Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Traffic Fan

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Eldőlt: elveszik a Sláger rádió és a Danubius országos frekvenciáit. A Fidesz és az MSZP együtt szavazta meg a két rádió halálos ítéletét. A frekvencia- pályázat egyik nyertese az FM1 konzorcium lett, amely a Sláger helyén indítja a radiocafét. A másik győztes, az Advenio…..
Olvasónk a BKV alvállalkozójának, a VT-Transmannak az egyik leggyökerebb buszvezetőjével találkozott tegnap reggel. A buszos Budafokon nem akarta megadni a gyalogosoknak az elsőbbséget, akik a zebrára lépve jelezték, hogy át akarnak kelni. A buszvezető nem elég, hogy a KRESZ…..
hahó, ez mostan überfontos. te hallottál vmit arról,h. újbuda rendeletet hozott,h.május végétől minden (!) nem melegkonyhás kocsmának és minden (!) élelmiszerboltnak 10-kor be kell zárnia?! baszki, világvárost építünk, mi?! de tényleg: épeszű helyeken nyáron tízkor kezdődik…..
Marokkó és Norvégia éghajlata elég eltérő, de a fű Rabatban (kis kép) és Oslóban is megterem. Még a villamos sínek között is. De említhetném Párizst vagy akár New Orleans-t is, ahol egyes szakaszokon gyepesített pályákon futnak a szerelvények.  A lyoni külön bája, hogy…..
Traffic Fan 2009.05.20 11:55:10
Nézzétek meg a Batthyány tértől futó pályákat, amit most újítanak fel!
A bicska kinyílik a zsebembe!
Díszburkolat a villamospálya közé! DÍSZBURKOLAT! MI
F@SZNAK?
Füvesítés miért nem? Olcsóbb sokkal, zártpályás rész és valóban odaillő lenne!
A járda mellette olyan, mint az utolsó külvárosi utcában, de naponta sok ezer túrista meg bicajos használja...
DÍSZBURKOLAT A JÁRDÁRA, FŰ A SÍNEK KÖZÉ, kandeláberek és korhű utca bútorok!
Nekem ez lenne az elképzelésem, végig a budai oldalon. Így egy igazi, elegáns promenád jöhetne létre.
Az a sok nyerészkedő szemét, akiknél a pénz meg a nyerészkedés a döntő.
    Mint ahogyan az BKV szolgáltatásait rendszeresen  igénybe vevőknek az elmúlt időben feltűnhetett, egyre kevesebb járművön hallhatjuk az átszállási lehetőségeket, többek között a cég zászlóshajóinak számító Combino villamosokon sem mondják már be…..
Traffic Fan 2008.05.03 17:32:19
Az a baj, hogy a BKV-nak egyáltalán nicsen egy egységes, kiforrott és kidolgozott koncepciója utastájékoztatás szempontjából sem.
Miért van az, hogy a cég csak kísérletezik a hangos utastájékoztatással egy 2 milliós városban a XXI.században?
Még eldönteni sem képesek, hogy férfit vagy nőt hallgassunk?
Most bemondjuk az álszállási kapcsolatokat vagy sem?
Esetleg egy köztes megoldást válasszunk és csak a metrókat meg a HÉV-et közöljük?
Nevetségesek és az egész kommunikációjuk, gagyi úgy, ahogy van, mert fogalmuk sincs mi a stratégiájuk.
A recept pedig egyszerű:
Igen, hangos utastájékoztatás minden járművön!
Miért?
Mert a SZOLGÁLTATÁSHOZ, szervesen hozzátartozik, ALAP!
Válasszunk egy normális, kedves női hangot, aki nem oktat ki, nem fellengzős stílusban beszél. Nem makog, sóhajt és megszül a megállók bemondásának óriási súlya alatt...
Igen, eldöntöttük a "hangot", akkor ragaszkodjunk hozzá mindig!
(Olyan idétlen és nem egységes, hogy a 60-as, 86-os buszon egy mély férfi tájékoztat, felszállva a 4-es, 6-os villamosra már nő, de ha lemegyek a metróba akkor megint férfi és ha átszállok a trolira akkor hol férfi, hol nő...)
Ez olyan mintha a buszra 300 Ft lenne a jegy, a villamosra 250 Ft, a metróra 320 Ft... Ja, hogy az árak egységesek!
Akkor a tájékoztatás, miért nem???
Igen, ahhoz, hogy teljeskörű legyen a tájékoztatás be kell mondani az összes átszállási lehetőséget!
Igen, vannak akiket "zavar", de ezek az emberek tegyenek egy kis rendet a gondolkozásmódjukban és felejtsék el az önzést.
Csak egyszer mozduljanak ki egy nagyobb városba Magyarországon vagy a világ bármelyik nagyobb városába, metropoliszába...
sokat segít és nagyon hasznos a hangos utastájékoztatás!
Mert most az a helyzet, hogy a Nyugatinál csak a 3-mas metróra szállhatunk át, a Blahánál meg csak a 2-es metróra.
Semmilyen más járműnek nincs ott megállója a hangos szerint...
Miért adnak félinformációt???
Viszont a 86-oson már minden járművet hallhatunk...de említhetném a 151-est is.
Viszont a metróban ismét semmi (!)
Tiszta összevisszaság!
Bécsben még a metróban is bemondja ugyanaz a férfihang az összes létező átszállást, még az utolsó külvárosi járaton is. Nagyon sok ember él ott, többféle náció mint Budapesten, még se lázadoznak. Meghallgatják,-nap, mint nap, mert tudják ez hozzátartozik a szolgáltatáshoz!
A legjobb megoldás tehát az egységes, érthető, minden átszállási lehetőséget felsoroló utastájékoztatás!