Regisztráció Blogot indítok
Kult

Acélbetét: Amit a kazetta megőrzött: Hallows Eve – Death And Insanity 40

A Hallows Eve – Death And Insanity az a lemez, amiről mindenképpen írni akartam. Nem csak azért, mert gyakorlatilag egy kultlemez lett, hanem mert van hozzá kötődésem is. Tisztán emlékszem, hogy a zenekar második albuma egy hatvanperces, másolt TDK kazettán volt meg. Az akkoriban megszokott kazettacserélős módszerrel jutott el hozzám. Abban az időszakban az úgy volt, hogy valaki beszerzett valami új zenét, és büszkén mutatta meg a többieknek,…

fáymiklós: Aldobolyi Nagy György

Nyolcvanhét éves korában elhunyt Aldobolyi Nagy György, zeneszerző, szövegíró, filmzenéket és színházi zenéket írt, meg persze jó néhány nagy slágert. Ahogy az a slágerszerzőkkel megesik, az ember rácsodálkozik, jaj, ezt is ő írta? Azt is? A régi ház körült? Hát az igazán szép dal, és érdekes a hangszerelése, az a mandolinozás, amitől mégsem lesz olasz hangulata. Vagy az Ebből se lesz már szerelem, a különös harmóniáival, ami akkor azért volt…

RockStation: Krokodilok és Kék Medúzák - Új dal jött Alissa White-Gluz zenekarától

Kiadta a harmadik nyilvános szerzeményét Alissa White-Gluz zenekara, a csak hölgyekből álló Blue Medusa. A Checkmate és a Flying Monkey után most a Crocodile mutatkozott meg, ehhez klip is készült. A klipben Alissa kezében látható egyedi gitár, amit az énekesnő és a férje, Doyle Wolfgang von Frankenstein is dedikált, hamarosan árverezésre kerül majd, a bevételből a Sea Shepherd törekvéseit fogják támogatni.

RockStation: Behemoth és Shagrath együtt idézik meg a Venom klasszikusát

A lengyel extrém metal legenda, a Behemoth a világra zúdította az In League With Satan videóját, amelyben a Dimmu Borgir frontembere, Shagrath is közreműködik. A dal a ma megjelent I, Scvlptor kiadványon kapott helyet, a klipet pedig a Grupa 13 készítette. Nergal elmondása szerint a szám szorosan kapcsolódik a Behemoth és a Dimmu Borgir közös, októberben induló In League With Satan turnéjához. A Venom klasszikusának feldolgozását hét húros…

Moha olvasó-NAPLÓJA: Hunyady Sándor: Lovagias ​ügy – Válogatott drámák

Azt mondják a bölcsek, hogy egyik könyv vezet a másikhoz, s hogy a könyvek többsége más könyvekről szól. A második kijelentés igazságában azért nem vagyok teljesen bizonyos, de az első valóságát már többször megtapasztaltam.  Pár héttel ezelőtt olvastam egy könyvet Nyírő József életművéről, és abban említette meg a monográfia szerzője Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című darabját. Amiről eddig nem is hallottam. És Hunyadytól még semmit sem…

HamPLÓ: Amikor még megvolt a híd, ami már nincs

A Déli Körvasút építésének fontos mozzanata volt, amikor 2026 májusának végén az addigra már csak egyetlen vágányon zajló forgalmat átterelték az újonnan épült vágányra és hidakra a töltés újonnan kiépített északi oldalán. Ezek a felvételek már az új hídon zajló forgalmat ábrázolják. Az új szerkezet még nem a végleges helyén van, hogy lehetséges legyen a régi híd azóta már befejeződött lebontása, úgyhogy csak egyetlen vágány járható, csökkentett…

RockStation: Új EP-vel jelentkezett a Theory of a Deadman

A kanadai csapat legújabb anyag, a Part 1: Funeral Songs szeptember 4-én jelent meg a ONErpm gondozásában. A Tyler Connolly vezette banda szerint a kiadvány egy új fejezet kezdetét jelenti, ugyanakkor minden megmaradt benne, ami miatt a rajongók az elmúlt több mint két évtizedben megszerették őket: súlyos riffek, fülbemászó refrének és persze a kendőzetlen dalszövegek. A Theory Of A Deadman neve mára megkerülhetetlen az észak-amerikai modern…

Vonattal? Természetesen!: Közvetlen vasúti járatok Milánó és München között

Az olasz államvasút, a Trenitália, továbbra is dolgozik azon, hogy 2027-től közvetlen járatok kapcsolják össze Münchent és Milánót. Jelenleg az osztrák államvasút, az ÖBB és a német államvasút, a Deutsche Bahn üzemeltet mozdony-vontatású Railjet2 ingavonatokat Németország és Olaszország között, ausztriai áthaladással. A szolgáltatásra van kereslet, a kilenckocsis Railjetek néha teljesen megtelnek. Olasz motorvonat Németországban a…

CSEPELIEK ÚJSÁGA: Egyszer volt: „Márkát kapott a becsület is” – Motorkerékpárgyár 1966

Ellenőrzés az átvevő padon. „Sok országban ismerik már a Pannónia márkát. A Csepelen készült motorkerékpárok tengeren túli országokba is elvitték a gyár hírét. Van azonban új nevezetessége is a Motorkerékpárgyárnak..."  A Képes Újság 1966-os októberi cikkét – meghagyva a korszak sajtójának stílusát, nyelvezetét – változtatás nélkül ajánljuk az olvasók figyelmébe, jelezve, hogy néhány viharfelhő ugyan már feltűnt a gyár felett, de még jó néhány…

CSEPELIEK ÚJSÁGA: "Van még elég józan ember az őrültekházában”

2026. május 9-től Már csak négy jobboldali párt képviselői alkotják a magyar Országgyűlést 2006. május 9. óta. Nincs a parlamentben szociáldemokrata párt. Valójában a baloldali közösség kirekesztése már jóval korábban, 2018-ban, 2022-ben  megtörtént, amikor a baloldali szavazók többször vonultak el − sokan „befogott orral” − a szavazófülkék magányába, hogy „most utoljára” leadják szavazatukat az érdemtelen, alkalmatlan és méltatlan politikai…

Minden napra egy film: The Serpent Queen - Medici Katalin

Azt se gondoltam volna, hogy éppen erre a sorozatra fogok rákattanni. Eléggé annyira, hogy nekiüljek a 2. évadnak is, noha azt angolul, angol felirattal nézem majd. Mindegy, egyelőre az első évadot néztem meg és az bizony tetszett. A Medici-család különben is a gyengém, imádom Firenzét és a reneszánszot. Katalin annyira nem a szívem csücske, de elég érdekes a története, hogy róla is olvastam már többet. Sőt, mivel a Loire-völgyben is jártam már,…

Lelketlen Béka: Buddhapálita: A dolgok igaz valósága

„Kérdés: Mi a dolgok igaz valósága?Válasz: Bárminemű eredendő valóság hiánya. De a képzetleneknél a zavarodottság sötétsége elhomályosítja az értelem szemét. Ha a dolgokat eredendő valósággal rendelkezőknek fogják fel, az ragaszkodást és ellenszenvet képez. De amikor a függő keletkezés megjelenik az elmében, a zavarodottság sötétsége eltűnik, és a bölcsesség szeme látja, hogy a dolgok bárminemű eredendő valósága hiányzik. Akkor a ragaszkodás és…

Minden napra egy könyv: Christie & Aya: Mert többen nincsenek 3.

Fülszöveg:  Tíz, különböző korú és foglalkozású férfi és nő – akik egymással még sohasem találkoztak – kap meghívást egy magányos szigetre. Az ismeretlen házigazdának azonban nyoma sincs, a vacsoraasztalnál pedig egy rejtélyes hang csendül fel, lerántva a leplet múltjuk bűneiről. Ezt követően a vendégek egymás után halnak meg, méghozzá pontosan úgy, ahogy azt egy kísérteties gyerekdal megjövendölte. A „krimi királynőjének" remekműve több mint…

Filmpresszív: A nyár vígjátéka? – Kibeszéltük Will Gluck Csak egy éjszaka című romkomját

Meglehetősen nehéz spoilermentesen beszélni az Imádlak utálni és a Könnyű nőcske rendezőjének legújabb, szándékosan meghökkentő komédiájáról, ezért azokat, akik még nem látták a filmet, arra kérem, hogy az alábbi sorokat csak saját felelősségükre olvassák. Barabási Mária Magdolna médiaszakértővel, a Hollywoodi.percek Instagram-oldalának szerkesztőjével ezúttal a Csak egy éjszaka legfontosabb kérdéseit, fordulatait és mögöttes üzeneteit jártuk…

Sherlock Holmes Club: Palermoba érkezik a világ egyik legnagyobb Sherlock Holmes gyűjteménye

Szép napot! Megérkezett Foxpost automatánkba a Vulpes Kiadó két friss kiadványa kedvenc detektívünkről: A 13-as bérkocsi titka és a Bécs kazamatáiban. Úgy értesültünk a kötetek szépen fogynak, így aki még be akar szerezni belőle tegye meg mielőbb, mert a kiadványok limitált példányszámban jelentek meg és bolti forgalmazásban nem kaphatók. - Rendelés: vulpeskiado@gmail.com Kaptunk visszajelzést arról, hogy vannak akik blogunk híre alapján…

Mickstone Blog: Magyarország visszatérhet az Eurovízióra?

Tegnap szemben jött a hír a Közmédia Facebook oldalán, hogy Magyarország visszafog térni a versenyre, csak ezügyben a Független Közmédia Testület és a végleges vezető beleegyezése kell. Miután 2019-es szereplés után az MTVA visszalépett, így 2020 és 2026 közti időszakban hét alkalommal nem vettünk részt. De voltak egy-kettő magyar származású előadók, akik részt vettek a versenyen, vagyis tavaly Németországot Abor & Tynna nevű testvérpár…

Tenger Média: Hét megszállott diák a sarki fény nyomában

Egy diploma előtt álló osztály arra keresi a választ, hogy lehet-e a szerelmet akarni. Nem mindennapi diplomafilm készül az ELTE filmrendező szakán: Adonyi-Walsh Gáspár, Béres Péter, Kistamás Naomi, Nagy Izabella, Nagy Kornél, Somorjai Máté és Tóth Bogi harmadéves hallgatóként úgy döntöttek, hogy kollektív alkotócsapatként készítik el diplomamunkájukat. A vállalásuk ambiciózus: egy független nagyjátékfilmet szeretnének…

még több találat...