Apuleius • 5 nap
Az észak-rajna-vesztfáliai utunk második felét Düsseldorftól kicsivel délebbre folytattuk. Egy kiadós reggeli, egy káromkodós jegyvásárlás és egy német sajtos perec beszerzés után már robogtunk is Köln felé a német Regionalbahn szerelvényen. Párom az emeleten akart ülni, de miután kifejtettem, hogy bőrönddel nem jó lépcsőzni és fent nincs is nekik tároló, helyet foglaltunk... természetesen az emeleten. Bár rémhíreket lehet hallani a német vonatok késéseiről és mi is láttunk több órás késéseket is a kijelzőkön, a mi vonataink nagyjából időben indultak és érkeztek, így kicsivel több, mint fél óra múlva meg is érkeztünk.
A kölni pályaudvar magas üvegfalú épülete közvetlenül a dóm mellé és egy attól lejjebb lévő térre épült, ezért olyan érzése van felpillantva az embernek, mintha rá akarna dőlni az állomásra. Nem csoda, végülis ez a világ legmagasabb ikertornyú, és harmadik legmagasabb temploma. Az építkezés 1248 és 1880 között tartott, lehet ez is világrekord. Én nem értem, hogy anno teljesen normális volt több városban is, hogy évszázadokon keresztül tartott egy ilyen monstre építkezés és több generáció élt és halt úgy, hogy közben nem készült el??? Mert ez volt Bolognában és Firenzében is.
Nem tudtuk megállni, hogy ne nézzük meg azonnal, még úgy is, hogy a bőröndök miatt csak felváltva tudtunk bemenni. Belül sem sokkal kisebb, mint kívül, van mit bámulni felfelé. A dóm látogatása ingyenes, a toronyba és a pincében lévő kincstárba viszont belépőt kell váltani a helyszínen, elővétel nincs. A dóm a méretén kívül a fekete színéről híres, ami sajnos nem "feature", inkább "bug", ugyanis a mészkő savas esőben lévő kénsavval történő reakciója idézi elő.
Érdekesség, hogy a kereszthajó déli falán lévő üvegablak, melynek eredetije megsemmisült a bombázások idején, nem valamilyen bibliai jelenetet ábrázoló üveggel lett helyettesítve, hanem egy 11500 db színes négyzetből álló, számítógép által sorsolt pixel mintával. Az akkori érsek annyira pipa volt erre a megoldásra, hogy nem is ment el az átadásra. Szerintem jó ötlet, elsőre szinte észre sem veszi az ember a többi tiritarka üveg mellett, de aztán jót derül a szem előtt lévő "poénon".
Miután kinézelődtük magunkat, izgatottan a szállásunk felé vettük az irányt. Praktikus, hogy a metró megálló a dóm alatt van, de kicsit nehézkes megtalálni a megfelelő lejáratot az aluljáró rendszerben. A jegyvásárlás könnyen ment a peronon lévő automatából és az érvényesítéssel sem kellett foglalkozni, mert azt már az autamata megtette.
A szállás miatti izgatottság oka az volt, hogy sikerült egy víztoronyban kialakított szállodában szobát foglalni. Na ne egy hidroglóbuszra tessék gondolni, ez a víztorony egy meglehetősen zömök épület, így számos szobát és lakosztályt tudtak kialakítani benne, a tetején hatalmas bárral és kilátóval. Az egykor díszítésként szolgáló vakablakokat kinyitották, a belső üres teret pedig függőfolyosókkal osztották fel. Ráadásul a foglalás után két lépcsőben upgradeltek, így végül egy lakosztályban kötöttünk ki.
Miután megcsodáltuk az épület tereit, visszasétáltunk a belvárosba. Mivel a II. világháborúban Köln is kapott rendesen a bombákból, az óváros nagy része nem is annyira ó. Sok új épület megpróbál beolvadni a többi közé, de ha figyelmesen megnézzük, felfedezhetjük a turpisságot. Ezzel együtt, vagy talán pont ezért hangulatos a belváros, mely mily' meglepő, a régi városháza és a piactér köré épült. Természetesen itt is sok helyi sörfőzde van, amik a saját sörüket kínálják az éttermükben vagy kocsmájukban. Nincs túlbonyolítva a dolog, általában két-háromféle sört főznek és kétdecis poharakban kínálják. Érdemes a szűk utcákban tenni egy kis sétát és pár helyen megállni kipróbálni őket. Az egyik tekintélyes méretű, több termes étteremben ettünk is egy ebédet, majd folytattuk a sétát.
A Rajna folyó partján széles park várja a látogatókat, mióta a düsseldorfihoz hasonlóan itt is alagútba terelték a forgalmat. Gyerekeket vizes játszótér, a felnőtteket számos étterem és kocsma szórakoztatja. A part sétálható része a Hochenzollernbrücke vasúti hídnál és a Ludwig múzeumnál ér véget, illetve kezdődik, ha a dóm vagy a vasútállomás felől érkezünk. Bevallom őszintén, a múzeumból csak az előteret láttuk, azt is azért, mert ott vártuk ki a hirtelen lezúduló nyári zápor végét. A széles hídfő mellvédjéről szép kilátás nyílik a hídra és a ráaggatott milliárdnyi lakatra. Nagyon eredeti ötlet, nem is látni ilyet sehol máshol. Ja de. A hídfőn áll II. Vilmos császár lovasszobra is, de háttal a hídnak és a nézelődőknek, mint aki most akarja a mélybe léptetni a lovát a lakatok miatt.
A város nevezetességeihez tartozik a Rajna folyó félszigetén álló Lindt csokoládémúzeum, mely rögtön a félsziget északi végén lévő híddal szemben áll. Ha átmegyünk a hídon, pillantsunk le és vegyük észre, hogy a rövid híd igazából a parton van egy forgózsámolyra rögzítve, mely körül elforgatható, szabaddá téve az öböl bejáratát. Ha nem vagyunk édesszájúak, sebaj, mert a parton áll a mustár múzeum kevésbé népszerű épülete.
A félszigeten elsősorban irodaházak állnak, számos nemzetközi tech cégnek helyet adva, de itt van a Német Sport- és Olimpiai Múzeum is. A félszigetre igazából három Γ alakú épület hívta fel a figyelmünket, melyek egyaránt állítanak emléket az építészek retardáltságának és a szerkezettervezők józan eszének. Az épületek az egykori kikőtő árurakodó daruinak alakjára hajaznak, de olyan fejnehezek, hogy alá kellett őket támasztani egy-egy kisebb toronnyal.
Következő napunk Koblenzről szólt, vonattal egy óra alatt ott is voltunk. A legegyszerűbbnek az látszott, hogy az állomástól lesétáljunk a folyópartra és onnan gyalogoljunk északra, de közbeszólt az új Pfaffendorfer Brücke építkezése, így kerülni kellett a Mercure Hotel mögött. A híd északi oldalán áll a Koblenzi Kastély, melynek az épülete zárva volt, így egy újabb kerülőre kényszerültünk mielőtt folytathattuk volna a sétát a parton. És, hogy miért akartunk annyira a parton sétálni? Mert ez Koblenz egyik legszebb része. A kiépített parkos promenád mentén számos étterem található, itt kötnek ki a turista hajók és a szemben lévő hegyen áll a Koblenzi Vár. Az egyetlen szépséghiba, amit nem is értek hogyan fordulhatott elő, az a folyó túlpartján, a várhegy előtt álló rendezőpályaudvar, mely sajnos a folyópartról és a várból is kitűnően látható.
A várba a folyó nyugati partjáról induló libegővel, illetve ha már a túlparton vagyunk, akkor a várhegy oldalában lévő siklóval a legegyszerűbb feljutni. Mi a libegőt választottuk és nézőpont kérdése, hogy pont jól vagy rosszul időzítettünk, ugyanis pont akkor jött egy zápor, mikor a libegőben ültünk. Így nem nagyon tudtuk élvezni a panorámát, de nem is áztunk el.
A libegő felső állomása egy hatalmas rét sarkán áll, kicsit tanácstalanok is voltunk, merre van a vár bejárata. Végül jobbra átvágva a réten jutottunk a jegypénztárhoz és bejárathoz. A vár elég nagy, külső- és belső várból áll, de teljesen ránk van bízva merre indulunk, mert sehol sincs egy tábla, hogy mi merre található. Előbb-utóbb mindenki eljut a vár teraszra, ahonnan végre élvezhetjük a kilátást. Ez a hely selling pontja, mert innen látni a legjobban a Rajna és a Moselle folyó találkozását és az ott kialakított kilátó teraszt I. Vilmos császár hatalmas szobrával.
A vár többi részét is bejártuk, ami néha érdekes volt mindenféle útbaigazítás nélkül. Találtunk egy kiállítást a várról, de egy konyhakertet is az egyik várfal tetején. A vár legdélebbi épületében pedig egy gyerek- vagy diák hostel működik. Mivel jött a következő zápor, igyekeztünk vissza a libegőhöz, így megint esőben libegtünk. Úgy döntöttünk, hogy a városnézés folytatása előtt megebédelünk, amit jól tettünk, mert alig ültünk le, hatalmas vihar érkezett, ami az ebéd alatt végig tartott. A folyóparton számos étterem közül választhatunk, a hagyományos német mellett választhatunk ázsiai vagy olasz éttermet is.
A vihar elvonulása után elsétáltunk a már említett, két folyó közé épült Deutsches Eck teraszhoz. Az 1897-ben átadott 17m magas réz lovasszobor egy hatalmas teraszon lévő hatalmas pódiumon, egy hatlamas talapzaton áll. A teraszról még megnéztük, hogyan lehet Y fordulót végezni a két folyót kihasználva egy cirka 100m hosszú turista hajóval, mert a délről érkező turistahajóknak meg kell fordulni kikötés előtt.
Lassan elindultunk az állomás felé, visszafelé azonban az óvároson keresztül haladtunk. Az óvárosban számos sétálóutca van, így zavartalanul lehet élvezni a csendes várost. A Jesuitenplatz mellett lévő városháza udvarán egy különleges vízköpő áll, ide mindenképp tegyünk egy kitérőt. A kisfiút formázó rézszobor rendszeres időközönként vizet köp a térre – vagy a gyanútlan sétálókra. Az óvárosban való sétával véget is ért a gyors látogatásunk Koblenzben, visszagyalogoltunk a vasútállomásra és visszatértünk Kölnbe.
< Előző bejegyzés Következő bejegyzés >
Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél még többet megtudni, kövesd a blog Facebook oldalát és Instagram profilját is, ha pedig van blog.hu felhasználói fiókod, a jobb felső sarokban beállíthatod követésre a blogomat, így értesítést kapsz, ha új cikk jelenik meg.
