Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Remy Dalmore

17 bejegyzést írt és 91 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sziasztok! Saját gondolatokkal fűszerezett kultúr percek következnek. A magam részéről nagyon ritkán tévézek, de mióta belenéztem az Észbontók című műsorba, egyre inkább úgy érzem, hogy a könyveknek leáldozott. Az unalomig ismert, és mégis fehér foltnak számító Covid járvány odavágott a…..
Remy Dalmore Zűrös irodalom 2019.03.09 22:52:33
Kedves Olvasók és Könyvmolyok!    Mint bizonyára sokan tudjátok, a Delta Vision kiadó a fantasy és sci-fi irodalom mellett tette le a voksát, azonban most egy formabontó sorozatot készül útjára indítani, mely a Zűrös románc nevet kapta. Fogadjátok szeretettel a sorozat első kötetét, mely…..
  Még egy kör, hogy végre lásson, Amitől te ájulsz, én már alig látom. A csoda csak három nap, míg élsz, S hogy öröm volna, részeg álmot regélsz.   Hogy öröm lennék, én? Kétlem. Keveset hoztam, még többet vittem. De gondolok, akarok és még levegőre futja, Megunom-e? Csak a jó Isten…..
Múlt héten lezárult a GABO SFF novellapályázata, amelynek során őszi Az év magyar science fiction és fantasynovellái kötetünkbe kerestünk novellákat rendszeresen vagy alkalomszerűen publikáló és amatőr szerzőktől egyaránt. A beérkezett pályamunkák puszta mennyisége is szükségessé tette, hogy…..
Felháborodtam. Nem kicsit, nagyon. A világ tele van fiatalokkal, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal, és az életükkel. A világ tele van fiatalokkal, akik hozzászoktak, hogy következmények nélkül megtehetnek mindent, és bármit.  Igen! Tudom! Liberális nevelés! De ez a szóösszetétel is magában…..
Remy Dalmore 2018.05.15 16:48:39
@lenörd hofstadter: sajnos egyet kell értsek Önnel (is). Itt bizony az állattartó is felelős volt a pici állat haláláért, nem gondoskodott a biztonságáról megfelelően. Mondjuk az furcsa, hogy a gyerek úgy földhöz tudta vágni az állatot, hogy az belepusztuljon, nekem ez nem tűnik balesetnek. Láttam már szurikátát élőben, elég szívós kis lények, és nem annyira aprócskák. Az ilyen helyeken fokozottan készülni kellene a vészhelyzetekre, mert sajnos tudomásul kell venni, hogy a gyerekek csak gyerekek, és kivétel nélkül mindannyian csinálnak hülyeséget. A felnőttek dolga kivédeni az ilyen helyzetet, és igen, a cikk írójának igaza van abban, hogy leginkább a szülőknek kellene odafigyelni a csemetékre. A seggfogdosós lánykát nem minősíteném, a kedves édesanyját annál inkább, de mivel úrilány vagyok (vagy legalábbis ezt próbálom elhitetni mindenkivel), inkább nem teszem.
Remy Dalmore     MÁS világ - Dögölj meg kedvesem! /részlet/                                           Kezdetek     Lee papa már nem akart gyereket. Egyet sem. Miután kétéves fiáról kiderült, hogy leukémiás, kétségbeesetten próbált gyógymódot találni a betegségre. A modern…..
Lázár Jánosnak cigányozás jut eszébe, Csepreghy Nándor teli szájjal vádaskodik, az EMMI meg sértődőst játszik csak éppen egyikük sem a tényekről beszél. Én készséggel elhiszem, hogy még egy kormányzati vezető politikus felesége is szép és jó célokért dolgozhat, küzdhet. Még abban az esetben is ha…..
Remy Dalmore Mitől NŐ a nő? 2017.09.03 10:32:37
Mitől lesz egy nőnemű lényből NŐ? Ezen a kérdésen már rengetegszer elgondolkodtam, Leginkább akkor jön elő a téma, mikor szoknyában szeretnék elindulni valamilyen nagyon fontos eseményre, és a legutolsó utáni pillanatban jövök rá, hogy az alig két hete epilált lábamat sűrűbb bunda fedi, mint…..
Remy Dalmore 2017.09.04 17:07:25
@eßemfaßom meg áll: igen, ezt a kifejezést dobálják is a csajok egymásra, méghozzá elég sűrűn. :D
Remy Dalmore 2017.09.04 17:08:22
@#szájbergyerek#: akkor mitől? Te tudod?
Remy Dalmore 2017.09.04 17:15:16
@odamondó: Akkor mégiscsak megszól valaki valakit, ha nyomatják az ilyen cikkeket! És alattuk általában hosszú komment-folyam található, ahol egymást osztják a hozzászólók. A 30-40-es korosztály a karrierépítés, pénzhajhászás miatt magányosodik el, és pont ők azok, akik a legsarkosabban tudnak véleményt írni. Nem ítélem el őket, mert pénzből él az ember, de állítom, hogy a legkeserűbb véleményeket ők írják.
Beköszöntött a tavasz. Ezt onnan lehetett tudni, hogy a fák elkezdtek ragyásodni, a tyúkok meg álszemérmesen menekültek a kakas elől. Amelyik túl fürge volt, az hoppon maradt, mert sok a lány baromfi, a kakas meg utál futni. A férjemmel már régebben eldöntöttük, hogy építünk egy teraszt, amolyan…..
Remy Dalmore 2017.08.22 17:42:12
@BiG74 Bodri: a férjem is nagyon tud haragudni érte. :D Köszönöm, hogy hozzászóltál.
Remy Dalmore 2017.08.22 17:45:57
@sure_shot: néha ki kell szakadni a kis komfortzónánkból, hogy rájöjjünk, mire is vagyunk képesek. :D Azóta már tervezzük (én, a királyi többes csak alibi) a következő melót.
Remy Dalmore 2017.08.22 17:49:50
@$pi$: ezt szépen vázoltad, nekünk is volt ilyenben részünk. Pasi állt a háromméteres állvány szélén, állítólag vakolta a falat. Annyira részeg volt, hogy a nem kevésbé részeg kollégái alatta álltak, hogy puhára essen, ha borul. Apósom hazazavarta az egész bandát, és nagyon megsértődtek érte. Hálából ellopták a szerszámainkat, úgy kellett utánuk mennünk.
Történt egy szép napon, hogy a papa 70 éves lett. Az egyszeri, nagy eseményt étteremben akarták megünnepelni, és már hónapokkal a szülinap előtt szervezkedni kezdtek. Ennek én annyira nem örültem, mivel régen állandóan étterembe kellett járnom. Igen, munkából kifolyólag, kötelező jelleggel. Sosem…..
Remy Dalmore 2017.08.21 15:35:28
@FlybyWire: nem volt irónia, tök komolyan gondoltam. Ha elgondolkodtál rajta, hogy valami baj van nálunk, az azt jelenti, hogy foglalkoztat a dolog, van véleményed a normális családról. Szívesen olvasnám, adj tanácsot! És ne azt, hogy ne írjak, mert pillanatnyilag ez nem megoldható! Az meg, hogy a Remy esetleg férfinév, teljesen hidegen hagy, sőt, kimondottan jól jön a regényeimnél.
Remy Dalmore 2017.08.21 19:23:02
@FlybyWire: ne haragudj, de szerintem Neked valamilyen magánéleti problémád lehet, azért vagy ennyire savanyú. Egy írás - mások szerint humorral megírt történet - alapján nem lehet jellemrajzot felépíteni, de főleg nem lehet véleményt mondani senkiről. Persze, ha személyesen ismernél minket, és tudnád, hogyan állunk egymáshoz, akkor más lenne a helyzet, mérvadó lenne a véleményed. De nem ismersz, csak igyekszel bizonygatni, hogy milyen szar nekem, vagy a férjemnek, és mekkora gáz van nálunk. Konkrétan próbálsz eltaposni. Ez a része nem zavar, mert nem ismerlek. Kicsit lehet, hogy nyitnod kellene az emberek felé, és nem csak a rosszat figyelni, hanem meglátni a szépséget is magad körül, felfedezni a humort, az öniróniát. Persze az is lehet, hogy csak rohadtul gondtalan vagy, és unatkozol, azért okoz örömet, ha be tudsz szólni valakinek. Ha ez tesz boldoggá, nyugodtan szólj be, örülök, ha segíthetek pár szép percet szerezni!
Remy Dalmore 2017.08.22 09:48:04
@FlybyWire: köszönöm! Ezt megjegyzem.
Beszélgettem egy anyukával, aki a szememre vetette, hogy megszívatta a Divatdiéta című bejegyzésem, mert azt hitte, hogy végre a gyerekek diétáztatásáról lesz szó, amivel neki nagyon teli van a t...urmixgépe. Ez egy olyan téma, amihez egy kicsit félve nyúlok, elvégre mi közöm van hozzá, hogy ki és…..
Remy Dalmore Könyvajánló 2017.08.15 13:53:44
Akarsz balhét? Eressz össze egy nimfomániás bokszolót, egy börtönviselt stricit és egy ezermester fitneszedzőt egy gátlástalan titkosügynökkel, és máris áll a bál! Remy Dalmore MÁS világ - A szivárvány tövénél című regényében száz fokon pörgeti a romantikát, amihez a háttérzajt dörgő pofonok,…..
Remy Dalmore Családon belül marad 2017.08.15 11:18:06
  Egy idő óta figyelemmel kísérem az egyik ismerősöm sorsát, aki hosszú évtizedeket élt le bántalmazó kapcsolatban. Fiatalon ment férjhez álmai lovagjához, majd jöttek sorra a gyerekek. Tanulni nem tudott, talán nem is akart, hiszen az akkori, általános elvárás szerint a nő dolga a gyereknevelés és…..
Remy Dalmore Fegyverek földjén 2017.08.08 17:47:47
Reggel olvasgattam a CNN híreit, és hirtelen nagy késztetést éreztem rá, hogy beszerezzek egy fegyvert, amivel megvédhetem a családom és magam életét. Ne legyünk kicsinyesek, mindjárt egy 44-es Magnum beszerzését tűztem ki célul, mert jól néz ki, és állítólag nagyot durran. Tervem természetesen…..
Remy Dalmore 2017.08.13 10:35:46
@Fue: hát igen, a megfogalmazás kérdésében még bőven van mit tanulnom, és ezt rendszeresen a fejemre is olvassák. :D
De a gúglizásnál én éppen az ellenkezőjét találtam. Gyakorlatilag ellenőrizhetetlen, ami fegyver ügyben folyik a világon, tehát itt maximum a legalitás szempontjából vizsgált statisztikákra, vagy a "saját bevallásokra" támaszkodhatunk.
Remy Dalmore 2017.08.14 08:28:50
@chrisred: Így van. Lebegtettem. De ez miért érzékeny téma? Szerintem húszból öt embernek jut eszébe, hogy kellene egy stukker, és abból három bűnöző. Persze lehet, hogy tévedek.
Remy Dalmore 2017.08.14 11:01:51
@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem tudom, hogy mi a cél! És nem tudom, hogy mi a megoldás! Pro- és kontra vannak érvek mellette, és ellene. De ha nem beszélünk róla, nem történik semmi!
Manapság divat mindenféle étkezési trendeket követni. Én sem szeretnék kimaradni semmi jóból, haladni kell a korral. Már egy ideje irigykedve figyeltem a pörköltös tányér mellől a vegánok üde arcbőrét, csodáltam karcsú alakjukat, amikor jött az elhatározás: vegán leszek! Pontosabban valamilyen…..
Remy Dalmore 2017.08.09 11:12:53
@Ethan Rom: Igazad van, és mégsincs! Ezek a vérhúsevők valószínűleg éppen a vérvegánok szélsőséges megnyilvánulásai miatt ítélik el a vegánságot. Úgy alle zusammen! A stílussal sokszor én sem értek egyet, de ha jól megnézed, még mindig a húsevők vannak többségben, tehát nagyobb arányban tudnak nyilatkozni.
Azzal is vitatkoznék, hogy egy még húsevő állatvédő hogyan jut el a vegánságig. Ha szimpatikus társaságba kerül, ahol támogatják, valószínűleg vegán lesz, és igen, közéjük akar majd tartozni. Ha bunkó, emberi megnyilvánulásra képtelen hőzöngők közé, nagyobb valószínűséggel dobja a témát. Ez nem csak elhatározás kérdése, a vegánság életforma, tehát itt több kell, minthogy reggel felébredek, és úgy döntök, hogy mától nem eszek húst. Aki csak ennyit tesz, az valószínűleg vasárnap már rántott húst fog ebédelni. Mindig kell egy támogató közeg, és a laikusok általában a facen keresgélnek, ahogy én is tettem.
Remy Dalmore 2017.08.09 11:57:52
@MPL firstlady: Tisztában vagyok vele, hogy egy tősgyökeres húsevőből sohasem lesz vegán, főleg akkor nem, ha utálja az állatokat. Van ilyen ismerősöm nem is egy, de szerintem első körben nem rájuk kell koncentrálni. Sarkítva ezt úgy fogalmaznám meg, hogy ne akarj hajfestéket eladni egy kopasznak. Az ember étkezési szokásait főleg a neveltetése, a család, a közvetlen környezet, és a társadalmi szokások határozzák meg. Nem mindenkit ér olyan pozitív-negatív hatás, ami később megváltoztatja a világképét, és elgondolkodik az életmódváltáson. Ha pedig találkozik egy számára ellenszenves közeggel, az tutkeráj, hogy el fogja utasítani egész mozgalmat. Ez a tapasztalat nélkül hőzöngőkre is igaz, mert ha diplomatikus, szimpatikus reakcióval találják szembe magukat, mindjárt visszavesznek a hangnemből, és másképp állnak a témához.
Ami az internet világát illeti: nem a kép hiánya zavar, hanem a stílus! Ha már lehülyéz, akkor szerintem valahol elvárható, hogy mutassa meg magát. Amint látod, vitaképes vagyok, és igyekszem nem eltaposni senkit. Tisztelem mások véleményét, ha van nekik, de aki csak ütni akar, az jobban teszi, ha elkerül. A bántás nem privilégium, mindenki képes a bunkóságra. Én egy problémára próbáltam felhívni a figyelmet, és igyekeztem diplomatikus lenni, nem ráhúzni a vizes lepedőt valamennyi vegánra. Annak ellenére, hogy már nem táplálkozom a szabályaik szerint, valahol még mindig a szívügyem a dolog. Pedig nem kellene, hogy az legyen, mert már nem érint.
Az állatvédelemmel kapcsolatban értem, amit mondani akarsz, de ebben a témában szerintem ez annyira nem releváns, mert egy bálnáért küszködő állatvédőről senkinek sem a táplálkozás fog eszébe jutni. De mindenképpen megér egy későbbi blogbejegyzést a téma, amin dolgozni fogok.
Ami az egyszerűsítést illeti: ITT sokszor muszáj általánosítani, mert ha hosszan kifejtem a dolgokat, nem olvassák el. Ez adhat okot a félreértésre, de a kommenteknél simán meg lehet beszélni a dolgot, ha valakinek erre van igénye. Már persze akkor, ha az illető vitaképes.
Remy Dalmore 2017.08.13 10:42:01
@Ethan Rom: nagyon sajnálom, és elnézést kérek érte, ha gyűlölködőnek, gúnyolódónak, vagy éppen személyeskedőnek érezted a bejegyzést. Nem annak szántam! Az pedig nem baj, sőt, egyenesen kívánatos, hogy valaki álljon ki az életmódja mellett. Csak tudod, nem mindegy a stílus! Én tisztában vagyok vele, hogy jóval több normális vegán van, mint vérvegán, de az ő hangjukat alig hallani. És sajnos az életmód melletti kiállás nem azonos azzal, amikor valakit úgy döngölnek a földbe, hogy esetleg ő is éppen annak az életmódnak a kialakításán fáradozik. Itt a gond!
Én nem tudtam magamról. Valami jó kis mákos süti receptért bolyongtam a neten, és belebotlottam a szakirodalomba. Rögvest kiderült, hogy a drog szó önmagában nem a kábítószerre utal, hanem valamennyi természetes és mesterséges anyagra, ami az élő szervezetbe jutva a központi idegrendszerre hat,…..
Remy Dalmore 2017.08.12 17:09:04
@Duplaxiii: már ne haragudj, nem akarok köcsög bunkó állat lenni, és köszönöm, hogy hozzászóltál, de ki a jó büdös franc kérte, hogy legyél narkós, vagy meleg?
Remy Dalmore 2017.08.12 17:12:08
@marczy: erről egyszer vitatkoztam egy - én nem tudtam, hogy az! - drogossal. Ő meg pont azt mondta, hogy a mai gyerekeknek javarészt semmi okuk nincs rá, hogy a kábítószerhez nyúljanak, egyszerűen csak kíváncsiak, vagy vagizni akarnak a haverok előtt.
Remy Dalmore 2017.08.13 10:30:30
@con-troll: remélem igazad van! A gyerekeim tinik, egyelőre még viselkednek. :D De a haverokkal szemben tehetetlen vagyok, és némelyik... Hm.
"Egy bőrönd - több ár" típusú sztorinak indult Tibor tescos esete, hogy aztán egy átmeneti "több bőrönd - több ár" tényállás után váratlan fordulattal a "nincs bőrönd, nem is volt - nincs ár" meghökknető zsákutcába fusson bele. Csak sejtéseink lehetnek arról, hogy mi történhetett, de valami nagyon…..
Remy Dalmore 2017.08.10 17:56:17
@Facelessbook: a levél szerint a bőrönd nylonba volt csomagolva.
Hú, botrány van! A balga belgák el akarták sunnyogni, hogy fipronillal kezelt tyúkok tojták a tojásaikat, ezért a németek és a hollandok nagyon berágtak rájuk. Mindegy, ez minket úgysem érint, mert mi nem Németországból vesszük a tojást, és amúgy is... Ja, várjál! Már megint gondolkodtam. Szóval…..
Ebben a nagy hőségben nincs is jobb, mint egy strandon hűsölni. Az ott kapható ételekre azonban nem árt odafigyelni. Nézd meg, melyik hány kalória...
Remy Dalmore 2017.08.03 17:38:46
@karandash: Utálom a napot, úszni meg nem tudok. Marad az evés. :D
A nagy fiamnak tavaly az volt az első feladata a gimiben, hogy írjon egy fogalmazást három külföldi helyről, ahol nyaralt. Kikerekedett a szemem, mert ugyan nem élünk mély szegénységben, de sokgyerekes átlag magyar családként nemigen engedhetjük meg magunknak, hogy külföldre szaladgáljunk nyaralni.…..
Remy Dalmore 2017.08.03 07:40:02
@Almandin: én rendszeresen megtiltom a gyerekeimnek, hogy elmeséljék, mit kaptak karácsonyra, vagy hogy itthon mi van. A fiam ötödikes volt, amikor megszegte a szabályt, és a tanár kérésére mesélni kezdett, majd dühöngve jött haza, mert a tanerő az egész osztály előtt kijelentette, hogy tán nem kéne hazudozni. Az is röhögött rajta, aki napi szinten nálunk játszik, tehát tisztában volt vele, hogy a gyerek igazat mondott, én meg nem tudtam eldönteni, hogy most felháborodjak, vagy megsértődjek. Ez a kérdezősködés sokszor nagyon veszélyes tud lenni, és ezt egy tanárnak pont kellene tudnia. Nem beszélve a gyerekek lelkéről, amit cafatokra tép.
Olvastam egy cikket a nem mondom meg, hogy hol, ahol sokadjára taglalták, hogy a mai szülők milyen hülye neveket adnak a csemetéknek. Elrettentésül fel is soroltak párat, és első hallásra tényleg viccesnek tűnt némelyik.  A cikk olvasása után elgondolkodtam azon, hogy mi vezeti rá a szülőket, hogy…..
Remy Dalmore 2017.07.31 10:49:06
@croc: a társadalom elvárja, hogy beilleszkedjünk a kollektív tudatba. Aki kilóg, az bizony kapja az ívet! Ez egyszerre szánalmas és vicces, mert sokszor pont a "majdéntudomhogykell" típusú emberkék jelentik ki magukról, hogy ők különlegesek. Pedig a gondolkodásmódjuk nem tudott elszakadni a nagy átlagtól.
Remy Dalmore 2017.07.31 10:52:26
@Mr. Cobb: Jogos. Annyit hozzátennék, hogy egy szülő általában szeretettel fordul a gyereke felé, tehát ha észleli, hogy az utódját bántják, nyilván lép az ügyben. De mint már fentebb említettem: a bántás leginkább a felnőttek szokása, a gyerekek általában elfogadják egymást. És remélhetőleg minden gyerekből egyszer lesz felnőtt, tehát a mai gyerekeknek valószínűleg már nem okoz majd problémát egy Dzsúlió, vagy más, különlegesebb nevű munkatárs.
Remy Dalmore 2017.07.31 16:50:44
@Almandin: van igazság a szavaidban, de a gyerekek alapvetően nem kegyetlenek. A viselkedési mintát a felnőttektől veszik át. Sajnos van tapasztalatom e téren, Ameddig nem hallják a szüleiktől, nevelőktől, hogy x-ecske vagy y-ocska mennyire kövér, sovány, hülye, topis, stb., nem érdekli őket a téma. Ez persze csak kisebb korban áll, de ha megszokják, hogy ne ítélkezzenek, később sem teszik.
Jó, tudom, ne dicsekedjek, de hát ha már megírtam ezt a regényt, legalább ide hagy tegyem ki! A történetem alapkoncepciójául az szolgált, hogy csodálom a katonákat és a rendőröket. A fegyveres erők valamennyi tagja hatalmas felelősséget vesz a nyakába, amikor belép a "seregbe", vagy továbbképezi…..
Nimbus Kezdet 2017.07.25 13:31:09
Hol is kezdjem, aki olvassa ezt az irományt annak köszönöm. Asszem a blogolás már halott dolog, szóval nem is számítok sok olvasóra. Az hogy miért kezdek írni, annak egyszerű oka van. Jól esik. Pont. Ennyi. Ha megunom úgyis abba hagyom. A blogomnak nincs témája, illetve ha máshogy fogalmazok, akkor…..