Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dr. Wilbur Swain

395 bejegyzést írt és 2191 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kétségtelen, hogy 2016 egy óriási mérföldkő volt az okostelefonok horizontján. A Huawei szinte megállíthatatlan előretörésével egyre inkább dacol a prémium kategóriás márkákkal és ez a tendencia 2017-ben is folytatódni látszik. Túl a Samsung botrányon és a Google első okostelefonjának, a Pixelnek a…..
Oké, maga a hír szombaton jelent meg, úgyhogy az év legjobbja talán túlzás. A szerző valószínűleg a Simon Zsolt vezérigazgató mögött feltételezett jobboldali érdekkörökre céloz. Forrás: mindenekfelett.tumblr.com ..
"Ezt a levelet a végső elkeseredés íratta meg velem a magam és a csongrádi katolikus hívek nevében. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a Püspök atya a csongrádi hívek kérését figyelmen kívül hagyva Laczkó István plébánost nem helyezte el Csongrádról. Azok a csongrádi…..
Elolvastam, megnéztem, megértettem. Hátborzongató rendezvényen estünk át a hétvégén. Szárszó önmaga karikatúrája lett, politikai panoptikum, a szocialista szellem vasútja.  Nem azért, mert humorista rendezte, ettől még lehetett volna érdekes, tartalmas, vagy legalább…..
dr. Wilbur Swain 2013.06.24 19:30:27
Kőrösi Tibor blogja Közös ló 2013.03.29 00:17:16
Képviselő-testületünk februárban döntött arról, hogy a Rendelőintézetet továbbra is a város kívánja működtetni, azt nem adja át az államnak. Így a lakosainkat nem fenyegetheti az a veszély, hogy esetleg Szentesre kellene átjárniuk a rendelőbe, hiszen helyben marad a…..
dr. Wilbur Swain 2013.04.09 11:29:07
@zombigyilkos: "Az egyik oldalon egy hatalmas Fidesz kampány van a rezsicsökkentés mellett. Aláírást gyűjtenek. Vajon a Fidesz pártja fizette ki az ottani reklámot, vagy a mi zsebünkből ment?"

ott az X a sarokban, tehát az egy fizetett hirdetés
Elragadó nézőtéri videó Nikica Jelavic (Everton) hétvégi góljáról. Jelenetben és bekiabálásban valahogy benne minden, amiért rohadtul irigyeljük például az Everton szurkolóit. Futball, hangulat. Felvétel Manchester City 2-0-ás legyőzésén készült. Színen Anglia…..
dr. Wilbur Swain 2013.03.19 08:17:35
dr. Wilbur Swain 2013.03.14 20:08:13
ténytár.blog 2013 az MSZP éve? 2013.03.11 08:03:00
Nem vádolhatja senki azzal a demokratikus ellenzéki pártokat, hogy nem történik körülöttük semmi. Ismét sűrű hétvégét tudhatnak maguk mögött: megalakult az Együtt 2014 választói szövetség, ismét kongresszust tartott az LMP, az MSZP pedig elkezdte a kampányt.Az elmúlt…..
dr. Wilbur Swain 2013.03.11 16:03:46
@TrueY: "nagyon van olyan médium, amin megjelenthetnének"
ezt ugye te sem gondolod komolyan? :)

úgy tűnik, hogy az E14 és a MSZP potenciális szavazóbázisa nagyjából ugyanaz, de nagyon sok a rejtőzködő szavazó, csíphetnek el még belőle jó pár százalékot
persze a ciklus utolsó(előtti) éve rendszerint az osztogatásé, így elég nagy hátrányban vannak a "demokratikus erők" külön-külön, szóval én egy "váratlan" e14-mszp összeborulásra számítok
dr. Wilbur Swain 2013.03.11 17:43:10
@TrueY: a semleges választókat elérhetik a neten, meg a nagyobb durranásaik a nagy tévékhez is be szoktak kerülni a híradókba - szerintem nem a médiafelület hiánya miatt nem hallasz róluk, hanem az akcióképtelenségük miatt
Rögtön az elején szeretnénk leszögezni, hogy amennyire csak lehet elhatárolódunk a fegyverektől és az erőszaktól. Olvasónk, Dani hívta fel figyelmünket egy igen "impozáns", szíriai felkelők által, házilag készített fegyvereket bemutató képsorozatra. A fotókat, amelyekről…..
dr. Wilbur Swain 2013.03.02 12:23:44
Matolcsy januári bejelentése a külföldön dolgozó magyarok számáról a közgondolkodás tengelyébe emelte honfitársaink kivándorlásának ügyét. Számos írás, elemzés, vélemény és blogbejegyzés foglalkozott a kérdéssel, magunk is közzétettünk ilyent. Ma a Pézsma blog…..
dr. Wilbur Swain 2013.02.26 12:23:41
@kovi1970: ne légy ostoba
500e. ember, oké, legyen ez az alap
de
- milyen végzettségűek
- melyik országokban
- mit dolgoznak?
lehetne még sorolni a szempontokat
amíg nincsenek ilyen konkrét adatok, csak a személyes tapasztalat marad - az enyém az, hogy akik ismerőseim közül kimentek, mind "büfészakos" diplomás volt (némelyik nyelvvizsga nélkül csak államvizsgázott), és takarítanak, szállodáznak Ausztriától az USÁig
ők hiányoznának, ha itthon lennének munkanélküliek/feketén dolgozók? kicsit igen, de inkább nem
dr. Wilbur Swain 2013.02.26 12:29:19
@sárkányfő: akkor is túlzás azt állítani, hogy csak a kiművelt emberfők mennek el
dr. Wilbur Swain 2013.02.26 12:32:41
@kovi1970: ne légy már ilyen egyszerű - pont ez a bajom, hogy a mágikus 500e.-s számon kívül nem tudunk semmit, nem tudjuk, kik ezek az emberek (ami nem azt jelenti, hogy mind romkocsmás széplélek, de azt sem, hogy fél millió orvos/mérnök ment ki)
„- Hogy van a feleséged? – Beteg. – És veszélyes? – Ilyenkor nem, csak ha egészséges.” Ilyen és csak ilyen vicceket közöl már jó ideje az V. kerület lapja, a Mai Belváros. A címlapon egy Rogán-portré, a hátoldalon pedig szép rózsaszín keretbe foglalva egy nagyadag…..
Sylvia Plath 1953-ban Bár Sylvia Plath egyetlen regénye, az 50 éve megjelent Az üvegbura csak félig önéletrajzi ihletésű, mégsem lehet úgy olvasni, hogy ne keresnénk óhatatlanul is kapcsolódási pontokat Esther Greenwood és a tragikus sorsú amerikai költőnő életútjában. Plath,…..
dr. Wilbur Swain 2013.02.11 22:32:41
Legalábbis ezt állítja az angol Sun bulvárlapnak egy Karesz becenevű, állítólagos egykori szerb maffiózó (A szerb és a horvát sajtó "Kareš"-két emlegeti, valószínűleg egy Károly keresztnevű vajdasági magyar emberről lehet szó. Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de szomorú,…..
Alternatíva Filmet Görgeinek! 2013.02.02 08:00:00
Hol vannak jó magyar történelmi filmek és sorozatok? Miért lenne jó, ha lennének? A következő pár bekezdésben ezekre a kérdésekre keressük a megoldást, miközben néhány ajánlást is teszünk. Most szerdán lett volna 195 éves Görgei Artúr, az 1848-1849-es szabadságharc egyik…..
Elképesztő, és nehezen túlbecsülhető horderejű adatot mondott a minap Matolcsy: félmillió magyar dolgozik külföldön. A keddi Véleményvezér már foglalkozott ezzel az adattal, okaival és következményeivel. Véleményünk szerint a mégoly drámai képet festő poszt még mindig…..
Giró-Szász András kiemelte: a kormány célja a változtatásokkal, hogy növelje a felsőoktatásba a bejutók létszámát, valamint minél nagyobb arányban növelje a felsőoktatási képzést el is végzők arányát.  Ennyi...
dr. Wilbur Swain 2012.12.07 09:08:53
@tesz-vesz: azért (lehet ezzel a félgondolattal egyetérteni), mert így elképzelhető, hogy valóban az lép be a felsőoktatásba, aki el is akarja végezni
dr. Wilbur Swain 2013.01.01 16:29:56
@tesz-vesz: semmi sem biztos, de szerintem valószínűbb
a fizetős szolgáltatásokat jobban megbecsülik az emberek, mint az ingyeneseket
A kormány felsőoktatási döntése és az arra érkező reakciók nem csak a Fidesz esetében pikánsak. A Gyurcsány-kormány 2006-ban döntött a fejlesztési részhozzájárulás 2008-tól történő bevezetéséről. A fer-ből aztán nem lett semmi, elsodorta a 2008. március 9-ei szociális…..
dr. Wilbur Swain 2012.12.08 10:23:09
@Tündér_Lala: részletkérdés, de igen, a büfé szakosakat (is), egyébként ki lenne pizzafutár Londonban, és ki takarítana Achenkirchben?
Miután nyilvánosságra került, hogy az Orbán-kormány a felsőoktatásban az államilag finanszírozott helyek számát 10.000 főre redukálja, nagy felzúdúlás következett be a magyar társadalomban, a hírportálokon, és a blogger közösségek berkein belül is. Maga a hír nem…..
dr. Wilbur Swain 2012.12.07 12:46:01
@De hol van Columbo felesége?:
persze, ezek valós problémák, erre nem is nagyon kapunk választ
azt viszont naivság feltételezni, hogy valaki ugyanúgy politizál ellenzékből és kormányon is
dr. Wilbur Swain 2012.12.07 13:00:13
@fizetekmegegysort: nem állítottam sem egyiket, sem másik, így a végkövetkeztetésed sem veszem magamra
@De hol van Columbo felesége?: így van, ezekhez mindenkinek joga van (bár ezzel az utolsó perccel nem feltétlenül értek egyet, két hét nem olyan nagy idő)
dr. Wilbur Swain 2012.12.07 13:04:14
@félázsiai 2llkedő: erre nem volt példa az elmúlt húsz évben, minden pártnak csak a hatalom megszerzése/megtartása a célja
A svéd amatőrgárda elnöke nem tűri a homofóbiát. Hetedosztályú Sörskogens IF csapatának vezetősége a komplett első keretet kirúgta, miután játékosai nem bírtak magukkal a nyíltan "HBT" (homo-, bi- és transzszexuális) Stockholm Snipers  ellenében. Az Aftonbladet…..
Mutatunk valami nagyon szépet. Claudio Marchisio (Juventus) - Torino 3-0 (1/12/2012)..
dr. Wilbur Swain 2012.12.04 08:38:23
Nem újdonság, hogy egy vírusfilmben a saját nevedet látod kiírva. Olyat is láttunk már, hogy feltöltesz egy fotót magadról, ami valamilyen módon beépül egy interaktív kisfilm sztorijába. Ennek ellenére mégis izgalmas dolog újra és újra megtapasztalni valami hasonlót. Ezúttal…..
dr. Wilbur Swain 2012.11.29 20:32:56
@Tomi from Space: az indiánok nem is nagyon kedvelték a fotózkodást :)
Kőrösi Tibor blogja Szerepjáték 2012.11.22 23:24:00
A mai testületi ülésen az előterjesztésekkel kapcsolatban egyszer-egyszer igen érdekes, ám a működés lényegét jól mutató megnyilvánulásra került sor. Természetesen nem személyeskedni kívánok, valójában itt a nevek nem is számítanak, sokkal inkább az a furcsa magatartás,…..
dr. Wilbur Swain 2012.11.23 21:55:03
..
dr. Wilbur Swain 2012.11.14 20:26:40