Regisztráció Blogot indítok
Adatok
OrianaF

22 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A következő tanévben az állami iskolába járó gyerekek támogatása 58,3 ezer forintra csökken, míg az egyházi iskolákba járóké 200 ezerre nő. A különbség az intézmények között tehát 3,4-szeresére növekszik. A különbség a dologi költségeknél jelentkezik igazán, nem a…..
Úgy tűnik, Soros Györgyről mostanság csak rosszat vagy semmit szabad mondani a kormánypárti médiában. Azt, hogy ezekből az állításokból minden következetesség hiányzik, jól példázza, hogy az amerikai üzletembert egyszerre lehet cionistázni és nácizni is. Mindeközben csak ömlik a pénz a zsebünkből a…..
Farkas Flórián inkább hírhedt, mint híres, ugyanis nevéhez a romák kárára elkövetett költségvetési csalás tapad. Rengeteg pénz tűnt el, miközben alig juttattak romát munkához. Havi egymilliót keresett, miközben szerepel a parlamentből legtöbbet hiányzó képviselők…..
Egy hatályba lépő jogszabály alapján 2020-ban a jelenlegi 16 ezerről várhatóan ezerre csökken Budapesten az óriásplakátok száma, megugrik viszont az utcabútorokon elhelyezett hirdetések jelentősége. Természetesen megint olyan jogszabályról van szó, amely amellett, hogy rendet…..
Májusban derült ki, hogy a magyar állami  Magyar Villamos Művek Zrt.-től (MVM) tavaly 508 millió forint támogatást adott a CÖF mögötti alapítványnak. Ennek köszönthetően a kormánybarát CÖF a parlamenti pártoknál is erősebb szereplő lehet a kampányban. Ráadásul év…..
Bár a sokat vitatott, az iskolai papírgyűjtést ellehetetlenítő javaslatot már kivették a törvénytervezetből, abban így is maradt elég muníció, hogy kivéreztesse a piaci szereplőket. A jelszó: még több államosítást! A tervezet előkészítője az a Nemzeti…..
Pár hónapja robbant be Botka László programja, amelynek összefoglalását a „Fizessenek a gazdagok” mottóval lehet a legjobban megfogni. A Publicus felmérése szerint maga a kampány elemei pozitív fogadtatásra talál a választópolgárok körében. A probléma viszont az, hogy pont…..
Időközi választást tartottak a Józsefvárosban és Zuglóban is. Mint a választásokat oly gyakran, ezeket is körüllengi a csalás gyanúja. Ha visszatekintünk az eltelt pár évre, nem kell nagyítóval keresni az olyan eseteket, amikor a választás tisztasága, ha csak a híresztelések…..
Már az AFP francia hírügynökség is azzal foglalkozik, hogy miként építi Orbán Viktor az illiberális demokráciát álhírgyárán keresztül, amely ellenőrizetlenül közvetíti az orosz propagandaanyagokat a hazai médiafogyasztóknak. Olyannyira szoros a kapcsolat, hogy a Russia Today…..
Április 29-én hallgatja meg az Európai Néppárt Orbán Viktort az utóbbi időszak eseményeivel kapcsolatban. A közvélemény azt latolgatja, hogy kizárják-e Orbánékat a Néppártból, vagy még ez előtt a saját lábukon távoznak. A miniszterelnök mindenesetre azt nyilatkozta a távozásukat firtató kérdésre,…..
Hiába hajtogatják, hogy nem folyik boszorkányüldözés a liberális szellemiség ellen, mikor Orbán 2014-ben maga jelentett háborút a civil szervezetek ellen. Most pedig itt van a civileket vegzáló törvény, amely megbélyegezné azokat a szervezeteket, amelyek külföldről fogadnak el…..
Orbán Viktor és csapata szereti az értelmiséget vegzálni, egyetemek függetlenségét beszántani, most éppen a CEU működése lett hirtelen szabálytalan. Az értelem hazai megbecsülésének szép mérőszáma, hogy az utóbbi évtized magyar kivándorlói az itthon élő népességnél…..
Lázár János hónapok óta prédikálja a bürokráciacsökkentést, vagyis az állami kiadások mérséklését, és a rendszert elhagyni kényszerülő állami alkalmazottakról úgy beszél, mint munkaerő-tartalékról, amely enyhítheti a nyomasztó munkaerőhiányt. Közben élen járunk a…..
Nem túl meglepő módon a parlament újraválasztotta Áder Jánost köztársasági elnöknek. A baloldali rivális, Majtényi László sem gondolta valójában, hogy lenne bármi esélye a győzelemre, mint elmondta, akkor maga az ellenzék sem tudott volna megegyezni a jelölt személyéről. Áder úriember módjára…..
Balogh Zoltán emberi erőforrás-miniszter (Emmi) derűlátó volt a Magyar Ifjúság Kutatás 2016. évi eredményeit látva. Mint elmondta: egy „derűlátó, optimista, vagány” nemzedék válik épp felnőtté. Az SOS Gyermekfalvak által készített kutatás azonban nem fest ilyen derűs képet, sőt, az MTA adatai is…..
Zavar érzékelhető a kormányzati kommunikációban mióta kiderült, hogy a főváros népszavazás helyett inkább visszavonja a 2024-es olimpiai pályázatát. Az elmúlt időkben ugyanis sorra cáfolták egymást a vezető kormánypárti politikusok annak kapcsán, mi lesz a Budapestre…..
Lázár János, a szokásos kormányinfón most valami kivételesen szokatlant jelentett be. Kórházak kapnak, nem is akármilyen, 8,7 milliárd forintnyi támogatást. Pontosabban a Bethesda és a Magyar Irgalmas-rendi Kórház, hogy létrehozzanak egy teljesen új, közös…..
A hátrányos helyzetű diákok eredménye messze az OECD-országok átlaga alatt van Magyarországon, és ezt az a jelentés sem vitatja, amelyet a miniszterelnök rendelt Balogh Zoltán minisztériumától. Pedig az iskolán kívüli tanulásra fordított idő esetében alig van különbség a…..
Jól halad a Momentum Mozgalom olimpiaellenes aláírásgyűjtő akciója, január legvégén lépték át a 70 ezres számot. Ám mind az aláíróknak, mint az aláírást gyűjtőknek érdemes tudni pár dolgot a szabályokról. Ismeretes, hogy az olimpiáról szóló népszavazással nem először próbálkoznak az országban,…..
Csak az utóbbi hetekben több olyan eset is volt, amikor a rendszerrel szembeni kritikát megfogalmazókat az eset után valamilyen kellemetlenség vagy annak burkolt ígérete követte. Az Antall József Tudásközpont vezetője kirúgással fenyegette azokat, akik kifejezik egyetértésüket az…..
Annak ellenére, hogy még 2010-ben a kisebb és az olcsóbb állam ígéretével kezdte meg tevékenységét Orbán Viktor és kormánya, immáron 85-ről 173-ra emelkedett a kormányzati tisztviselők száma, ha belevesszük a legújabb, két hete kinevezett helyettes államtitkárokat is. A képviselői mandátumok felére…..
„Magyarország erősödik!” – szól a kormány legújabb öntömjénező üzenete. Üzenik ezt, miközben az orvosok elvándorlása nem lassul, a kórházi technikai dolgozók évek óta kimaradnak a béremelésből, a tanárokat pedig átvágják a fizetésükkel, miközben nyíltan…..