Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Csakazertis2018

0 bejegyzést írt és 66 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Merci és Mó saját kútfőből, teljesen önszántukból olyan feladattal áll elő, mely sokkal érdekesebb, mint eddig bármi, amit a villában csináltak 3 hónap alatt, azaz szerepet cserélnek. Mó konstans nyávogással ugrálja körbe Mercikét, aki mentális egyszerűségéből eredő minden elemi ösztönét legyőzve…..
Gyásszal indítunk, pontosabban a top 6 buli indul azzal, mert én speciel egy erős kávéval és két szál jóféle cigarettával rúgtam be az ajtót ma reggel is. A falra felkerül Merci színes fotója a top 6 játékos közé, míg a Virágról készült fekete fehér kópiát az alsó, vagyis a már kiesett játékosok…..
Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves olvasónak, itt az újabb párbaj, megint eggyel kevesebb ápolt lesz bent, nekem pedig most nincs annyira sok időm, úgyhogy kicsit kevesebb lesz a duma és több lesz a kép, a végeredményt úgyis tudja mindenki, az ostoba cicaharc meg szerintem nem is igazán…..
   A 89-es számú összefoglalót Ancsa vezeti fel nekünk méretes zakóban - ami ennél fogva inkább kabátnak tűnik - és hatalmas fejű gumicsizmában. Hamarosan kiderül kit hív ki Merci – mondja Ancsa – ám előtte lehull végre a lepel, a hét millió nézőt (LehetEgyVéleményemGábor után szabadon)…..
Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves olvasónak! Ahogy már tegnap mondtam is, ma társaságban nézzük a VV-t, olyanokkal, akik tudják hogy mi ez, de nem láttak egyetlen percet sem az évadból. Igen Ármándó, van közöttük lány. Live HV-zok, mondom rá a telefonomra az okosságot, aztán ebből…..
Ancsa köszönt minket a 74. összefoglaló elején. Azt kell mondjam, ma nagyon egyben van: jó a smink, jó a séró és ez a lehetetlen anyagú felső is jól áll neki. Hozzá képest Virdzsó és Merdzsó eléggé le vannak rongyolódva, nem tesz jót nekik a Gazda-Hét. Azzal kezdünk, hogy a két jobb sorsra érdemes a…..
A szemfülesebbek bizonyára észrevették, hogy ez a poszt egy teljes napot késett, a még szemfülesebbek pedig azt is, hogy valamilyen oknál fogva az összes Facebook posztunk eltűnt. Az összeesküvés-elméletek rajongóit szeretném ezúton is megnyugtatni, a két esemény között összefüggés ugyanis nincs,…..
Csakazertis2018 2021.01.27 08:31:57
@silvermansarah(erdélyi_sárkány): egyetértek.. az elején, még Dani előtt volt egy-egy szimpatikus pillanata, de ez nagyon régen volt...
Csakazertis2018 2021.01.27 10:26:31
@kozi001: sajnos igen.. egy súlyos bántalmazó kapcsolatban fog loholni Proli Úr után.. ha benn ilyenek, mi lesz kinn ???
Isteni lesz egy családi ebéd, ahol ott ül Virág Dani apukájával, aki végig nézte mit csinál fiacskája a kislánnyal...
Csakazertis2018 2021.01.27 10:56:03
@Niemandhäuser: biztos, hogy nem buta csaj, hiszen jóban van, beszélget sokat Robival és Bálinttal is. Én azért kezdtem kedvelni, és felfigyelni rá, mert Robi barátja. És ha Robi normális ( egyenlőre úgy tűnik), akkor ő sem lehet annyira buta..
O bella ciao, bella ciao, bella ciao , ciao, ciao, Fálki nem tűnt el, se nem távozott angolosan, se semmi ilyesmi, egyszerűen annyi történt, hogy a posztíróknak is vannak olyan napjaik, amikor nincs erre 3-4 órájuk/poszt. Meg ugye hétvége is volt, meg főcsoportdöntő és épp A nagy pénzrablást is…..
Csakazertis2018 2021.01.26 12:56:47
@nyunyo.de.balboa: mondjuk amit a kuncsaftok kérnek, ahhoz kell majd igazán a gyomor, nem a csirke pucoláshoz.. de most őszinten, kinek jönnek be ezek a lányok ?
Csakazertis2018 2021.01.26 19:33:32
@PYT: na, pont egyszerre írtuk...
  A mai nappal a Vízöntő jegyébe léptünk - ezt reggel hallottam a rádióban – és megtudtam, hogy mi vízöntők rendkívüliek vagyunk, különlegesek, intellektusunk nem mindennapi! Ha nem kapaszkodtam volna éppen két kézzel a kormányba, még meg is veregettem volna a saját vállam, hogy érezzem a…..
  Éljen a lebutított iskolahét, éljenek az idegen nyelvek! Legfőképp az angol, mert ezen a héten szem- és fültanúi lehetünk ahogy megtanulnak angolul a gyökerek küzdenek az angol nyelvvel. Olyan lelkesek, hogy korán reggel csipásan, s mosdatlanul már gyakorolnak. Robi a nappaliban magol és a…..
Csakazertis2018 2021.01.21 10:30:18
@repuloezustmokus: pontosan.. + ami még nem tette szimpatikussá Bálintot, hogy reggel kiment a konyhába ami egy botrány, elkezdett sápitozni, hogy milyen kupi/kosz van, de egy villát nem tett arrébb, csak kisétált. Simán elvannak a nyitott, üres mosogatógép mellett a kupiban. Nem is értem, otthon mindenki után elraktak mindent ???
Mondjuk az én férjem is ilyen volt, anyukája pakolt utána, egyke, mamahotelből jött. Együttélésünk első hónapjában leültetem, hogy mondja el, melyik házimunkához fűlik a foga, mert az mostantól az övé.
Egyke fiam van, de 9 évesen már pakol, persze közben morog, hogy mindent ő csinál :)) ..
Szóval, Robin kívül senki nem csinál benn semmit, tényleg ?
Érdekesen indult ez a hét több szempontból is, emiatt csak egészen minimális mértékben húzódik feljebb a szemöldököm, amikor rájövök, hogy az RTL hivatalosan is elengedte a műsor kezét, és mostantól Péter és Ancsa kétszemélyes stábként működtetik a boltot: Ancsának már a haját sem lőtték be, és…..
Csakazertis2018 2021.01.20 16:26:47
@.Zsu: igen, az is lehet, mert így 4-4 fő lett a 2 csoport...
Ha már állatok a téma, van itt valaki, aki ért az akvarisztikához ?
Mindenki szerencséjére hét közben nem voltam ügyeletes egyszer sem, engem ugyanis a kutyák a legkevésbé sem hoztak lázba, így nem bánom, hogy ebből kimaradtam. Peti mai pulóverével Tony Montanara emlékezik, akinek nagyon-nagyon csökkentett üzemmódú verzióját tudnám elképzelni Danival vagy Renátóval…..
Csakazertis2018 2021.01.16 22:32:28
@SelyemSonkaPini: tuti elugrik egy rántott húsra !
Csakazertis2018 2021.01.17 07:57:52
@PYT: a lány Rácz Gigi ( a rendes nevére nem emlékszem), belépett egy buddhista közösségbe, ott férjhez is ment, és már van egy gyerekük is. Egész értelmesen, összeszedetten mesélt egy műsorban jógáról, életmódról. Persze a férje hatása, befolyása érezhető rajta, de ez most jó irányba vitte.
Vivi nekem is kedvencem volt, bírtam a sztoikus mélaságát, hogy érti a fiúk humorát, de most kezd úgy tűnni, hogy egyszerűen csak végtelenül buta.
Lányként 2 féle buta lánnyal szoktam találkozni, beszélni, az egyik a hangos/erőszakos buta, nekem itt Merci az, és a csendes, szemlélődő, jóindulatú buta, aki azért elég sokáig meg tudja téveszteni az embert, ő nekem Vivi.
Nem tudom miért lett ilyen, hogy műszempilla nélkül semmi önértékelése, de szülőként azt látom, otthon valamit nagyon elbactak... sajnos ez a műsor sem fog segíteni, hiszen szinte ráerősít erre a félig hazudok/félig kummantok, azzal majd ellavírozok viselkedésre.
Ő nagyon komolyan kezelésre szorul, mert nem egy rossz ember, de valahogy nagyon rosszul jönnek ki a dolgai. Bálinttal meg marhára elszaladt a ló, a bezártság persze rátehet, hogy így leesett az ingerküszöbe, de azért ne ő nyerje már meg.
Anikó nekem se volt szimpi sokáig, úgy voltam vele, csak a gyereke apja miatt van ott, ahol, de van egy műsor, a Házasodna a gazda, ahol jól csinálja.. normálisan beszélget ( füles nélkül), és szimpatikus is.
Robi maradt, továbbra is neki adnám a pénzt, kőkemény meló lehet nap nap után, ezekkel az emberekkel.
  A földkerekség legnagyszerűbb férfijával indítunk, aki a következő húsz percben mást sem csinál, mint kiválóságát bizonyítja. Azzal kezdi, hogy megorrol szíve hölgyére amiért nem eszik vele sonkás szendvicset, hanem inkább az ellennel tömi a kolbászt és a hagymát. Az érzékeny férfiú zuhanyzás…..
Csakazertis2018 2021.01.07 17:06:54
@Niemandhäuser: köszi !
Lehet, hogy azért nem volt szerdán kiválasztás, mert időt akartak adni a hetes csapatnak, hogy magától elkezdjen megbomlani.
A játék szempontjából így izgalmasabb, de Renátó és Fru miatt én már nem is nézem.
Sajna nem ők lesznek a kiválasztottak, szerintem, és csak lassan fognak kiesni, pedig érdekes lenne a megmaradt , normálisabb emberek csoportdinamikáját nézni.
Lesz majd Dani- Bálint szakadás, ami egy nagyobb csata lesz, szerintem, ahogy Dani egyre magabiztosabb, és ellenszenvesebb.
Nekem szórakoztatóbb lenne a műsor, ha csak heten lennének, de addig fogják csűrni-csavarni, hogy valamelyik bennmaradjon. És az, szerintem Fru lesz.
Csakazertis2018 2021.01.07 17:10:41
@Niemandhäuser: akkor a kihívás van szerdán ? Múlt szombaton nem lehetett volna ?
Először is a kötelező restanciát letudva mindenkinek boldog új évet kívánok, hisz tavaly óta nem találkoztunk. Másodszor pedig: Uncle Guszti is back! Habál ezúttal nincs akkola szelepe, mint a munkahéten, de azélt így is szeletjük.Az újabb világrekordok előtt azonban még szem- és fültanúi lehetünk…..
Csakazertis2018 2021.01.06 15:46:53
@Rugdoll: lehet, hoyg Fru megmondja neki, hogy már nem kell a kertes ház/2gyerek/1kutya se.. ? :))
Csakazertis2018 2021.01.06 15:54:20
@Rugdoll: a múltkor igazat is adott Rencsikének, sőt, talán bocsánatot is kért ??? még a riport szobában is elmondta, hogy ez igen, így viselkedik az igazi férfi .
Csakazertis2018 2021.01.06 15:57:51
@Rugdoll: marhára irigykedem is ám !!! :)) a zuram nekem se nem féltékeny, se nem ver... lehet, nem is szeret... :(
Világrekordik hete! Beszartok. Én legalábbis magam alá barnáztam azonnal a gyönyörtől, ahogy az ötletek elkezdték mindent elsöprő cunamiként elönteni az agyam minden egyes rejtett zugát. Az első és egyben egyik legnyilvánvalóbbat a műsor első percében máris az arcunkba tolják, Merci lepattanásainak…..
Csakazertis2018 2021.01.05 21:06:27
Csakazertis2018 2021.01.05 21:19:22
Csakazertis2018 2021.01.05 21:20:12
@Gia: ma ? Jó lenne, ma fenn tudnék maradni..
Kellemes tavaszi januári napot mindenkinek, véget értek a szabadságolások, újra mehet mindenki dógozni, nekem meg nincs olyan sok ihletem ennek az unalmas résznek a feldolgozásához, de majdcsak kitalálok valamit… PP van ma is, elég szolid outfitben és szavazásra buzdít minket egy olyan kérdéssel,…..