Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szabadnem Vendégszerző

39 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 „Aztán, egy napon nagy szirénázás lett a faluban. Kint volt a rendőrség, meg a mentők is. A falu persze tudni akarta, hogy mi történik, Kovácséknál volt baj, megint.” – Olvasónk vendégposztja. Az Isten háta mögött, valahol, volt egy falu. Ebben a faluban mindenki tudott mindenről, folyt a…..
Ebben az írásomban a transzneműség kapcsán felmerülő filozófiai és társadalmi kérdések egy részével szeretnék foglalkozni. Néhány gyakorta felmerülő problémát kívánok kontextusba helyezni, illetve bizonyos tévképzetekkel leszámolni. Fontosnak tartom elöljáróban leszögezni, hogy alapvetően a…..
Az Egyesült Államokban augusztusban jelenik meg az Adam című film, amely a leírása alapján egy vígjáték szerelemről, barátságról, és nehéz igazságokról. A film egy fiatal középiskolás fiúról szól, aki a nővérével együtt belekeveredik a new york-i transz és leszbikus közegbe. A rendező egy transz…..
A Szlovák Köztársaság elnökének Facebook posztja (saját fordításom). A legjobb dolog, ami eddig az országunkkal történt, az Čaputová elnökké választása volt! Büszke vagyok rá ❤️ "Minden szülő a legjobbat szeretné gyermekei számára, ezért folyamatosan aggódnak, hogy valóban mindenük megvan-e,…..
Nnnaaa, az úgy volt....,hogy: Egyik reggeli kávézásomkor nekem jött egy cikk. Azokról a fiatalokról szólt, akiket a családjuk kitagadott, mert mást szeretnek, mint amit elvárnának tőlük. És, hogy az egyik Pride-on nyitott, elfogadó szülők kiállnak és pár másodpercre/percre átadják a vérszerinti…..
Gyémánt Ágnes vagyok. A lányom és a felesége az én családom. Nagy a dilemmám, hogy milyen ideológia szerint fogalmazta meg Kövér a mondandóját, de gondolom, nem a keresztényi hitvallás szerint. Aszerint ugyanis Isten előtt mindenki egyenlő. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát az ENSZ 1948.…..
Nyolc- vagy kilencéves lehettem, amikor először hallottam róluk, a társadalom romboló elemeiről. Azt hiszem, már akkor sem ért teljes újdonságként a dolog. Rémlett valami, beszélgetések elkapott szófoszlányaiból, az osztálytársaim otthonról hozott és a végtelenségig kántált disznó vicceiből meg a…..
Tavaly jelentették be, hogy az elmúlt évek legsikeresebb, tinédzsereknek készült „szerelmes” regényéből, a Miutánból (eredeti cím: After) mozifilmet készítenek, amit idén április 12-én mutattak be. Az alkotás eredetileg a Wattpad nevű ingyenes, bárki számára elérhető weboldalon jelent meg 2013-ban,…..
Ina May Gaskin mondta, hogy „A szülő nő a főszereplője annak az ősi drámának, amelynek során az élet új életet hoz létre”. Sajnos napjainkban egyre gyakoribb, hogy a nők sokkal inkább tragédiaként élik meg életüknek ezt a nagyon meghatározó élményét. Mi okozza ezt a tragédiát? Felkészületlenség? A…..
A fiatal bloggerek és vloggerek számára kiírt Legyen szabad a nem! pályázat szerkesztőségi különdíját a 21 éves Bikics Veronika nyerte - a jövő népszerű feminista youtuberét látjuk benne. :) Veronikát a Makai Viktóriát ért támadás dühítette fel annyira, hogy beszéljen a nőket ért bántalmazás…..
Juci egy huszonéves, életvidám nő. Budapesten él, lakást bérel. Színházba és koncertekre jár, bulizik a barátaival. Bevásárol, metrózik, informatika-tanfolyamot végez, közben munkát keres. Aktív tagja egy érdekvédelmi csoportnak, és annyi eseményen, programban vesz részt, amennyiben csak tud.…..
A feminizmus alapelve az egyenlőség az élet minden színterén mindenkinek. Ez sok mindenbe beleszőhető, de most nézzük meg, milyen szinten teljesül a külső alapján való megítélés szempontjából.  A pozitív testkép gondolata a kilencvenes évekre vezethető vissza - ekkor indult mozgalom az egyre…..
Szabadnem Mit tudunk a nőkről? 2019.04.10 14:56:04
A Wikipédia még mindig a legelterjedtebb online enciklopédia, amit fiatalok, diákok és felnőttek is rengeteget böngésznek, itthon és külföldön is. Ezért nagy probléma az, hogy a honlap nem támogatja a nőket – és ez kapcsolatban van az oktatással, az általános műveltséggel. A Wikipédiát meg tudjuk…..
Szabó Flórián Leonárd e slam poetry videójával elnyerte a Legyen szabad a nem! pályázatunk (Rutai Lilivel megosztott) második díját.  Nemi diszfóriáról, önazonosságról, transzfóbiáról és elfogadásról verses formában. "A pólódat lehet, hogy egy transznemű lány varrta Indiában."     Fogadjátok…..
Általános iskola, ötödik osztály. Egy kisfiú és egy kislány beszélgetnek, amikor a kisfiú kijelenti, hogy a fiúk okosabbak a lányoknál. A kislány ezt nem érti, hiszen az előző dolgozatnál is állandóan róla lesett a kisfiú, így hát meg is kérdezi, miért gondolja ezt. A kisfiú nagy szemekkel…..
Talán egy háborús övezet nem a legnyilvánvalóbb hely egy feminista utópia számára. De itt, a folyamatos konfliktusok által feldúlt Szíria egy távoli sarkában egy csoportnyi nő egy olyan menedéket teremtett, ahova visszavonulhatnak az őket körülvevő káosz elől. A két év alatt felépített falu egy…..
Január 1. óta nem követem a magyar híreket, s csak rövid címsorokban, többnyire külföldi oldalakon találok utalásokat az országra, no és az ismerőseim megosztásaiból következtethetek dolgokra, annak ellenére, hogy az ismert magyar híroldalak mind le vannak tiltva a falamról. Akad bőven látnivaló,…..
Vettél virágot annak a „különleges kis táncosnak”? Minden évben élvezettel nézem végig a két lányunokám szereplését a Dance Foundation-nél (Tánc Alapítvány). A legutóbbi előadásukon a „Suttogó szél”-t (balett), az „Elvarázsolt eső”-t (balett) és a „Kürtök és trombiták” (sztepp) adták elő. Csodálatos…..
Európában, Latin-Amerikában és a világ más tájain is láthattunk több olyan tüntetést, amelyeket a „genderideológia” ellen szerveztek. Franciaországban, Kolumbiában, Costa Ricában, Brazíliában és másutt is múltak már választások azon, hogy az egyik vagy a másik jelölt hogyan viszonyult a nemi…..
Kováts Eszter "A kívánt gyermekek és a választás szabadsága" című írása nagyon sok fontos és jó gondolatot tartalmaz a demográfiai kérdésekkel kapcsolatban (bár, megjegyzem, eléggé belesimul a rendszerbe azáltal, hogy a gyerekszülést tényleg bátorítandó dolognak tekinti és nem kérdőjelezi meg azt a…..
A férfiakra kiszabott évezredes nemi sztereotípiákat nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni, de változtatni lehet rajtuk. Hagyományos nemi szerepek, erős férfi vs. gyenge nő, ki hordja a nadrágot otthon, a férfiak nem sírnak... stb. Gyakran találkozhatunk ezekkel az „aranyköpésekkel” a…..
Csizmadia Ferenc korábban 16 évig rendőr volt. Most Németországban él, ahol kamionsofőrként túlórázás nélkül keres 4-szer annyit, mint itthon keresett rendőrként (túlórákkal). Felháborítónak tartja, hogy a Kormány rabszolgasorba akarja hajtani az itthon maradt dolgozókat, ezért tegnap Hannoverben…..
Jönnek az ünnepek, a családi összejövetelek. Ez a finom falatok, hagyományos édességek, mókás történetek és a sok-sok szeretet ideje! De ez az az időszak is, amikor a kisgyereked hamis képet kaphat a beleegyezés mibenlétéről. Hogy miért? Elmondom...
Hogyan oldotta meg az egyesült államokbeli Utah állam a krónikus hajléktalanság problémáját? Ebből a megoldási módszerből minden ország kormánya tanulhat. Utah államban néhány év alatt megszűnt a krónikus hajléktalanság. A trükk? Egyszerű. Aki hajléktalan, annak nincs hajléka. Nincs lakása. Ha lenne…..
A hajléktalanok is emberek, nekik is igényük van saját térre, magánéletre, szerelemre, szabadságra, biztonságra. Nem lehet egyetlen rendelettel megoldani a problémájukat. Nem minden hajléktalan ember kéreget, nem minden hajléktalan ember él szem előtt. És nem biztos, hogy akiket minden nap látunk…..