Regisztráció Blogot indítok
Adatok
munduri

0 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szegény Hujber Ferenc, mi még azért sajnáltuk, mert megindult Hollywoodba sztárnak, és csak egy londoni pizzafutár lett. Aztán felöklendezi ezt a megmagyarázhatatlan alkotást az internet. A csodálatos dal egy egzotikus egyveleg, az angol és a magyar nyelv különös…..
Esküszünk, hogy a következő 24 órában ez lesz az utolsó Szomszádok-videó, de hát Julcsi szüzességének elvesztése volt akkora esemény, hogy mi is megemlékezzünk róla. És egyúttal ismét rácsodálkozzunk arra, hogy hány magyar színésznek volt meg a szakma kétcsúcsú…..
Küldetésünk, melynek keretében embereket találunk, akik idiótán táncolnak, soha nem ér véget. Mai első versenyzőnk idős kora ellenére is nagyon jól megfigyelte, hogyan is mozognak a fiatalok a Viva tévé Club Rotation című műsorában. Amit pedig sikerült ellesnie, azt nagyon…..
Subba Gecimédia - Mónika őszinte 2007.01.22 14:57:00
Szép azzal szembesülni, hogy még a hülyéknek a tévében is van emberi oldala. Sőt, még Erdélyi Mónikának is. Ahogy levetkőzi azt az elviselhetetlen, álszent arcát, és ahogy konkrétan más hangon is kezd el beszélni, amint kiesik a szerepből, komolyan mondjuk, majdnem megszerettük.…..
Subba Lobognak a nagy csöcsök 2007.01.23 17:13:52
Vannak amerikai előadók, akik dollármilliókat is képesek kiadni egy videóklipre. Mert hülyék és nincs fantáziájuk. Minek ennyit pazarolni, amikor néhány internetről összelopott filmdarabbal is tökéletes alkotást lehet összehozni. A lényeg, hogy a hangsúly a hülyén táncoló…..
munduri 2007.01.25 18:45:26
Subba A hét képe - Okkerboy 2007.01.08 11:24:00
Ha valaki ezt a dolgot elmagyarázná, nagyon hálásak lennénk. Nem csak a narancssárga fiút, hanem úgy az egészet.(Forrás: Partyphoto.hu)..
Már jó ideje nem foglalkoztunk a népszerű klikkelgetős honlap furcsa és fergeteges lakóival, tekintsük hát most át csak címszavakban az utóbbi hetekben felbukkant érdekesebb szereplőket.- Minden idők legkeményebb wiwes képe. - Magyarország jobbat érdemel! - Hajléktalanoknak…..