Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Borboszi

0 bejegyzést írt és 174 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az egész egy segítségkéréssel kezdődött. Ferencz Kriszta, alkalmi szerzőnk és Borboszink magyar traminiajánlatot kért. Szó szót, levél levelet követett, mire megfogant a fejében a gondolat: hazahoz ő hat palack dél-tiroli traminit, mi válasszunk hozzá ugyanennyi magyart.…..
Minden kóstolónak meg van a maga tanulsága. Vakkóstolónak pláne. Nagy nevek véreznek el rajta, mások megdicsőülnek. A magam részéről érdekes játéknak tartom ezt a fajta megmérettetést, noha ritkán kóstolok vakon. Most nyolc bikavért engedett egymásnak ifj. Kamocsay Ákos…..
Borboszi 2008.10.07 21:43:38
Kedves 0,75l,

Szeretném jelezni, hogy láttam, hogyan csinálják... mi több, magam is házasítottam már. Igaz, nem bikavért, hanem fehérbort.

Én nem gondolom azt, hogy a házasítás misztifikált fogalom lenne. És azt sem tapasztaltam, hogy a borászok erről nem szívesen beszélnek. Mindenesetre az igaz, hogy szerintem minden borász másképpen csinálja. Tekintettel a technológiai céljára, a rendelkezésre álló borok minőségére, mennyiségére és még egy csomó dologra, ami éppen az adott sziutációban fontos neki.

Tehát én azt gondolom, hogyha borásznál kóstolsz egy olyan bort, ami egy házasítás eredménye - legyen ez akár egy bikavér - akkor ott azonnal megkérdezheted a borászt. És biztos vagyok benne, hogy szívesen elmeséli, hogy miért pont azokból a borokból, miért pont annyit és stb, stb.

Megmutatni elég nehéz.. főleg, ha már hordóban, vagy palackban van a bor. Ugyanis akkor már nincs a különálló tételekből mit megmutatni. Max csak a jegyzeteket, amiket a próbaházasítás során készített, ha készített ilyesmit.

Magát a házasítást mi is mindig többen csináljuk... mármint a próba részét, amikor eldől a dolog. Egyszerűen kell hozzá sok-sok kóstolási tapasztalat, fantázia, az alapborok ismerete. Többen többfélét érzünk, gondolunk és megvitatjuk. Így alakul ki a vége és készül el a küvé. Mivel ez egy nagyon fontos dolog, a nagy cégeknek nyilván megérei kifizetni egy olyan szakember díját, aki a fent említett erényeknek igen magas fokon a birtokában van.
Ha valaki még egyszer megkérdezi tőlem, hogy milyen tervekkel megyek ki a borfesztiválra, vagy hogy kikre vagyok kiváncsi, istenuccse beledobom az első utamba akadó erjesztőkádba és még meg is csömöszölöm. Eddig ugyanis akármilyen fesztiválra (-falura, satöbbi) mentem ki…..
A Művelt Alkoholista Furmint Power 2008.08.26 12:00:00
Tokajban hatalmas szellemi- és terroirpotenciált mozgósítottak annak érdekében, hogy nagy száraz borok szülessenek, no meg az ehhez nélkülözhetetlen „elég nagy” száraz borokból álló talapzat. A fajta, aminek atlaszi vállára a terhet púpozzák: a furmint. Hogy a…..
Hogy lehet az, hogy miközben az apák rendszeresen együtt fröccsöznek, fiaik-lányaik nem is tudnak egymásról? – tették fel néhányan a kérdést, miután állítólag kiderült, hogy Konyári Dániel és ifjabb Figula Mihály nem ismeri egymást. És mivel az ifjú generációból…..
Borboszi 2008.08.26 19:43:26
Kedves late harvest,

hadd világítsam meg egy másik nézőpontból is ezt a dolgot. Úgy, ahogyan én látom és gondolom.

Szerintem egyszerűen szuper az, hogy létrehozták ezt az egyesületet. Ők egy olyan generáció, akik bor közelében nőttek fel. Akiknek már megadatott az, hogy fiatalon megismerhették a világot és a világ borvidékeit, meghatározó személyeiségeit személyesen és valóságosan úgy, hogy közben az otthonihoz is hozzátettek a tapasztalataikból. És bizony kár lenne, ha ez a sok-sok tapasztalás, más-más gyakorlat nem találkozna egyszer sem. Fiatalok és együtt fiatalok.

Tudod mennyit jelent ez a magyar borászatnak? És csak a saját tapasztalatomból tudok kiindulni és abban az látszik, hogy ez egy nagyon pozitív dolog. Többükkel együtt jártam iskolába, együtt voltunk tinédzserek és emlékszünk egymás "ilyen-olyan dógaira". És amikor elkezdtünk dolgozni az életben és találkoztunk, netán kereskedelmi partnerek lettünk, akkor igencsak rugalmasan és gördülékenyen mentek a dolgok.

Az információk, tapasztalatok és "pletykák" szabadon áramolnak, mert van közös háttér, mert megvan a bizalom és mert így működik. És így tényleg működik.

Nos, persze mindig vannak olyanok, akik ekkor is inkább intrikálnak és széthúznak... és ebben a közösségben hamar kint is találják magukat. Mert a fiatalok az életüket teszi erre a szakmára, tanulnak, dolgoznak, és dolgoznak és dolgoznak. És már nem tűrik meg a széthúzást, mert láttak abból eleget.

Ne gondold, hogy az csak buli ám, hogy álldogálsz az asztal mögött, töltöd a bort és rohadt jól szórakozol közben. Akkor sem, ha ez kívülről "csak egy buli"-nak látszik. Mert felelősség van rajtuk közben. Bezony!

Másrészről... meg szeretnék ismerni egymást, együtt szeretnének tenni valamit, és képzeld... ha középkorúak lesznek, akkor bizony a magyar borászat, bormarketing, borkereskedelem az ő vállukon fog nyugodni és azt fogja terhelni... ha már most megtanulnak együtt dolgozni, akkor van rá jó és nagy esély, remény, hogy valami egyszercsak elkezd működni. Akkor is, ha egy egy ilyen aprócska kezdeményezéssel kezdődött is.

Úgyhogy én innen örvendezek hogy vannak és megalakultak, kívánok nekik sok sikert és jó borokat.

ferencz kriszta
Újabb sorozatot indítok, nekem még nem unalmas. Furmintok. Így aztán végképp nem. Sokan, és sokfélét mondtak már erről a fajtáról. Van, aki szerint a száraz furmint lesz a következő nagy durranás világszinten; van, aki az egységes stílust hiányolja; van, aki azt kérdezi,…..
Erre a hétre is jut egy eredményhirdetés, nem is akármilyen. A Borkultúra Kht. honlapja arról tájékoztat, hogy "a kétévente megvalósított rendezvény 2000-től a világ legelismertebb tíz borversenyének egyike. Megszerezte a meghatározó nemzetközi, szakmai szervezetek…..
Borboszi 2008.07.09 21:10:43
A jövő hétvégén tizenkettedik alkalommal rendezi meg az Egri hegyközség Egerben a Dobó-téren az Egri Bikavér Ünnepet (július 11-13.). A Bikavérünnepen 28 különböző egri bikavért kóstolhatnak az alkeszek, és idén először néhány szekszárdit is. A sátrakba kitelepült…..
Régi barátunk, Ezerjó, aki a Művelt Alkoholista lelkes olvasója, a posztok aktív hozzászólója, Londonban járt egy nemzetközi borverseny szakértő bírájaként. Kóstolt izgalmas borokat, tapasztalt sok érdekeset – s mindezt most egy posztba sűrítette. Fogadják szeretettel…..
Erős várunk a répa. A borreformról olvasva nekem legalábbis ez tűnt ki Jásdi István, a Magyar Független Szőlészek és Borászok Szövetsége elnökének szavaiból. A bormarketing.hu-n olvasható cikk szerint: "Az elnök - egyes borászokkal ellentétben - nem tartja elítélendőnek…..
Borboszi 2008.05.20 20:16:10
hm-hm.. elolvasgattam a hozzászólásokat. Az én stílusomhoz azok a borok állnak közel, amik mindenféle hozzáadott anyag nélkül készülnek. A jelenlegi kedvenc főnököm is ezt preferálja. Sőt, ő aztán nagyon ezt az utat. Elég sokat dolgozunk a szőlőben és a pincében úgy igyekszünk a borokat nevelni, hogy minél kevesebbet kelljen a borokhoz nyúlni.

Aztán történt, hogy tavaj augusztusban az ég úgy gondolta, hogy az összes vizet, amit tartalmaz, azt ide nekünk zúdítja. Valami fergetegesen sok eső esett, és iszonyatosan fülledt volt a levegő azokban az időszakokban főleg, amikor kicsit nem esett. Ez olyan 2,5 hétig tartott. És nagyon megviselte a Weissburgundert. Nagyon. A sok víz nem tudott a bogyók közül kijönni, a tömött kis fürtök rohamosan rothadtak. Hiába néztük, hogy jön-é szél, vagy nap, vagy akármi... nem jött. Le kellett szedni abban az állapotban. És bizony cukor ide, cukor oda, nem dobhattuk el a szőlőt. És kierjesztettük cukorral feljevítva. Lehet kövezni! De nincs miért. Beletettük egy küvébe, tegnap meg palackoztuk a küvét. Ennyi. Én ezt egyáltalán nem tartom etikátalan dolognak. Mert mit is kezdhettünk volna vele? El is adhattuk volna, lehet, egy fogászati rendelő meg is fizette volna és új eljárást alkalmaz a fogkőleszedésre azzal a weissburgunderrel. Egyáltalán nem ítélem el magunkat, mert hiába volt minden, ha kicsit beleszólt az időjárás. A többi szőlők szépen beértek, a vörösök is. Szép borok lettek.

Nos, ennyit a témához.

ferencz kriszta
Jó barátom, CsehGa, Veronában, a Vinitalyn töltött néhány napot, hogy szemrevételezze az olasz borkínálatot. Lelkesen kóstolt, szemlézett, és írt egy kis hangulatjelentést. Ajánlom szeretettel. Komolyan mondom, nem értem az olaszokat. Tanulhattak volna a történelemből.…..
Év elején rendezte sorait a tarcali Tokajicum pincészet, új tulajok tűntek föl, új borok jöttek ki, új koncepció körvonalazódik. A húszhektáros középbirtok további jellemzőit el lehet olvasni a www.tokajicum.hu-n, elég tartalmas oldal, kár a sok flashért. Az új koncepció…..
Borboszi 2008.04.30 20:59:23
... hű, majdnem hozzászoltam a tangabugyi kérdéshez. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg sok férfi olvassa az alkeszt és amúgy is borról értekezünk. :-)

Borélményem nincs... az utolsó ilyesmi egy borszaküzlet tulajdonosával folytatott kellemes beszélgetés volt. Csillogó szemekkel elmesélte cirka 30 percben, hogy az ő boltjában csakis válogatott minőségű borok vannak, csúcsborok és csúcsküvék. Akkor hülye külföldinek tettettem magam (ez jól megy nekem, rájöttem, hogy jelentős árengedményeket szerezhetek így), mint aki nem ismeri a vidéket és érdeklődtem eisacktal-i Kerner után. Akkor ismét csillogó szemű magyarázat követketett arról, hogy a Kerner német fajta (ehhez kétség sem férhet) és ő azokat a borokat tartja és ajánlja inkább, amik helyi fajtákból, mi több őshonos fajtákból készültek. Mertohgy szerinte a szőlő csak ott van jó helyen és csak az a bor nagyon jó, ami a szőlő eredeti szárazási helyéről készült. És nála csak ilyenek vannak, ő válogatta a szuper borok közül. Akkor nem nagyon bírtam tovább, és elegánsan megfordultam és megkérdeztem intenzív szempillarebegtetés közben, hogy akkor vajh miért nincs nero d'avola sziciliából, és miért van cabernet franc szicíliából? Nagyon csúnyán nézett rám és elkezdte magyarázni, hogy a cabernet nagyon jól érzi ott magát... értem... de nem vártam meg a magyarázat végét.


Hm vajon mit szólna a Furmint a déltiroli talajhoz?... izgalmas... roppant izgalmas...

Hát, mostanában ritkán szólok, de akkor is hülyeséget beszélek.. elnézést :S
Beindult a tavaszi borszezon: kóstoló kóstoló, fesztivál fesztivál hátátán. A jövő hét szombatján, azaz április 26-án a Tokaj Renaissance Egyesület rendes tavaszi évjáratbemutatóján a 2004-es aszúknak örülhetünk a Gundel Étteremben. A kiállítók: Alana Pincészet, Árvay…..
Portugália a nagyvilág – nekem, és boldogult úrfi korom óta. Egészen pontosan azóta, amióta Alain Tanner filmjéből Bruno Ganztól megtudtam a legfontosabb női mérteket, sőt a mérés Lisszabonban, szupernyolcassal történő dokumentálását is szemügyre vehettem. Pedig hol…..
Borboszi 2008.03.31 21:16:24
Borkóstolásra invitáltam barátaimat. Nincsenek magasztos célok ilyenkor: jót enni, jót inni; közben megváltjuk a világot. Általában az első két cél szokott is sikerülni, pedig lehet, hogy a harmadikkal több sikerünk lenne, globálisan. Most sem volt ez másként: a megsütött…..
Távoli barátunk, Rambo megtette azt, amit a haza tőlünk is megkövetelt, de nem volt erőnk véghezvinni: elolvasta a szőlészeti biodinamika elsőszámú prófétájának magyarul is megjelent könyvét. És nem csak elolvasta, és nem csak a fejét fogta, de gondosan jegyzetelt is. Joly és…..
Borboszi 2008.03.24 21:00:10
... igen-igen érdekes a cikk, ezt a könyvet meg kell szereznem...

én a magam részéről a "minél kevesebb hozzáadott kémia" híve vagyok mind a szőlő- és bortermelésben, mind abban, hogy általában a Naturalia-ból szerzem be a kajánk nagyrészét. Bár ezek mondjuk inkább csak bio-k, mint biodinamikusak... de a múltkor a rizs pl biodinamikus volt.

Na lényegtelen, azért kezdtem hozzászólni, hogy az asztrológiát kicsinykét megvédjem. A JÓ asztrológia nem arról szól, hogy a horoszkópunk szerint töltjük a napjainkat és a döntéseinket a bolygóállásaink hozzák helyettünk... viszont ha megnézzük, hogy honnan is származik az asztrológia, akkor láthatjuk, hogy már az ősi Egyiptomban is tettek a népek olyan megfigyeléseket, hogy bizonyos csillagállásnál vetettek, másikaknál arattak, stb. Ha csak azt megnézzük, hogy a Holdnak mekkora hatása van a földi életre (ár-apály, pl), akkor bizony teljesen elképzelhető, és én tökéletesen reálisnak veszem, hogy igenis vannak más olyan bolygók is, amik valamilyen-féle energiát közvetítenek, vagy sugároznak és elég erős hatása van ezeknek a földi életre. Azt gondolom, hogy ezeknek (vagy egyszerűen csak a környezetnek, a környezet viselkedésének)megfigyelésével, és azzal az akarással, hogy ezzel a működéssel mi harmonikusan szeretnénk plusz valamit alkotni (bort), igenis lehet és kell is élni. Az asztrológia bizonyos fokig és épelméjűen alkalkmazva lehet egy ilyen típusú segítség.

Amúgy mindenkinek a figyelmébe ajánlom Loacker úr birtokát és biodinamikus borait.
www.loacker.net.
Borboszi 2008.03.25 19:57:59
Kedves hvuk,

Nagyon sajnálom, hogy lenyúlták az ötletedet...

"Ennek eldöntésére a legjobb jelenleg ismert módszert a tudomány és a tudományos gondolkodásmód kínálja. E szerint pedig a bolygóknak, a bolygók együttálásának az égegyadta világon semmi kimutatható hatása sincsen a földi életre."

- ööö ezt pontosan ki állítja, és mivel támsztja alá ezt a kijelentését? És akkor én is mutatok neked embereket, akik ennek a gyökeresen ellenkezőjét állítják.

Ebben a kérdésben nem egy a realitásunk. 5 évig tanultam borászatot és 5 évig asztrológiát. Megtanultam ezt-azt, és aztán ahogy haladok az életben, jól megfigyelem a környezetet, az ok-okozati viszonyokat és aztán kialakítom a saját realitásomat a saját tapasztalataim alapján. Én a magam részéről elég sok összefüggést fedeztem már fel a bolygók egymásra hatásáról a földi életre ahhoz, hogy nem zárom ki ezek jelenlétét a világban. Akkor sem, ha nem vagyok fizikus és képtelen vagyok megmérni, vagy megmondani, hogy ezek az energiák mifélék is pontosan. De ettől nem szégyellem magam ;-)...

Egyszer majd talán az emberiség ezeket az energiákat is meg fogja tudni mérni és be fogja tudni azonosítani, mert az roppant fontos dolog, hogy minden pontosan le legyen mérve. De még akkor sokan lesznek, akik kételkedni fognak. Mint ahogy egy busmannak sem teljesen reális egy felhőkarcolóról mutatott képeslap... és nem tudja még megmérni... majd később... attól még létezhetnek felhőkarcolók :-)

Mindenesetre az asztrológia elismerten nem exakt tudomány, de nem is azt hívjuk asztrológiának, amit a nőbutító magazinok hasábjain lehet olvasni. Ez egy több ezer éves tudomány, ami akkortól ered, amikor az emberek elkezdték megfigyelni a csillagokat, a Holdat, a bolygók mozgását és rájöttek összefüggésekre, hogy ez hogyan hat az ő életükre, a mezőgazdaságra, a termékenységre, stb... lerajzolták őket, kialakult a csillagászat is, és mégtöbb mindent megfigyeltek és megtapasztaltak. Aztán ezt lehet elfogadni, meg támadni, ki-ki saját beállítottsága szerint.

Én a munkám során általában csak a Hold helyzetét szoktam nézni. hm... ma a skorpióban van :-))) úgyhogy a boszorkányoktól tessék csak rettegni ma éjjel ;-)
Lassan annyi pompás bor csúszik le az alkesz torkán, hogy hajlamos lesz megfeledkezni a pannon borfogyasztás neonfényben úszó mainstreamjéről. Ilyen mineralitás, olyan kifinomultság, néha már ismeretlenül is kocsisbornak tekintünk mindent, amiről nem igazolható, hogy milyen madár…..
Az a helyzet, hogy negyedévezredesek lettek a Heimannok Magyarországon, ennek örömére receptversenyt szervez a Heimann pince, és mi pedig, vállvetve harcostársunkkal, a Bűvös szakáccsal az itt olvasható a hírrel, meg egy kis linkkel jól meg is médiatámogatjuk ezt. Egyébként…..
Bordeaux-ban 2000 óta már háromszor volt az éppen aktuális évszázadnak évjárata, de az egyenlők között is egyenlőbb 2005, amely nem mellesleg minden korábbi árcsúcsot bedöntött. A csúcsok valóban szédítőek, de a polgári tagozat továbbra is a földön jár. A Wine Spectator…..