Regisztráció Blogot indítok
Adatok
DroidNotesz

7 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Mi Box 3-ról szóló cikkben említettem hogy miért jobb, mint a konkurencia, ezért most kitérek arra is, hogy mi a baj a külföldi áruházakban kapható számos TV okosítóval - tisztelet a kivételnek. Mi baj lehet a hardverrel? Nem túl erős általában. Ebből adódhatnak gondok, sőt, az is előfordulhat…..
Az 5G korszak hajnalán vagyunk. A hálózat még készül, mobilok viszont már vannak, amik képesek kihasználni az új technológia nyújtotta előnyöket. Viszont, ezek a telefonok általában drágák. A Poco M3 Pro 5G ellenben kedvező áron nyújt 5G-t, kevesebb kompromisszummal, mint elődei.   Poco M3 Pro…..
Az Android TV fő hiányosságaként talán azt lehetne felhozni, hogy kevés az elérhető tartalom rá. Ugyan a Google a Cast funkció integrálásával ezt szinte megoldotta, hiszen jóval több szolgáltatást lehetett használni úgy, mint azelőtt, viszont ahhoz mégis csak egy külön eszközre volt szükség. A…..
Veled is előfordult már, hogy a lakás másik végében van a router, a WiFi jel gyenge, a Google sem tölt be, és szinte használhatatlan a net? Ez lehetne egy rossz teleshop reklám szövege is. Egy általános problémáról van szó, amire most az egyik legegyszerűbb megoldást fogom megmutatni...
A zenehallgatás utazáshoz szinte nélkülözhetetlen. Bár a modern világban rengeteg megoldás létezik erre, mégis ma egy olyat fogok bemutatni, amely a legtöbb autós számára a legkézenfekvőbb lehet...
Biztos mindenkivel előfordult már, hogy sötétben próbált a lakásban közlekedni, vagy azért mert messze volt - vagy pont a sötét miatt nem találta a villanykapcsolót. Erre a problémára nyújt megoldást ez a Xiaomi termék...
A Xiaomi Mi Box 3 2016-ban jelent meg. A tévéokosítók piacán akkoriban nem igazán lehetett olyat találni, vagy csak jóval drágábban, ami hivatalos Android TV rendszerrel futott. Ugyan ott volt az Nvidia Shield, de annak elég rendesen elkérték az árát. Tehát akkoriban ez az eszköz kifejezetten jó…..