Egy kárpátaljai padláson megtalált, százéves görögkatolikus liturgia dallamaitól a Budapest Park színpadáig, a bizánci zenétől a Platon Karataevvel és Дevával való együttműködésekig hosszú utat járt be a StEFREM. A korábban Szent Efrém Férfikarként ismert, nemzetközileg is számon tartott formáció 24 év után először kizárólag saját szerzeményekből álló albumot ad ki, az Égrekiáltóval pedig nemcsak az együttes repertoárja alakul át, hanem a művészi…
A Miskolci Holding együttműködésével a ,,Kőbe írt történetek" projekt hamarosan folytatódik. Ezzel a projekttel szeretnénk közelebb hozni a miskolci főutca épületeinek történetét a város lakóihoz és az ide érkező turistákhoz. Az újabb tíz helyszín közül ezúttal a Pátria-tömböt és az egykori Rosenwasser és Stern-épületek történetével ismerkedünk meg.
dr. Sáfrány Gy. József képeslapja
Pátria-tömb
A mai Pátria-tömb helye Miskolc belvárosának…
Korábbi posztjaimban leírtam azt a folyamatot, ahogyan emberi dalokat szerzek, majd Suno segítségével megszólaltatom őket. Ez önmagában már baromi unalmas téma lehet, mert mindenkinek van erről véleménye. Egy dolgot viszont továbbra is fontosnak tartok újra és újra hangsúlyozni: Drasztikusan más és kevésbé megunható az eredmény, ha ragaszkodunk az emberi alapanyaghoz.
Egy korábbi válogatásban már bemutattam az elmúlt 27 év dalszerzésének…
Mostanában kevesebb időm van új zenekarokat felkutatni, megismerni. Amit valahol sajnálok, de közben jól esik, hogy a régi nagy kedvencek sorra hozzák ki az újabb és újabb lemezeket, még akkor is, ha nem éppen sikerül jól valamelyik. Azonban a TikTok bambulása közben elérkezett az az idő, hogy szembejött velem egy zenekar, amelyen megakadt a tekintetem, és el is határoztam, hogy megpróbálom jobban megismerni őket. Ez a német–görög származású…
A Badacsonyt meghódítani mindig kihívás. A Bujdosók lépcsője kánikulában megpróbálja az ember kitartását.
Aki takaros, bájos, elegánsan felújított pincék között szeret túrázni, annak a Balaton-felvidéki tanúhegyek jó választás. A több kilátóponttal is büszkélkedő Badacsony nyugati oldala azonban a 454 bazalt lépcsőfokkal bár nem túl hosszú, egész napot követel magának.
A kék és sárga jelzéssel kissé meredek útvonal 1936-ban épült II.…
A Hallows Eve – Death And Insanity az a lemez, amiről mindenképpen írni akartam. Nem csak azért, mert gyakorlatilag egy kultlemez lett, hanem mert van hozzá kötődésem is.
Tisztán emlékszem, hogy a zenekar második albuma egy hatvanperces, másolt TDK kazettán volt meg. Az akkoriban megszokott kazettacserélős módszerrel jutott el hozzám. Abban az időszakban az úgy volt, hogy valaki beszerzett valami új zenét, és büszkén mutatta meg a többieknek,…
Nyolcvanhét éves korában elhunyt Aldobolyi Nagy György, zeneszerző, szövegíró, filmzenéket és színházi zenéket írt, meg persze jó néhány nagy slágert. Ahogy az a slágerszerzőkkel megesik, az ember rácsodálkozik, jaj, ezt is ő írta? Azt is? A régi ház körült? Hát az igazán szép dal, és érdekes a hangszerelése, az a mandolinozás, amitől mégsem lesz olasz hangulata. Vagy az Ebből se lesz már szerelem, a különös harmóniáival, ami akkor azért volt…
Kiadta a harmadik nyilvános szerzeményét Alissa White-Gluz zenekara, a csak hölgyekből álló Blue Medusa. A Checkmate és a Flying Monkey után most a Crocodile mutatkozott meg, ehhez klip is készült. A klipben Alissa kezében látható egyedi gitár, amit az énekesnő és a férje, Doyle Wolfgang von Frankenstein is dedikált, hamarosan árverezésre kerül majd, a bevételből a Sea Shepherd törekvéseit fogják támogatni.
25 éve Berlinben, a Waldbühnében duplázott a Depeche Mode Exciter Tour elnevezésű fellépéssorozata. Teljes fellépés az első estéről:
Szeptember 18-án fog megjelenni a Helloween gitárosának, Kai Hansennek a szólólemeze, a Born with a Hammer. A tízdalos korongról a legújabb, egyben harmadik előzetes dal a Wait and See lett, ezt az alábbiakban találjátok meg.
A lengyel extrém metal legenda, a Behemoth a világra zúdította az In League With Satan videóját, amelyben a Dimmu Borgir frontembere, Shagrath is közreműködik. A dal a ma megjelent I, Scvlptor kiadványon kapott helyet, a klipet pedig a Grupa 13 készítette.
Nergal elmondása szerint a szám szorosan kapcsolódik a Behemoth és a Dimmu Borgir közös, októberben induló In League With Satan turnéjához. A Venom klasszikusának feldolgozását hét húros…
Azt mondják a bölcsek, hogy egyik könyv vezet a másikhoz, s hogy a könyvek többsége más könyvekről szól. A második kijelentés igazságában azért nem vagyok teljesen bizonyos, de az első valóságát már többször megtapasztaltam.
Pár héttel ezelőtt olvastam egy könyvet Nyírő József életművéről, és abban említette meg a monográfia szerzője Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című darabját. Amiről eddig nem is hallottam. És Hunyadytól még semmit sem…
A kanadai csapat legújabb anyag, a Part 1: Funeral Songs szeptember 4-én jelent meg a ONErpm gondozásában. A Tyler Connolly vezette banda szerint a kiadvány egy új fejezet kezdetét jelenti, ugyanakkor minden megmaradt benne, ami miatt a rajongók az elmúlt több mint két évtizedben megszerették őket: súlyos riffek, fülbemászó refrének és persze a kendőzetlen dalszövegek.
A Theory Of A Deadman neve mára megkerülhetetlen az észak-amerikai modern…
A Déli Körvasút építésének fontos mozzanata volt, amikor 2026 májusának végén az addigra már csak egyetlen vágányon zajló forgalmat átterelték az újonnan épült vágányra és hidakra a töltés újonnan kiépített északi oldalán. Ezek a felvételek már az új hídon zajló forgalmat ábrázolják. Az új szerkezet még nem a végleges helyén van, hogy lehetséges legyen a régi híd azóta már befejeződött lebontása, úgyhogy csak egyetlen vágány járható, csökkentett…
Az olasz államvasút, a Trenitália, továbbra is dolgozik azon, hogy 2027-től közvetlen járatok kapcsolják össze Münchent és Milánót. Jelenleg az osztrák államvasút, az ÖBB és a német államvasút, a Deutsche Bahn üzemeltet mozdony-vontatású Railjet2 ingavonatokat Németország és Olaszország között, ausztriai áthaladással. A szolgáltatásra van kereslet, a kilenckocsis Railjetek néha teljesen megtelnek.
Olasz motorvonat Németországban a…
Happy Birthday to Sigrid Solbakk Raabe Norwegian singer who turns 30 today, September 5, 2026.
Ellenőrzés az átvevő padon. „Sok országban ismerik már a Pannónia márkát. A Csepelen készült motorkerékpárok tengeren túli országokba is elvitték a gyár hírét. Van azonban új nevezetessége is a Motorkerékpárgyárnak..."
A Képes Újság 1966-os októberi cikkét – meghagyva a korszak sajtójának stílusát, nyelvezetét – változtatás nélkül ajánljuk az olvasók figyelmébe, jelezve, hogy néhány viharfelhő ugyan már feltűnt a gyár felett, de még jó néhány…
2026. május 9-től Már csak négy jobboldali párt képviselői alkotják a magyar Országgyűlést 2006. május 9. óta. Nincs a parlamentben szociáldemokrata párt. Valójában a baloldali közösség kirekesztése már jóval korábban, 2018-ban, 2022-ben megtörtént, amikor a baloldali szavazók többször vonultak el − sokan „befogott orral” − a szavazófülkék magányába, hogy „most utoljára” leadják szavazatukat az érdemtelen, alkalmatlan és méltatlan politikai…
Azt se gondoltam volna, hogy éppen erre a sorozatra fogok rákattanni. Eléggé annyira, hogy nekiüljek a 2. évadnak is, noha azt angolul, angol felirattal nézem majd. Mindegy, egyelőre az első évadot néztem meg és az bizony tetszett.
A Medici-család különben is a gyengém, imádom Firenzét és a reneszánszot. Katalin annyira nem a szívem csücske, de elég érdekes a története, hogy róla is olvastam már többet. Sőt, mivel a Loire-völgyben is jártam már,…