Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dr. Nagy László

7 bejegyzést írt és 155 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Na persze, hogy az "elit". (Nem is mi, mezei polgárok az tuti :) A dolog persze egy kicsit "rafkósabb" ennél: ha a probléma legfontosabb háttér okait képesek vagyunk feltárni, akkor már megfelelő gyógymódokat is fogunk tudni ajánlani. Lapos közhelyek nem segítenek (akármilyen okos emberek is…..
Napjainkra Földünk veszélyes övezetekkel, településekkel teli hellyé változott, hiszen számtalan országban zajlik ma is polgárháború (pl. Líbia, Afganisztán, Szíria, Szudán), több állam közt háborús konfliktus feszül (pl.: Jemen - Szaúd-Arábia) és rengeteg helyen egy-egy szervezet tartja fenn a…..
Dr. Nagy László 2019.05.07 10:47:46
@Geza vagyok: Biológiai szempontból az ember egyetlen fajna tekinthető (mint például faj a ló, az elefánt, vagy a kutya is) Az emberi fajon belül 4 rassz különül el:
europid, mongoloid, negrid és ausztralid

Az Egyesült Államokban a nagyrasszokból 9-et tartanak számon, mert náluk az eurpid és ausztraid kettő-kettő a mongoloid pedig 4 rasszra bomlik. Igazából a legjelentőseb eltérés, hogy az europidnál megkülönböztetnek egy indoid nagyrasszt is (ai jogos).

Amúgy az elnevezéseknél helyes a kétféle írásmód: europid vagy europoid / ausztraid / ausztroloid.
Dr. Nagy László 2019.05.08 08:41:06
@alhambra22: .... és még a cikk a buta? Ilyen komment után?
Sokan találgatták már, hogy mi a politikai siker kulcsa napjaink Magyarországán, de a prioritási sor mindenkinél más és más. Vannak, akik szerint a nacionalista retorika a titok, mások úgy vélik, hogy a populizmus  a nyerő (mindig azt mondjuk, amit a többség hallani akar), megint mások pedig a…..
  Valaha együtt dolgoztunk a megyei napilap szerkesztőségében. Ritkán látjuk egymást, de ha írok valamit, föl-fölhív, és hol okulok a szavaiból, hol vitatkozunk, aztán megegyezünk valamiben. Érdeklődése most abban nyilvánult meg, hogy tegnapi bejegyzésemről elmondta: ha már foglalkoztam Torgyán…..
A Légiót újabb tragédiák érték. A brazil srác, aki egy éve ment ki a szakaszomból Guyanára, kint motorbaleset áldozata lett. Engem kérdezett még meg anno Guyanáról, én javasoltam neki a kiküldetést, és jól is érezte kint magát… a motorral nem számoltam. Egy másik brazil srác a szakaszunkból…..
Dr. Nagy László 2019.01.24 14:53:34
@mortX: @Dobri: Még 2015-ben jártam Guadeloupe-n egy kongresszuson. Totális francia gyarmat.
Dr. Nagy László 2019.01.24 16:05:11
@Dobri: Tudod, nem mondják ki, ahogyan az USA -ban sem niggereznek. De ezek erősen korlátozott autonómiájú területek és a francia kormány alá tartoznak. Gyarmatok ma is, csak épp ezzel a szóval már nem illendő róluk beszélni.
Dr. Nagy László 2019.01.24 16:05:38
@SonAj: pontosan így van!
A történetírás kettős értelmű kifejezés: részint jelenti a historiográfiát, múltbéli események leírását, Herodotosz, Thuküdidész, Tacitus, Iosephus, Rogerius vagy Machiavelli nyomdokain haladva, másrészt a históriánkat alkotó különböző történetek leírását is érthetjük alatta, napjaink "magasságából"…..
Augusztus 20. a magyar államalapítás és Szent István királyunk ünnepe, Magyarország védőszentjének Szűz Máriának tiszteletet adó, katolikus megemlékezések napja és az aratás, illetve az új kenyér ünnepe. István királyunk még augusztus 15 -ét jelölte meg  különleges törvény-napként és a Magyar…..
Dr. Nagy László 2018.08.20 21:38:33
@Egér Fogó: Ez NEM igaz! Eleinte valóban a frank hercegek, uralkodók vagy morvák szolgálatában akadtak efféle "bérmunkák", de a több, mint 50 kalandozó hadjárat 90% -a egyszerű rablóportya volt nemesfémekért, fegyverekért, értéktárgyakért, élelemért és rabszolgák beszerzéséért, akiket aztán eladtak Bizáncnak.
Pablo Escobar, a július végén mozikba kerülő spanyol film, az "Escobar" kapcsán került az érdeklődés középpontjába. Fernando León de Aranoa filmje minden elismerést megérdemel, mint ahogyan a főszereplők: Javier Bardam és Penélope Cruz játéka is. (Ajánlott kritika) Korábban, 2015 -ben egyébként a…..
Dr. Nagy László 2018.07.21 22:27:14
@Pervenimus: Burgermeister homokos? Mondjuk nem is ez a fő baj vele, hanem, hogy kérkedik ezzel! Ezt azért nem kéne. Sem ajánlatokat tennie másoknak. Meg a stílusán is csiszolhatna picit! Ezt leszámítva nem annyira gáz a fickó. Inkább nevetséges (és hangyányit szánalmas).
1918 november 11 -én (vagyis éppen 99 éve) ért véget az első világháború, melyet az egy évszázaddal  ezelőtti korszak lakossága csak "nagy háborúként" emlegetett, és amely közel 10 millió halálos áldozattal járt. A küzdelem több évtizedes előzményekre tekint vissza, amikor a kontinens több…..
A Momentum Mozgalom első ránézésre újabb lehetőséget kapott az ismertsége bővítésére a civilek szabályozása elleni népszavazással -- a kellő számú aláírás összeszedésére persze aligha, mert az ellenzéki pártok szolidaritása nyilvánvalóan esett az NOlimpia óta az új generációs párt iránt, segíteni…..
A hazai történész-terminológia az 1917 -es év novemberében (pravoszlav időszámítás szerint októberben) lezajlott oroszországi eseményeket, - konkrétan a Lenin vezette bolsevikok hatalomátvételét - már jó ideje nem tartja forradalomnak (és a középiskolai tankönyvekben sem így szerepel szerencsére),…..
Dr. Nagy László 2017.11.08 08:03:48
@Zalai Béla: Van irányelv. Ha széles társadalmi rétegek kezdeményezik, indítják el és hajtják végre a korábbi hatalmi rend erőszakos és azonnali megdöntését, új társadalmi forma megteremtésével, akkor forradalomról beszélünk. Ha viszont egyetlen hatalmi csoport (pl. hadsereg, vagy ebben az esetben a bolsevik párt) koncentrált, előre megszervezett, fegyverese csoportok által célzottan végrehajtott műveleteiről van szó, puccsról vagy államcsínyről beszélünk. (2016 -ban Törökországban is puccs, nem forradalom zajlott.)
Talán nem állunk messze az igazságtól, ha kijelentjük: az USA eddigi 45 elnöke közül nem éppen a legtehetségesebb ül jelenleg a Fehér Ház elnöki székében. Sőt, egyesek szerint Donald Trump a legkevésbé hozzáértő és a világnak legtöbbet ártó elnök, aki valaha szerephez jutott Amerikában. Erről sem…..
Dr. Nagy László 2017.08.24 19:22:58
@Singerkém: Végül is igaz. Mit érdekel az minket, ha lakhatatlanná válik a bolygó és milliók maradnak élelem nélkül. MI leéljük az életünket, a többi meg nem számít. Jogos.
Spárta ókori történelme során mindvégig katonaállamként létezett, mely évszázadokon keresztül legyőzhetetlenségével tűnt ki a korabeli hellén világ poliszai közül. Harcosai fegyelmezett, jól felszerelt, egyszerre mozgó, korszerű eszközökkel ellátott és testi erőben kiemelkedő katonák voltak, akik…..
Dr. Nagy László 2017.08.21 14:37:43
@David Carradine: @Gudzilla: gyakori tévedés a késő ókori (római), pláne középkori seregek esetében a harcrendbe szervezett csata-felállást klasszikus görög (spártai) phalanxnak minősíteni, csak azért, mert szoros egységekbe szervezetten, esetleg mobil védművekkel (pajzsokkal) küzdöttek bizonyos alakulatok. A klasszikus vagy spártai phalanx dárdákkal - pajzsokkal harcolt és itt a "harcolt" kifejezést kell aláhúzni két vonallal. Ugyanis mind az offenzív, mind a deffenzív küzdelem így történt. A klasszikus phalanx tagjai a felvett formációban támadtak és védekeztek, az alakzat nem bomlott fel. A római és középkori hadseregek időnként a védekezés bizonyos szakaszaiban felvettek deffenzív, zárt alakzatokat, de csak időlegesen. A támadás - védekezés nem ez alapján történt. Amellett mindig több fegyvernem volt a csatatéren és az egészet a rugalmasság jellemezte. Az alakzatok változtak, időnként átrendeződtek, felbomlottak, egyesültek, újjá alakultak a hadvezérek utasításai alapján, vagy hirtelen változásra a kisebb parancsnokok vezényletére. Az egész alapjaiban volt más, mint a spártai harcmodor.
Dr. Nagy László 2017.08.22 08:00:31
@David Carradine: @nts: Nagy divat manapság az ókort a forrásszegénység okán "feltáratlan" kitalált vagy egyéb degradáló jelzőkkel felcimkézni, holott ez nagyon nem igaz. Rengeteg kiváló történész szakember kutatta (kutatja most is) ezt a korszakot és közel sem olyan "képlékeny" kiforratlan ez az időszak, mint ahogyan sokan beállítják. Spártáról például nagyon is sok forrás van, ide értve a régészeti leleteket, feljegyzéseket, okleveleket, más poliszok történeti dokumentációit, egyéb leírásokat, megemlékezéseket, szemtanúi közléseket és közel sem csak a regényszerű írásokat rögzítő "történetírók" jelentik a korszak tényanyagát.
A XVI. századi Magyarország egyik legkiemelkedőbb hősét és a török-ellenes harcok talán legsikeresebb hadvezérét, Nádasdy Ferenc bárót az oszmánok csak "fekete bégként" emlegették, miközben szabályosan rettegtek tőle a harcmezőkön. Akkor is győzni tudott ugyanis, amikor sokkal kevesebb katonával…..
Negyvennyolc évvel ezelőtt, 1969 -ben óriási sikerrel robbant a köztudatba egy szokatlan, francia, életrajzi ihletésű kalandregény, mely szinte rögtön az eladási listák élére került (és nem csak Franciaországban, hanem világszerte). Egy hihetetlen, de igaz történetet "mesélt el" egy emberről, aki 14…..
Dr. Nagy László 2017.08.07 20:21:23
@Harmath Árpád Péter: igazán soha nem hagyta el magát, maximum néhány alkalommal zuhant csak meg. Charriére "titka" három tényezőből állt:

1. iszonyúan erős életösztön, szabadságvággyal
2. barátok, akik végig segítették
3. képes volt arra, hogy csak a testét őrizzék, míg lelke, gondolatai szabadok maradtak

irigylésre méltó adottságok
Dr. Nagy László 2017.08.07 20:35:49
@Harmath Árpád Péter: mindig azok élik túl az ilyen és ehhez hasonló megpróbáltatásokat, akik a leginkább akarnak élni és akiknek céljai vannak az életben.
Dr. Nagy László 2017.08.05 19:18:56
@Fabius Quintilianus: A 8 kategória, amit leírtál nagyon tetszik. Ilyen jól összeszedve - megfogalmazva sehol nem láttam. Lopom is, ha nem baj!
A Wehrmacht bővelkedett kiemelkedően tehetséges tábornokokban, akik - főleg a háború első éveiben - egészen bámulatos sikereket arattak szinte minden fronton. Nagyon nehéz a legjobb stratégákat és katonai vezetőket kiemelnünk, ám ha mégis megpróbáljuk, akkor 4-5 nevet mindenképp meg kell említenünk.…..
Dr. Nagy László 2017.07.28 10:54:38
A Wehrmachtban nagyon kevesen rendelkeztek olyan képességekkel, mint Erwin Rommel. Nem véletlen, hogy volt ő az egyetlen az egész hadseregben, aki a legfiatalabban megkapta a tábornagyi kinevezést (és marsall botot). Ez Rundstedt -nek pédául csak 65 évesen sikerült, Guderian pedig el sem érte ezt a rendfokozatot, "csak" vezérezredesig jutott.

Zseniálisan át tudta látni a harcteret, hihetetlen ötletességgel mozgatta egységeit, fantáziával, kreativitással harcolt, folyamatosan meglepve ellenfeleit (ezért is hívták sivatagi rókának) amellett ő volt az egyetlen német tábornagy, aki komolyan vette az álcázásban rejlő lehetőségeket. Ha kellett egy komplett hadosztályt tudott a levegőből láthatatlanná tenni.

Valóban kiváló harctéri parancsnok volt, de amellett nagy taktikus és kiváló stratéga is. Egyébként igazán jó stratéga csak jó harctéri parancsnokból lehetett. Minden olyan esetben, mikor valaki egy térképszobában tervezett meg valamit, gyenge harctéri tapasztalattal, sikertelenség lett a végeredmény. Jodl például nem volt jó harctéri tiszt (sőt szinte alig szolgált harctereken), de a tervezéseknél legalább hallgatott az olyan tapasztalt vezetőkre, mint Rommel, Guderian, Manstein, vagy Reichenau.

Ha össze kéne állítanom a német tábornokok legjobb tizes listáját, legelőre tenném Rommelt és Guderiant fej-fej mellett), majd következne Manstein, Manteuffel, Rundtesdt, Kesselring, Sepp Dietrich, Paulus, Walter Model és Kleist. Persze így is kimaradnának sokan, mert egy-egy hihetetlen megvillanása sokaknak volt. De Rommel tehetsége olyasmi, amit 1941 és 1944 közt szinte senki nem vitatott. Még riválisai és rosszakarói sem, gondolok itt az öreg Rundstedt -re és Jodl -ra.
Harmat Péter írása Szomorúan vettem tudomásul a napokban, hogy 46 éve általam kezdeményezett és a Csongrád Megyei Vízmű által kialakított vásárhelyi termál kempinget bezárták. A lehangoló hírre csak kevesen kapták fel a fejüket Vásárhelyen, pedig egy nagy múltú és sikeres dolog szűnt meg a…..
Horthy Miklós egykori tengernagy, ellenforradalmi vezető és kormányzó emberi, politikai, történelmi megítélése ma az egyik leginkább megosztó kérdés Magyarországon. Személye, tevékenysége és korszaka mára teljesen átpolitizált kérdéskörré változott. Nagyon nehéz helyzetben van ma az, aki objektív,…..
Dr. Nagy László 2017.07.20 22:19:00
@$pi$: Kádár nem akart kemény megtorlásokat, ehhez a szovjetek ragaszkodtak. Ők vették át az irányítást Magyarország felett, már 1956 november 4-én. Aztán mivel nem bíztak sem a magyar rendőrségben, sem a hadseregben, úgynevezett pufajkás állambiztonságiakkal kezdtek neki a forradalmárok összegyűjtésének. Kádárt az egyik harckocsin hozták magukkal. Azt csinálta, amit mondtak neki. A megtorló pereket Szerov és Hruscsov a háttérből irányították. Kádár ekkor is csak báb volt, ahogyan minden magyar ekkoriban. A szoros szovjet kontroll évekig megmaradt, és csak a 60-as évek végén enyhült, de még ekkor sem történhetett semmi komoly az oroszok tudta nélkül. A III/3 -as ügyosztály is napi kapcsolatban állt Moszkvával.

Ami Horthyt illeti, őt ilyen téren össze sem lehet hasonlítani Kádárral, mivel teljesen önállóan dönthetett mindenben. Két szabályhoz kellett csak igazodnia, ha nem akart külső beavatkozást: az egyik, hogy nem hagyhatta egy baloldali rendszer kiépülését (ez nyilván amúgy is pont szemben állt érdekeivel) a másik, hogy nem engedhette, hogy a Habsburgok szerephez jussanak Magyarországon.
A Marson soha nem járt még ember, pedig a második legközelebbi bolygó hozzánk. A két égitest mozgását vizsgálva átlagosan 225 millió km -nyi távolságra van tőlünk, néha 60 millió km -re is megközelítjük egymást, - mint legutóbb 1988 szeptemberében, amikor csak 58,7 millió km volt a távolság - de a…..
Dr. Nagy László 2017.07.01 20:35:19
@MaxVal BircaMan HJCD: Nem kedves Birca, eddig még nem járt ember a Marson! Csak űrszondákat tudta letenni rá.
Dr. Nagy László 2017.07.01 21:24:11
@MaxVal BircaMan HJCD: Aranykorban???? Az mikor is volt szerinted?
Dr. Nagy László 2017.07.01 22:09:25
@MaxVal BircaMan HJCD: jaaaa. És mi is bizonyítja pontosan, hogy az őskorban erre képes volt az emberiség? :-)
Minden olyan bolygót exobolygónak hívunk, amik idegen csillagok körül keringenek. Az "exobolygó" szó az extraszoláris bolygó szavak rövidítése. Eddig ezen a blogon csak a Trappist-1-nél volt szó exobolygókról. Lássuk, mit kell tudnunk róluk!   Hány exobolygót fedeztünk fel eddig? A NASA archívuma…..
Dr. Nagy László 2017.07.01 21:44:06
@na4: Űrszonda már többször is eljutott a Marsra, sőt le is szállt rajta, majd hazatért. Akkor miért ne lehetne űrhajóval is eljutni oda?
Dr. Nagy László 2017.07.01 21:45:35
@Túlélő ...: jól látod a Hold és Mars esélyes erre pár évtizeden belül akár.
Dr. Nagy László 2017.07.01 22:08:05
@Túlélő ...: A kolonizáció alatt én azt értem, hogy egy néhány tucat vagy maximum száz fős telep megteremtése történik egy másik égitesten, mely önellátó, azaz földi segítség nélkül képes életben tartani, levegővel, vízzel, megfelelő életfeltételekkel ellátni lakóit. Erre igenis alkalmas már a tudomány. Sőt az odajutás is lehetséges, tekintve hogy például űrszondákkal már sikerült is. Utoljára 012 augusztus 6 -án amikor a Curiosity érkezett a Marsra, és talaj illetve szikla mintákat tudott venni (önjáró berendezésével).
A termet nem mellékes dolog a férfiak számára. Túlzottan nagy jelentőséget azért nem kell tulajdonítani a dolognak, de bizonyos területeken és helyzetekben igenis számít; mi több befolyásoló tényező lehet magasságunk. Ilyesmi a párválasztás, színészeknél a népszerűség, sportolóknál a teljesítmény…..
A második világháború a hadtörténelem első olyan összecsapás-sorozata volt, melyben a főszerepet a harckocsik, páncélosok, önjáró lövegek játszották, nem egyszer a siker zálogát biztosítva egy - egy ütközethez. A III. Birodalom és a szövetségesek hadiipara egymással versengve próbált jobb és…..
Dr. Nagy László 2017.03.05 14:24:34
@Lector Oris: Azért egy komoly hátránya mégis volt IS-2 -nek, mégpedig a lassú tüzelés, (alacsony tűzgyorsaság). Csak 45 másodpercenként tudott tüzelni, a nagyobb lőszerek miatt, melyekből csak 28 db fért el a harckocsiban. Ez volt a második számú hátránya a típusnak. Tehát kevés lőszer (javadalmazás) és alacsony tűzgyorsaság. ... Ugyanakkor mégis csak a legnagyobb legerősebb második világháborús harckocsi volt. Csak két típus volt az IS-2 szintjén: a Tigris és az amerikai M26. Ám a háború alatt egyikből sem gyártottak annyit, mint az IS-2 -ből!