgokat,
hogy közben másokat nem ítél el, és mindezt könnyed, élvezets, szabad stílusban teszi. Ritka dolog.
Most ugyan a modern mama meets babahordozó textilpelenkázós mama, mert ugyan a nagyfiamat (18) anno még textilpelenkáztam -az eldobhatós akkor még kissé luxus volt -, de a kislámnyomat (6) már eldobhatósba pakoltam (ejnye, anyuka!). Most azonban élénken visszaemlékszem a frissen száradó pelenkák illatára. Ha előbb találkozom a cikkeiddel, talán használatba is veszem azt a kislányomnak vásárolt 20 igazi textilpelust, amelyek közül végül nem lett kakis soha egy sem (ejnye, anyuka!), de szépen hajtogatva máig is őrzöm őket.
Szerettel gratulálok,
Vica