GastroGuide • 2 nap
A Vatikánt úgy tartják számon, mint az egyetlen olyan országot, ahol egy vallási közösség (itt konkrétan a római katolikus egyház) rendelkezik állammal. Az tény, hogy a Vatikán az egyetlen független állam, amely az előbbi kritériumnak megfelel, de Rómától nem is olyan messze találunk még egy olyan területet, ahol az egyház az úr...
...az egzotikus országokat, területeket bemutató sorozatunk harmincadik epizódjában így látogassunk el a görögországi Athosz-hegyi Köztársaságba!
Az Égei-tenger északnyugati partvidékén a vízbe nyúló Halkidikí (Χαλκιδική) félszigetének keleti földnyelvén, az úgynevezett Ájion Órosz (Szent Hegy)-félszigeten (Άγιο Όρος), nagyjából Máltával megegyező területen (336 négyzetkilométer) helyezkedik el az Athosz-hegyi Köztársaság, amely nevét a félsziget végében emelkedő, sűrű erdőkkel borított, 2033 méter magasságba nyúló Athosz-hegyről (avagy Szent Hegy) kapta nevét.
A terület hivatalos megnevezése a Szent Hegyi Autonóm Kolostorköztársaság (Αυτόνομη Μοναστική Πολιτεία Άγιον Όρος).
A mintegy 60 kilométer hosszú, átlagosan 7-12 kilométer széles félsziget partvidéke erősen csipkézett; az itteni áramlatok miatt a hajósok életét már hosszú évezredek óta megkeseríti a közlekedés a környéken - nem egy és nem kettő hajó lelt örök nyugalomra az Athosz-hegyi-félsziget körüli hullámsírokban.
A helyi legendárium szerint 49-ben egy vihart követően itt kötött ki a Ciprusról János apostol társaságában induló Szűz Mária, akinek annyira megtetszett a félsziget szépsége, hogy megkérte az immáron az égben kapcsolatokkal rendelkező fiát, hogy az legyen az ő kertje - Jézus pedig készséggel teljesítette földi anyja kívánságát.
Ha a hiteles történelmi tényeket nézzük, a sziget első kolostorát a 10. század derekán alapította egy bizonyos Athoszi Szent Atanáz (Athanasziosz) nevű szerzetes - a következő évszázadban a (Kelet)római Birodalom segítségével még tucatnyi kisebb-nagyobb kolostor létesült a külvilágtól meglehetősen elzárt félszigeten, amelyeket hamarosan egységes irányítás alá vontak a keleti keresztény egyház égisze alatt.
1060-ban az aktuális császár alkotmánnyal látta el az athosz-hegyi szerzetesközösségeket.
Időközben, 1046-ban IX. Kónsztantinosz császár rendeletet hozott a nők Athosz-hegyről történő kitiltásáról; sőt, azon hajók, amelyek fedélzetén nők tartózkodtak, csak nagyjából ötszáz méternyi távolságra közelíthették meg a partokat (nyilván akkor még nem méterben adva meg a távolságot) - mivel a legendák szerint a terület Szűz Mária szent kertje, ezért rajta kívül más nők nem léphetnek területére. A 14. században IV. István Uroš szerb cár a feleségével menekült ide a pestis elől; hogy ne szegjék meg a nők tilalmáról szóló rendeletet, az asszony lába nem érinthette a talajt, így itt-tartózkodásuk alatt végig egy kocsiban élt.
A nők tilalma nem csak az emberekre terjed ki - a szigeten a nőstény állatok tartása is szigorúan tiltott.
Az Athosz-hegy az évszázadok folyamán lassan a keleti (ortodox) kereszténység egyfajta jelképévé vált; a területet a 15. századra elfoglaló Oszmán Birodalom fennhatósága alatt is megőrizhették autonómiájukat a szerzetesek, sőt, egyes szultánok bőkezű adományokban részesítették a kolostorközösségeket, ezzel elősegítve fennmaradásukat és fejlődésüket.
Görögország 1828-ban az európai nagyhatalmak hathatós támogatásával kivívta függetlenségét az Oszmán Birodalomtól, ez azonban akkor még csak a mai ország területének déli részére terjedt ki, így a szerzetesek továbbra is török fennhatóság alatt éltek. 1830-ban a keleti kereszténység megmentőjének, egyfajta új Bizáncnak a képében tetszelgő Orosz Birodalom hivatalosan is védnöksége alá helyezte a félszigetet, amely a 18. századtól a görög felvilágosodási mozgalom egyfajta központjaként szolgált, s oktatási központként működött.
Az 1912-1913 között dúló első balkáni háborúban a félszigetet a görög haditengerészet elfoglalta, de az Oszmán Birodalommal kötött békeszerződés után semleges területté nyilvánították, így a szerzetesek továbbra is megőrizhették belső autonómiájukat. Az 1920-as és 1930-as években számos hölgy álcázta magát férfinak, hogy bejuthasson a szerzetesköztársaság területére, nem kis felháborodást váltva ki ezzel a meglehetősen konzervatív terület vezetésében.
1926-ban Görögország vezetése teljes körű belső autonómiát biztosított az Athosz-hegyi Köztársaságnak, amelyet az azóta elfogadott összes görög alkotmány tiszteletben tartott. A második világháború idején, 1941-ben Görögország német és olasz megszállás alá került, a szerzetesköztársaság azonban megúszta a komolyabb pusztítást, sőt, Adolf Hitlert felruházták a Szent Hegy fővédnöke (Hoher Protektor des heiligen Berges) címmel is.
Erre valószínűleg azóta sem túl büszkék a szerzetesek.
Az Athosz-hegyi Köztársaság manapság is Görögország széles körű belső autonómiával rendelkező területe - közel ezernyolcszáz állandó lakójának többsége ortodox szerzetes, akik a húsz kisebb-nagyobb kolostor valamelyikében élnek.
A szerzetesi közösség "fővárosa" a 160 lelket számláló Kariész (Καρυές) község, másik jelentős település még Dafni (Δάφνη), amely a köztársaság fő kikötőjeként funkcionál. A köztársaság irányításáért egy vegyes, polgári-vallási közigazgatási rendszer felelős; a polgári ügyekben a görög külügyminisztérium által kinevezett adminisztrátor, míg az egyházi ügyekben a konstantinápolyi pátriárka alá tartozó vallási vezető a felelős. A mindennapi irányításért a Szerzetesi Tanács a felelős, amelynek elnöke a terület de facto vezetője.
Habár számos idegenforgalmi szempontból érdekes történelmi emlékkel rendelkezik, a köztársaság területére csak korlátozottan léphetnek be idegenek (és kizárólag férfiak): naponta száz ortodox hívő és tíz nem ortodox látogatót engednek be, akiknek előzetesen engedélyt kell kérniük a félsziget hatóságaitól a látogatásra, hogy aztán felszállhassanak az Athosz-hegyre tartó kompra.
A szerzetesközösség annak idején nem támogatta Görögország csatlakozását a schengeni övezethez, mert attól tartottak, hogy ez véget vetne a nők beutazási tilalmának - habár az Európai Unió ezt szerette is volna elérni, a tilalmat sikerült a mai napig fenntartani.
A félszigeten kizárólag tizennyolcadik életévüket betöltött férfiak élhetnek életvitelszerűen - mint írtuk volt, többségük valamelyik kolostor szerzetese, de a népességbe tartoznak a szerződéses munkavállalók is. Nem csak görög nemzetiségű szerzetesek élnek a köztársaságban: a második legnagyobb etnikum (és így a beszélt nyelv is) az oroszoké. A félsziget legkönnyebben hajóval közelíthető meg, az Athosz-hegyet Görögország többi részével összekötő műút használata külön engedélyhez kötött.
A félsziget útjainak többsége murvás, kavicsos.
A szerzetesköztársaság bevételeinek többségét Görögország nagy részével ellentétben a vallási szabályok miatt nem az idegenforgalom biztosítja, hanem különböző kegytárgyak, élelmiszerek készítéséből és exportjából tartják fenn magukat, de a fakitermelés és a postai bélyegek árusítása is komoly bevételi forrást jelent.
