Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Epikus SZTK

0 bejegyzést írt és 225 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
ködpiszkáló magyar nanocsoda 2014.12.12 07:50:26
Bullshit. A szó jelentése: hülyeség, süketelés, buta beszéd, blöff. Nem tudom, miért, de ez jutott eszembe, amikor a blog több olvasójának javaslata alapján elkezdtem utánanézni a Lavylites terméknek. Néhány oldal átolvasása után pedig rájöttem, nem is a termék a lényeg:…..
Körülbelül egy éve meglepő jelenségnek lehettek tanúi a gyógyszertárban vásárlók: egyesek kilószámra vásárolták a konyhasót (nátrium-klorid) a patikában - az élelmiszerbolti árnál jóval drágábban. Bár ez ma már nem jellemző, a patikai só iránti érdeklődést felfokozó tanok ma is terjednek: a…..
Epikus SZTK 2020.01.20 08:43:36
@fordulo_bogyo: Köszönöm, valóban nem teljesen korrekt - ráadásul én is tudom.
Mentségemre szóljon, hogy hirtelen felindulásból elkövetett hozzászólás volt.
(A hangsúlyt arra akartam fektetni, hogy nem metabolikusan hat. Hogy ezek után kémiai, vagy fizikai a folyamat, ebből a szempontból lényegtelennek tűnik.
Ha véletlenül utánanéz - ami nem fog megtörténni -, akkor úgy képzelem, hogy inkább a kémiai fogalmaknál fogja megtalálni, hiszen az oldódás, koncentrációk, koncentrációkülönbségek stb. inkább az általános kémiai ismeretek közé tartoznak, bár ezek alapja a fizikai tulajdonságuk. Az iskolában annak idején biológiából találkoztunk először ezzel a fogalommal. Most nem tudom hol tanítják először. Ő biztos nem tanulta (még?) és nem is érti.)
Epikus SZTK 2020.01.20 10:05:15
@fordulo_bogyo: "Kerlek, maradjunk annyiban, hogy a koncentracio, az oldodas, az ozmozis fizikai folyamatok es nem kemiai folyamatok. Ahogyan a suly, terfogat, homerseklet is azok, annak ellenere, hogy a kemiaban IS hasznalt fogalmak ezek."

Részemről ennek semmi akadálya.

OFF: Ez nem az a platform, ahol arról kell értekeznünk, hogy mi a helyzet a határesetekkel, hiszen ezek általában konszenzus, vagy valamilyen szempontok alapján vannak valahova besorolva. (Pl. NaOH vízben oldása fizikai folyamat, hiszen fizikai tulajdonságok határozzák meg, hogy fog-e oldódni vízben, vagy nem. A NaOH oldódása vízben exoterm folyamat, energiaváltozással jár, az oldat fizikai tulajdonságai megváltoznak az eredeti vegyületek - víz/NaOH - fizikai tulajdonságaihoz képest, pl. vezetőképesség, olvadáspont, forráspont, stb.)
A c-peptidről írt cikk egészen vad indulatokat gerjesztett, bár volt már pár hasonló a blog történetében (kaptam én rendszeresen a vegánoktól, homeopátia-hívektől meg a Hamer-féle csapattól is), de szerintem ilyen elemi szintű, ordítva epét hányós történetre nem volt példa...
Epikus SZTK 2019.12.11 16:51:03
Nem értem. Azt sem tudni, van-e benne egyáltalán c-peptid. Ha igen, akkor mennyi? Az ára azt sugallja, hogy nem sok van benne, ráadásul azt sem tudni, hogy tisztított, vagy nem, állati, vagy humán.
Van benne még: poliszorbát 80. Kozmetikai szernél, amit a bőrödre kensz, még elmegy de ezt kvázi nem külsőleg, hanem belsőleg használják. És erre mit olvasok?
medicalonline.hu/tudomany/cikk/ujabb_ellenseg__az_emulgealoszerek - Na, itt pont a poliszorbát van megemlítve, mint ami humán bélszövetben megnöveli a flagellin mennyiségét.
És van benne még parabén, amiről azt lehet tudni pl., hogy irritálja a szemet, a légutakat és a bőrt. Ezek szerint pont az orrba fújat olyan dolgot, amely a légutakat irritálja? (kockazatos.hu/anyag/parab%C3%A9nek)
Az, hogy melyikből mennyi van benne, hogy mindig ugyanannyi-e, azt nem tudni.
És egy másik érdekes kérdés: ha bőrápoló spray, akkor a kiszerelése miért orrspray formában van?
Epikus SZTK 2019.12.11 16:52:47
Nem értem. Azt sem tudni, van-e benne egyáltalán c-peptid. Ha igen, akkor mennyi? Az ára azt sugallja, hogy nem sok van benne, ráadásul azt sem tudni, hogy tisztított, vagy nem, állati, vagy humán.
Van benne még: poliszorbát 80. Kozmetikai szernél, amit a bőrödre kensz, még elmegy de ezt kvázi nem külsőleg, hanem belsőleg használják. És erre mit olvasok?
medicalonline.hu/tudomany/cikk/ujabb_ellenseg__az_emulgealoszerek - Na, itt pont a poliszorbát van megemlítve, mint ami humán bélszövetben megnöveli a flagellin mennyiségét.
És van benne még parabén, amiről azt lehet tudni pl., hogy irritálja a szemet, a légutakat és a bőrt. Ezek szerint pont az orrba fújat olyan dolgot, amely a légutakat irritálja? (kockazatos.hu/anyag/parab%C3%A9nek)
Az, hogy melyikből mennyi van benne, hogy mindig ugyanannyi-e, azt nem tudni.
És egyáltalán emberi bőrre van, vagy ez is inkább cipőkre?
És egy másik érdekes kérdés: ha bőrápoló spray, akkor a kiszerelése miért orrspray formában van?
Epikus SZTK 2019.12.11 16:54:44
Alimento C-peptid, az új őrület 2019.11.30 10:24:07
Több megkeresés érkezett a varázslatos hatású C-peptid spray alkalmazásáról, mely a látottak alapján panacea lehetne, bámulatosan széles gyógyító spektruma révén. Gyorsan bele is vetettem magam a világháló sűrűjébe, megnézni, mit is tud(hat) az új csodaszer...
Az újszülöttnek a régi vicc is új. Sőt, neki még a régi német medicina is új. Mert az a módszer, amivel újabban (s sajnos, egyre gyakrabban) új német medicina néven találkozunk, már nem is annyira új: több mint 30 évvel ezelőtt találta ki egy német származású orvos. A…..
Epikus SZTK 2019.11.13 08:16:44
@iPmuP:
El vagy tévedve. Konkrétumokat nem írtál. Hangzatos, ködös hülyeségeket igen.

Hiteltelen vagy te is, az NGM is. Ráadásul nem működik.

A belinkelt oldalt már régen elolvastam. Ha valaki akar szomorúan buta dolgokat meseszerűen olvasni, akkor elolvashatja, amúgy önkínzás.
Kivonatolom: valaki leírja, hogy az anyukája hogyan kakilta ki a vastagbél adenokarcinómáját,amit colonoszkópiával (!) fedeztek fel, és így szerencsére megszabadult tőle, ráadásul eközben egy nap alatt melanómája is lett, de szerencsére kezelte a konfliktust így attól is megszabadult.

Mese, mese,mese, abból is a rosszabbik, fantáziátlan.

Apropó, te bal, vagy jobbkezes vagy?

Az eddigi konkrét ismeretek azt mutatják, hogy az UGM/NGM/új germán medicina nem gyógyítás, semmi köze az orvosláshoz.
Nem működik.
Epikus SZTK 2019.11.13 17:22:02
@iPmuP:
És megint csak a sok bla-bla-bla. Semmi konkrétum. Ismét. Sok-sok mese és ismét elég bárgyún megfogalmazva.
Az NGM ezt műveli az emberrel? És ezt még ajánlgatod másoknak?

Az lejön, hogy az általad rákkezelésnek nevezett terápiákkal, a rákok különféle tulajdonságaival stb. a tudásod nincs összhangban. Aki elhiszi azt, hogy akárki a tumorját a végbelén keresztül kiürítette, miközben egyik napról a másikra melanómája lett az arcán, annak elég nehéz bármit is elhinni...

Nem érted a betegségek kezelését, az ok-okozatot, hiányosak az ismereteid a gyógyításról, stb. stb. De ez sem baj, de miért kérkedsz ezzel? Ennyire be vagy sülve? A tudatlanságot hangerővel, sok kis idétlen :-D-vel, személyeskedéssel nem lehet ellensúlyozni.
Persze le lehet egyszerűsíteni mindent, sőt hangzatos és egyeseknek kívánatos lózungokat írni (mérgezik a betegeket, Kanada méretű GDP, ne higgyünk a halálos diagnózisnak, stb.), hiszen aki nem érti, az ezt is beszopja. Ahogy te is beszoptad - bár erősen az az érzésem, hogy inkább tudatosan csinálod. A leírtak azt mutatják, hogy az állításaidnak köze sincs a valósághoz. Te meg a lelkes kis amatőr - na persze.

Ha lenne csak egy olyan konkrét betegség, amit az UGM 95-%-ban gyógyít. Ilyen nincs. Ellenben én tudok olyan rákos megbetegedésről, amelyet ennyire hatékonyan- 95%-os gyógyulás - meg lehet gyógyítani. Utóbbiról vannak konkrét adatok, visszakereshető, leellenőrizhető.
Az NGM-mes akármiről csak inkoherens mesék, és azok is elég silány fantáziára vallanak. A honlap elég szánalmas.

Mindig úgy érdekelt, hogy ha egy ilyen beállítottságú valakinek a saját szép kis copfos kislánya mondjuk 3 évesen akut limfoid leukémiában lebetegszik, az elkezdi a konfliktusokat keresni a gyermek korábbi életében, és várja, várja, várja, hogy a szegény egyre betegebb gyermek kiköpködje/kiizzadja egy "epileptoid krízis" után a rossz sejteket, vagy inkább orvoshoz fordul, ahol megmondják, hogy mekkora valószínűséggel (85% feletti eredményesség) tudják a gyermeket meggyógyítani?

A kérdéseimre nyilván nem véletlenül nem válaszolsz. Nem baj, inkább jellemző.

Nincs olyan, hogy nyugati orvoslás. Van hatékony orvoslás - medicina - és vannak a nem működő egyéb valamik. A hatékonyságot lehet mérni. Ami nem működik ott nincs mit mérni. Ezért nincs is más, csak mese, mese,mese - ezeken nincs mit mérni.

Az NGM-nek nincs köze a medicinához, orvosláshoz. Ostoba, félremagyarázó, az emberek érzelmeire ható - demagóg - haszonszerző módszer, hogy hiszékeny laikusoktól pénzt szedjenek. Aki ilyen kuruzslóhoz fordul, annak még a lehetőségét is elveszik, hogy esetleg jobb életminősége legyen.

Az NGM nem orvoslás,és nem működik.
Lassan egy évtizede már, hogy az aszpartam alapú édesítőszerek káros hatásaival riogató írások keringenek a világhálón. Elsősorban a természetes életmódok, alternatív gyógymódok, összeesküvés-elméleteket gyártó rendszerkritika irányában orientált honlapokon találkozhatunk a halálos fenyegetésről…..
Epikus SZTK 2019.10.14 14:02:49
@jozsef szabo:
Tudom, hogy a lényeget fogtam meg, de: "36/2004. (IV. 26.) ESzCsM-rendelet "miért tiltja az édesítő szerek használatát a gyermekek számára..." Ez a rész hogy hangzik a jogszabályban? Nem találtam - vagy csak én olvastam felületesen.

A kovászban jelentős mennyiségű pálmasav, fenilalanin, aszpartát található - de van benne alumínium, nikkel és vanadát is, szóval csak óvatosan :-)
Epikus SZTK 2019.10.18 13:00:03
@fordulo_bogyo: "Nincs benn semmi tiltas gyermekeknek, semmi edesitoszer."
Így látom/gondolom én is. Nem szeretem, hogy ha valaki jogszabályokat idéz, akkor az korrekt legyen. Így nem korrekt. józsef szabo rontott a hitelén.

"Valahogy igy van a tobbi vegyulettel is." Ez igaz, csak ezt fel is kellene fogni, hiszen ezért tanítanak pl. kémiát, fizikát, stb-t.

Amíg túlélésre játszik az oktatás (tanáré diáké egyaránt), addig nem lesz kritikus, tudományos szemlélet a természettudományos állítások felé.
Ld. pl. jozsef szabo tele van természetismereti félreértésekkel, hiányokkal.

Ez a tendencia pl. az orvosegyetemre is begyűrűzik: az elméleti tárgyak óraszámát csökkentik...
A macskákra mindenképpen, különösen akkor, ha az állatot a mikrosütőben szárítjuk. Egy több változatban terjedő városi legenda szerint ugyanis az USÁ-ban megtörtént, hogy egy gondos gazdi a mikróban szárította meg elázott házikedvencét, majd miután az állat elpusztult,…..
Epikus SZTK 2019.05.30 15:18:52
@Nagyhusi:
Ez hogy jön létre?:
"időlegesen képződnek és megszünnek OH-, H3O+, H3O-, H-, képződmények"
Engem főleg a H3O-, és a H- éredekelne vízben.
Epikus SZTK 2019.09.19 09:47:04
@CCnick:
Amikor én mértem, akkor a csapvíz 5,8 és 6,2 között volt. Régebben mértem 5,2-t és 6,8-at is.
A fél liter pH 8-as "medencetöltő" vizet kb. 1 csepp gyomorsav semlegesíti (a gyomorsav esetében pH 2-vel számolva).
Az egészségügyi bulvár szereti vizuális minősítéseket, nem véletlenül ragadt rá a cukorra a ”fehér halál” kifejezés. A napokban viszont több oldalon lehetett találkozni a melaszról szóló írással, ami „fekete arany” címszó alatt ecsetelte annak fantasztikusan pozitív tulajdonságait. Máris van egy…..
Epikus SZTK 2019.06.20 22:32:27
@kamugyar: nem volt olyan izzasztó; nem a tetszésedet szerettem volna vele kiváltani - és nem vágyom díjazásra.
Az se baj, ha nem értetted, nem haragszom.
Epikus SZTK 2019.06.20 22:35:15
@Karinthy-paradoxon: ">Paradox nem tudja.

Ezt mégis miből következtetted ki? :)"

Nem válaszoltál.

"Tényleg nem tudom, hogy te mennyit fogyasztasz és másoknak a fogyasztására se látok rá."

Akkor meg miről beszélünk? Honnan tudhatnád, hogy mikor léped túl az ajánlott mennyiséget?
Én a helyedben óvatosabb lennék, ki tudja mikor jön egy nem várt, nem számított mellékhatás, stb.
(Éld meg, amit másoknak írsz, mutass példát!)
Egyik kedvenc szerzőm, Kris Gunnars örvendeztette meg olvasóit egy 11 grafikonra komponált népegészségügyi témájú cikkel, melynek alaptézise, hogy a modern táplálkozási szokások tehetők felelőssé azért, hogy a világon egyre több kövér, szívbeteg, cukorbeteg létezik és a…..
Epikus SZTK 2019.05.31 10:01:47
@Karinthy-paradoxon:
Szerintem kerüld el az ultrafeldolgozott ételeket. Talán az megnyugtat.
Epikus SZTK 2019.06.03 16:50:33
@Karinthy-paradoxon: Esetleg akkor nyugodtan válaszolhatnál a kérdésekre.

OFF:A feminás cikket nem érdemes felhozni, mert nem értetted a lényeget, miért tettem be. Mindegy. Spongya rá, nem haragszom.
OFF vége

Olyan felmérés érdekesebb lenne, ahol ugyanannyi idő alatt ugyanannyit szednek fel az alanyok kilóban (híznak), csak az egyik ultrafeldolgozott ételekből, a másik meg nem feldolgozott ételekből. És ezeknek az alanyoknak az egészségügyi paraméterei. Hosszú távon. A pszichés része is, érdekes, pl. hogy melyik okoz nagyobb pszichés stresszt és vajon miért.
Epikus SZTK 2019.06.06 08:49:34
@fordulo_bogyo: Igen, ez már feltűnt.
A beszúrt linkekkel pl. az is az egyik probléma, hogy nem igazán veszi a fáradságot, hogy lefordítsa. Ezek így kvázi ultrafeldologozott infók, azaz Ctrlc, Ctrlv, nesze, egyétek. :-)
Alimento Vitaminellenes háború 2019.04.29 10:13:16
A könyvtár általában nyugodt egy hely, de néha érhetik az embert felzaklató élmények. Például, amikor a könyvajánlón szembe találkozik Lenkei Gábor alkotásaival. A kínálatból kiválasztottam a „Helyszíni tudósítás a vitaminellenes háborúból” címűt, rövid és tökéletesen megfelel elrettentő…..
Epikus SZTK 2019.04.30 09:41:14
@Meleg Sándor: "... lehet elkezdeni egészségesen élni és akkor majd nem lesz." :-) Ez jól hangzik. Lehet, hogy akkor vitaminipar sem lesz és először Lenkei alaptalan profitéhsége megy a kukába. Bár így lenne!
Tudjuk, hogy az élet nem így működik. Minden elromlik. Autó, számítógép, ember. A romlásnak vannak jelei. Lehet késleltetni, kiiktatni nem. Embereknél a romlás jelei a betegségek - általában a krónikusak. Valami, valahol nem úgy működik, ahogy kellene. Ezeken a vitaminok csak akkor segítenek, ha a vitaminok hiánya váltja ki a betegséget - pl. krónikus b12 vitamin hiány felszívódási zavar, vagy táplálkozási szokások megváltozása miatt. Az előbbivel orvoshoz szoktak fordulni (mivel általában más tünetek is vannak), az utóbbival is, csak később.
Tudás, ismeret, orvosok tájékozottsága. Na ez most meg fog változni, gyanítom nem a jó irányba. Kis országunkban eldöntötték, hogy inkább a klinikai oktatást részesítik előnyben. (Ld. HVG tegnapi híre: A tanterv változtatásával növelné a hadra fogható orvosok számát a kormány)
Mivel a tervek szerint az elméleti oktatásból annyit hagynak meg, amennyi a klinikumhoz elegendő, az orvosok még nehezebben fogják megmagyarázni a betegségek kiváltó okait, és még hiteltelenebbek lesznek. Nem ugyanarra van szüksége egy endokrinológusnak, mint egy sebésznek, röntgenorvosnak, gyerekgyógyásznak, patológusnak. Mármint elméleti alapokból. A Szent-Györgyi-Krebs ciklust, anyagcserét mégis meg kellene tanítani mindegyiknek. Különben hogy a bánatban fogja azt tudni, hogy hol és mire is kellenek a vitaminok. Vagy mi áll a metabolikus szindróma hátterében, miért érdemes mondjuk életmódot változtatni, mozogni stb. Persze elfelejtheti, mire végez, de ha jó az oktatás, akkor a kritikai szemlélete megmarad, talán még emlékezni is fog rá. És akkor talán tud majd hitelesen legalább kérdéseket megfogalmazni a vitaminokkal kapcsolatban is. (Pl. mennyire korrelál a vérben mért D3 vitamin szintje az össz D3-vitamin szinttel? Ha zsírban oldódik - lipofil, apoláros - a vér meg alapvetően vizes közeg - hidrofil, poláros - , akkor az oldékonysága vérben jóval kisebb, a lipofil/apoláros területeken meg magasabb, azaz többnek kellene lennie. Mihez kötődik, ami megváltoztathatja a mérhető szintet? A megoszlási hányados mit mutat? Mi ez az utóbbi egyáltalán :-) ?)
Nemrég jelent meg egy cikk, melyben az oltásellenes megnyilvánulások és a szólásszabadság (véleménynyilvánítás szabadsága) kapcsolatát boncolgatta a szerző. A cikk konklúziója az volt, hogy az oltásellenes megnyilvánulásokat nem szabad korlátozni. Én nem így gondolom...
Epikus SZTK 2019.04.23 10:56:57
@fordulo_bogyo: OFF: "az olttasellenesseg (pozitivan fogalmazva jarvanybarstsag)"
Ezt így fogalmazta meg egy "nyelvújító" követvén a a mai trendet: oltásellenes=járványpárti ... (így nyalhat vissza a fagyi) OFF vége
Hamarosan indul az M3 metró déli szakaszának a felújítása, de továbbra sem veszi senki sem figyelembe, hogy a látássérülteket kizárják a pótlás egyes részeiből. Még a látássérült szervezetek tiltakozását sem találom sehol. Vajon miért nem?..
Epikus SZTK 2019.03.20 08:31:17
@Pierr Kardán: OFF: Pazar bejegyzés... semmi bajom a kommentelőkkel addig, ameddig ... OFF vége

A lényegre: a felsorolt öt csoport közül melyik tud a hétköznapokban minden (tényleg minden) segítség nélkül közlekedni? És kinek van mindig valamennyi segítségre szüksége? Pl. átkelni a Széll Kálmánon, Hősök terén, Keletinél?
Ahogy a mondás tartja, egy hazugság a fél világot körbeutazza, mialatt az igazság még mindig csak a cipőjét húzza fel (Mark Twain). Különösen igaz ez internet világára. A világháló a lehetőségek végtelen tárháza, ha információk terjesztéséről van szó, és ezzel láthatóan sokan élnek – még többen…..
Epikus SZTK 2019.03.10 17:48:03
@Munyi cica: Csak megerősíteni tudom az ehhez hozzászólókat abban, hogy ez egy nagy átverés.
Az EVA3000 nem orvostechnikai eszköz, nem szerepel a "medical device" listán - utánanéztem. Mérhetnék ingával is :-)
Én is a napokban futottam bele, utána is néztem, szóval az egész azon túl, hogy nagyon nem életszerű, még teljesen megalapozatlan is. Nem érdemes rá sem pénzt, sem energiát pazarolni.
A mai napon az Új Germán Medicináról (röviden GNM, angolul German New Medicine vagy New German Medicine) lesz szó, ami egy újabb csodagyógymód, melynek hívei és praktizálói rendkívüli gyógyulásokat ígérnek. Nagyon rendkívülieket. Szerintük a jelenlegi orvostudomány teljesen tévúton jár, ezzel…..
Epikus SZTK 2019.01.31 13:02:53
@Scarter: Az új germán medicina úgy átverés, és hazugság, ahogy van.
Szerencsére alaptalan és indulatos kijelentésektől ez nem fog megváltozni.
"Ha te azt gondoolod ,hogy barmi ami alternatív az ha működik akkor resze lesz az orvoslásnak akkor elég naív vagy. Szerinted abben a gyógyszeripar irányította társadalomban ez reaális?"

Ha nem így lenne, még mindig érvágással gyógyítanák a vesekövességet, vesemedence-gyulladást, stb-t. A tüdőgyulladást, TBC-t nem lehetne gyógyítani, ha nem bizonyosodott volna be, hogy melyik a hatékony, melyik a nem hatékony gyógymód. A talpra tekert paradicsom/krumpliszelet nem gyógyítja meg, mert kiderült, hogy nem működik. Pedig sokáig próbálkoztak vele.
Ez van, ami működik, hat, az része lesz gyógyításnak, kezeléseknek. Ami meg nem, az nem. Igazolni kell, hogy hat.
Kommentjeid alapján persze belátom, hogy ezt valószínűleg nem fogod fel, nem tudsz vele azonosulni, de sebaj, ezzel neked kell együtt élned - meg az ettől szenvedő családodnak (legalább rájuk lehetnél tekintettel, ha a belátóképesség hiánya ebben nem akadályoz meg).
TB-t fizeti valaki utánad, ha vakbélgyulladásod, infarktusod lesz, egy orvos fogja megmenteni az életedet.

"Egyébként ha már autista vagy jasaslom a megoldási javaslatokat ha elfogadod:)"
Ennek a mondatnak nincs értelme.

De mindegy is, hiszen tudjuk, hogy
az új germán medicina úgy hazugság és átverés, ahogy van. Semmi bizonyíték nincs arra, hogy akár csak egyfajta "kezelése" is hatásos lenne.
Epikus SZTK 2019.02.01 18:52:22
@mernok_vagyok: Köszönöm, hogy megírtad a tapasztalataidat. Részvétem. A rokonod családjának sem lehetett könnyű ezt végignézni.

Kár, hogy ma az igazságszolgáltatásba vetett "bizalom" olyan gyenge. Egy ilyen állítólagos biológust, vagy akárkit simán le lehetne csukatni. Igaz, ez az elhunytat nem hozza vissza, a szenvedéseiken nem segít.

Az új germán medicina nem működik , átverés és hazugság az egész.
Epikus SZTK 2019.02.03 15:15:13
@csakférfi: Az új germán medicina nem működik , átverés és hazugság az egész.

Egyelőre nem láttunk semmi kézzelfogható bizonyítékát, hogy működne - de még igazolható megerősítését sem. Sőt.

Az írásod nem is erről szól. Mellébeszélsz a nagy gondolkodás közepette.
Igazából a gondolkodás nem rossz, de ha valakinek nincs elég tudása hozzá, akkor hiába gondolkodik napokon keresztül, csak olyan hülyeségeket fog elhinni, mint, hogy az új germán medicina, és társai milyen jók. És utána olyan hülyeségeket fog leírni mint te.

Szóval előbb tanulni, meg érteni, meg megjegyezni kellene.

Az emberek tulajdonságaiból egy szakmára következtetni a logikus gondolkodás hiányára vall, illetve elég rosszindulatot is jelent - sőt a butábbaknál egy alaptalan felsőbbrendűség megnyilvánulását is.
Hiába tervez meg egy építészmérnök tervező valamit rosszul, attól még továbbra is építészmérnököket bíznak meg épületek,hidak stb. építésével - legfeljebb nem azt, aki hibázott. Valahogy nem az autószerelőt, biológust, orvost, jógatanárt, pszichológust bízzák meg épületek tervezésével.

"június 21-ig egyre hosszabbodni fognak a nappalok" - idojaras.hu

De mindegy is, a lényegen nem változtat:
az új germán medicina nem működik, átverés és hazugság az egész.
Alimento VITAMINOK I 2018.06.06 20:01:59
Nem olyan régen egy kommentben hangzott el, hogy a természeténél fogva gonosz élelmiszer- és gyógyszer lobbi támadja és lejáratja a vitaminokat. Ám legyen, most jól megtámadom és lejáratom a vitaminokat. Több részben, mert ha egyszer témánál vagyunk, legyünk alaposak...
Epikus SZTK 2018.12.28 11:32:17
@takacsveca93: Ez eléggé reklámszerűre sikeredett, ez nem kifejezetten etikus - ha eddig ez nem jött le, akkor még szomorúbb a helyzet...
"bevinni természetesen, de amúgy lehetetlen, plusz nem is tudja az ember, hogy mi van ezekben a gyümölcsökben zöldségekben. "
A vitaminokat nem lehetetlen "bevinni", ez a rész és a többi is minimum tévhit, sőt lehet akár rögeszme is - ha csak nem akar tudatos megtévesztés lenni. Akarsz róla beszélni?
Epikus SZTK 2019.01.07 13:49:24
@kamugyar: "nekem a kijelentéseddel nincs bajom miszerint tévhit de így linkek nélkül ahol megtalálható a kész ételek tápanyagtartalma pont olyan hiteles mint azt mondani h nem lehet bevinni eleget a táplálkozással."
Lehet, hogy nem hiteles számodra, mert nincs olyan táblázatokkal alátámasztva, amit szeretnél. A hiányolt táblázataid, hogy mi mennyit tartalmaz, milyen adagban, stb. eléggé félre is vezethetnek, hiszen standardizálni kellene egy csomó mindent ehhez, pl. hogy mennyi ideig állt a gyerek/felnőtt tányérján, mennyit evett meg belőle, stb. stb., illetve melyik alanynak milyen a felszívóképessége, hány éves, mennyi a gyomor pH-ja, stb. stb. hogy össze lehessen vetni a bevitt és hasznosult (?) akármit is.
De, hogy mondjak egy talán elfogadhatóbbat, nekem az eléggé nyomós indok, hogy jelenleg Európában nincsenek hiánytünetekkel jelentkező tömegek. Se vitamin, se nyomelem. Sőt, ha megnézed, hogy egy krónikus alkoholistánál pl. mikor jelentkeznek az első minőségi alultáplálkozásból fakadó tünetek, akkor az elég hosszú idő - a mennyiségit nem érintve.
Szóval szerintem táplálkozással elegendő mennyiséget "be lehet vinni" a szervezetbe vitaminokból, nyomelemekből.
Alimento Hitelesség 2018.11.26 10:08:11
A napokban volt néhány cikk az egészségügyi információk hitelességéről, ezzel kapcsolatban a blog Facebook oldalán is kérdeztem az olvasókat, mit gondolnak témáról. És egy kicsit én is filozofálgattam...
Epikus SZTK 2018.11.28 15:20:44
@kamugyar:
A fent idézett részből mi az a tendencia, amire fókuszálsz?
(Az egész cikkben két év eredményeinek az összehasonlítása van.)
Epikus SZTK 2018.11.28 17:45:32
@kamugyar: Nekem annyit mond pl., hogy az összehasonlítandó élelmiszerek közül 1990-es termésben több volt a szárazanyagtartalom, mint az 1950-es termésben. Hogy ez most rossz, vagy jobb, azt ebből nem lehet megmondani, de jelzés értékű.
Ebből nehéz egy tendenciára fókuszálni.
Ráadásul nem is annyira fehér és fekete. Élő rendszerekről van szó. Változatosak, változnak.
Számomra még mindig mérvadó a Liebig féle minimumelv.
Epikus SZTK 2018.12.01 15:35:40
@fordulo_bogyo: Igen, valahogy én is pont azt érzem, hogy az ilyen jellegű mérések pl a vízellátottságtól, tárolástól, stb. függenek, és épp ezért a kimutatott értékek bizonyos - valószínűleg nem túl szűk - határok között mozognak.
Nehéz elképzelni, hogy az élelmiszerek tápanyag, vitamin, mikroelem, stb. tartalma akkora különbséget mutasson tedenciózusan, hogy annak kimutathatóan jelentős hatása legyen mondjuk az egészségre, stb. Ha azt nézzük, hogy az átlagmagasság pl. az embereknél emelkedik, akkor bizonyosan nem alultápláltak, illetve vitaminhiányosak - például. Hiánybetegséget Mo-on, nem nagyon lehet rendszerszinten kimutatni, ha valakinek mégis van, az inkább egyéb betegséghez szokott társulni.
Na, erre tessék gombot varrni! Ugye az "közismert", hogy a gyógyszerlobbi (másnéven gyógyszermaffia) csak azért gyárt gyógyszert, hogy halálra keresse magát, meg hogy a betegeket még jobban megbetegítse. Eltitkolja a gyógyíthatatlan betegségek már régen felfedezett szereit, a…..
Epikus SZTK 2018.11.26 18:25:30
@Szivacs halász:
" Nem konkrétan a vér lugositasa. De az tény hogy a viz böjt alatt a szénhidrát hiánya miatt a vese nem ürít savat így a 3. napra a szervezet savas acidozisba kerül, ami a szervezetet a ver lugositására kényszeríti a túlélés végett. A alkalmankénti 3 napos viz böjt ezért gyógyít. Szoval létezik “lúgositás”, ami a betegség megelőzése, és az egészség kulcsa! Köszi."

Egyszerűen nem igaz, amit leírsz.
A vér lúgos, nem kell tovább lúgosítani. Életveszélyes lenne, ha úgy lenne, ahogy leírod. A 3 napos vízböjt nem gyógyít meg semmit, legfeljebb a szomjúságot csökkenti, az meg nem betegség.

Ez inkább szopacs, mint szivacs.
A lúgosítás egy átverés, már többször is bebizonyosodott.
Epikus SZTK 2018.11.27 10:43:59
@Szivacs halász:
A vízböjt nem gyógyít semmit. Ez így van. Nem is állítottál semmi konkrétumot, ami hihető lenne, pl. hogy milyen betegséget gyógyít. Magyarul hiteltelen frázispuffogtatás ez is.
Maradjunk annyiban, a vízböjt nem gyógyít semmit.

Nem vagy kutatóorvos, ez nyilvánvaló, mégis olyasmiket írsz össze, mintha nagyon szeretnél okos lenni. Nem sikerült, hiszen sületlenségeket írsz össze - ez is nyilvánvaló. Fröcsögsz és több éves tapasztalatról beszélsz minden konkrétum nélkül. Ez is a sértettségedet mutatja, ami újabb bizonyíték rá, hogy nincs igazad, de nem is szeretnéd belátni.
Állítólag lúgosításról írsz, de nem a vér lúgosításáról. Zavaros.

Vannak olyan területek a szervezetben, amelyek, ha nem savas környezetben (pH <= 5 !) vannak, már nem is élnénk. (Gondolom nem érted mekkora [H+] különbségnek felel ez meg a vér pH-hoz képest...)

A pH-ról, acidózisról gőzöd sincs, ezt mutatja az is, hogy a vér pH-járól szóló részt a wikipédiáról másoltad ki, saját szavaiddal nem tudod elmondani - azt sem tudod, mi az a pH, hogy számolják ki, stb. Hiteltelen vagy. Rád nem szabad hallgatni.
Ez inkább szopacs, mint szivacs.

A vér lúgos, életveszélyes tovább lúgosítani - sokkal veszélyesebb, mint savanyítani.

A lúgosítás egy átverés, már többször is bebizonyosodott.
2018. június 29-én robbant a bomba: az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) több vérnyomáscsökkentő gyógyszer forgalmazását felfüggesztette, mert felmerült, hogy minőségi hibás lehet az érintett készítmények hatóanyaga. A határozatokból kiderült: a spanyol hatóságtól az…..
Epikus SZTK 2018.11.05 09:53:14
@kvadrillio: Ez egy teljesen korrekt írás.
Nem tudom melyik részre gondoltál, de nem azt jelenti. (A csupa nagybetűs írás nem erősíti az állításodat - mást igen. Sőt, hozzászólásoddal te is "egy hülye" ... lettél.)
Alimento Ajánlások - Fehérjék 2018.10.15 13:43:38
Az ajánlásokról szóló sorozatban sorra vesszük a tápanyagokat is. Először a fehérjékkel fogunk foglalkozni, kicsit részletesebben és alaposabban, mert ők eddig kissé elvesztek a sok zsír és szénhidrát témájú cikk között...
Epikus SZTK 2018.10.15 17:39:54
@fordulo_bogyo: Az UGA stop kodon kódolja, de csak bizonyos spec társuló szekvenciák megléte esetén. Van kb 20-25 fehérje, amiben van - peroxidázok pl.
Epikus SZTK 2018.10.15 20:13:33
@fordulo_bogyo: OFF - folyt: ez tényleg érdekes, és izgalmas. Úgy tudom, van olyan szer - esetleg már kísérleti gyógyszer (?), amely segítségével a stop kodont kvázi át lehet "ugrani", és a szintézis folytatódik. OFF vége.
A népi tapasztalat szerint székrekedésre, és aki próbálta, tanúsíthatja, hogy szorult helyzetben valóban hatásos. Enyhe (vagy túladagolva nem is annyira enyhe) hashajtó hatása annak köszönhető, hogy magas cukor- és gyümölcssavtartalma miatt ozmotikusan aktív (vizet "vonz"), így…..
Alimento Víz - Varázsvizek 2014.07.22 07:31:31
A vízzel és a vízfogyasztással kapcsolatban nagyon sok kritikusan szemlélendő tartalom fordul elő a világhálón. A kínálat félelmetesen bőséges, nem is tudtam teljes terjedelmében felgöngyölíteni, csak a legfontosabb témák kiemelésével tudom bemutatni, mennyire félre is mehetnek egyes esetekben a…..
Epikus SZTK 2018.10.01 11:58:04
@kamugyar: "ezt máshol még nem láttam. erre kellene koncentrálni. "
Nos, valószínűleg más se, látta - pláne hiteles helyről. Gondolom nem véletlenül. Nem hiszem, hogy helyes lenne ha erre kellene koncentrálni. Miért nem írta meg a hozzászóló? Esetleg őt kellene megkérdezni.

Ha valaki érdekes hülyeséget (+valótlanságot) ír le, attól még nem biztos, hogy igaz, illetve igazolható. Ha leírom, hogy úgy tudom, hogy a háromszemű pettyesherés retekbubónak (vidéken úgy is ismerik, hogy retekszagú zöldpiknik) újabban küklopszai születnek, és ez a fontos kérdés, akkor ez akár még érdekesen is hangozhatna, de nem hiszem, hogy foglalkozni kellene vele.
De mi a kérdésed? (Valami olyasmi, hogy mennyi kálciumot tudunk az ivóvízből hasznosítani?) Vagy csak holisztikusan nézve úgy gondolod, hogy aki desztillált vizet iszik, és az ásványi anyagokat máshonnan veszi fel a szervezete, akkor az az illető nem betegszik meg, mert nem kap a vízből "szennyezőanyagokat"? Hiszen nem kell megküzdenie a vesének (?) a kiürítéssel? Ha máshonnan veszi fel a szervezet, akkor ott nincsenek kísérővegyületek - mondjuk növényi szterolok?
Epikus SZTK 2018.10.01 18:45:01
@kamugyar: Dícséretes dolog. Mármint a tudásszomj.
Bogyó már a nagy részét megválaszolta a kérdéseidnek, de igazából az az egyik lényeg, hogy mindegy, miben van a kalcium, vagy a magnézium, a szervezetnek így is fel kell vennie, meg úgy is. Azaz ez az "ezért dolgoztatom" pl. nem igazán értelmezhető. A szervezet tudja mi a dolga, tartja magát a "természeti" törvényekhez.
A desztillálóval csak a víznél magasabb forráspontú anyagokat lehet kiszűrni, így pl. alkohol, metanol, klórvegyületek benne maradnak.
Hogy mik a javaslatok az ivóvizet illetően, arról itt egy összefoglaló, ha bele akarsz mélyedni:
www.who.int/water_sanitation_health/publications/2011/dwq_guidelines/en/
Alimento Csodatapasz 2018.09.25 09:08:46
A napokban találtam ismét egy varázslatos fogyasztószert, ami tökéletes mintapéldánya mindazon trükköknek, csalafintaságoknak, amikkel manapság ipari méretekben csalják ki a pénzt a fogyni és/vagy gyógyulni vágyóktól...
Epikus SZTK 2018.09.27 11:21:00
@wmiki: Azóta is köhögsz?
a tudomány tekintetében meg gondolattapadásod van, ami nálad már diagnosztikus jelentőséggel bír.
és alapvetően nem érted a dolgokat, csak kötözködsz.
OFF: a többi hozzászólónak: megpróbálom többet nem etetni, de már nem bírtam tovább :-)
Alimento Gyógyító kód 2018.08.27 07:49:12
Egy kis könnyed, nyár végére illő témát keresve akadtam rá „A Gyógyító Kód” címet viselő könyvre, illetve a honlapra. Ígéretes, szinte mindent (is) meggyógyító módszerre leltem. A félreértések elkerülése végett szeretném jelezni, hogy külön figyelmeztetés nélküli irónia és szarkazmus fordul elő az…..
Epikus SZTK 2018.08.28 18:21:31
@Kong.Kinga: @midnightcoder2: Gondolom ti sem olvastok túl sok "szakirodalmat", illetve gőzötök sincs arról, hogy mit is jelent a fejlődés a gyógyítás terén. Vegyük a "rákot". Tudod, hogy mi az? Lehet minden rákbetegséget egy kalap alá venni? Tudod, hogy hova fejlődött pl. a Hodgkin limfóma (ez egy ráktípus) terápiája az elmúlt években?

Krónkius betegségeket nagyon nehéz gyógyítani, ezekben a betegségekben szenvedőket - ha már betegek - kezelni kell. Úgy kell(ene) kezelni a beteget, hogy az életminősége minél inkább megközelítse azt a szintet, mint a betegség felfedezése, diagnosztizálása előtt. Ez a cél. Ezért fejlesztik pl. cukorbetegség esetén ki a különböző inzulinokat, stb. És ezért is kell pl. dietetikussal konzultálni, stb.
Ha ezeket nem kutatnák, nem ismernénk meg, maradnának a gyógyító számok :-).
Aki a placebóban "hisz" és mindent azzal magyaráz, az vajon a vesegyulladásos gyerekére inkább ráolvas, vagy azért ad egy esélyt a hülye, buta, mogorva, pénzéhes orvosnak? Vagy inkább a hülye, buta, kedves, pénzéhes természetgyógyászhoz megy számsorért?
Mindenki megbetegszik - nem is egyszer. Egy szerkezet sem működik évtizedekig gond nélkül.
Alimento Vitaminok 2 2018.07.03 07:01:19
Folytatjuk a vitaminok világába tett utazásunkat, körbejárva az ajánlások megállapítását és eljutunk a megadózisú vitaminok szükségességéhez. Cikkünket ezúttal is a Humanoid Reptiliánok Bolygóközi Szövetsége támogatta...
Epikus SZTK 2018.07.04 15:09:29
@kamugyar: OK, nem gyógyszer, kezelés.
Gennyes vesegyulladása lesz a gyerekednek. Adnál neki "gyógyszert"?
Lázgörcsben fetreng a csecsemőd. Adnál neki "gyógyszert"? Vagy elébe mennél a bajnak, és egyenként lőnéd le a vírusokat, bacikat, amik hozzá akarnak férni?
Epikus SZTK 2018.07.04 15:14:29
@kamugyar: Ki mondja meg, hogy mikor van rendben az immunrendszered?
Miből jössz rá?
Az immunrendszer rendben van. A pestiseseknek is rendben volt annak idején. Mégis, az egyik megkapta, a másik nem. Ha 100 embert beoltasz a rubeóla kórokozójával, nem fog mind a száz megbetegedni. És nem az életmódjuk, és a szedett/nem szedett vitaminok miatt.
Mint ahogy egy buszon sem mindenki fertőződik meg influenzával, amikor rátüsszentenek. És ez utóbbi függhet a tápláltságtól is, de ez még csak egy részét teszi ki a magyarázatnak. A többi táplálék és vitaminfüggetlen.
Epikus SZTK 2018.07.04 15:22:45
@Kicknick: Persze, hogy kiakadtam, mert amit írsz, az piszkosul leegyszerűsíti az életet és félrevezető.
Az élet ilyen, az egyiknek levágja a karját a vonat, a másiknak nem. Hogyan tudod megelőzni? Ugyanez a helyzet nagyon sok betegséggel is. És igen, kezelni kell őket.
Itt Mo-on nincsenek vitamin hiányból származó hiánytünetek, ergo felesleges pénzkidobás ezekre a szerekre vagyonokat költeni. Pl. attól, hogy a B vitamin hiánya egyeseknél hajhullást okoz, attól a B vitamin túlzott bevitele az átlagosan táplálkozóknál nem fog őserdőt produkálni a fejeken.