Az előző forduló nagyszerűen alakult a Juventus számára, a zebramezesek kihasználták, hogy a Como döntetlent játszott az Udinese otthonában, s a Genoa elleni hazai győzelemmel a Bajnokok Ligája-indulást garantáló negyedik helyért versenyző két csapat közti különbség egyetlen pontra apadt.
A Juventus szombat este újabb három pontot szerezhet, azonban ehhez Bergamóban, az Atalanta vendégeként kell győzelmet aratnia.
A szerződését a klubbal…
Hátvéd a kávézó pultja mögött – interjú a vb-t kezdő magyar válogatott Odnoga Lottival
Április negyedikére egy csodálatos oldtimer buszt hoztam nektek, amit kicsiben egyszer már mutattam:
Ez meg itt az igazi, amelyet Zuglóban a Korong utcában fotóztam, egy városligeti bringázásból hazajövet.
A cikk első részében eljutottunk az utcai plakátok mögött lévő pszichológiától a politikai tartalmú Facebook tartalmak pszichológiájáig és Turmp Facebook profiljának tanulmányozásánál hagytuk abba. Megnéztük, hogy a cikk írásakor az 5 legfrissebb bejegyzésén hány like volt. Ehhez képest nézzük meg ebben a részben a hazai politikai élet két legismertebb alakjának számait.
Kezdjük Orbán Viktorral. Az ő esetében és majd Magyar Péter esetében is …
Menjetek szavazni.
Világos lép!
Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.
Első pillantásra a 2026-os NFL Draft nem az az osztály, amelytől látványos irányítóforradalmat várunk. Nincsenek generációs címkék tömegesen kiosztva, és a klasszikus „wow-effektus” a legfontosabb posztokon visszafogottabb. Mégis: ez a Draft rendkívül erős mélységet, stabil kezdőpotenciált és rendszerfüggő sztárokat kínál az NFL-csapatok számára.
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({});
Az osztály arca egyértelműen…
Ne legyél mohó, mert elfogy a zsozsó!
(Angelina87)
A 2026-os NFL Draft védőoldali kínálatában kevés olyan játékos van, aki pozíciótól függetlenül is top 5–10-es értéket képvisel, de Sonny Styles ezek közé tartozik. Az Ohio State linebackere a modern NFL egyik legkeresettebb védőtípusát testesíti meg: méret, sebesség, sokoldalúság és coverage-képesség egy csomagban. Nem véletlen, hogy az nfl.com, az ESPN és a CBS Sports szakértői egyaránt rendszeresen a draft elitjében emlegetik a nevét.…
A járműkövetés kapcsán legtöbbször költségekről, hatékonyságról vagy éppen fenntarthatóságról beszélünk. Van azonban egy terület, amely egyre fontosabbá válik, mégis ritkán kerül a fókuszba: a kiberbiztonság.
Pedig ha jobban belegondolunk, a modern flották már régen nem egyszerű járművek gyűjteményei. Egy mai autó sokkal inkább hasonlít egy guruló számítógépre, mint egy klasszikus értelemben vett gépre. Folyamatosan adatot küld és fogad,…
A gps nyomkövetés sokáig elsősorban járművekről szólt. Fogyasztás, szervizköltség, kihasználtság – ezek voltak a kulcsmutatók. A sofőr gyakran csak egy „változó” volt a rendszerben. Ma viszont egyre világosabb: ez a szemlélet már nem működik.
A munkaerőpiac átalakulása miatt a sofőrök szerepe teljesen felértékelődött. Egy jó sofőr nemcsak végrehajtja a feladatot, hanem közvetlen hatással van a költségekre, a biztonságra és az ügyfélélményre is.…
A mai napon hivatalossá vált, hogy Luciano Spalletti marad a Juventus edzője, a mester 2028 nyaráig érvényes hosszabbítást írt alá, s a bejelentést ezúttal a játékosokkal osztották meg először, maga a mester beszélt erről Continassában.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Juventus (@juventus) által megosztott bejegyzés
A mester először arról beszélt, hogy hét hónappal ezelőtt miért is döntött hezitálás…
Az autósport szenvedélyes rajzai, a győzelmek és a tragédiák tánca hirtelen megállt. A szaúdi és bahreini futamok kényszerű halasztása nem csupán egy váratlan, hosszabb szünetet eredményezett az idén tavaszi menetrendben, hanem egyfajta megállást is, lehetőséget a Forma-1 irányító testülete számára, hogy alaposabban átgondolja a jelenlegi helyzetet és a jövőbeli stratégiát.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem hagyta ott az üresjáratot. A…
Lassan itt van a választás napja április 12.-e. Ahogy azt az elmúlt évtizedekben megszoktuk, ilyenkor választási plakátokba borul az ország. Attól függetlenül, hogy elsétálva a 193. ilyen plakát vagy inkább villanyoszlopra szerelt hirdetőtábla mellett az emberben felvetődik, hogy van-e ezeknek a plakátoknak bármi értelme 2026-ban? Van-e egyáltalán olyan ember, aki ezek alapján dönt, mikor a politikusok már régen beköltöztek az összes közösségi…
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 2–0
Weston McKennie nemrégiben a DAZN csatorna Remember the Name műsorában szerepelt, és a műsor címéhez hűen rögtön a nevéről kezdett beszélni.
„Mondjuk úgy, hogy nem is vagyok biztos abban, hogy a Weston texasi név. Úgy gondolom, hogy elég egyedi a személyiségem, és nem gyakran találkozom más Weston nevűekkel. Igen, kapcsolódok a nevemhez. Úgy érzem, mintha nem illenék be egy adott típusba. Nem vagyok az, akire gondolsz, amikor egy profi…
A 2026-os NFL Draft egyik legnagyobb kérdése nem az, ki a legjobb irányító, hanem az, hogy milyen magasan kelhet el egy futó a modern NFL-ben. Ebben a vitában egy név rendre felülír minden elméleti aggályt: Jeremiyah Love, a Notre Dame futója. Love sok szakértő szerint nem csupán az idei class legjobb running backje, hanem pozíciótól függetlenül is az egyik legértékesebb játékos, akit a Draft kínál.
(adsbygoogle = window.adsbygoogle ||…
Beszélgetés Új-Zéland, az America's Cup és az egész életen át űzhető vitorlázás körül pörögve.
AC75: a 2027-es nápolyi változat 1399 kg-mal könnyebb, mint a 2021-es aucklandi. "Azért kellett visszajönnöm ide Brisbane-be, mert ugyanitt, 50 évvel ezelőtt a Finn Gold Cupon John Bertrand és Sid Howlett, az edzőpartnereim, mindketten előttem végeztek." Új-Zéland vitorlás szövetsége éppen újragondolja magát. És egy kis SailGP. A végére pedig egy…
Hol az igazi tavasz?
Világos lép!
Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.