Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Juzer

0 bejegyzést írt és 85 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem sírni kell, hanem belevágni – összegzi saját történetét mai szerzőnk, swGuru, aki szerint nem igaz, hogy 40 fölött nem lehet újrakezdeni külföldön, csak kitartás, tervezés kell hozzá (és persze némi háttér sem árt, teszem hozzá én). (A képekért köszönet a…..
Annak idején azt írtam, hogy Fukushima rosszabb lesz mint Csernobil. Alakul a dolog.   A japán atomenergia felügyelet egyik tisztviselője szerint a Tepco nem ura a helyzetnek, és a sugárszennyezett talajvíz az óceán felé tart. Vészhelyzet van.   A helyzet már súlyosabb…..
Az ember azt gondolná, hogy Máltán csupa napfény és mosoly az élet – nos, mint Judit mai posztjából kiderül, ez távolról sem igaz. Sőt, aki nem ismeri a helyi élet minden csínját és bínját, azt csúnya meglepetések érhetik. „Sokat gondolkoztam, hogy egyáltalán legyen-e…..
Juzer 2013.07.09 17:39:00
@Kovermadar: Ezt én is kiszámoltam Máltára, a legmagasabb adósávval kb ez jön ki, átlag fizetésre jóval kedvezőbb.
Juzer 2013.07.09 17:43:54
@négyzethálós: Azért rakd hozzá még a cég terhét és egyből megkapod, hogy a tényleges bérköltségből hozzád 50% (+ esetleges gyerekkedvezmény) jut el. Cserébe viszont már a nyugdíj se jár a megfizetett adók után (csak ha ők akarnak fizetni).
Juzer 2013.07.09 19:38:11
@Kovermadar: Kár. Pedig érdekelhetne. Mert az értelmesebb cégek az össz bérköltséget számolják költség tervezéskor nem amit te kézhez kapsz. Tegyük fel 500.000 forint a keret egy alkalmazottra. Ebből MOn te hazavinnél 250.000-et, Máltán pedig kb. 400.000-et.
Határátkelő Málta rád vár! 2013.05.20 06:54:00
A Komár Laci-utánzat undok magyar munkaügyi központostól hosszú út vezet a mindenben segítségedre lévő máltai megfelelőjéig. A kettő közül az egyik rendszer kézen fog, segít, ahol tud – avagy állami segítségnyújtás az álláskeresésben Magyarországon és…..
Juzer 2013.05.20 18:07:25
@Barátusz: Ja, bocs. Ez nem a már kint lévőknek számít, hanem azoknak, akik csak tervezik, hogy elindulnának. Ők külföldi tapasztalat híján csak az otthoni árakkhoz tudnak viszonyítani.
Én is igyekszem leszokni az átszámítgatásról, de még mindig azon kapom magam, hogy bizony szorzok-osztok.
Juzer 2013.05.20 21:25:27
@Barátusz: Vitánk okafogyottá vált :)

Honvágy nálam egyszerűen működik. Ha hazavágyom, aznap este megnézem a királyin a hiradót... és máris tudom, hogy miért jöttem el és miért nem akarok hazamenni.

Túró rudi éppen nem hiányzik. A tejföl, mák, meg a túró az igen. Kicsit bonyolultan de itt is beszerezhetőek, szóval még ez sem nyert.

Az alkohol olcsóbb, kisebb rajta az adó :)

Hogy az éttermek 90% hamburgert, pizzát, tésztát és salátát tart az étlapon az egy kicsit flusztráló. A többi ételt (az az 1-2 "extra" fogás) még drágának érzem ( 25-30 eur egy steakért még sok).
Juzer 2013.05.20 21:49:15
@Barátusz:
Akkor meg főleg :)

Hiradómazohizmus... eddig 1szer gondoltam otthonra, akkor is zöld táj hiányzott (Málta ugye száraz mediterrán sziget okkersárga épületekkel, néha kicsit unalmas..)

Főzni ja, de néha az ember kiugrik ebédre aztán mindenütt ugyanaz van. Kedvencem a kebabos, 4 eur a pita.
Állítólag ott is dolgozik magyar (meg egy román is).
Biztosan sokaknak feltűnt, hogy a fenteikhez hasonló akasztófák lepték el Budapestet. Ez a telefonos fotó tegnap, az Árkád előtt készült az Örs Vezér terén (ahol a múltkor a táblapörgető fószer dolgozott) és van egy vele szemben is, a gombánál. De hasonlókba botlani máshol…..
A cím nem csak mai úticélunkra, Máltára érvényes (noha, mint Andi írásából kiderül, oda fokozottan), hanem azt gondolom, általában véve is minden országra, ahová kívülállóként csöppenünk. A mai posztban azonban természetesen nem csak erről lesz szó, hanem arról is, hogy…..
Juzer 2013.02.09 11:40:00
@andihu_: Igen, két hete jöttem, jövő héten jön a család is utánam.
Eddig nem érzem magam csalódottnak, kétségkívül soksok minden más. Véleményt nem akarok még alkotni, rövid a tapasztalat :)

(de azt már megtanultam, hogy a buszt le kell inteni :))
Juzer 2013.02.09 11:51:01
@cukorhal: A máltaiak váltig állítják, hogy az Arriva előtt minden rendben volt a buszokkal :)
Néhány éve egy ide is író-olvasó motoros rendőr barátunk társával együtt elég kreatívan oldotta meg a hídon elromlott autó problémáját. A cél szentesíti az eszközt, úgy gondolom én is, hiszen a legtöbb esetben az úton lerobbant autó nemcsak akadályozó, hanem…..
ProgBlog Kedves Angéla! 2012.06.04 22:38:00
„Uram Király: egy egyszerű magyar áll előtted!”Bácskai Lauró István: Gyula vitéz télen-nyáron - 1970  Tisztelt Kancellár Asszony, Kedves Angéla!  Egy egyszerű magyar szól Önhöz e levél által – ám kétmillió másik nevében! Mi, a…..
Gyerekszoba Origami babakocsi 2011.12.02 18:19:00
Origamiztunk mi már itt a blogon sok mindennel, de babakocsival talán még nem. Most ezt is megtörténik, mert a 4moms pihenőszéke után szemügyre vesszük kicsit a cég Origami  névre keresztelt babakocsiját. A gyártó állítása szerint az Origami mindent tud, amit csak egy…..
A központi vagyonújrafelosztás egzotikus formája a lakóhelyen nem bejelentkezésért visszamenőlegesen kiosztott 3 évnyi büntetés, amivel naiv soroksári lakos csak 3 évvel a rendelet után a késedelmi kamattal terhelt büntetés-adó kombóval együtt értesült: 2007-ben vásároltam…..
Évek óta megszokott dolog nálam, hogy a motor beindítása után kapcsolom a tompított világítást. Rutinmozdulattá vált, így fényes nappal, városban is kivilágítva közlekedek. Jobb ez így, szerintem könnyebb észrevenni az amúgy szürke autómat, ezen kívül sokszor hagyom el a…..
Juzer 2011.09.04 21:41:39
@mirx: Nekem 2006-os évjárat van ott mégnem led a DRL, hanem halogén izzós. Szép cirombás fénye van. Igaz, hátul olyankor nem világít semmi.
Amúgy a ledes izzósorok néha vakítóbbak mint a tompított, általában ha utólag - rosszul szerelik fel.
Freskós pécsi műemlék lakás az 1870-es évekből (im)Kéterkélyes penthouse a 60-as évekből, a Kecskeméti utcában (tipp: Anette Laboux)Gyönyörű faburkolat és bútor a Pannónia utcábanÚristen, milyen lehet a kilátás, hogy kiretusálták? (tipp: Tündi)Furcsán galériázott lakás…..
Gépjárművezetői oktatásban és vizsgáztatásban kereshetnénk bőven hibát. Sokszor látok olyan tanulóautókat a forgalomban, akik nem mennek a megengedett sebességgel sem. Ehhez még hozzájön, hogy sajnos vannak kötekedő vizsgabiztosok, akik abba is beleszólnak, aminek nincsen…..
Ma David McCandless egy korábbi infografikáját szeretném figyelmetekbe ajánlani. Néhány érdekes statisztikai adaton keresztül mutatja be, hogy csökkentsd az esélyét annak, hogy repülőgép-szerencsétlenség áldozata legyél.Nagyításért kattints a képre!..
Juzer 2011.06.17 18:30:09
@kicsipedro: Pont ezt akartam megfogalmazni, hogy szar a statisztika, mert relítivan kellett volna mérni. Az augusztusi összes repüléshez képest hány baleset van és nem pedig darabszámra. Mert lehet télen mégiscsak durvább a helyzet a rosszabb időjárás miatt. És ez mindegyik összehasonlításra igaz a képen.
Mi sem bizonyítja jobban az Android fejlődését és létjogosultságát, hogy az egyik hatalmas üzletlánc (Tesco) Androidos GPS-en alapuló appot tesztel egyik londoni üzletében.Az app lényege, hogy gyorsan és egyszerűen megtalálhassunk mindent az üzletben, amire csak szükségünk…..
A trendi férfi: Marco Filippeschi Pisa polgármestere. Trendi - szerintem női, de akár unisex - autója pedig a Smart Electric Drive, amely egyúttal Pisa városának hivatalos szolgálati járműve, és egy ilyennel közlekedik maga a polgármester is. Erről személyesen is meggyőződhettem,…..
Volt-nincs buszsáv az M1-M7 budapesti bevezetőjén. 20 év fővárosi és környéki közlekedésszervezésének minden baja összegződik most egy ügyben.Hogy mik ezek a bajok?1. Társadalmi, gazdasági problémák. A kerületekre tagolt főváros és a vele szorosan összenőtt önkormányzatok…..
Juzer 2011.06.02 20:45:14
@rexter: Kelenföld már nagyon bent van. Jóval kintebb kell hogy legyen.
Gábor egy apró anomáliára lett figyelmes: a Díjbeszedő fizetési emlékeztetője már azelőtt legyártódik, hogy megpróbálnák leemelni a pénzt: Érdekes levélre bukkantam (2011-05-20) a postaládámban. A Díjbeszedő Holding Zrt. volt olyan szíves és meglepett egy fizetési…..
Juzer 2011.05.23 21:24:12
@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Ne keverd. A NAV inkasszót rak rád, amennyivel tartozol neki, de ha csak 11717 forintod van akkor azt elviszi. És mindaddig amig ki nem egyenlíted (vagy le nem telik a 1,5 hónap) az inkasszó automatán továbbküldi a zsét. Kicsit más mint a csoportos beszedés.
Péter kitartó és türelmes ember, de még kitartóbb, bár nem türelmesebb a T-Mobile, ha számlázásról és szopatásról van szó. Ügyfél és szolgáltató küzdelme szélmalomharcnak tűnhet, mi azonban - Péterrel együtt - hiszünk a boldog végkifejletben.Úgy gondoltam a történetem…..
autózz! Májusi hókotró 2011.05.21 12:44:00
Hétvége van, süt a nap, menjetek kirándulni, de előtte gyorsan fussátok át M levelét, és próbáljatok meg választ találni kérdéseire. Az izraeli autós kérdésre én sejtem mi a lehetséges megoldás, és itt a sofőr nem a márkára gondolt, de majd meglátjuk Ti mit…..
Tisztelt Munkahelyi terror! Szeretnék segítséget, vagy tanácsot kérni önöktől. Főnököm ultimátumszerűen közölte velem, hogy az eddigiekhez képest a jövőben heti két alkalommal kötelező jelleggel tovább kell maradnom a munkahelyemen. Alapvetően reggel 7-től dolgozom…..
Juzer 2011.05.15 18:23:43
Kedves Posztoló,

1, Tessék hivatalos úton felmondani: Vagy átvetetni a munkáltatói jogokat gyakorló személlyel aláírással, ha erre nem hajlandó, akkor ajánlott tértivevényes levéllel a cég székhelyére postázni.

2, Letölteni a munkaszerződésben meghatározott felmondási időt - Kivenni az időarányosan megmaradt szabadságokat.

3, Munkaszerződés az új helyen a felmondási idő +1 nap kezdettel aláírni.

4, A felmondási idő + 1 nappal az új helyen kezdeni.

5, Ha nem adják ki a papírokat semmi gáz, az új helyen ettől még be tudnak jelenteni, esetleg az adójóváírásoktól eshetsz el, de a következő adóbevallásnál visszakapod az igénybe nem vett kedvezményeket. Ki nem adás esetén ügyvédi úton felszólítani erre a munkáltatót, megfelelő hatóságoknál való feljelentés ez után vagy párhuzamosan.

A munka törvénykönyve szerint a munkáltató joga túlórát előírni, ez ellen sajnos nem teheszt. Ha ilyen stílusban adja elő, akkor pedig az etikáról beszélni felesleges.

A lényeg, hogy te végig legyél jóhiszemű, járjál el a szerződésetekben megfogalmazottak szerint. Ha munkaügyi perre kerül sor, a bíróságok munkavállaló pártiak, ha látható a jóhiszeműség. Valahogy húzd ki az elrendelt túlórák napjait.

Ha nincs benne a munkakörödben a HR tevékenység nem kötelezhetnek a helyettesed megtalálására.

Jó lenne, ha az emberek tisztában lennének legalább az alapvető jogokkal ami megilleti őket és nem hagynák magukat kihasználni, megszégyeníteni, megalázni a pénzért ami a munkáért jár...
Az AB a héten már kihirdetett  egy karakán ítéletet, a parkolási rendeletek alkotmányosságára nézve, ami persze nem olyan fajsúlyú mint a végkielégítések különadója, de elég sok eljárást érintKedves Zugügyvéd! Csodálkozom, hogy nem került az Index címlapjára,…..
Juzer 2011.05.06 21:41:23
@Gerardus A. Lodewijk: Kívánom, hogy ne legyen igazad.
Shy apró nézeteltérésbe került az UNION Biztosítóval. Bár a szilveszter előtt felrobbant kandalló megsemmisítette házukat, a biztosító genyózik, a kárnak csak töredékét akarja kifizetni. Logikájuk szerint januárban újra lehetett volna építeni mindent, így hiába volt…..
Juzer 2011.04.29 23:55:29
@Kolb Ace: Tévedés. Nekem az QBE Atlasz viharkárkor és a betöréskor is korrekten, szerződésszerűen fizetett mint a kisangyal.

Ismerősömnek most mosogatógép bekötés miatti csőtöréses beázásra AEGON fizetett rendesen.

Nem minddel kell küzdeni.

Unionnal viszont én is szívtam, magánnyomozót küldtek rám, önbetöréssel gyanusítottak, majd hogy megkentem a rendőrt.
Indítottam az ügyvédet becsületsértési perrel, illetve, hogy vagy feljelent most a rendőrrel együtt (megvesztegetésben min 2en vagyunk) vagy fizessen.
Másnap jött a hír hogy fizetnek. 6 hónappal az eset után...