Regisztráció Blogot indítok
Adatok
fasznyak

0 bejegyzést írt és 96 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Gyakorlatilag lezárja a határokat Magyarország szeptember elsejétől, magyar állampolgárok komoly nehézségek árán, külföldiek pedig gyakorlatilag szinte sehogy sem léphetnek be az ország területére. Mi lesz az ingázókkal és a hazalátogatásra készülő határátkelőkkel? Fotózz ki az ablakodból és küldd…..
fasznyak 2020.08.29 10:35:33
A német fővárosban élni sokak vágya, ám Berlinnek (minden más városhoz hasonlóan) nem csak napos, de sötétebb oldalai is vannak. A lassan négy hónapja ott élő Belláék mindkettőt megtapasztalták már, akadnak köztük egészen meglepő dolgok is. (A képeket külön is köszönöm neki.) Mi az az öt dolog, ami…..
Laura három éve költözött az Egyesült Királyságba, ennek az időnek a nagy részét Londonban töltötte, míg most Dublinban él, de már tervben van egy következő költözés. Nem Magyarországra, mert mint írja, az egyelőre nem jut az eszébe…(A képeket köszönöm szépen.) Mi az…..
Najó, NER lovag nem voltam. Ha mindenáron a középkori fordulatokkal szeretnék élni, talán fegyverhordozónak mondanám magam, vagy olyan kígyónyelvű csávónak a gyűrűk urából, aki áll a király mellett és belesúg a fülébe valami gonoszat. A Nemzeti Együttműködés Rendszere amúgy több ízben is…..
fasznyak 2018.11.07 01:34:17
Nem kezdődött rosszul az első pár nap, ráadásul az Zéta zenekar is akkora bulit csapott, hogy csak úgy röpködtek a Széchenyis bankjegyek a pult felé, mintha csak Pacsai lengette volna meg a kolbászát, hogy abból, nyomás alatt lévő milliónyi apró cseppként spriccelne a világba. Ettől független Jocó…..
fasznyak 2018.08.26 01:21:06
Én nem nagyon hiszek a new-age-es szarokban, nem hiszek a kolhó nórákban, a titokban, a vonzásban, maximum akkor ha olyan jellegű ribancnak kell tenni a szépet aki láthatóan erre vevő, de hál'istennek ezek fogyatkoznak mint az egyszeri kopaszok Vona mögött. Viszont hiszek az elme hatalmában, abban,…..
Ma randizni valakivel egy kész rémálom, a trend megváltozott, főleg online randiapplikációk segítségével ismerkedünk. A felgyorsult digitális világunkban nem árt, ha tisztában vagy néhány fogalommal, amik mostanába kerültek be a randizási terminológiába.  Breadcrumbing - A megismerkedésetek után…..
fasznyak 2018.03.18 22:07:05
@nj: a helyes valasz: a posztolo hevenyeszett blogpostba ontott frusztracioja a csokkeno szexpiaci erteke miatt.
Nem meglepő módon év eleje lévén kicsit amolyan összegzés és előretekintés jellege is lesz az eheti blogajánlónak, emellett elgondolkodhatunk azon is, miként nézne ki a gyakorlatban, ha mindenki ugyanolyan fizetést kapna ugyanazért a munkáért...
fasznyak 2018.01.07 16:27:10
aterzem a posztolo problemajat, ime az en esetem:
2006 elejen vettem fel CHF alapu hitelt egy kulvarosi hazra, ami 80rol indult (+60 az eletbiztositas, unit linked konstrukcio), majd 140ig nott. csaladot akartam alapitani. az akkori csajom kifalsult, en meg lattam hogy ennek nem lesz jo vege. a barataim mar akkor mondtak hogy 2 nyelvet beszelek a magyaron kivul, miert nem kulfold? ugyhogy jott egy alkalom es leleptem.

azt azert nem felejtem el mikor 2011ben salzburgban ulve ahogy epp az akkori allasombol rugtak ki, ertetlenul alltam a helyzet elott hogy hogyan juthattak ide a dolgok. ezutan jott hogy kiokositottam magamat arrol hogy valojaban ez mekkora globalis atbaszasa volt a penzugyileg kepzetlen magyaroknak.

2014 augusztusaban leallitottam a kamat fizeteset a banknak, plusz pert akasztottam a nyakukba. ez a per 2017 juniusaig tartott amikor is addig jartam a bank nyakara (volt hogy kidobtak az ajton es visszamentem az ablakon) hogy kuldtek egy szamomra is kedvezo egyezsegi ajanlatot. emelle tudni kell hogy tenylegesen minden jogi uton ellehetetlenitettem oket, en voltam az igazi kemenyfeju makacs ugyfel, aki minden eszkozzel keresztbetesz.

most tartunk ott hogy a haz mar az enyem, a banknak felem nincs kovetelese tobbet, a hazon nincs teher (es ami nagyobb szo, edesapamat sem vehetik elo keszfizeto kezeskent), a pert leallitottuk, es emondhatom hogy 12 ev utan van egy hazam ami mindent osszevetve kb annyiba kerult mint amennyi a mostani ara, ugyhogy nullan vagyok. a pert ugy zartuk le, hogy ha valaha is lesz ebbol karterites, akkor siman utanamehetek meg a banknak. ketlem hogy lesz, de az eselyt nem szabad elvetni.

sajnos masok ezt nem igazan mondhatjak el, gyerekkori baratom pl hasonlo cipoben jart, de o csalados es nem igazan perelt, igy neki -35 milla lett a vege ugy hogy nincs hazuk es alberletben laknak. brutalis lehuzas.

hogy visszakoltozok-e magyarorszagra? a jelenlegi mondasom az hogy nem, sot gyurok a kettos allampolgarsagra itt nemetorszagban, de a migri helyzetet latva soha ne mondd hogy soha. viszont tervezek lakoautoba koltozni, mert az eletem elvittem abba az iranyba hogy helyfuggetlenul dolgozhatok a sajat cegemmel.

tanulsag az kb annyi, hogy okositsa ki magat mindenki aki ilyen helyzetben van, es merjen szembemenni a bankkal, minden jogi utat vegyen igenybe es legyen proaktiv az ugyben, hozza helyre azt a hibat amit elkovetett. a bank a fizeto ugyfeleknek nem ad egyezsegi ajanlatot!
Sándor öt év Ausztria után költözött vissza Magyarországra, és ha azt mondom, meglepte a magyar valóság, akkor nem mondtam semmit. Mégsem vág neki még egyszer, a poszt végén azt is elárulja, miért. Te is hazaköltöztél? Hogyan élted meg? Maradsz, vagy visszamennél megint? Jelentkezz a…..
fasznyak 2017.06.11 14:44:24
@01234567: nekem 8 ev ment ra az eletembol arra hogy probaljak a magyar helyzeten valtoztatni. maradt sok baratom otthon, valtozo hozzaallassal:

- van aki leszarja es probal a szuk kornyezeteben jot tenni, es aktiv lenni (vallasos kereszteny, csaladdal)
- van aki szakmaja szerint is vedi a hazat, hatalmas dilettantizmusrol nyilatkozik folyamatosan
- van aki az uzleti eletben probal tengodni, es ez utobbiaknak altalaban megy is. politikaval ok megprobalnak nem foglalkozni. ez utobbiak diplomas muszaki emberek.

nekem ezzel az a problemam hogy amig mindenki megprobalja a politikat kizarni, addig a politika pont az ami mindenbe megprobalja beleferkozni magat: bejon a haloszobadba, megmondja a mindennapi eletben mit tehetsz. egyszoval nem kizarhato.

en foleg egy rossz penzugyi dontesnek (deviza alapu kolcson) kerultem kulfoldre, plusz annak hogy 2 nyelvet beszelek a magyaron kivul es a szakmamban vannak ambicioim amiket magyarban nem tudtam mar elerni, plusz nem akartam a mindent athato korrupcio reszeve valni.

azt szoktam mondani hogy kulfoldrol sokkal objektivabban latni a helyzetet ami magyarban megy. azert ertek nagyon egyet a mondanivaloddal, mert nekem az a velemenyem hogy magyarban azert van ami van, mert az emberek megengedik es sokszor egyet is ertenek vele, es leginkabb semmit nem akarnak tenni a kialakult status quo megvaltoztatasaert. erre persze lehet mondani hogy en is az ugyanannyira individualista hozzaallas miatt koltoztem kulfoldre, ami reszben igaz, viszont a 8 ev tapasztalata, es a naivitas utolso szikrajanak kiveszese utan tettem meg ezt a lepest.

testverem szokta mondani amikor valami felhaborito hir erkezik: "egnek mar a kossuth teren az autok? fel vannak mar a felelosok lampaoszlopokra huzva? nem? dehiszen akkor minden a legnagyobb rendben van."

nem egyszer van hogy itteni magyar ismerosok (keves van) haborognak magyarban torteno dolgokon, az oriasi korrupcion, vagy hogy epp arrol cikkeznek hogy megint mit loptak el. en ekkor szoktam mondani hogy engedjek el, mert ez bennunket, de legalabbis engem mar biztosan nem erint.

az en allaspontom most az hogy az ott ragadt testveremre, es edesapamra vigyazok, kepessegeim szerint biztositom hogy mindig boldoguljanak, es ezen felul leszarom mi van. de a tenyek azt mutatjak, hogy az orszag nemsokara sajat kardjaba fog dolni.

es hogy akkor a felelosok fel lesznek-e logatva? aligha. barki aki az 'elit' resze, hatalmas penzeket es menekulesi utvonalakat tartogat. amikor az orszag osszedol, nem lesz kit helyben felelossegre vonni, ebben biztos lehettek.
fasznyak 2017.06.11 14:44:47
@vöribaba:

"en francia nevvel es egy gazdag orszag utlevelevel allitom"

nem piszkalodaskent, franciakent nem volnek abban biztos hogy annyira nagyerdemu az az orszag. lattad mostanaban mik tortennek parizsban? amiota macront megszavaztak, franciaorszag elesett.

a volt francia csajomnak javasoltam nemregiben hogy koltozzon magyarorszagra: biztonsagosabb, es a magyar politikai elet turbulenciaitol francia allampolgarkent (kettos allampolgar) vedve van.
fasznyak 2017.06.11 15:08:23
@vöribaba: ez nem teljesen igaz.

nemetekkel beszelgetve hallom hogy ok az altal erzik hogy 'szorul a hurok', hogy mar nem tudnak 2 evente uj autot venni, vagy akkor elmenni nyaralni amikor szeretnenek. az eletszinvonal itt kulfoldon is csokken, foleg az emberek hulyere adoztatasa es a welfare koltesek miatt:
www.breitbart.com/london/2016/04/01/german-welfare-spending-a-ticking-time-bomb-that-could-k-o-the-balanced-budget/

utobbit mindenki talalja ki maganak miert van.

nagyvarosokban persze mas az oka annak hogy az emberek nem vesznek autot: parkolni mindenhol nehez, es a tomegkozlekedes altalaban jobb (nem BKV szinvonal). videken viszont az auto alapveto hasznalati eszkoz, ezert nem mindegy hogy egy oregebbet hajt az ember aminek jonnek a hibai, vagy egy ujat ami fiatalsagabol fakadoan kevesbe hibara hajlamos.

szo sincs arrol hogy statusszimbolum, ez igaz. uzletembereknek talan igen, ahol megjelenest kell biztositani. de hidd el hogy ha az emberek megtehetnek, itt is kenyelmesebbe/nagyobba/csendesebbe ulnenek. de nem tehetik.
Bő egy hónappal ezelőtt volt egy poszt, melyben egy hír kapcsán azt a kérdést tettem fel nektek, hogy ha az utolsó (vagy jelenlegi) magyarországi fizetéseteket megtoldanák 100 ezer forinttal, visszaköltöznétek-e (vagy maradnátok-e). A poszt kapcsán írta meg véleményét Paul, ez…..
fasznyak 2016.10.19 18:01:18
@Nagy kámpics: parancsolsz ?
fasznyak 2016.10.19 18:18:45
@Nagy kámpics: nocsak, 2011 ota 'eggyel'

igy jar az aki nem koveti a magyar helyesiras szabalyainak valtozasat. en meg ugy tanultam hogy 'egyel'

extensions.libreoffice.org/extension-center/magyar-mondatellenorzo/releases/1.4.2

(ettol fuggetlenul a loser meg egy o, contrary to popular belief)
fasznyak 2016.10.20 10:45:23
@Herr Géza: nyilvan nem 1 eves korkulonbsegre gondoltam.
Van az a típus (szerintem a határátkelők között a szokásosnál nagyobb arányban), aki egyszer csak besokall egy helyen, és úgy érzi, változtatnia kell. Hogy aztán ez a változtatás külföldre költözést jelent-e, vagy teljes életmódváltást is, az már másik kérdés. A mai…..
fasznyak 2016.09.26 18:53:41
Névtelenséget kérő olvasónk keresett meg, hogy nem bírja magában tartani tovább, a tíz évvel ezelőtti, egész országot megváltoztató balatonöszödi frakcióülés eddig titokban tartott történéseit. Olvasónk, akit az egyszerűség kedvéért hívjunk Viktornak, a facebookon keresett meg, miszerint ő az…..
Ülünk a társasággal a teraszon, várjuk a megrendelt sört, közben a haver rágyújt egy cigire, a másik meg megy ki wc-re. Fél füllel hallom, ahogy a két asztallal arrébb ülő csajpáros egymásra nézve nyugtázza, hogy "tuti buzi". Majd sokat sejtetően bólogatnak hozzá. Közben a mellettünk lévő asztalnál…..
Zoltán nemrégiben döntött úgy a családjával, hogy Kanadába költözik, pedig Magyarországon tulajdonképpen nem szenvedtek hiányt, volt munkájuk, a gyerekek is jó óvodába jártak. Valami mégsem stimmelt…..
fasznyak 2016.08.29 09:16:53
"Kaptam egy üzit a Facen, rámírt egy tök állati pasi, hogy menjek el velük a Soundra. Húztam az agyát, de aztán felmentem hozzá bulizni, és tudod, kicsit elfajultak a dolgok :) Ittunk, aztán dugtunk hármasban a haverjával, két pasival szekszeltem a belépőért, de behoztak ingyen egész hétre! Duplán…..
fasznyak 2016.07.13 10:17:11
@Szerda Úr: hagyjad... a logikus erveles jol lathatoan nem az erossege. a feministak altalaban sikitofraszt kapnak a tenyektol.
fasznyak 2016.07.13 10:31:38
Pézsma Most menjek vagy maradjak?! 2013.02.25 15:27:16
Sorkatonaként abban az időszakban voltam határőr, amikor a keletnémetek fegyver helyett bőrönddel indultak meg nyugat felé. Előszeretettel Magyarországon keresztül: zöld határon, hamis útlevéllel, páneurópai pikniken, majd ’89 novemberétől szó szerint a falat ledöntve, mindent…..
fasznyak 2013.02.27 03:27:57
@Frick László Emlékzenekar:
maga nagyon bolcs(nek akar tunni), ugyanakkor regimodi.

van egy rossz hirem eloszor is: a magyar IT-sek nemzetkozi szinten igenis jonak szamitanak. aki eljut egy kulfoldi megmerettetesig, az bizony a jobbjabol szarmazik. tapasztalat, es mint szakmabeli, onnek barmifele 'gyujtott adata' szamomra irrelevans.

korantsem vagyunk mar auslander sauk, hanem hasznos munkaerok egy eloregedo tarsadalomban, ahol a fiatalok nem akarnak dolgozni a joleti tarsadalmuknak koszonhetoen. elheto helyen elunk, ahol hagynak elni es tulelni, valamint ahol lehet jovokepunk.

az otthon maradottaknak (az eszesebbjenek) valoban nem marad mas csak a teljes bezarkozas es kommunikacio barati korre valo szukitese, ami miatt az en szivem szemely szerint megszakad.

azt viszont hogy mi es miert zajlik, mindenkinek kotelessege megtanulni atlatni.

a tortenelmet most irjuk, minden percben, es ezek a percek nem magyarorszag malmara hajtjak a vizet. amikor magyarorszag eljut majd odaig, hogy a maga tulajdonat bizonyos tarsadalmi retegekben elok (szegenyek/kozeposztalybol elszegenyedettek) fogjak eltulajdonitani, azt pontosan a fennallo helyzetnek lehet majd tulajdoni, annak ami miatt jelenleg egy exodus zajlik magyarorszagon.

ha ennyire tudja hogy mi tortent regen, ajanlanam a 'haboru a nemzet ellen' cimu 4 reszes dokumentumfilmet alapos attanulmanyozasra, ami egy jobban atlathato tavolsagra visszamenoen irja le azt hogy a hazankat hogyan zsakmanyoltak ki azok akiknek nem kellett volna, es hogyan lehetett ezt megtenni, tudatlansagban tartva az embereket.
fasznyak 2013.02.28 01:18:27
Soha nem írtam blogot, leszámítva két rendezvényem PR blogját, de az nem számít. És valljuk be, valójában (még)  írni sem tudok. Ezt a blogot azért kezdtem el, hogy megmaradjanak a couchsurfinges élményeim, hogy visszanézhessem milyen vendégeket fogadtam, mi történt velünk…..
fasznyak 2013.01.29 21:36:30
Harminchatodik és harminchetedik vendégeim a német Curley Sue Kempe (26) Berlinből érkezett hozzám a barátjával, a kiwi Matt-tel (24), aki Új-Zélandon született és nőtt fel. A srác szakácsként dolgozik. A pár Új-Zélandon találkozott, Curley angolt tanulni utazott…..
fasznyak 2013.01.15 14:07:20
sorok között Hülyebaromisztán 2012.12.18 05:13:00
Tegnap kapott egy fülest a forint, amit a devizahitelesek valószínűleg nem fogadtak kitörő lelkesedéssel. Azoknak akiknek a hitele már végrehajtás alatt áll - illetve majd a későbbiekben fog - a Kúria még egy külön meglepetéssel is kedveskedett karácsonyra: A törvényszékek…..
fasznyak 2012.12.24 23:29:30
Múltkor a várban, volt ez a hacacáré aztán úgy gondolta pár barátom, hogy el kéne menni megnézni, hogy a sznob parasztjai, hogyan viselkednek egy ilyen rendezvényen. Tanulva az előző évek elementális hibájából, miszerint bealapozva megyünk pálinkafesztiválra, idén egy pohár…..
fasznyak 2012.10.16 15:58:30
Aki eddig lemezek garmadájára égette ki különböző szeretett Linux-disztribúcióit, az most kicsit fellélegezhet: a NetbootCD elnevezésű project segítségével 7 különböző disztrót telepíthetünk és frissíthetünk. Hátránya, hogy netinstallról van szó, tehát aktív…..
Adott Kozma Orsi (Jazz+Az, Eat Me!, Kozma Orsi Quartet) és adott a Nine Inch Nails. Mielőtt legyintene valaki, hogy áhh, nincs kapcsolódási pont, szólok, hogy van! Orsi nagy rajongója Reznornak és a zenekarnak, Szakos Krisztiánnal egy MÜPA-s koncertre elkészítette a The Great…..
fasznyak 2011.07.18 01:54:58
Subba Forradalom 2011.06.22 16:25:10
/ilovecharts/..
fasznyak 2011.06.22 18:48:05
Itthon a glitch elektronikus műfaj még meglehetősen gyerekcipőben jár, de ez egyáltalán nem jelenti, hogy ne lenne eme zenei irányzatnak hazai képviselője. Ő lenne Mongoose. Az ifjú imPRO School növendék fantasztikus érzékkel nyúl a glitch nyújtotta lehetőségekhez. Én például…..