Regisztráció Blogot indítok
Adatok
F. Ági

11 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szinte hihetetlen, hogy már 10 hete indult a 100újélmény blog, annyira hamar elrepült ez az idő. Ezzel együtt elérkeztem az EVS-em feléhez, a napokban ünnepeltem meg a hatodik itt töltött hónapomat. Tegnap elmentem biciklivel egy tengerparti városba, ahol még sohasem jártam, és…..
A hétvégén beszélgettem izraeli drúz szírrekkel, törökökkel, franciákkal, arabokkal, homofóbokkal, rasszistákkal, jól informáltakkal és kívülállókkal. És ez még nem minden. Éppen hogy csak véget ért az előző ifjúsági csere, már érkezett is a következő csapat.…..
Megint nemzetközi ifjúsági cserét szerveztünk, de azt hiszem most mélyebbre ástunk a nemzetek közti beszélgetések során mint amire számítottam. A szavak: szégyen, sokk, szomorúság, jövőtlenség, remény, hazugság, szeretet. Mindannyian valami igazit keresünk. Néhány…..
Három x-szel azzal előrukkolni, hogy “leléptem egy évre EVS-ezni” első blikkre még a családom és a legközelebbi barátaim szemében is olyan volt, mint egy szépen ívelt, ám hetyke mozdulattal a hátam mögé hajítani egy már előre megváltott menetjegyet és spontánul felszállni…..
Eddig sokat meséltem már szavakkal, most úgy éreztem itt az ideje, hogy képekkel is bizonyítsam, igaz volt minden szó. Múlt héten volt 5 hónapja, hogy Salentoba költöztem, ezért átnéztem az összes képemet és készítettem egy válogatást, ami nagyjából elmeséli, milyen itt…..
Puglia jelenleg Olaszország egyik legszegényebb régiója. Bár én ezt a mindennapi élet során nem igazán vettem észre, főleg kelet-európai szemmel nem látom, hogy haldokolna. De hol az igazság? Miért költöznek el innen a fiatalok és aki itt marad, azt mégis mi tartja itt? Túl sok a…..
Éljük a mindennapjainkat, bejárunk dolgozni, néha elmegyünk ide-oda segíteni, de minden rutint felrúg, amikor megérkeznek a projektjeink résztvevői és egy hétig vagy még hosszabb ideig csakis velük foglalkozunk. Idejönnek, összekuszálják a jól kialakított, megszokott ritmusunkat,…..
Az EVS egyik velejárója, hogy a munkatársakkal nem csak együtt kell dolgozni, hanem együtt is kell élni velük. Ennek több fázisa van. Eleinte minden újdonság viccesnek tűnik. Első nap megkaptam a szobámat, elkezdtem elrendezni a ruháimat és a személyes holmimat és lassan felfogtam,…..
A munkahely, ahol önkéntesként dolgozom, egy kulturális szervezet, ahol rendkívül sokféle tevékenységgel foglalkozunk. A Jump In egy olyan egyesület, mely számos Európai Unió által támogatott projektben vesz részt küldő, koordináló vagy fogadó szervezetként. Két önkéntes…..
#100újélmény Az igazi dolce vita 2015.09.29 14:37:54
Miért olyan különleges az EVS-em? Talán nem is a legfontosabb, de meghatározó része az itt töltött időmnek, hogy pontosan hol is vagyok és milyen itt élni. Dél-Olaszországban, a csizma sarkában, Puglia régió déli részén, Salentoban élek egy 6000 fős kisvárosban. Salento…..
Amikor az ember kétségek közt vergődik, hogy mit is kezdjen az életével, ha egy korszak lezárul, könnyen elbizonytalanodhat. Kivéve, ha a szerencse és a sors összefog, hogy megmentsék az illető jövőjét. Így történt ez velem is, amikor az egyetem végének közeledtével rám…..