Regisztráció Blogot indítok
Adatok
HKata

0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Közösen hozta meg Ördög Nóra az átigazolás kérdését férjével Nánási Pállal, írja a Bors. Míg első gyermekével 11 hónap után ment vissza dolgozni, most 4 hónap után fog visszatérni a képernyőre, a kisbabával pedig férje marad otthon gyesen. Egy élő show levezetése…..
HKata 2014.07.17 13:38:07
@min: Tegye fel a kezét, aki sok olyan csecsemőt/kisgyereket ismer, akinek megadatik, hogy mindkét szülőjével nagyon sok időt együtt tölthessen. Azért ne kezdjük el sajnálni Ördög Nórát: nyilván nem heti 3 órát fog dolgozni, de az adásnapot leszámítva nem hiszem, hogy napi 2-3 óránál többet igénybe venne az ő rutinjával egy ilyen feladat. Az meg külön jó, ha a kicsi az apjával is sok időt tölthet együtt, aki ráadásul emellett nyugodtan dolgozhat.
A VIII. kerületi bölcsőde mustra folytatódik. A második alkalommal a Bérkocsis utcai Bölcsőde került tesztelés alá. Ez Józsefváros legújabb bölcsődéje. Vadiúj épület, bár furcsán börtönszerű, de legalább van zárható babakocsi tároló, továbbá egész nap őr is vigyázza az épületet, ami ezen a…..
HKata 2014.07.10 14:39:18
Szerintem mindenkinek, aki állami intézménybe akarja íratni a gyerekét, érdemes lenne végiggondolni az alapokat, és azután megítélni a helyet. NEM ahhoz kell viszonyítani, hogy otthon milyen körülmények vannak, illetve mi lenne az ideális, hanem azt kellene eldönteni, hogy az adott keretek között mennyit tud adni az intézmény. Ha valakinek ez kevés, keressen olyat, ami megfelel az igényeinek, de azt meg kell sajna fizetni. Hogy milyen alapokra gondolok? Pl. a bölcsőde nem pedagógiai intézmény, hanem szociális, ha úgy tetszik, megőriz és gondoz, de alapvetően nem nevel és fejleszt, az ott dolgozók pedig nem pedagógusok. Persze, alap, hogy szeressék a gyerekeket, koruknak és szükségletüknek megfelelően adjanak nekik ingereket, de nem szakosodtak erre. A másik: 24 gyerekre van 4 gondozónő (valójában ha egyik sincs szabadságon, akkor is csak kb. napi 4 órát vannak ott mindannyian): ez a törvény szerinti maximum, a férőhelyek szűkösek, tehát a létszám feltöltve, de alkalmazottat csak annyit vehetnek fel, amennyit a fenntartó enged, hát így jut akár 20 gyerek is egy emberre. Ezen megint nem nagyon tud változtatni az intézmény. Lepusztult a hely: megint adottság, lehet elfogadni vagy keresni mást. És legfőképp azt kell tudomásul venni, hogy amint közösségbe kerül a gyerek, nincsenek egyedi napirendek és szabályok, mert kontrollálhatatlanná válik az egész rendszer, ráadásul úgy gondolom, hogy figyelembe kell venni a gyereket gondozók igényeit is, tehát adott esetben (bizonyos keretek között) olyan szabályt is el tudok fogadni, amit én magam a gyerek szempontjából értelmetlennek tartok, de elhiszem, hogy hozzásegítheti pl. az óvónőt ahhoz, hogy egy 28 fős csoportot felügyelni tudjon.
Miközben a legnagyobb eladó lakóingatlanok (mondjuk a legszebb piacon található magyar kastélyok) listáját évről évre, szinte változtatás nélkül kiposztolhatjuk, a legkisebb lakásoké folyamatosan pörög. Olyannyira, hogy egy ilyen posztot szinte napokra előre sem lehet…..
Budapesten a választások előtt több közteret átadtak a nagyközönségnek, bizonyítva, hogy mennyire emberbarát a rendszer és milyen jó nekünk, hogy a kormány és az önkormányzatok foglalkoznak azzal, hogy a mi közérzetünk jobb legyen. Egy mondat viszont mindig megütötte a…..
HKata 2014.04.16 08:15:05
@Flaggx: Persze, csak sajnos nem egyedi eset (a másik kedvencem a környékünkön két mopsz, akik ráugrottak az előttünk bicikliző gyerekünkre, kicsit megrángatták a ruháját - biztos játékból, és amikor szóltam a gazdinak, hogy tán visszahívhatná a kutyákat, még neki állt feljebb), és én legalábbis sok olyan kutyatartóval találkoztam, aki bele sem gondol más helyzetébe, hanem elvárja, hogy az ő és kutyája számára teremtsenek ideális környezetet. A fenti kommentelők között is volt olyan, aki "csakazértse" tartja be a tiltásokat, sajnos sok ilyennel találkozom én is (parkos kertvárosi részen lakom).
Nem is akármennyire! Ha nem lenne elég veszély a világban, most itt van még egy. Legalábbis egy amerikai kutatás szerint, például 2005-ben 24.200 gyereket kellett a sürgősségire szállítani az USA-ban, bevásárlókocsival kapcsolatos balesetek miatt. Itthon alighanem nem áll…..
Jáksó László, a Marslakók című, bukott köztévés sorozat producere a Borsnak azt állítja, hogy Boronyák Gergely állításaival szemben kifizették az MTVA-tól kapott pénzből a színészeknek a lelépési pénzt. Azokat pedig,akik az ellenkezőjét állítják, beperelik. Mint azt az…..
Kedves Munkahelyi Terror Blog!    Nagyon szeretem olvasni ezt a blogot már évek óta, jó együtt elmélkedni egymás problémáin, hasznos, mert sokat lehet tanulni más történeteiből és a hozzászólásokból is. Jómagam írtam is már ide, és kommenteltem is sokat. Most megint…..
 Kedves Munkahelyiterror! Kérem, olvassák el az alábbi esetet, és ha lehet, reagáljanak pár szóban, mit gondolnak az ügyről... Sajnos, csak szóbeli megállapodást kötöttem egy nagy magyar vállalat leányvállalatával, (ott a kreatív igazgatóval) , melynek értelmében…..
HKata 2014.01.12 09:44:44
@Hajszás Láncos: Én csak két dolgot állítok:
1) 25 nap után teljesen természetes, ha a munkáltató esetleg nem elégedett, és simán elköszön, persze fizesse ki az addigi munkát
2) a posztban arról volt szó, hogy HAVONTA újítják meg a szerződést, így nem túl életszerű felmondási időről beszélni (pusztán a papírok alapján)
Aki az új évben egy új munkahelyen kezd, annak ez lehet az első munkahete ott. És remélhetőleg nem munkaidőben olvassa ezt a posztot :) A próbaidőben az alkalmasság, szorgalom, rátermettség és tanulási hajlandóság bizonyítása a legfontosabb. Erről jutott eszembe, hogy sokan…..
Érdekes vita bontakozott ki annak kapcsán, hogy a kormány Erzsébet-utalványban kívánja fizetni a családi pótlékot: a szándék érthető, hiszen sok helyen nem éppen a családra költik ezt a pénzt, másrészt van bőven ellenző is: nehogy már a kormány mondja meg, hol és mit vegyek…..
Sok olyat mondanak az emberek amit később megbánnak, de amikor teljes lelki nyugalomban közlik veled hogy vége, és hogy megcsaltak az előzővel, na azt nem kívánom senkinek. A kezdetek-kezdetén, kb. 10 hónappal elelőttAzt rögtön az elején le kell szögezni nem vagyok tökéletes,…..
 Egyik autóhiteles olvasónk arra panaszkodott, hogy nem elég, hogy a múlt hónapban az induló részlet másfélszeresének megfelelő összeget kellett törlesztenie, a Merkantil Banktól kapott elszámolás szerint a brutális árfolyamkülönbözet miatt - a több mint két és fél éve…..