A minap munka közben észrevettem magamon egy érdekes jelenséget. Ami nem volt más, mint a zsörtölődés. Akkor egy pillanatra megálltam, és elgondolkodtam: hát már én is?! Annyi megkeseredett, mérges, negatív ember van, akik utálják a munkájukat, az embereket.. Én belőlem is az lett hirtelen?
Aztán elgondolkodtam azon is, mikor kezdődött, és milyen helyzetekben? S rájöttem, hogy én nem 0-24-ben nyomom, nem mindig, mindenkivel, válogatás nélkül, hanem kvázi okkal. Ami nem más, mint az igazságtalanság. Merthogy amúgy simán van olyan, mikor minden jól, gördülékenyen megy, és noha elfáradok a beszélgetésekben, és még a jó társaságból is menekülnék, de.. Mégsem zsörtölődök. Legfeljebb besokallok.
De mikor azt tapasztalom, hogy egyes emberek pofátlanul keresik és találják meg a kibújót a munka alól, s a könnyebbik részét fogják meg a dolgoknak, miközben te csak normálisan, becsülettel akarod teljesíteni azt, ami a feladatod.. Na, akkor bizony bevallom őszintén, lekörözöm viselkedésben a vénasszonyokat is. Visszaszólok, szóva teszek, szivatok, véleményezek. Mert én elvégzem azt, ami az én feladatom, de őszintén szólva levetkőztem azt a gátlásom, hogy más munkáját is mosolyogva megcsináljam, mert a konfliktust kerülöm, mint a tüzet.
A kép forrása: Pixabay
És bizony, ha annak az az ára, hogy a másik, aki erre képtelen, viszi a terhet a harmadik helyett.. Hát legyen. Senkit nem fogok megmenteni, tehermentesíteni, aki felnőtt lévén kiállhatna magáért, de nem meri.. És engem is csendre int, vagy próbálna rávenni, hogy maradjak csak csendben.. Mert egy jó kislány nem duruzsol, zsörtölődik, dumál..
És noha igen nehéz volt megtanulni levetkőzni ezt a belénk nevelt szerepet, én bizony egyre gyakrabban cipzározom ki a pofám, s kérem ki magamnak az igazságtalanságot. Mert nem várom el mástól, hogy kiálljon értem.. De magamtól bizony igen! S a sértődött, meglepődött tekintetek, a felháborodott egók számomra nem nagy árak arra, hogy a kényes szituáció után visszagondolva konstatáljam: győztem. Nem velük szemben, nehogy azt gondold! Hanem a saját magam félénkségével szemben. Mert nem tűrtem némán, csendben, fület-farkat behúzva, nagyokat nyelve.
Hanem szimplán megvédve a saját álláspontomat, a torkomat nem kímélve, ám a testem s lelkem többi részét mégiscsak: zsörtöldődtem, de cselekedtem is.
Mert a zsörtölődés lényege szerintem csak annyi, hogy megmutatja nekem, hogy valami határt sért nekem. S el kell kezdeni gondolkodni valami taktikán, ami tovább lép a duruzsoláson, és felnőtt módban képes leszek arra, hogy olyan kommunikációt, megoldást találjak, amiben hatásosan érdekérvényesítem a jogos észrevételem.