Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hivatásos Beszólóművész

0 bejegyzést írt és 81 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A rendszerváltás után az ország eddig két fejlődési szakaszon ment át. Az első szakaszban a fő célok a csatlakozás Európa fejlettebb részéhez, a jogállamiság, szabad utazás és véleményszabadság votak (1986-ban még elfogadta a társadalom a rendőrök erőszakos fellépését, 2006-ban már nem). Különféle…..
  "Sose higgy egy fotónak!" Azért ez persze nem teljesen igaz, pláne nem minden műfajra, de a most következő összeállításra mindenképpen! Ki ne szeretné a szép, elegáns, sportos autókat? Most nyilván férfitársaim bólogatnak leginkább, de azért a hölgyeket sem hagyja hidegen egy-egy kacérabb verda…..
Első emlékeim – a klasszikus magyar palacsinta Az első emlékem a palacsintáról, ahogy anyukámmal közösen sütjük. Nem voltam nagy konyhatündér, nem szerettem különösebben a fazék körül sertepertélni, de a palacsinta, na az más tészta volt! Az én felelősségteljes feladatom volt a kimért liszt és tej…..
Egy alapítványnál dolgozom, a gyermekvédelemben. Igaz, én csak asszisztens vagyok, de munkám része volt az adományok fogadása is. Hogy miért kértem a tárgyi, használt adományok fogadásának megszüntetését? Elmesélem. 2016 szeptemberében kezdtem meg munkámat , az SOS Gyermekfalu Magyarországi…..
Egy fotós hónapokig járta a mexikói vágóhidakat, hogy titokban képeket készítsen az ott folyó szabálytalanságokról. Vigyázat, rendkívül felkavaró képek következnek!..
Hivatásos Beszólóművész 2019.02.07 15:53:04
Szörnyű persze, de ezt diktálja belénk az élet.

A fenyőfélék tudjátok mit csinálnak? Kémiai hadviselnek. Azért fejlesztették ki a gyantát, mert ha lehullik a gyantával teli tűlevelük, akkor azzal tökéletesen sterilizálják maguk alatt a talajt, és ameddig az tűleveleik a hatósugara ér, addig csak ők tudnak tápanyagot összeszedni. Minden mezei zsurló, meg árvácska, meg ibolya és a kis kedves százszorszépet ne feledjük keservesen sírva pusztul el tömegesen.

Vagy vegyük például a gonosz kígyókat, borzalmas kínok között hal meg a kis egérke a kígyón belül, ha nincs szerencséje akkor összezúzott csontokkal még érez, amikor elkezdik feloldani az emésztőnedvek, de minimum a saját vérébe fullad bele, ha szerencsés.

A gonosz oroszlánkirály pedig, a még élő zebrának és antilopnak eszi ki a szerveit. Hm...

Vagy az antilop... Minden szegény fűmama rettegve öleli magához a kis fűlurkót, amikor a nagy fogú könyörtelen mészáros antilop arra jár, hogy ma ne az ő gyermekének a felét tépje le, miközben fröcsög a fűvér.

Tehát eddig ott tartunk hogy kezdjük el kiirtani a fenyőféléket, az oroszlánokat az antilopokat és a kígyókat, a marha nagy ultratoleráns és megahumánus gondolataink mentén.

Higgyétek el, hogy ha egy csirke nagyobb lenne nálunk és szeretné az emberhúst, akkor vidám kotkodácsolás közepette tépne szét minket a tescoba menet a hatalmas csőrével a vértyúk, és közben egy pillanatra sem gondolkodna el azon, hogy "Hajh szegény emberek"...
Mert a szolgáltatás nem csak a nagyobb városokban, de vidéken is egyre inkább komoly problémákkal küzd. Már a kisebb településeken sem olyan szívélyesek az eladók. Az előző faluban és környékén nem tapasztaltam ilyesmit, csak a szomszédos város kínai boltjában volt folyamatosan morcos az egyik…..
A nyaralókkal és a hatóságokkal is kukoricáztak a balatoni zugárusok, akik közül a kis halak is megkerestek tízévnyi átlagbért egy szezon alatt...
Karcag szülészeti osztályára is megérkezett a Mikulás. Zsákjába rakta az összes anyjától elszeparált újszülöttet az osztályról, mindegyikükre „cuki” piros Mikulás-sapkát is húzott. Az újonnan a világba érkezők nyilván mind elnézően, csöndben mosolyogtak a kedves akció közben, és a kattanó vaku sem…..
Hivatásos Beszólóművész 2018.12.10 06:58:11
Azt hiszem minden horgász közös ellensége ez a kis jószág. Utáljuk több ok miatt is.  Elsősorban mohósága és a szaporasága, valamint mérges, szúrós tüskéje miatt örvend igen nagy népszerűtlenségnek. De ki is ő valójában , mit kellene róla tudni? Mi az amit fegyverként használhatunk ellene?  Sajnos…..
A The Walking Dead nézettsége az előző szezonban teljesen bezuhant az USA-ban, az idei kilencedik évaddal pedig nemhogy megállt volna a nézővesztés, hanem tovább folytatódott, a korábbi csúcsidőszak 15 milliós nézettségéhez képest a mostani évad részei minössze 5-6 millió nézőt hoznak. Valószínűleg…..
FRISSÍTÉS! (2018.11.13. 18:00) A nap folyamán lefolytatott több órányi telefonbeszélgetés, és nyilvánosságra került anyagok kapcsán tapasztalható kerületi felháborodás hatására a délutáni Településfejlesztési és Fenntartható Fejlődési Bizottság ülésére az előterjesztő Polgármester képviseletében…..
Sokszor eszembe jut ő. Vajon, mi lehet vele. Sok sok éve már, hogy nem találkoztunk, sok sok éve már, hogy nem tudom, merre vitte sorsa.  Nem akart engem. Mindig kihangsúlyozta, ha összevesztünk, hogy csak "véletlen" gyerek vagyok, egy olyan apától, akit sosem szeretett, sosem ismert. Egyéjszakás…..
Egy tipikus XIX. századi szegény bérescsalád asztalán ritka vendég volt hús, de vajon akkor mit ettek a szegények az elmúlt századokban? Történelmi ételkalauz nem csak vegáknak... Forrás: Fortepan..
Hivatásos Beszólóművész 2018.10.09 19:02:41
@nookedli: Maradjunk annyiban, hogy ha a ük-ükszüleink hozzájutottak volna a húshoz minden nap, BBQ szósszal, akkor nem ették volna a kását a berögzült étkezési szokásuk és a kényességük szerint..
Az utasok tájékoztatása nélkül megszüntette a jegy és a bérlet árában szereplő korábbi biztosítást a BKV, s ezzel évente mintegy ötvenmillió forintot spórol a cég rajtuk. Mindezt tájékoztatás nélkül, már évekkel ezelőtt megtették, s azóta még a jogos kártérítést is csak bírósági határozat alapján…..
Kilenc hónapnyi magánrendeléses terhesgondozás után szabadságáról, éjszaka behívott szülészorvosodnak adsz-e hálapénzt? Ez a hálapénz eleve olyan rosszízű szó, és nem a jelentése miatt, tudniillik hálás vagy azért, hogy életed legmeghatározóbb bevetésénél veled van…..
Hivatásos Beszólóművész 2018.06.21 22:16:44
@vontod75: Megszületett egy lici babotok? Fejtős vagy tarka?
OMG... szánalom
Tegnapi cikkünkben már kifejtettük, hogy Meghan Markle-nek milyen jogszabályi előírásoknak kellett megfelelnie, hogy hozzámehessen Harry herceghez, viszont a Royal Wedding a feminizmus és a faji megkülönböztetés szempontjából is kiemelt fontossággal bírt.  forrás: Getty Images Mint ahogyan az…..